technológia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- részvény
- befektetés
- USA
- internet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar fejlesztésű lélegeztetőgépeket kapott a Semmelweis Egyetem
Magyar fejlesztésű lélegeztetőgépeket kapott a Semmelweis Egyetem (SE), a berendezés első tíz prototípusát először a klinikai kutatásban használják majd - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
Csillapíthatatlan az Apple étvágya
Az Apple nagyjából 100 céget vásárolt fel az elmúlt hat évben – árulta el Tim Cook, a cég vezérigazgatója. Ez azt jelenti, hogy az amerikai technológiai óriás átlagosan 3-4 hetente megvesz egy vállalatot.
Közel van a soha meg nem álló óriáskamionok kora
A közúti járműtípusok között a teherszállító autók lehetnek az első olyan közlekedési eszközök, melyeknél széles körben elterjedhet az önvezetés-funkció. Ez kézenfekvő előnyökkel járhat, például azzal, hogy az önvezető járműveket iránytó mesterséges intelligenciának (MI) nincs szüksége pihenésre, így egy jármű akár napi 24 órában is üzemelhet. Nem meglepő tehát, hogy számos elemző véli úgy, az önvezető forradalom élén elsősorban a kamionok, furgonok, és más, haszongépjárművek állnak majd, és nem a családi bevásárlásokra használt négykerekűek. Összeállításunkban bemutatjuk, hol tartanak most a technológiai fejlesztések, és melyek a llegígéretesebb ...
Úgy tűnik, az idei év lesz az 5G technológia éve
Hosszas, éveken át tartó előkészítési folyamat után a telekommunikációs szektor résztvevői 2020-at jelölték meg előzetesen, mint azt az évet, amikor az 5G technológia megkezdi a globális térhódítását. Meg is kezdte, de az igazi áttörés talán inkább idén várható.
- címkék:
- terjedés
- elterjedés
- 5G
- internet
- technológia
- mobil
- Címkefelhő »
Érkeznek az instant whiskyk, amelyek akár egy éjszaka alatt éveket érlelődnek
Jelentősen csökkenhetnek a whisky árak, köszönhetően egy új technológiának. Az érlelési idő rövidülésével párhuzamosan ugyanis az előállítási költségek is mérséklődhetnek.
Magyar technológiával fogják tisztítani a szennyvizet két ghánai régióban
Nemrég ünnepélyes keretek között írták alá a felek azt a finanszírozási szerződést, amely Ghána nyugati (Takoradi) és északi (Tamale) régiói szennyvíztisztítási problémáinak magyar technológiával történő megoldását hivatott megteremteni. A városokban jelenleg az összegyűlt szennyvizek mindössze 7-10 százalékát kezelik megfelelően, így mind környezetvédelmi, mind közegészségügyi szempontból elengedhetetlenné vált új szennyvízkezelő létesítmények sürgős kialakítása - írja az Exim a Pureco Kft.-vel közös közleményükben.
Ez a kezdeményezés segíthet eloszlatni számos félreértést a mesterséges intelligenciáról
Egyre inkább beépül a köztudatba a december eleje óta elérhető online mesterséges intelligencia (MI) alapozó, az MI Kihívás, amely közérthető nyelven nyújt mindenki számára értékes információkat a technológiában rejlő lehetőségekről. A hiánypótló kezdeményezés idén újabb tudáscsomagokkal bővülhet, ugyanis egyre többen jönnek rá, hogy a magán és az üzleti életben is létfontosságú lépést tartani a változásokkal - hívja fel a figyelmet a Digitális Jólét Nonprofit Kft.
Bejelentette magyarországi indulását egy digitális fizetési szolgáltató
A ZEN modern elektronikus fizetési technológiákon alapuló pénzügyi megoldásokat kínáló európai startup bejelentette hivatalos indulását Magyarországon. A Mastercard által támogatott új megoldás exkluzív előnyeinek és a rendkívüli biztonságnak köszönhetően mostantól az egyéni ügyfelek és az üzleti ügyfelek is tökéletes nyugalomban kezelhetik pénzforgalmukat és vásárlási tranzakcióikat.
Fenntartható gazdasági növekedést alapoznak meg a 2022-ig tervezett átalakítások
Fenntartható, hosszú távú gazdasági növekedést alapoznak meg a 2022-ig tervezett átalakítások - mondta az innovációs és technológiai miniszter a mandiner.hu oldalon megjelent interjúban.
Közel 9 százalékkal csökkent az okostelefon-piac
A globális okostelefon-eladások tavaly közel 9 százalékkal csökkentek, ahogy a koronavírus-járvány az egész világgazdaságra rányomta a bélyegét – derül ki egy friss kutatásból. Vagyis annak ellenére is zsugorodtak az eladások, hogy igen erősen megnőtt az igény a digitális megoldásokra.
- címkék:
- technológia
- eladás
- piac
- okostelefon
- gazdaság
- Címkefelhő »