telekommunikáció

címke rss

Óriási profitesés a Magyar Telekom szektortársánál

Gazdaság2013.05.07, 15:47

Profitjának és árbevételének nagy mértékű zsugorodásáról számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a cseh Telefónica CR. Csehország legnagyobb mobilszolgáltatója régiós társaihoz hasonlóan többek között az éleződő verseny miatt az előfizetői díjak csökkenésétől szenved, így a nagy kérdés, hogy a Magyar Telekom holnap milyen eredményekkel fog előrukkolni gyorsjelentésében.

Vissza nem térő lehetőség a Magyar Telekomban?

Gazdaság2013.05.06, 10:21

Kirívóan magas osztalékhozammal kecsegtet a Magyar Telekom részvénye, melyet ma lehet utoljára osztalék fejében megvásárolni. Jelenleg több mint 10 százalékos osztalékhozamot kínál a részvény, ami jókora prémiumot takar a 10 éves magyar államkötvény hozamához képest. Az összkép pedig egy nagyobb osztalékvágással sem romlana annyit, hogy teljesen eltűnjön a prémium, még 30 forintos kifizetés esetén is vonzó lehetőséget kínál a telekompapír. A nagyobb osztalékhozam elképzelhető, hogy egy félreárazásnak a következménye, ugyanis az elmúlt időszakban a befektetők elfordultak a hazai eszközöktől, közöttük a Magyar Telekomtól is. A jelenleegi ...

Elmaradhat a Vodafone busás haszna

Gazdaság2013.05.03, 18:35

Újabb fejlemény látott napvilágot a Vodafone és a Verizon Communications közötti, leányvállalatukat érintő felvásárlási akcióról. A Verizon vezérigazgatója, Lowell McAdam a JPMorgan elemzőinek kijelentette, hogy bár szeretnék megvenni a Verizon Wireless-t, túl magas árat nem hajlandók érte fizetni. Emellett azt is közölte McAdam, hogy idén kevesebb osztalékra lehet számítani a Wireless-től, mivel először a hiteleket törleszthetik vissza, és csak ez után következhet a tulajdonosok felé történő kifizetés.

Adózási trükkökkel bírnák jobb belátásra a Vodafone-t

Gazdaság2013.04.29, 13:07

Alacsonyabb adófizetési kötelezettséggel járó megoldáson okoskodnak a Verizon Communications képviselői, hogy a tárgyalóasztalhoz tudják csalni a Vodafone-t a közös leányvállalatuk értékesítésének ügyében. A vevőnél olyan "trükköt" találtak ki, mellyel jelentős mértékben csökkenteni lehetne az értékesítéssel járó több milliárd dolláros tőkenyereség-adót, ami meggyőzhetné a Vodafone-t, hogy váljon meg a Verizon Wireless-ben meglévő részesedésétől.

A Naposparton terjeszkedik a Telenor

Gazdaság2013.04.29, 10:48

717 millió euró fejében veszi meg a második legnagyobb bolgár mobilszolgáltatót a hazánkban is jelen lévő Telenor norvég anyacége. Az eladó a Deutsche Telekom görög leánya, az OTE, amely adósságának csökkentésére fordíthatja az összeget. A Telenor a lépéssel régiós jelenlétét kívánja erősíteni, a felvásárolt Globul csoportszinten a tavalyi bevétel 1,5 százalékra rúgó értékesítést ért el.

Milliárdok egy afrikai cégért

Gazdaság2013.04.28, 14:32

Szerda volt az utolsó nap, amikor hivatalosan pályázni lehetett a Vivendi 53 százalékos részesedésére  a Maroc Telecomban. Bár a Vivendi nem nevezte meg a két ajánlatot benyújtott céget, vélhetően az Etisalat és a Qatar Telecom voltak az ajánlattevők, melyek körül előbbi már valószínűleg most rendelkezik a felvásárláshoz szükséges 6-8 milliárdos forrással.

Szüksége van a frekvenciákra a Magyar Telekomnak

Archívum2013.04.26, 18:45

Jelentős befolyással lehet a Magyar Telekom osztalékára, hogy mi lesz a lejáró frekvenciajogosultságok sorsa - mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A mobilszolgáltatók számára több szempontból is gondot okozhat, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem hosszabbítja meg automatikusan a lejáró licenceket. Ugyanakkor Mattheisen még korábban az Investor.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy a Magyar Telekom mindaddig képes lesz kifizetni az 50 forintos osztalékot, amíg a nettó eladósodottsága 40 százalék alatt marad.

Keserédes kilátások a Telenornál?

Gazdaság2013.04.26, 13:46

Az elemzői várakozásoktól elmaradó negyedéves árbevételről számolt be ma reggel a hazánkban is tevékenykedő Telenor anyacége. Ezen kívül az értékesítés növekedésére korábban adott előrejelzését is visszavágta a norvég telekomcég, aminek nem igazán örültek a befektetők. Ennek tudható be az árfolyam 2,5 százalékos mínusza. Ugyanakkor a ma megjelenő elemzések igen kedvező képet festenek a Telenor elé, amit a profitabilitás javulása is alátámaszt.

100 milliárd dollár ütné a Vodafone markát

Archívum2013.04.25, 11:53

Újabb kísérletet tehet a Vodafone-nal közös leányvállalatának felvásárlására az amerikai Verizon Communications. A legfrissebb hírek szerint a tengerentúli társaság 100 milliárd dollárt ajánlana a Vodafone részesedéséért, hogy végre be tudja kebelezni az évek óta áhított Verizon Wireless-t, mely az amerikai telekommunikációs piac egyik legdinamikusabban növekvő szereplőjének számít.

Újabb kihívás előtt a magyar mobilszolgáltatók?

Gazdaság2013.04.25, 10:37

Korlátlan beszélgetési és SMS-ezési szolgáltatásokkal álltak elő az elmúlt hónapokban a hazai mobilszolgáltatók. Az új csomagok régiós átlagot felülmúló árai akár félelmeket is ébreszthetnek egyes befektetőkben, hiszen mintha azt sugallnák, hogy a magyar mobilszegmensben bizony van tere az árak lemorzsolódásának. Az Investor.hu alaposabb vizsgálatai azonban azt mutatják, hogy a normál díjcsomagok esetében az árak egy szinten vannak, és az egy előfizetőre jutó bevételek alapján sem egyértelmű, hogy van helye a drasztikus hazai árcsökkenésnek. Egy negyedik mobilszolgáltató lehetséges megjelenése miatt persze akár erősebb árverseny is ...

Ezúttal nem okozott csalódást a lengyel Telekom

Gazdaság2013.04.23, 11:34

Az elmúlt negyedévekkel ellentétben pozitív meglepetést tartogatott a befektetők számára a legnagyobb lengyel telekommunikációs cég gyorsjelentése. A profit mintegy 73 százalékkal felülmúlta a várakozást, igaz, az előző év azonos időszakához képest harmadára esett vissza a nyereség. Ezúttal nem került sor osztalékvágásra, az idei üzleti év utáni kifizetésről még korai beszélni. Ugyanakkor az elemzői várakozások szerint a következő két évben nőhet az osztalék nagysága, ami azonban a 10 éves kockázatmentes állampapírhoz képest nem olyan vonzó, mint a Magyar Telekom, vagy a cseh Telefónica CR esetében.

