taxi

címke rss

Az önvezető autók örökre megváltoztatják a közlekedést

Gazdaság2017.10.02, 20:39

A UBS tanulmánya szerint az önvezető autók megjelenése örökre megváltoztatja majd a tömegközlekedést. A "robotaxik" a következő néhány évben jelennek majd meg és felforgatják a hagyományos közlekedési szektort. A változás elkerülhetetlen és már az ajtón kopogtat.

Az Uber harcolni fog a londoni piacért

Gazdaság2017.09.25, 11:27

Londonban 40 ezer Uber-sofőr munkája került veszélybe, miután a város vezetése bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a cég működési engedélyét. A kaliforniai vállalat azonban nem nyugszik bele a döntésbe, a szabályoknak megfelelően szigorítanának a működési feltételeiken.

Le kell cserélni 2500 taxit

Gazdaság2017.09.20, 05:04

Az országban futó 10 ezer taxi negyedét le kell cserélni, mert a jogszabály szerint szolgáltatásuk csak tízévesnél fiatalabb autóval végezhető - írta szerdai számában a Világgazdaság.

Megtiltották Londonban a Taxify működését

Gazdaság2017.09.09, 13:40

Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését, biztonsági aggályokra hivatkozva. A Taxify vitatja az intézkedés jogosságát, és fellebbez a döntés ellen.

Zöld helyett sárga rendszámra hajt - Fiat Tipo kombi Mjet teszt

Auto2017.08.05, 10:46

Nem baltával faragott, de azért jó vétel: ez a leírás az elmúlt években főleg a Skodákra és a koreai autókra illett, a népautógyártást elfeledő Fiat azonban végre megrázta magát, majd hadat üzent. A Tipo kombi high-tech megoldások és prémiumminőség helyett nagy teret és jó érték-arányt kínál, így az sem meglepő, hogy takarékosságra kihegyezett csúcsváltozata is plug-in hibrid hajtás helyett jól bevált dízelmotort kapott. De kinek éri így meg másfélszer annyiért, mint az alapmodell?

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Travelo2017.10.05, 12:05

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Ellopott egy taxit, majd utasokat vett fel

Nagyvilág2017.07.22, 17:12

Egy amerikai nő a sofőrrel való vitája után egyszerűen beült a taxi vezetőülésébe, és elhajtott. Mikor a rendőrök megtalálták, már két utas is volt a hátsó ülésen.

Van, ahol csak 28 forint a taxitarifa

[origo] utazás2017.07.20, 08:06

A világon az egyiptomi Kairóban a legolcsóbb a taxizás, legalábbis a közül a 80 város közül, amelyet a Carspring nevű online használtautó-kereskedő cég vizsgált. A lista másik végén a svájci Zürich áll.

Összefognak a taxisok a hiénák ellen

Itthon2017.07.08, 14:07

A Főtaxi kezdeményezésére egyeztetés kezdődött arról, hogyan lehet megtisztítani a taxispiacot a hiénáktól. A társaság attól fél, hogy az illegális sofőrök komoly károkat okozhatnak az ország megítélésének a kezdődő FINA úszó-világbajnokság kapcsán.

Járókelők közé hajtott egy taxi Bostonban

Nagyvilág2017.07.03, 22:00

Egy taxi hajtott járókelők közé hétfőn a bostoni repülőtér közelében, több ember megsérült - közölte a massachusetts-i rendőrség szóvivője.