tégla

címke rss

Kézigránátot dobtak a szentesi jegyző házára

Az ügyészség 2017 decemberén gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat egy szentesi férfi ellen, mert 2006. augusztus 21-én kézigránátot dobott a szentesi önkormányzat jegyzőjének lakására. A Szegedi Törvényszék 2018. november 28-án felmentette őt a vád alól, mert nem találtak ellene elegendő bizonyítékot. A döntés ellen az ügyészség a férfi bűnösségének megállapítása és fegyházbüntetés kiszabása miatt fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A férfi ügyében február 18-án kedden délelőtt tartják a tárgyalást.

Életre keltek a házak téglái

Tudomány2020.01.19, 16:34

Az élő téglák megjavítják magukat és növekednek, miközben szívósak és ellenállók. A bennük lakó baktériumok a levegőből megkötött szén-dioxidot alakítják mésszé, tehát még a légköri CO2-szintet is csökkentik.

Összeveszett szomszédjával egy nyugdíjas nő, majd egy téglát vágott hozzá

Nagyvilág2019.09.10, 20:51

Összeveszett két idős szomszéd, ami kegyetlen gyilkosságig fajult. A 73 éves nő dühében egy fél téglát vágott 82 éves ismerőséhez teljes erőből, mire az holtan esett össze.

Téglával törték be egy balatoni vendéglátóhely ablakát

Itthon2019.09.04, 16:23

Többrendbeli lopás és rongálás miatt indult eljárás egy 51 éves budapesti férfi ellen.

Ősi módszerekkel dolgoznak az emberek az ezer téglagyár országában

Gazdaság2019.01.26, 18:12

Ritkán látható pillanatokat mutatnak azok a fotók, amelyeket egy nepáli téglagyárban készítettek.

Emberi vizeletből készítenek téglákat

Tudomány2018.11.05, 19:49

A világon elsőként emberi vizelet felhasználásával készítettek téglát laboratóriumi körülmények között kutatók a Dél-afrikai Köztársaságban.

Téglát lopott Auschwitzból két magyar turista

Nagyvilág2018.07.16, 20:16

A látogatók vették észre, hogy a 30 éves nő és a 36 éves férfi téglákat rak a táskáikba, a haláltábor területén lévő múzeum falából, a hétvégén. Azonnal odahívták a biztonsági őröket, akik értesítették a rendőrséget. 

Téglákkal dobáltak agyon egy kengurut az állatkerti látogatók

Nagyvilág2018.04.20, 16:28

Halálos sérüléseket szenvedett egy védtelen kenguru egy dél-kínai állatkertben, miután turisták téglákkal dobálták meg az állatot, mert azt szerették volna, hogy ugráljon. 

Évről évre nő a tégla iránti kereslet

Gazdaság2018.01.30, 06:15

Jelentős további fellendülésre számít idén a tégla- és cseréptermékek iránti keresletben a Magyar Téglás Szövetség elnöke - írta keddi számában a Magyar Idők.

Megint visszaesett az építőipar

Gazdaság2016.09.15, 10:58

Az építőipar teljesítménye júliusban 17,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az épületek építése 1,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 31,8 százalékkal esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Szakemberek szerint az új szerződéskötések számának 88 százalékos emelkedése már jó jel, körülbelül 1-1,5 év múlva lesznek látható jelei az építőipar bővülésének.

Még mindig gödörben az építőpar

Gazdaság2016.07.15, 13:43

Megint hatalmas zuhanást produkált az építőipar. Májusban 26,6 százalékkal maradt el a építőipar teljesítménye az egy évvel korábbitól. Áprilisban is 29,8 százalékos visszaesés volt.

Nem tud felpörögni az új építésű lakások piaca

Gazdaság2016.07.13, 09:45

Fokozódik az érdeklődés az új építésű lakások iránt: idén júniusban 31 százalékos volt a növekedés tavalyhoz képest. A legtöbben azonban még mindig használt lakásokat keresnek.

Négy éve nem volt ennyi adásvétel az ingatlanpiacon

Gazdaság2016.05.09, 15:05

Nem csak az idei, de az elmúlt 4 év legmagasabb-, illetve a válságot követő évek második legmagasabb forgalma vagyis 12 632 adásvételt történt áprilisban az ingatlanpiacon. Egy évvel ezelőtt 4 százalékkal volt gyengébb a forgalom – írja a Duna House elemzése.