Költségeket farag az állami mobilcég

Archívum2013.04.22, 10:01

Jelentős mértékű költségcsökkentésről döntött az állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. múlt héten megtartott közgyűlése, miután a mobilpiaci álmokat szövögető cég megkapta a Kúria februári ítéletét a 900 megahertzes frekvenciatenderről. Ennek következtében az elnyert frekvenciasávokat vissza kell szolgáltatnia, azaz nem tudja megkezdeni a szolgáltatást sem. A lépéssel gyakorlatilag tovább csökkent az esélye, hogy az állami cég negyedik szereplőként a közeljövőben belépjen a mobilpiacra.

Mégsem emelnek tétet a japánok?

Archívum2013.04.20, 15:23

Változatlan felvásárlási ajánlattal harcolna a Sprint Nextelért a harmadik legnagyobb japán telekommunikációs cég, a Softbank a Bloomberg forrása szerint. A Dish Network 13 százalékkal magasabb ajánlata komoly kockázatot rejthet az ázsiai telekomcég számára, ugyanis a prémiumból bőven futná a bánatpénzre, ami a Softbanknak járna az ügylet meghíusulása miatt.

Óriási leépítés előtt az állami mobilcég?

Archívum2013.04.16, 10:15

Munkavállalóinak akár felét is leépítheti a mobilpiaci álmokat szövögető MPVI Zrt. A lépést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem cáfolta, elmondásuk szerint a tulajdonosok vizsgálják a lehetőségeket. Munkaerőállományának jelentős leépítésével azonban nagy mértékben csökkenhet az esélye, hogy az MPVI ténylegesen is a hazai mobilpiacra lépjen, ami jelenleg a már piacon lévő szolgáltatóknak kedvez, köztük a Magyar Telekomnak.

Magyar Telekom részvényeket vett a vezérigazgató

Archívum2013.04.16, 08:10

Közel 37 ezer darab részvényt vásárolt tegnap a Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a "Kiegészítő Részvényvisszavásárlási Program" keretein belül. Ennek lényege, hogy a társaság vezérigazgatója köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10 százalékának megfelelő összeget Magyar Telekom részvényekbe fektetni. A tranzakciót követően Christopher Mattheisen tulajdonában összesen 96 846 darab Magyar Telekom részvény van.

Felvásárlási háború előtt az amerikai telekomszektor

Gazdaság2013.04.15, 16:03

Újabb kérője akadt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójának, a kábelszolgáltatásokban utazó Dish Network mintegy 25,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a cégre. Az összeg egyaránt 13 százalékos prémiumot takar a pénteki záróárhoz, illetve a japán Softbank ajánlatához képest. A befektetők olyannyira megörültek az újabb vevőjelöltnek, hogy az árfolyam egészen 7,2 dollárig szaladt, szemben a friss 7 dolláros részvényenkénti ajánlattal.

Nem gördít akadályt a gigafúzió elé a guru

Gazdaság2013.04.12, 16:26

Kedvező fogadtatásra talált a Deutsche Telekom finomított ajánlata a MetroPCS részvényeseinek körében. John Paulson, az amerikai telekommunikációs cég egyik legnagyobb tulajdonosa tegnap közölte, a kedvezőbb feltételekkel már támogatja a MetroPCS és a Deutsche Telekom amerikai leányának, a T-Mobile USA-nak az összeolvadását. A hírre 2 hónapos csúcsukra ugrottak csütörtökön a Deutsche Telekom részvényei, melyek ma kisebb pihenőt tartanak.

Távközlésben utaznak a milliárdosok

Gazdaság2013.04.12, 13:19

4 százalékos emelkedéssel vágott bele a mai kereskedésbe a Telecom Italia részvénye a kedvezőtlen piaci hangulat ellenére. A teljesítmény hátterében az igazgatóság tegnapi döntése áll, miszerint támogatják, hogy az irányításuk alatt álló elsőszámú olasz telekomcég egyesüljön a piac negyedikjével, a 3 Italiaval. Utóbbi Ázsia leggazdagabb emberének, Li Ka-shingnek az érdekeltségi körébe tartozik, aki piaci információk szerint elsőszámú tulajdonos szeretne lenni az új cégben. Nem ő az egyetlen milliárdos, aki az európai távközlési szektorban terjeszkedik, ugyanis a világ legvagyonosabb embere, a mexikói Carlos Slim tavaly jelentős részzesedést ...

Létrejöhet a gigafúzió a telekomszektorban

Gazdaság2013.04.11, 15:10

Új feltételekkel állt elő a Deutsche Telekom annak érdekében, hogy a MetroPCS részvényesei rábólintsanak a a német cég amerikai leányvállalatával, a T-Mobile USA-val történő összeolvadásra. Ezzel valószínűleg lezárulhat a régóta húzódó felvásárlási történet, mivel a MetroPCS tulajdonosai elfogadhatják az ajánlatot, és így a Deutsche Telekom megvalósíthatja a régóta áhított amerikai terjeszkedést. Ennek a nagyobb valószínűségét jól jelzi, hogy a MetroPCS részvényei tegnap nagyobbat emelkedtek, tehát a befektetők is optimistán tekintenek a jövőbe az ügylettel kapcsolatban.

Ringbe szállnak a távközlés trónkövetelői

Gazdaság2013.04.10, 16:07

Nemrégiben hívtuk fel rá a figyelmet, hogy nem érdemes leírni az európai telekomszektort, amely az elmúlt hetekben a feltámadás jeleit mutatta. Ennek fényében utánajártunk, hogy mely telekomrészvényekre lehet érdemes odafigyelni a közeljövőben, ha beigazolódik a fordulat. A kiválasztott cégek közül a Tele2 sztorija ígérkezik a legvonzóbbnak, persze eközben a kockázatokról sem érdemes megfeledkezni.

Elzavarja a fekete bárányt a Telefónica

Archívum2013.04.10, 12:53

Eladhatja a Telecom Italia távközlési cégben meglévő részesedését a spanyol Telefónica, miután az olasz cég szorosabbra fűzheti kapcsolatát a hongkongi Hutchinson telekomcéggel. A Telefónica még 2007-ben vált az olasz szektortárs tulajdonosává helyi bankokkal karöltve, befektetésükön azonban azóta igen sokat veszítettek, miután az árfolyam mintegy 75 százalékot zuhant ezalatt.

Megtörténtek a változások a Magyar Telekom vezetésében

Gazdaság2013.04.08, 16:21

Mától Szabó János váltja Thilo Kuscht a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozíciójában. A telekomcég tájékoztatása szerint Szabó János nem rendelkezik Magyar Telekom részvénnyel.

Izmosabb a távközlés, mint sokan hiszik

Archívum2013.04.08, 11:38

Nem célszerű leírni az európai telekommunikációs szektort, legalábbis erre utal az elmúlt hetek teljesítménye. Az iparág jelenlegi helyzete ugyan nem túl fényes, de a vállalatok már nagyban dolgoznak a gondok orvoslásán, az eurózóna gazdasági helyzetének javulásával pedig még jobban festhet a szektor. Nem árthat idejekorán felkészülni a fordulatra, és megkeresni, hogy a jelenlegi állás szerint mely cégek profitálhatnak a legtöbbet mindebből.

