támogatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- gazdaság
- pályázat
- Magyarország
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon
Az Opel megkezdte szentgotthárdi motorgyárának bővítését, az alapkőletételen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
16,7 milliárd támogatást kap az Audi és az Opel
Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követően.
Képzéssel őriz meg 300 munkahelyet a Tibi csokoládé gyártója
Százmillió forint nagyságú európai uniós és magyar állami támogatással képezi dolgozóit a Bonbonetti Choco Kft, amivel háromszáz munkahelyet őriznek meg, s javítják a cég versenyképességét.
Százmillió forintot kap a kormánytól Makovecz Imre akadémiája
Százmillió forintot csoportosított át a költségvetésből a Magyar Művészeti Akadémia létrehozására a kormány. A Makovecz Imre építész vezette akadémia egyesületi formában 1992 óta létezik, egy fideszes képviselő szerint köztestületté alakítanák és az alkotmányba is belefoglalnák az akadémiát.
Tárki: Harmadával visszaesett a Fidesz-KDNP támogatóinak aránya
Decembertől márciusig egyharmadával csökkent a kormánypártok szimpatizánsainak száma a Tárki felmérése szerint. Az ellenzéki pártok támogatottsága nem emelkedett számottevően, így feltehetően a bizonytalanok közé kerültek a kormánypártokat korábban támogatók.
Műsorfüzetben kér pénzt a Budapest Fesztiválzenekar
Támogatás-csökkentésének felülvizsgálatára és a koncertek megtartásához szükséges támogatás helyreállítására kéri a Budapesti Fesztiválzenekar a fővárost és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot. Szerdáig majdnem 2500-an írták alá a támogató leveleket.
Hetven százalékkal csökkenhet a kisebbségek támogatása a fővárosban
A budapesti kisebbségi önkormányzatok szerint a főváros 2011-es költségvetési koncepciója "durván", mintegy 70 százalékkal megkurtítja a támogatásukat.
Kedvezményes földbérletet kínál a kormány gyerekvállalásért
Harmadával több, összességében 130 milliárd forint támogatást kap jövőre az agrárium, a forrásokkal a családi gazdaságokat és a helyi piacokat kívánja erősíteni a kormány, de kedvezményes földbérlésre is lehetőséget adnak fiatal pároknak gyerekvállalás mellett.
Több uniós pénzre számítanak a középvállalkozások
Elsősorban a középvállalkozások számítanak arrra, hogy a korábbiakhoz képest könnyebben juthatnak uniós pályázati forrásokhoz - derül ki a K&H Bank legfrissebb, cégek vezetői körében készített felméréséből.
Népszabadság: Nem kapták meg a pénzüket az alapítványi iskolák
Nem kapták meg az esedékes normatív támogatásukat a nem állami és nem önkormányzati iskolák és óvodák, ezért a tanárok, óvónők bérét sem tudták kifizetni - értesült a Népszabadság. Körülbelül ezer iskola tizenhatezer pedagógusa vár a pénzére.
- címkék:
- Budapest
- támogatás
- iskola
- Címkefelhő »
Írország 85 milliárd eurós mankót kaphat
Az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól 85 milliárd eurós pénzügyi támogatást kaphat Írország - jelentette be Brian Cowen ír miniszterelnök.
- címkék:
- Írország
- csőd
- támogatás
- válság
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Információs pont segíti a magyar cégeket a Vajdaságban
A magyar cégek szerbiai piacra lépését segíti az Újvidéken átadott információs pont, melyet az ITD Hungary hozott létre.
Írország nem kér az EU segítségéből, a Facebook az eBay előtt
A befektetők aggódnak, mert Írország elutasítja az Európai Unió pénzügyi segítségét; a vártnál nagyobb növekedés Japánban; a Facebook értékét tekintve megelőzte az eBayt - külföldi gazdasági lapszemle.
Magyar Nemzet: Fizetőkódos villanyórával segítenének a rászorulókon
Átalakítaná a lakásfenntartási támogatás rendszerét a kormány, melyet a tervek szerint elsősorban természetbeni szociális ellátás formájában nyújtana az állam - írja szombati számában a Magyar Nemzet. Ennek egyik formája lehet az előfizetős közüzemi óra felszerelése, melynek számláját az önkormányzat egyenlítené ki.
Angelina Jolie és Brad Pitt is segíti a vörösiszap károsultjait
A Vöröskereszten keresztül támogatja a vörösiszap-katasztrófa károsultjait Angelina Jolie és Brad Pitt alapítványa. A két filmsztár kérésére nem árulják el, hogy mennyi pénzt adtak.
Félmilliárdos program kisvállalkozásoknak
Az országban elsőként kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatására nyert 500 millió forintos programot a Hajdú-Bihar megyei Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány vezette regionális konzorcium. A támogatási szerződést kedden írták alá Debrecenben.
- címkék:
- támogatás
- pályázatok
- kkv-szektor
- Címkefelhő »
33 milliárdos segítséget kap a MÁV Zrt.
Az idén 33 milliárd forint többletforrást kap a MÁV Zrt., amivel átmenetileg rendezik a vasúttársaság finanszírozását.