Rég nem fogyott ennyi tégla

Gazdaság2016.03.21, 09:52

Régen látott mennyiségben adták el termékeiket az év első hónapjaiban a magyarországi tégla- és cserépgyártók - mondta a Magyar Téglás Szövetség elnöke.

A panel a sláger

Gazdaság2016.03.09, 11:09

Több mint 30 százalékkal drágultak a panellakások, a téglaépítésűek ára pedig 26 százalékkal nőtt egy év alatt. Országszerte hamarabb találnak gazdára a panellakások, mint a téglaépítésű társaik.

Szmogból készített téglát egy kínai művész

Környezet2016.01.05, 09:08

A nagyvárosok gyors terjeszkedésével és az ipari fejlődéssel párhuzamosan növő üvegházhatású gázkibocsátás most más szemszögből került reflektorfénybe, ugyanis egy kínai művész, Wang Renzheng szokatlan ötlettel állt elő, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára.

Leálltak a betonkeverők, zuhan az építőipar

Gazdaság2015.12.16, 09:44

Októberben az építőipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a termelés a két építményfőcsoportban ellentétesen alakult, az épületek építése 18,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építése 23,5 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A kormány az áfacsökkentéstől az új lakások számának bővülését várja.

Vodka és cukor a 3D-tégla alapja

Techbázis2014.08.08, 12:24

A jövőben akár az űrben is építkezhetünk robotok segítségével, távvezérléssel a Polybrick 3D-nyomtatással készült téglának köszönhetően.

Téglával verte agyon a fiatal lányt

Life.hu2014.05.22, 12:43

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a földre teperte, egy téglával agyonverte, majd pedig gumiabroncsokkal próbálta elrejteni a 16 éves szigetszentmiklósi lányt.

Téglával törték ki a vámpírnak hitt halott fogait

Tudomány2014.05.08, 11:58

Vámpírnak hitt ember sírját tártak fel régészek Lengyelországban. A halott szájába téglát raktak, a lábát pedig átszúrták.

Téglával dobálták meg a mentőket Pécsen

Itthon2012.06.25, 15:23

Kisebb zúzódásokat szenvedett egy mentőkocsi sofőrje, amikor egy férfi téglával dobálta meg a mentőautót Pécsen.

Baltával és téglával támadt a rendőrökre egy asszony Somogyban

Itthon2011.09.15, 19:08

Unokájával a karján, baltával rontott a lakására kiérkező rendőrökre egy asszony a Somogy megyei Bonnyán. Az asszonyt - aki egy téglát is dobott a rendőrök autójára - őrizetbe vették.

Újságpapírral szigetelték az Év Háza nyertes épületét

Időjárás2010.10.04, 15:20

Egy garzonlakás nagyságú, energiatakarékos családi ház lett az Év Háza 2010-ben. Tervezői megújuló energiát hasznosító berendezéseket használtak fel, és bontott anyagokat is alkalmaztak. Az épület Budakeszin áll.

Klímabarát ökotéglát talált fel egy fiatal építészhölgy

365 környezettudatos ötlet2010.05.20, 11:28

Egy amerikai építész újfajta téglát talált fel, amely baktériumokból, homokból és a vizelet egyik alkotóeleméből áll. Előállítása során nincs szükség égetésre, mert szobahőmérsékleten is megszilárdul.

A gödöllői Club Q második születésnapi partyja

Partytár2008.11.03, 05:42

Második szülinapjához érkezett a gödöllői Club Q, ahol méltó megünneplést tartanak november 8-án. Légy Te is részese az ünnepi zsúrnak, ahol a Flamemakers, Daniel-B, valamint a rezidensek, JoeNathan és Tégla fújják el a két gyertyát a szülinapi tortán.

Nyárzáró diákparty a Club Q-ban

Partytár2008.08.19, 17:42

Nyárzáró partyra készülnek a gödöllői Club Q-ban, ahol a Tig Summerend Partyján most pénteken a két rezidens dj, Tégla és Joe Nathan mellett az ifjú lemezlovas és producer, a Flamemakers-ből ismert Daneel-B gondoskodik a felhőtlen hangulatról.