Mobilban erősíthet az olasz telekomóriás

Archívum2013.04.05, 11:35

8 százalékot ugrott tegnap a Telecom Italia árfolyama, miután sajtóinformációk szerint a legnagyobb olasz telekommunikációs cég mobil leánya a negyedikszámú szereplővel egyesülne. Ezzel a szolgáltatók száma háromra csökkenne, amit pozitívan fogadtak a piaci szereplők. Hasonló folyamat játszódik le Amerikában, és Európában is, hazánk azonban kivételnek számít, ugyanis a kormány a jelenlegi három szereplőről négyre kívánja növelni a szolgáltatók számát.

Eurómilliárdos bizniszek a telekomszektorban

Gazdaság2013.04.04, 12:39

Megválna a Deutsche Telekommal közös brit leányvállalatában, az Everything Everywhere-ben meglévő részesedésétől a France Telecom. Az ügylet lebonyolításához már fel is kérhették a Morgan Stanley-t, azonban az EE direkt értékesítése még koránt sem biztos, mivel a brit társaság tőzsdére való bevezetése is a lehetőségek között van. Ezzel párhuzamosan Spanyolország legnagyobb telekomcége, a Telefónica is nagyobb forrást tervez bevonni, mivel a pletykák szerint a társaság a cseh vagy ír részlegétől válhat meg hatalmas adósságállományának további lefaragása érdekében.

Kacsának bizonyult a Vodafone bekebelezése

Gazdaság2013.04.03, 10:27

Cáfolta a Vodafone felvásárlásával kapcsolatban tegnap megjelent híresztelést a Verizon Communications. Elmondásuk szerint sem egyedül, sem az AT&T-vel karöltve nem tervezik felvásárolni a brit telekommunikációs céget. A terv továbbra is az, hogy a Vodafone-nal közös amerikai leányban teljes részesedést szerezzenek, kivásárolva az európai partner 45 százalékos csomagját.

Tovább nő a T-Systems

Gazdaság2013.04.03, 10:28

A T-Systems lezárja a tavaly megkezdett beolvadási folyamatot. A Daten-Kontor is a cég része lesz.

Kiélezett felvásárlási csata az oroszoknál

Archívum2013.04.02, 16:49

Tovább folytatódik a felvásárlási harc a svéd Tele2 oroszországi leányának eladásával kapcsolatban. A legnagyobb orosz mobiltársaság, az MTS múlt héten szállt be a küzdelembe, és akár 4,25 milliárd dollárt is fizetne a cégért. Az MTS mielőbb megkezdené a tárgyalásokat a Tele2-vel.  Korábban a VTB bank kínált 3,55 milliárd dollárt a társaságért, majd pedig Mikhail Fridman milliárdos jelentkezett be egy 3,6-4 milliárdos ajánlattal. A VTB szerint azonban már megkötötték velük az ügyletet, de erről hivatalos információ még nem került napvilágra.

Részvényeseinek kedveskedik a telekomcég

Archívum2013.04.01, 10:45

Újabb részvény visszavásárlási programot jelentett be pénteken Amerika legnagyobb telekomcége, az AT&T. A társaság a most kifutó 300 millió darabos program után egy szintén ekkora méretű visszavásárlást indít. A csütörtöki záróárral számolva nagyjából 11 milliárd dollárt költ el erre a vállalat, bár az igazgatóság jelezte, hogy a végrehajtás a korábbinál némileg lassabb lesz.

Változások a Magyar Telekom vezetésében

Gazdaság2013.03.29, 17:46

A Magyar Telekom macedón leánya tavalyi nyereségét teljes egészében kifizeti osztalékként tulajdonosainak. A hazai telekommunikációs vállalat mintegy 15,9 milliárd forintnyi osztalékra jogosult. A közgyűlés ezen kívül elfogadta Szász Dániel lemondását a vezérigazgatói pozícióról, helyére Thilo Kuscht, a Magyar Telekom jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettesét választotta meg. A Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióját Szabó János, az eddigi kontrolling igazgató veszi át.

Óriási felvásárlási háború dúl Oroszországban

Archívum2013.03.29, 10:35

Újabb kérője akadt a negyedik legnagyobb orosz mobiltársaságnak azok után, hogy anyavállalata, a svéd Tele2 már megállapodott az egység eladásáról a VTB-vel. Mikhail Fridman milliárdost követően a legnagyobb orosz telekommunikációs cégek, az MTS és a VimpelCom is bejelentkezett a leányért, ajánlatuk mintegy 30 százalékkal múlja felül a VTB által kínált 3,55 milliárd dolláros árat.

Pezseg az élet az orosz telekomszektorban

Archívum2013.03.28, 14:56

A svéd Tele2 telekommunikációs vállalt tegnap állapodott meg a VTB bankkal, hogy 3,55 milliárd dollárért értékesíti orosz leányát. A megállapodás ellenére újabb kérője akadt az orosz egységre, az egyik leggazdagabb orosz, Mikhail Fridman 3,6-4 milliárd dollárt sem sajnálna kiadni érte.

Mobilinternetben utazik a Magyar Telekom

Gazdaság2013.03.27, 12:47

Jelentős változásokat jelentett be a Magyar Telekom, melynek keretein belül egyrészt egységesíti márkastruktúráját, továbbá az év végéig az ország lakosságának közel 40 százaléka számára teszi elérhetővé 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását. Ezen kívül egy korlátlan beszélgetési és SMS küldési szolgáltatást is bevezet a telekomcég, amivel a Vodafone példáját kívánja követni.

Hatalmas üzlet készülődik a telekomszektorban

Gazdaság2013.03.25, 15:05

Tárgyalásokat kezdett a Vodafone és amerikai partnere, a Verizon Communications a közös leányvállalatuk, a Verizon Wireless sorsáról. Az amerikai cég régóta szeretné megszerezni a Verizon Wirelesst, amelyért a Vodafone akár 135 milliárd dollárt is kaphatna a legfrissebb fejlemények szerint, amivel a brit vállalat az amerikai piacról is kivonulhat. Egyes forgatókönyvek szerint a Vodafone és a Verizon Communications összeolvadása is elképzelhető, bár az egyeztetések sokáig elhúzódhatnak. A hírre 2,4 százalékos drágulással reagáltak a Vodafone részvényei.

Ciki a vezetékes? Szabadulhat tőle a telekomcég

Gazdaság2013.03.22, 15:21

Csütörtök reggeli lapértesülés szerint a legnagyobb lengyel telekomcég, a TPSA a vezetékes üzletágának leválasztásán gondolkozik. A cáfolatra nem kellett sokat várni a vállalattól, mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy néhány éve már felmerült az egység leválasztása. Azóta pedig csak rosszabbul megy a társaságnak, az árbevétel mellett a profitabilitás is jócskán visszaesett, sőt, a részvényeseknek egy nagyobb osztalékvágással is szembe kellett nézniük.

