tankönyv

címke rss

Rétvári: Idén a gyerekétkeztetés és a tankönyvellátás támogatása is megnő

Itthon2018.01.05, 08:33

Az idén, vagyis a családok évében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Megreformálnák a tankönyveket a magyar fiatalok

Techbázis2018.04.05, 16:33

Ha a tanulás élmény, akkor kevesebb időbe kerül és sokkal mélyebb tudást jelent a fiatal generációknak, ezért ki kell használni az iskolában is az okostelefon iránti vonzalmat és kíváncsiságot. Erre a gondolatra épül az innobie csapat Eddie nevű fejlesztése, mely a Microsoft Imagine Cup verseny hazai döntőjén aratott győzelem után a régiós fordulón képviseli hazánkat.

Szeptembertől már több mint 200 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány tankönyveiből

Gazdaság2018.07.16, 11:12

Június végén zárult a tankönyvrendelés, és a legfrissebb adatok szerint országosan már több mint 200 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett pénzügyi-gazdasági tankönyvekből és munkafüzetekből. Az Alapítvány kiemelt célja a könyvek minél szélesebb körű terjesztése annak érdekében, hogy lakóhelytől és anyagi helyzettől függetlenül egyre több magyarországi diák kapjon lehetőséget mindennapi pénzügyi ismereteinek bővítésére.

Azt mondták, hogy kevesebb fehér gyerek kell a tankönyvekbe

Nagyvilág2018.07.19, 17:14

Egy friss jelentés szerint helytelen, hogy többségében fehér gyerek szerepel a tan- és gyerekkönyvekben, sokkal több fekete és egyéb kisebbséginek kellene benne szerepelni. Finnországban pedig az általános iskolai tankönyvben többféle „variációját" mutatják be a szexualitásnak.

Szerdán kezdik kiszállítani a tankönyveket az iskolákba

Itthon2018.07.31, 16:00

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe.

A tankönyvek több mint 60 százalékát már kiszállították

Itthon2018.08.16, 14:26

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent. Ma már több mint 1 millió gyerek kap ingyen tankönyvet, a kormány több mint 11 milliárd forintot fordít a tanulók támogatására.

Minden diák ingyen kaphatja a tankönyveit

Itthon2018.08.17, 13:38

Kezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek kedden az iskolákba

Itthon2018.08.28, 09:47

Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek ma az alaprendelésekből az iskolákba – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolában kedden.

957 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet tavaly

Itthon2018.08.29, 14:12

Tavaly másfél millió iskolás közül 957 ezer kapott ingyenesen tankönyvet, 38 százalékkal többen, mint 2016-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Már 200 ezren tanulnak pénzügyi ismereteket szeptembertől

Gazdaság2018.08.29, 18:56

Ma mutatta be a Pénziránytű Alapítvány az új pénzügyi oktatójátékát az MNB Antall József Tudásközpontjában. Az eseményen Bódis József oktatásért felelős államtitkár elmondta: közös feladat és felelősség a pénzügyi tudatosság terjesztése, ami a nemsokára társadalmi vitára kerülő új Nemzeti Alaptantervben is szerepel. Az alapítvány tankönyveiből 200 ezer diák tanulhat szeptembertől.