Diákoké az éjszaka Gödöllőn

Partytár2008.05.12, 22:38

Nem múlthat el hónap anélkül, hogy a gödöllői Club Q ne rendezné meg a legfiatalabb korosztály kedvelt diákbuli-sorozatát. A Tig party május 16-ai, pénteki buliján ezúttal az igényes tánczenét kiadó Flamemakers-duó egyik felét, Daneel-B-t látják vendégül.

Tűzgyújtók Gödöllőn

Partytár2008.04.01, 01:48

Április első hetében újból diákpartyval kedveskedik látogatóinak a gödöllői Club Q. Ezúttal az ifjú producert és dj-t, Daneel-B-t látják vendégül, akit mostanság leginkább a Flamemakers formációból ismerhet a közönség.

Gödöllőn kezd a nyuszi

Partytár2008.03.17, 00:48

A Pest megye egyik legszebb klubjának tartott Club Cue neve önmagában is garancia a parádés hangulatú partykra. Március 22-én, szombatján előre gondoskodnak a húsvéti hangulatról Gödöllőn.

Fergeteg korhatár nélkül

Partytár2008.03.03, 08:30

A gödöllői Club Q-ban e hét szombaton ismét fergeteges partyra kerül sor. A már jól ismert, sokak körében védjegyként emlegetett Tig Party újabb állomásán Daneel-B house-dj-t látják vendégül.

A diákok uralkodnak

Partytár2008.02.04, 09:20

A gödöllői Club Q, átlépve a februárba, újra Tig bulit rendez. Pest megye egyik legszebb klubjában újra a diákoké lesz a főszerep. A rezidens Tégla mellett a dj-pultba lép még Daneel-B és Peet Jr.

Baltával támadt a rendőrökre egy férfi

Itthon2007.01.22, 17:12

Mentőkre és rendőrökre támadt egy férfi Kállósemjénben. A téglát dobáló, baltával és bárddal felszerelkezett 39 éves helyi lakost őrizetbe vették a rendőrök.

Hiánycikk lett a tégla és az ablak

Ingatlan2006.09.15, 10:04

Hiánycikké vált az elmúlt napokban a tégla és a külső nyílászáró is. Kedvező esetben egy-két nap alatt beszerezhetők ezek az építőanyagok, ám akad példa többhetes várakozási időre is. Ez az ablakok esetében már hat-nyolc hétre is felkúszhat.

Az amerikai elnök keresi a téglákat

Nagyvilág2006.03.05, 17:20

Az amerikai kormány számos vizsgálatot indított az utóbbi hónapok sok kellemetlenséget okozó kiszivárogtatói után - írja a The Washington Post vasárnapi számában. Újságírók és jogászok szerint évtizdek óta nem volt olyan jelentős hadjárat a "téglák" felkutatására, mint ami most indult.

FÉSZ: téglán a Suzukik

Auto2006.01.11, 12:41

Nem minősítjük az esetet, mert a BTK megteszi helyettünk. Ön pedig nézze meg a képeket, és szörnyülködjön, mert ez nálunk történt, a mi autónkkal.

Kamion zuhant a sínekre a Balatonnál

Itthon2005.09.29, 20:17

Téglával megrakott kamion zuhant a dél-balatoni vasútvonalon a sínekre, ezért Szántód-Kőröshegy-Zamárdi között nem járnak a vonatok - közölte a MÁV.

Levette az MSZP az Orbán-dobálós játékot

Itthon2003.08.01, 16:09

Cikkünk megjelenése után levették az MSZP egyik aloldaláról - a szegfu.hu-ról - az Orbán-dobálós játékot. Az Utolsó esély nevű játék lényege az volt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök figuráját kellett úgy mozgatni, hogy dobozába minél több bankjegyköteg essen. Közben ki kellett kerülni a lefelé eső téglákat. Korábban az MSZP nőtagozata helyezett fel az oldalra egy olyan versikét, amely a jobboldali politikusokat bírálta. Az MSZP honlapjának aloldalaira lényegében bárki feltehet bármit.

Monica téglákkal segíti elő az orgazmusát

Tévé2002.07.25, 11:20

Courteney Cox egy Feng Shui-szakértő tanácsát megfogadva egy téglákkal telerakott vödörtől várja szexuális életének javulását.

Előző
  • 1
Következő