Megemelte a Magyar Telekom célárát az Erste

Gazdaság2013.03.22, 10:50

420 forintra emelte a Magyar Telekomra számított célárfolyamát az Erste elemzője 400 forintról, ugyanakkor az ajánlás továbbra is tartás maradt. Az elmúlt hetekben az elemzők elősorban a célárfolyam visszavágását alkalmazták a telekompapírra, aminek tudatában a jelenlegi lépés meglepőnek számít. Az elemző elmondása szerint azonban a májusi osztalékfizetésig felhajtóerő lehet az 50 forintos összeg, ennek fényében pedig az árfolyam ma is folytatta emelkedését.

Kevesebb közműadót fizethet a Magyar Telekom

Gazdaság2013.03.20, 11:26

7,2 milliárd forintnyi közműadót fizethet idén a Magyar Telekom, ami kedvezőbb a társaság korábban közzétett 9-11 milliárd forintos várakozásánál. Ha a jelenlegi 48,3 forintos osztalék várakozáshoz hozzáadjuk a bejelentés 2-4 forintos részvényenkénti pozitív hatását, akkor fenntarthatónak tűnik az elmúlt évek 50 forintos osztaléka. A befektetők a jó híreket pozitívan fogadták a piacon.

Újabb célárcsökkentés érkezett a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.03.18, 09:55

Minimális célárcsökkentést hajtott végre a Magyar Telekom részvényén a Deutsche Bank elemzője, aki ennek ellenére továbbra is tartásra ajánlja a papírt. A pénteken közzétett elemzés 390 forintos célárfolyamról szól, ami csupán kisebb mértékben alacsonyabb az eddigi 394 forintosnál. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy az elemző az elkövetkezendő években is fenntarthatónak tartja a részvényenkénti 50 forintos osztalékfizetést.

Itt a vége a telekomóriás menetelésének?

Gazdaság2013.03.13, 16:42

Kifulladni látszik az orosz telekommunikációs óriás, a MegaFon növekedési sztorija azok után, hogy bő három hónap leforgása alatt 50 százalékot száguldott az árfolyam. Tegnap még újabb történelmi csúcsot állított fel a telekompapír, de a siker nem tartott sokáig, ugyanis mára az árfolyam ismét 30 dollár alatt tartózkodik. Fundamentális alapon már az elemzők sem látnak jelentős felérétkelődési lehetőséget a vállalatban, sőt, a szektorhoz képest is túlértékelt a részvény.

Keresztbe tehetnek a világ leggazdagabb emberének

Archívum2013.03.12, 15:39

Vége szakadhat a világ leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek az uralma a mexikói telekommunikációs piacon, miután a kormány egy új telekommunikációs hivatalt állítana fel. A tervezet szerint a feldarabolás sorsára juthatnak azok a szolgáltatók, melyek több mint a piac 50 százalékát birtokolják. Ebbe a körbe egyértelműen beletartozik az América Móvil, ami a milliárdos legfontosabb befektetési között található.

Sokkal kevesebbet érhet a Magyar Telekom, mint hitték

Gazdaság2013.03.12, 09:29

342 forintra vágta vissza a Magyar Telekomra megfogalmazott célárfolyamát a HSBC elemzője az eddigi 390 forintról, ami jelenleg a legpesszimistább várakozásnak felel meg. A szakértő továbbra is fenntartotta alulsúlyozási ajánlását a rérszvényre.

Pontot tenne közös ügyük végére a Vodafone partnere

Gazdaság2013.03.06, 10:56

Mindenáron le szeretné zárni ebben az évben az amerikai Verizon Communications a Vodafone-nal közös vállalatuk sorsának kérdését. A két társaság között évek óta zajlik a huzavona a Verizon Wireless jövőjéről, a Verizon Communications már megunta az egy helyben való toporgást, ezért idén gőzerővel fog az üzlet nyélbe ütésén dolgozni. Az amerikai telekommunikációs vállalat vezetése a közös leány kivásárlását, vagy akár a Vodafone-nal való összeolvadás lehetőségét mérlegeli - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Vételen a milliárdos mogul befektetése

Gazdaság2013.03.05, 12:35

Vételi ajánlással látta el a Telekom Austria részvényét a Deutsche Bank elemzője a korábbi tartás ajánlásról, amire pozitívan reagáltak a telekompapír részvényei. Az elmúlt napokban nem ez az első pozitív telekomszektort érintő elemzés, ugyanis tegnap a France Telecomról és a Telefónicáról jelent meg pozitív ajánlás, amire egyaránt megpattant a részvények árfolyama.

Veszik a telekomot a befektetők

Gazdaság2013.03.04, 17:04

Az elmúlt hónapok korántsem az európai telekommunikációs cégek tündökléséről szólt, amiben több tényező is szerepet játszott a kedvezőtlen gazdasági környezet mellett, a spektrumakvizíciók és a hatalmas adósságállományok is lefelé nyomták az árfolyamokat. Ma azonban több kedvező elemzői ajánlás is napvilágot látott, amire venni kezdték a szektort, többek között a spanyol Telefónicát és a France Telecomot.

Pozitív hírek érkeztek a Magyar Telekom menedzsmentjétől

Gazdaság2013.03.01, 11:11

Kedvező hírek is napvilágot láttak a tegnap délutáni elemzői konferenciabeszélgetésen a Magyar Telekom 50 forintos osztalékának fenntarthatóságával kapcsolatban. Egyrészt a vállalat eladósodottsága továbbra is kedvezően alakulhat, másrészt idén mégis csak egyetlen spektrumakvizícióra kerülhet sor, 2014-ben azonban már jelentős kiadásokkal kell szembenézni a cégnek. Az egyszeri bevételi lehetőségként emlegetett távközlési különadó ügyében nem rendelkezik friss információkkal a menedzsment, de a hasonló francia és spanyol eljárás precedens lehet a magyar ügy kimenetelére is.

Latin-Amerika húzza a spanyol telekomóriást

Gazdaság2013.02.28, 11:36

A várakozásokat túlszárnyaló negyedik negyedéves árbevételről, és a konszenzust minimális mértékben meghaladó üzemi eredményről számolt be a legnagyobb spanyol mobilszolgáltató, a Telefónica. A hírt pozitívan fogadták, az elmúlt hónapok lejtmenetét követően 2 százalékos emelkedést mutat a telekompapír.

Amerikai terjeszkedésben bízik a Deutsche Telekom

Gazdaság2013.02.28, 09:21

Az amerikai és európai piacok visszaesése miatt a vártnál alacsonyabb lett a Deutsche Telekom negyedik negyedéves üzemi eredménye a reggel közzétett gyorsjelentése szerint. A cég idén már javuló eredményekre számít, melyben az amerikai MetroPCS régóta húzódó felvásárlásának lezárása lehet majd nagy segítségére.

Aggasztó: osztalékot vágott a Magyar Telekom szektortársa

Gazdaság2013.02.27, 11:32

Jelentős profit csökkenésről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a cseh Telefónica CR telekomcég, amivel az elemzők is számoltak, igaz, a konszenzust még így is 3 százalékkal elvétette a társaság. A befektetők számára viszont jóval kedvezőtlenebb hír, hogy 40 koronáról 30 koronára vágta vissza osztalékfizetési javaslatát a menedzsment. Az európai telekomszektorban szinte már mindennapossá vált a részvényesi juttatások visszavágása, így nem nevezhető akkora meglepetésnek, hogy a Telefónica CR is ezt az utat választotta. Egyedül a Magyar Telekom számít kivételnek, azonban egyre több kockázati tényező mutat az osztalék csöökkentésének ...

