Tesco

címke rss

A Tesco-Media Markt nem kért felmentést a plázatörvény korlátozásai alól

Gazdaság2019.03.02, 09:11

Kormányhivatali ellenőrzés várható a Tesco fővárosi, Pesti úti hipermarketjében, mert úgy nyitották meg az áruházon belül a Media Markt önálló, műszaki eszközöket kínáló üzletrészét, hogy a plázabizottság engedélyével nem rendelkeznek - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

Tesco-Media Markt fúzió: újabb fordulat az ügyben

Gazdaság2019.03.01, 14:37

A Tesco és a Media Markt kilenc boltot érintő fúziója kapcsán az elmúlt napokban olyan hírek terjedtek, hogy noha a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a két cég együttműködését, azt a plázastop néven ismert törvény alapján az illetékes kormányhivatal mégis megtilthatja. Az ügyben azóta fordulat történt, hiszen tegnap már meg is nyitott az első ilyen üzlet.

Elbocsátások voltak a budaörsi Tescóban

Gazdaság2019.02.28, 10:38

A Tesco mintegy 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban, a döntést az adott áruház átalakításával indokolták. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint a csoportos létszámleépítésben érintettek a felmondási idejüket töltik, azaz még dolgoznak.

Mégis elbukhat a Tesco és a Media Markt közös üzlete?

Gazdaság2019.02.27, 12:01

Egyes értesülések szerint, néhány napon belül olyan jogszabály-szigorítás láthat napvilágot, ami érintheti a Gazdasági Versenyhivatal által már jóváhagyott üzletet.

Kérdésessé vált a Media Markt és a Tesco tervezett összefonódása

Gazdaság2019.02.21, 06:02

Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében elektronikai termékeket kínáló, önálló üzletrészeket alakítanának ki - tudta meg a Magyar Nemzet.

Nagy változás a Tesco- és a Spar-pénztáraknál

Gazdaság2019.02.19, 20:50

A multinacionális élelmiszerláncok szerint jól megtérül az önkiszolgáló kasszák elterjedése. A Spar és a Tesco után az Auchan is be fogja vezetni áruházaiban ezeket az idén. Az idősebb korosztály jellemzően ódzkodik az automata megoldásoktól, de sokuk egyre inkább felismeri előnyeiket – különös tekintettel a kézi szkennerekre. Bár a láncok nem verik nagydobra, e megoldásoknak lehetnek árnyoldalai is – szögezi le a Napi.hu cikke.

Ennyivel emelkednek a bérek a Tescónál

Gazdaság2019.02.14, 11:22

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében a Tesco 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét.

Hatósági vizsgálat indulhat a Tescónál

Itthon2019.02.07, 06:07

A megyei kormányhivatal ellenőrei jelentek meg szerdán a Tesco áruházlánc győri irodaközpontjában, hogy helyszíni szemlét tartsanak a társadalombiztosítási kifizetőhelyként működő vállalatnál - értesült a Magyar Nemzet. Vizsgálat indulhat a cégnél.

Sztrájk a Tescónál

Gazdaság2019.02.05, 16:41

Bejelentette a győri Tesco sztrájkbizottsága a munkaadók felé, hogy a törvényi előírásoknak megfelelve ma 14 és 16 óra között figyelmeztető sztrájkot tartott - írja a Magyar Idők.

Óriási bejelentés a magyar Tescótól, ennek mindenki örülni fog

Gazdaság2019.02.05, 15:26

A Tesco ma Magyarországon bejelentette, hogy tovább csökkenti a környezetterhelő csomagolóanyagok használatát.