teszt

címke rss

Olcsó Nokia gyenge hardverrel, de jó üzemidővel

Techbázis2019.07.16, 16:06

A Nokia a hőskorban, amikor a cég uralta a piacot, is ismert volt arról, hogy az olcsó mobiltelefonok szegmensében is gőzerővel nyomul. A tetszhalál után néhány éve, egy másik tulajdonos által feltámasztott „új” Nokia esetében is megtartotta e jó szokást, így a cég kínálatában most is ott figyelnek az ilyen kedvező árú, de finoman szólva sem túlságosan innovatív telefonok.

Kipróbáltuk a Samsung forgatható kamerás mobilját

Techbázis2019.07.14, 18:17

Hatalmas közhely, de ettől még igaz, hogy az okostelefonos iparban minden évben tudnak újat mutatni a dizájnerek. Ez így volt annak idején a hajlított készülékházzal, a gombok elhagyásával, a többkamerás rendszerek bevezetésével, a szenzorszigettel, vagy épp a lyukas kijelzőkkel. Ezek mind-mind olyan újítások, amelyek idézőjelbe tették a korábbi modelleket, amelyek már magukban képesek arra, hogy jelezzék, itt egy innovatív és menő mobilról van szó.

A telefon, amivel a Sony visszatérhet az élvonalba

Techbázis2019.07.12, 12:26

Ha tetszik, ha nem, a Sony mostanra a telefonos iparágban a futottak még kategóriába került, messze elmaradva a Samsungtól, az Apple-től és a feltörekvő kínai versenyzőktől. Legalábbis, ami a piaci részesedést illeti. Mert az is tény, hogy a japán konszern képes évről évre előállni abszolút elit kategóriás modellekkel, az már más kérdés, hogy egy banánhéjon mindig elcsúsztak, és ezáltal elmaradt a siker is.

Womanizer Duo: újra szól a kétlövetű (18+)

Life.hu2019.07.12, 21:29

A Womanizer Duo abból a szempontból nem teljesen új termék, hogy korábban már piacra került nagyon hasonló formában, azonban a kisebb hiányosságok, illetve a merész árazás miatt anno nem tudott igazán átütő sikert aratni. A ráncfelvarrás sikerességének tesztelő párosunk járt alaposabban utána, elöljáróban azonban annyit elárulhatunk, hogy Dóri ezúttal sem csalódott kedvenc gyártójában.

Óriási dologba fogott a Lidl, új fizetési mód jöhet

Gazdaság2019.07.09, 10:49

A Lidl német diszkontlánc már teszteli Spanyolországban saját mobilfizetési szolgáltatását, amely hasonlóan működik mint az Apple vagy Google már jól ismert szolgáltatásai - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ha az áruházlánc széles körben bevezeti az újítást, azzal potenciálisan jól járhatnak a vásárlók és a cég is.

Felismered a magyarországi romtemplomokat? – KVÍZ

Life.hu2019.06.27, 23:11

Egy templom mindig csodás látvány, vizuális értékéből pedig mit sem von le, hogy akár évszázadok óta romosan áll. Sőt! A még így is csodás épületek remek úti célként szolgálhatnak, hiszen hazánkban igen sok van belőlük. Ezekből szemezgettünk.

Mennyire vagy jó sofőr? Töltsd ki a tesztünket, és tudd meg!

Life.hu2019.06.26, 11:47

A jó sofőr ismérve, hogy türelmesen és körültekintően vezet, betartva a szabályokat. Valószínűleg a legtöbben úgy gondolják magukról, hogy kiválóan vezetnek, és csak akkor hágnak át igazán fontos előírásokat, amikor az elkerülhetetlenül szükséges. Íme, egy teszt, amely igyekszik megállapítani, mennyire jó sofőr is valójában a kitöltője, de ehhez maradéktalan őszinteség szükséges!