Vivendi: hol a stratégia?

Archívum2013.02.26, 10:26

Az elemzői várakozásokat kis mértékben meghaladó bevételről, illetve azzal egybevágó profitról számolt be 2012-es jelentésében a francia telekommunikációs- és médiacég, a Vivendi. Az elemzők nagy meglepetésére azonban még mindig nem állt elő legfrissebb stratégiájával a vállalat. Egyelőre annyit tudni, hogy a média tevékenység kerülhet a középpontba, ami egyes telekom operációk eladásával járhat.

A telekomszektor csiszolatlan gyémántjai

Gazdaság2013.02.24, 09:22

Az európai telekommunikációs részvények többsége csak szenvedett az elmúlt hónapokban. Ennek ellenére közöttük is találni jó formában lévő papírokat, sőt, a történelmi csúcsok döntögetése sem olyan távoli a számukra.

Zuhan a profit a France Telecomnál - Jön a nagytakarítás

Gazdaság2013.02.20, 11:15

Mintegy ötödére zuhant 2012-ben a France Telecom profitja az egy évvel korábbi nyereséghez képest, amivel az elemzői várakozásokat is nagy mértékben alulmúlta a vállalat. A gyenge eredmény egy hatalmas, 1,84 milliárd eurós leírással magyarázható, ami részben a lengyel TPSA leányához köthető. A korántsem túl acélos évet követően a menedzsment megerősítette eddigi előrejelzéseit, amit kedvezően fogadtak a befektetők, ugyanakkor örömük gyorsan elillant.

Megfúrná a gigafúziót a guru

Archívum2013.02.16, 12:24

Ellenzi a T-Mobile USA és a MetroPCS összeolvadását John Paulson, az utóbbi vállalat legnagyobb tulajdonosa. A hedge fund guru szerint az új cég gigantikus adósságteherrel, magas finanszírozási költségekkel és előnytelen részvényesi arányok mellett egyesülne, ami elfogadhatatlan számára. Az ügylet más részvényeseknek is szúrja a szemét, ezért a tranzakció meghiúsulása is elképzelhető.

Várni kell az újabb telekomcég debütálására

Archívum2013.02.13, 07:12

Sajtóinformációk szerint elhalasztja latin-amerikai leányának tőzsdei bevezetését a spanyol Telefónica telekommunikációs cég, annak ellenére, hogy jelentős adóssággal rendelkezik. Az elmúlt hónapokban több eszközétől is megvált a társaság, illetve kötvénykibocsátással is jelentős összeghez jutott, ami miatt nem szeretné kiárusítani az egyik, ha nem legértékesebb egységét.

Tízéves mélyponton a France Telecom

Gazdaság2013.02.12, 14:57

3 százalékos árfolyam csökkenésel reagált lengyel leánya elborzasztó negyedik negyedéves gyorsjelentésére anyavállalata a France Telecom. A telekommunikációs cég mendzsmentje azonban megnyugtatta a befeketőket, miszerint a gyengélkedő láncszem nem fog komoly gondot okozni a 2012-re és 2013-ra tervezett célok elérésében.

Elborzasztó teljesítmény a lengyel Telekomtól

Gazdaság2013.02.12, 11:29

Az egy évvel korábbi nyereséget és a profit várakozásokat jócskán alulmúlta a lengyel TPSA telekommunikációs cég 2012 negyedik negyedévében. A kedvezőtlen gyorsjelentést tovább tetézte, hogy október után újabb osztalékvágást jelentette be a menedzsment, ugyanis a tavalyi 1,5 zloty után idén már csak 0,5 zloty fizetne ki osztalékként a telekomcég tulajdonosainak. A hírt igen nehezen fogadták a befektetők, amire mintegy 30 százalékot zuhant a TPSA árfolyama a varsói parketten.

Lelép a vezér, örömittasak a részvényesek!

Archívum2013.02.07, 18:11

Négy és félév után otthagyja a telekommunikációs eszközöket gyártó franci Alcatel Lucent céget a vezérigazgató, Ben Verwaayen. A befektetők pozitívan fogadták a hír, mivel a vezető regnálása alatt a társaság csupán egy évben volt nyereséges és részvényeik árfolyama ezalatt 70 százalékos zuhanást szenvedett el.

Bajban a Vodafone Európa gyengélkedése miatt

Gazdaság2013.02.07, 11:54

Továbbra is az európai gazdaság pangásától szenved a Vodafone több versenytársával együtt, ugyanis az angol mobiltársaság zuhanó értékesítésekről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében. Különösen a perifériaországokban, Olaszországban, és Spanyolországban gyengék az eredmények, ami miatt a vállalat már 5,9 milliárd fontos leírást volt kénytelen végrehajtani ottani üzletein. A jövővel kapcsolatban viszont optimista a vezetőség, a menedzsment megerősítette, hogy az idei évben a várt sáv tetején alakulhat a társaság üzemi eredménye.

Hatalmasat bukott a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2013.02.05, 14:54

Kellemetlen meglepetést okozott a holland KPN negyedik negyedéves gyorsjelentésével, a vállalat ugyanis 162 millió eurós veszteséget halmozott fel az időszak során, miközben az elemzők 362 millió eurós nyereségre számítottak. Nem elég a rossz eredményszám, a telekomcég még azt is bejelentette, hogy adósságai csökkentése érdekében 4 milliárd euró értékben kíván részvényeket kibocsátani. Bár a jelenlegi tulajdonosok elsőbbségi jogot élvezhetnek majd az újabb részvények megvásárlására, az vélhetően sokaknak nem tetszik, hogy a részvényesekkel akarják kifizettetni a cég által felhalmozott adósságokat. A papírok árfolyama 20 százalékkal ...

Olcsóbban veszik az amerikaiak az iPhone-t

Gazdaság2013.01.25, 16:40

Az elemzői várakozásoktól minimális mértékben elmaradt a legnagyobb amerikai telekomcég negyedik negyedéves eredménye, ami csak az egyszeri tételektől tisztítva mutat nyereséget. A menedzsment tájékoztatása szerint jelentős nyomást helyeztek a profitabilitásra a kedvezménnyel kínált iPhone készülékek. A 2013-es előrejelzés nagyjából megegyezik az elemzői várakozásokkal, talán kissé meg is haladja azt.

A Citi ajánlására zsákolják az Alcatelt

Archívum2013.01.23, 10:55

Mintegy 5 százalékot ugrott a Citi friss elemzésére a telekommunikációs eszközöket gyártó Alcatel-Lucent árfolyama, amivel Európa egyik legjobban teljesítő részvénye a mai kereskedés során. Az amerikai elemzőház egyrészt semlegesre javította ajánlását a papírra, másrészt 1,3 euróra emelte célárfolyamát, amire a befektetők is rákaptak.

Zabálják az iPhone-t

Archívum2013.01.22, 17:38

Az Apple nyerte a versenyt a negyedik negyedévben az USA okostelefon piacán a legújabb kimutatások szerint, mivel az óriásvállalat bonyolította le az összes okostelefon értékesítés 51,2 százalékát az Egyesült Államokban. A verseny azonban igencsak kiélezett, de nem csak Amerikában, hanem szerte a világban. Az Android készülékek bár vesztettek előnyükből, de még mindig dominálnak, és Európában a Microsoft is egyre nagyobb szeletet hasít ki a tortából.

Elvétette a profitvárakozást a tengerentúli telekomcég

Gazdaság2013.01.23, 15:48

Az elemzői várakozásokhoz képest jócskán elmaradt az amerikai Verizon Communications negyedik negyedéves eredménye. Egy részvényre vetítve 0,5 dolláros profittal számoltak a szakértők, míg a tényadat csupán 0,38 dollár nyereség volt.

Harapnak a befektetők az orosz telekom stratégiára

Gazdaság2013.01.21, 15:17

Múlt héten vázolta legfrissebb stratégiáját az elemzőknek és a befektetőknek a világ hatodik legnagyobb telekomcége, a VimpelCom. A mintegy 18 országban tevékenykedő társaság a jövőben az orosz piacra kívánja fektetni a hangsúlyt, ahol jelentős növekedési potenciállal kecsegtet a mobil adatforgalom felfutásának lehetősége. A befektetőket sikerült is meggyőzni, hiszen jelentős emelkedéssel reagált a telekompapír kurzusa a bejelentést követően.

Kötvénykibocsátásra készül a Nokia és a Siemens leánya

Gazdaság2013.01.21, 12:00

Története során először nyilvános kötvénykibocsátást készül végrehajtani a Nokia és a Siemens közös tulajdonában álló Nokia Siemens Networks, hogy a befolyó összegből jövőbeli befektetések finanszírozását, és jelenlegi bankhitelek visszafizetését valósítsák meg. A két óriásvállalat korábban még meg akart szabadulni a közös leányvállalattól, miután viszont az egy egy milliárd dolláros tőkeemelés és költségcsökkentő intézkedések végrehajtása után erőteljes növekedésnek indult, kiemelt figyelem kezdte övezni a vállalatok részéről.

Ezer embert rúgnak ki a Vodafone-tól

Archívum2013.01.15, 12:46

Spanyolországokban fontolgat elbocsátásokat a brit Vodafone. A társaság a folyamatosan csökkenő árbevételre reagálna ily módon és a tavaly tél eleji veszteségleírásokat követően most a spanyol működés költségeinek lefaragása került előtérbe. Lapértesülések szerint a 4300 spanyolországi álláshely egynegyede forog veszélyben.  

Leporolták a cseh telekomcég felvásárlási sztoriját

Gazdaság2013.01.14, 13:43

Újra leporolta a spanyol Telefónica telekomcég cseh egységnek felvásárlási pletykáját a helyi sajtó. Az Euro magazin tranzakcióhoz közeli forrása szerint a PPF csoport élénken érdeklődik az operáció iránt, ugyanakkor az állítólagos vevő ismételten elutasította kommentálni az értesülést. A részvény elmúlt negyedévi teljesítményét látva a befektetőket nem igazán hozta lázba a felvásárlási sztori, ami egyrészt az osztalék hosszabb távú fenntarthatósága, másrészt pedig egy lehetséges újbelépő miatti félelemnek tudható be.

Nagy üzlet az okostelefon

Gazdaság2013.01.13, 15:32

Továbbra is veszik az okostelefont, mint a cukrot, legalábbis a Verizon napokban érkezett jelentése szerint, melyből kiderül, hogy a telekommunikációs cég közel 10 millió darab készüléket aktiválhatott a negyedik negyedévben. Előtte pedig az AT&T közölte, hogy szintén 10 millió darab okostelefont értékesített a negyedév során. A remek eredmények elsősorban az iPhone5 készülékek iránti óriási keresletnek köszönhetőek.  

Őrült tempót diktált a Nokia! Hogyan tovább?

Archívum2013.01.11, 07:23

Fél év alatt mintegy 150 százalékos emelkedést produkált a Nokia árfolyama, amely ma egy újabb lökést kapott az előzetes negyedik negyedéves jelentés közzétételét követően. Bár igen impozáns a közelmúltbeli teljesítmény, egyáltalán nem biztos, hogy a jövő is hasonló erőtől kicsattanó teljesítményt rejt. Egy masszív akadály ugyanis a Nokia útját állhatja.

Egy igazán érthetetlen felvásárlási ajánlat

Gazdaság2013.01.09, 17:14

Értetlenül állnak a piaci szereplők a Dish tegnapi lépése előtt, hogy a cég felvásárlási ajánlatot tett a Clearwire társaságra, mely már elméletileg a Sprint Nextel tulajdona. A Clearwire ugyanis néhány hete egyezett bele abba, hogy a Sprint-nek eladja az általa még nem birtokolt részesedést mintegy 2,2 milliárd dollárért. A Dish tegnap befutott ajánlatát mindenesetre átgondolják, bár a tranzakció megvalósulásához a Clearwire-ben többségi tulajdonos Sprint beleegyezése is szükséges.

Végre fizetnek a törökök

Archívum2013.01.09, 11:27

5 éves csúcson tartózkodik a legnagyobb török mobilszolgáltató, a Turkcell árfolyama az isztambuli parketten, miután a Bank of America Merrill Lynch elemzői szerint újra osztalékfizető részvény lehet. Legutóbb a 2010-es üzleti év után jutalmazta hasonlóképp a cég a részvényeseket. A várható osztalékhozam részben kárpótolhatja a tulajdonosokat, miután az előrejelzés az európai szektorátlag felett található.

Levágnák a Vodafone aranytojást tojó tyúkját

Gazdaság2013.01.09, 10:42

Újra hangot adott régi vágyainak a Verizon Communications vezérigazgatója, amikor a Wall Street Journal-nak adott nyilatkozatában kifejtette, cége szívesen megvásárolná a Vodafone részesedését a közös vállalatukban, a Verizon Wireless-ben. A Verizon Communications régóta feni a fogát a Vodafone 45 százalékos tulajdoni hányadára, amitől viszont az angol leányvállalat nem valószínű, hogy megválik, tekintve, hogy az amerikai drótnélküli eszközök piaca adja a nyereségük több mint felét. 

Az orosz telekom óriás után kapkodnak a profik

Gazdaság2013.01.08, 13:37

Egyre felkapottabb vállalat az elemzők körében a második legnagyobb orosz telekommunikációs cég, a MegaFon, melynek értékpapírjai tavaly novemberben debütáltak a parketten. A minap 4 elemzői ajánlás is érkezett felülsúlyozást és vételt megfogalmazva. A szakértők célárfolyama jelenleg bőven kétszámjegyű felértékelődéssel kecsegtet, aminek köszönhetően történelmi csúcsra futott a kurzus a mai kereskedés során.

Tovább olvad az osztrák telekomcég bevétele

Archívum2013.01.08, 14:17

Idén is árbevételének csökkenésére számít a Telekom Austria menedzsmentje, a telekomcég 2008 óta nem tudta megtörni a csökkenő trendet. A vezetés előrejelzése többé-kevésbé összhangban áll az elemzői konszenzussal, ennek ellenére a befektetők kedvezőtlenül ítélték meg a ma reggeli bejelentést.

Mégsem vonul ki Spanyolországból a skandináv viking

Archívum2013.01.01, 15:44

Elképzelhető, hogy mégsem értékesíti spanyol egységét a finn-svéd TeliaSonera telekommunikációs cég. Ennek ellenére igen aktív volt eszközeinek értékesítésében a társaság, a MegaFon és a Kcell parkettre vezetése mellett egyik norvég operációjától is megvált a TeliaSonera az adósságállománya csökkentése érdekében.

Stratégiaváltás előtt az orosz telekomcég

Archívum2012.12.28, 10:30

Pozitívan reagáltak a befektetők az orosz Rostelecom távközlési cég legfrissebb stratégiájára, ami a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetne az internetes és a kábeltelevíziós szolgáltatásokra. Erre nagy szüksége is lenne a cégnek, miután profitabilitása a nagyobb vezetékes kitettsége miatta alacsonyabb, mint versenytársaié. Mindezt a részvény idei teljesítménye is jól tükrözi, ugyanis jócskán alulteljesít minden tekintetben a Rostelecom.

Megfúrná az e-útdíj tendert a Magyar Telekom leánya

Archívum2012.12.27, 10:12

Megtámadta a mintegy másfél hete kihirdetett elektronikus útdíjtender végeredményét a Magyar Telekom leánya, a T-Systems, aminek következtében januárra csúszhat a szerződéskötés. A társaság egyrészt szeretné megismerni a győztes Getronics ajánlatának közérdekű részleteit, amire eddig nem volt lehetősége, valamint vitatja a befutó ajánlatának érvényességét is.

Még tart a skandináv kirakodóvásár

Archívum2012.12.20, 12:43

Újabb eszközét értékesítette a finn-svéd TeliaSonera telekommunikációs cég, miután korábban a Kcell és a MegaFon tőzsdére vitele is az ő nevéhez fűződik. Ezúttal a norvég NextGenTel került sorra, melytől mintegy 108 millió dollár fejében válik meg. Az értékesítési hullámnak itt még nincs vége, mert eladó a spanyol, Yiogo egysége is.

50 százalékot bukott a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2012.12.19, 16:24

Nyár elején még nagy visszhangot keltett a világ leggazdagabb emberének, a mexikói Carlos Slimnek a befektetési tervei. A telekommogul 4 milliárd eurót fektetett be az európai telekommunikációs szektorban. A lépést azonban egyelőre még nem igazolta vissza a piac, ugyanis a Telekom Austriában és a KPN-ben megszerzett részesedések értéke mintegy megfeleződött az év végéig.

Bedarálják a holland telekomcéget

Gazdaság2012.12.17, 11:27

Idén már másodjára csökkenti osztalékát a holland KPN telekommunikációs társaság, amire mintegy 15 százalékos zuhanással reagált az idén amúgy sem vitézkedő telekompapír. A menedzsment legfrissebb javaslata szerint a 12 centes előzetes osztalékon felül már nem fizetnének ki több osztalékot a 2012-es eredmény után, holott júliusban még 35 cent volt a terv, januárban pedig 90 cent.

Alábecsülik a France Telecomot a befektetők

Gazdaság2012.12.14, 12:48

A France Telecom piaci értéke szerint a befektetők alábecsülik a telekommunikációs cég készpénztermelő képességével a pénzügyi igazgató elmondása szerint. Versenytársaival ellentétben a francia társaság nem tartozik a túlzott mértékben eladósodottak közé, és októberben ugyan csökkentette osztalékát, de ennek hozama még mindig 10 százalék feletti, amivel jócskán a szektorátlag felett található.

Kelendő a telekomcég az első kereskedési napján

Archívum2012.12.12, 14:13

10,5 dolláron keltek el a legnagyobb kazah telekomcég, a Kcell részvényei, aminek révén 525 millió dollárnyi tőkéhez jutott a finn-svéd TeliaSonera telekommunikációs cég. Az ár az előre meghatározott sáv alján alakult ki, ami az elmúlt hónapok telekom IPO-it tekintve nem számít meglepetésnek. Ma már meg is indult a kereskedés a papírral a londoni parketten, ahol egyelőre igen jól teljesít.

A családi aranyat is árulja a spanyol telekom óriás

Archívum2012.12.11, 11:44

Latin-Amerikai leányát is tőzsdére vinné a spanyol Telefónica telekommunikációs cég, azután, hogy német egysége október végén debütált a parketten. A tranzakció értéke 4-6 milliárd euró lehet a tervek szerint, ami mintegy háromszorosa az elmúlt hetekben lezajlott kibocsátásoknak a szektorban. Jelenleg igen komoly gondokkal küszködik az iparág Európában a gazdasági lassulás következményeképp. Mindez azonban nem érezteti hatását a Telefónica latin-amerikai operációjánál, így az elmúlt negyedévekben nem véletlenül bizonyult a társaság zászlóshajójának.

Versenytársával osztozkodik a telekom óriás

Archívum2012.12.07, 16:01

50 százalékos részesedést szerzett a nemrég tőzsdére lépő MegaFon, az 5500 üzlettel rendelkező Euroset mobiltelefon kiskereskedőben. A felvásárolt cégen egyik legnagyobb versenytársával, a VimpelCommal kell majd osztoznia, miután a harmadik számú orosz telekomcég is 50 százalékos csomaggal rendelkezik.

Elbocsátásokra készül a Deutsche Telekom

Gazdaság2012.12.06, 13:06

Létszámleépítést fontolgat a Deutsche Telekom a profitabilitás javítása érdekében - értesült a Bloomberg, magát meg nem nevezni kívánó forrásokból. Jelenleg 12 ezer pozíció szükségességét vizsgálja a vállalat Németországban és a szolgáltatói egységekben.

Lefaragta a telekomok célárát a Deutsche Bank

Gazdaság2012.12.04, 09:26

394 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére számított célárfolyamát a Deutsche Bank elemzője az eddigi 440 forintról, aki fenntartotta az eddigi tartás ajánlását. A régiós versenytársak sem maradtak ki a lépésből, célárfolyamukat egyaránt 11-13 százalékkal csökkentette a szakértő.

Magyar Telekom célár csökkentés a Concorde-tól

Gazdaság2012.12.03, 10:34

467 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére vonatkozó év végi fair érték becslését a Concorde 526 forintról. Az elemzőház a jövőre bevezetendő közműadóval indokolta lépését, a vonzó osztalékhozam miatt azonban fenntartja felülsúlyozási ajánlását.

Újabb telekomcég tart Londonba

Gazdaság2012.12.03, 17:04

A második legnagyobb orosz mobilszolgáltató november 28-i debütálását követően újabb telekommunikációs cég tart a londoni parkettre a kazah Kcell személyében. Közös vonás a két társaságban, hogy a finn-svéd TeliaSonera egyaránt jelentős befolyással rendelkezik bennünk. A Kcell piaci pozíciója és kilátásai igen kecsegtetőek, ugyanakkor kérdéses, hogy a befektetők étvágyát milyen mértékben csillapították a telekomcégek tőzsdei debütálásai.

Négy kérője is akadt a Vivendinek

Gazdaság2012.11.29, 12:06

Négy kérője is akadt a Vivendi brazil telekommunikációs egységének. A pályázók között az América Móvil, a DirecTv, a Liberty Global és egy kockázati tőketársaságokból álló csoport található a Reuters forrásai szerint. A vételi ajánlatok egyaránt 6 milliárd euró felett találhatók, mégsem érik el a médiacég által hőn áhított 7 milliárd eurós értéket. Elemzői vélemények szerint azonban utóbbi összeg túl magasnak számít a szektorátlaghoz képest.

Elstartolt az orosz telekom óriás

Gazdaság2012.11.28, 16:03

Az előzetesen meghatározott 20-25 dolláros sáv alján, 20 dollárnál alakult ki a második legnagyobb orosz mobilszolgáltató kibocsátási ára. Ma reggel a londoni és a moszkvai parketten is megindult a kereskedés a cég értékpapírjaival. A brit piacon forgó GDR-ek árfolyama 19,6 és 19,7 dollár között ingadozik, tehát csökkenés tapasztalható a kibocsátási árhoz képest.

Nagybefektető szemez az orosz telekom óriással

Archívum2012.11.27, 10:49

Holnap indul a kereskedés az előfizetői szám alapján második számú orosz telekommunikációs cég részvényeivel. A Bloomberg forrása szerint az értékesítésre felkínált papírok mindegyikére érkezett vételi ajánlat, főként a menedzsment által meghatározott 20-25 dolláros sáv aljához közelebb. A Reuters értesülése szerint pedig egy nagyobb globális befektetési alapkezelő a felkínált csomag több mint tizedére tett vételi ajánlatot.

Amerika éhsége hajthatja a Nokia leányát

Gazdaság2012.11.26, 13:49

Jelentős növekedési potenciállal kecsegtet az amerikai telekommunikációs piac a Nokia és a Siemens közös leányára. A Nokia Siemens Networks már kapott egy jelentős megrendelést a tengerentúlon, de még továbbiak várhatóak. Legfőbb versenytársait különböző akadályokat hátráltatják, ami szintén a finn-német vállalatot érősíti.

380 forintot ér a Magyar Telekom a KBC szerint

Gazdaság2012.11.23, 16:45

380 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére számított fair értékbecslését a KBC Securirites elemzője, ami jelenlegi 395 forintos tőzsdei árfolyam alatt található 2,5 százalékkal.  A negatív lépés hátterében elsősorban az új adók (telefon és közmű) bevezetése, a lejáró frekvencialicencek megújítása áll. Hosszabb távon a jelenlegi osztalék is veszélybe került, így ennek csökkenése várható. Egy esetleges katalizátor lehet, ha az Európai Bíróság elkaszálja a telekomadót, ami 72 forint egyszeri bevételt generálna egy részvényre vetítve a Magyar Telekomnak.

Nyakló nélkül száguldozott a francia Alcatel

Gazdaság2012.11.23, 08:49

Óriási emelkedést, több mint 15 százalékos ugrást mutatott be csütörtökön piaczárás előtt néhány perccel a francia telekommunikációs cég, az Alcatel-Lucent. A vállalat bejelentette, hogy a Goldman Sachs amerikai befektetési bankkal tárgyalásokat folytat finanszírozásról. A részvény szédületes ralijában pedig nagy szerepe lehetett a short pozíciók zárásának, aminek a lehetőségére egy csütörtök reggeli cikkünkben felhívtuk a figyelmet.

Hamarosan debütál az orosz telekom óriás

Gazdaság2012.11.26, 09:20

Többszöri halasztás után november 28-án lép tőzsdére az ügyfélszámot tekintve második legnagyobb orosz telekommunikációs cég, a MegaFon. A kibocsátási ár a menedzsment tervei szerint 20-25 dollár között alakulhat. A befektetők érdeklődését növelheti, hogy az elmúlt negyedévben kedvező eredményekről számolt be az orosz telekomcég. A fundamentális sztorit az alacsony oroszországi okostelefon penetráció támogathatja, míg fontos kockázati tényezőként Alisher Usmanov oligarcha nagytulajdonos jelenik meg.

Tovább küzd az állami mobilcég

Gazdaság2012.11.19, 11:07

Nem kíván lemondani a januárban megnyert frekvenciablokkokról az állami mobilcég. A Világgazdaság információ szerint az MPVI az utolsó pillanatban élt a lehetőségével és a Kúriához fordult jogorvoslati kérelemmel, miután a Fővárosi Törvényszék elkaszálta a januárban kihirdetett 900 megahertzes frekvenciatender végeredményét.

11 százalékot ugrott a Telekom Austria

Gazdaság2012.11.14, 14:07

Közel kétszer akkora harmadik negyedéves profitról számolt be a Telekom Austria ma reggel megjelenő gyorsjelentésében, mint amire az elemzők számítottak. További pozitívum a befektetők számára, hogy a menedzsment megerősítette 2012-es várakozásait. A hírekre 11 százalékos emelkedéssel reagált a telekompapír, melyel sikerült elmozdulnia a történelmi mélypont közeléből.

Reménykedhetnek a mobilszolgáltatók

Archívum2012.11.14, 10:51

Elképzelhető, hogy megtarthatják a már piacon lévő, inkumbens mobilszolgáltatók a január végi tenderen megnyert frekvenciákat iparági szakértők szerint. A Fővárosi Törvényszék ítélete ugyan hatályon kívül helyezte a 900 megahertzes frekvenciatender végeredményét, de az üggyel kapcsolatban mindenképp vizsgálódni fog a Kúria, amely várható január-február magasságában hozhatja meg döntését a tenderrel kapcsolatban.

Újra terítéken az orosz "Mega" ügylet

Gazdaság2012.11.13, 18:11

A Bloomberg forrásai szerint már a héten folytatódhat a második számú orosz telekomcég, a MegaFon IPO-ja, melyet a kedvezőtlen piaci környezetre hivatkozva jegeltek az elmúlt hónapban. Elemzői vélemények szerint sokat segíthet a kibocsátáson a múlt héten közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentés, amiben 20 százalékos profit bővülésről számolt be a cég.

Amerikai egysége húzta le a Deutsche Telekomot

Gazdaság2012.11.08, 11:11

A T-Mobile USA-n elszenvedett leírások miatt 6,9 milliárd eurós veszteségről számolt be a Magyar Telekom német anyavállalata, a Deutsche Telekom ma reggel megjelenő gyorsjelentésében. Azonban ha az egyszeri tételtől megtisztítjuk a nettó eredményt, akkor az így kapott 923 millió eurós profit jócskán felülmúlja az elemzők által várt 771 millió eurós értéket.

Zsugorodik a telekom óriás bevétele

Gazdaság2012.11.07, 18:19

Az elemzői várakozásokat alulmúló negyedéves eredményről számolt be reggeli gyorsjelentésében a spanyol Telefónica telekommunikációs cég. Ennek ellenére a menedzsment megerősítette 2012-es céljait, köztük a nettó adósságállomány csökkentését, amire emelkedéssel reagált a telekomrészvény.