Borászati gépbeszerzésre kétmilliárdos támogatás
Összesen kétmilliárd forint értékben kaphatnak támogatást gépek beszerzése után a borászok, melyre jövő év márciusáig pályázhatnak.
A lengyel kormány szűkíti a külföldi cégek támogatását
Nem számíthatnak pénzügyi támogatásra azok a külföldi beruházók, amelyek olyan lengyel nagyvárosokban kívánnak befektetni, amelyekben alacsony a munkanélküliség.
Egyszerűbb feltételeket ígér a kormány az uniós pénzre pályázó vállalkozóknak
Egyszerűbb pályázati feltételek mellett juthatnak uniós forrásokhoz a kis- és középvállalkozások, a részletek kidolgozását megkezdte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
"Egymillió munkahely apró beruházásokból" - jön az új Széchenyi terv
A termelő ágazatok, illetve a munkaerőt tömegesen felszívó turizmus-vendéglátás lendületbe hozását várják az [origo]-nak nyilatkozó vállalkozói szervezetek az új Széchenyi-tervtől, akik fontosnak tartják a külpiacokra kerülés támogatását és a pályázatok tiszta kereteinek szavatolását is. A kormány szerdán ismerteti saját elképzeléseit a gazdaság fejlesztéséről, sok apró beruházásból jöhet össze a célként kitűzött egymillió új munkahely.
Öko-fejlesztésekre uniós pénzzel pályázhatnak a kisvállalkozások
Szeptember 9-ig pályázhatnak a hazai kis- és középvállalkozások az Európai Unió öko-innovációs kiírásaira. Az EU összesen 10 milliárd forint értékű forrást biztosít.
Főnix-program a vállalkozások külpiacra jutásához
600-800 millió forinttal támogatná a hazai kis- és középvállalkozások külpiacra jutását a kormány a Magyar főnix program keretében - írja a Világgazdaság.
70 millió forintért rendez tűzijátékot a kormány augusztus 20-án
Csak a "szokásos" összeg felét, 150 millió forintot költ az idei augusztus 20-i ünnepségekre a kormány. Ebből 70 millió forint lesz a tűzijáték, a többi a napközbeni és programokra költik el.
A kormány előre elkérné Brüsszeltől az agrártámogatásokat
Magyarország az árvízkárok miatt előre elkérné Brüsszeltől a 2011-es agrártámogatások négyötödét.
Ráhajtottak a pirotechnikai cégek a veszélybe került tűzijátékra
Egy szombathelyi cég felajánlotta, hogy ingyen megrendezi a budapesti tűzijátékot, ha a kormány úgy dönt, inkább az árvízkársultakat támogatja az augusztus 20-i ünnepségre szánt pénzből. A kormány egy, a Facebookon viharos gyorsasággal szerveződő kezdeményezés miatt jelentette be, hogy tárgyalni fog a tűzijűték elmaradásáról, hogy a látványosságra szánt összeget az árvízkárosultaknak utalhassák.
Debrecenbe látogatott a Mini Europe
Június 10-én csütörtökön Debrecenbe látogatott a Mini Europe névre hallgató, kkv-szektort támogató, nyolc EU-tagállam egy-egy régiójának együttműködését jelentő projekt-szervezet.
A gyáriparosok támogatják Orbán akciótervét
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége egyetért az Orbán Viktor által bejelentett gazdasági akciótervvel, támogatja az adórendszer átalakítását, egyszerűsítését, de óvatosságra hív fel a banki különadó bevezetésénél, hogy az ne veszélyeztesse a hitelhez jutást.
Kétszázmillió forint pályázati pénz a kkv-knak
Versenyképességük fejlesztése és foglalkoztatási kapacitásuk bővítése érdekében összesen 200 millió forintra pályázhatnak a kisvállalkozások e hónap végéig, illetve szeptember 30-ig - derül ki abból a pályázati felhívásból, ami az Országos Foglakoztatási Közalapítvány (OFA) honlapján jelent meg.
EU-pályázatok: a szigorodó feltételek elriasztják a cégeket
A vállalkozások zöme nem tud mit kezdeni az uniós pályázati kiírásokkal, kétharmaduk ezért tanácsadócégeken keresztül informálódik a lehetőségekről - derül ki a K&H által végzett kutatásból. Csak minden harmadik cég talál olyan pályázatot, ami komolyan érdekli, a szigorodó feltételek miatt pedig egyre kevesebb vállalkozás lát esélyt arra, hogy valóban hozzájusson a pályázati támogatásokhoz.
Fejlesztés Kimlén
Több mint 57 millió forintos beruházással fejlesztik az ipari parkot a Győr megyei Kimle határában.
Magyar Nemzet: Milliókat kapott Hillertől a Hócipő és az ATV
Milliókat osztott szét áprilisban miniszteri keretéből Hiller István kulturális miniszter többek között a Hócipőnek, az ATV-nek, a Mozgó Világnak, a Pallas Páholynak és Görgey Gábornak - írja a Magyar Nemzet.
Negyedmilliárdos támogatás a Humansoftnak
Egy 430 milliós projekthez kapott 280 millió forintos támogatást a FreeSoft leánycége.
Támogatásból fejleszt egy zalai faipari cég
Több mint 70 millió forintos támogatást nyert telephelyfejlesztésre és egyben új munkahelyek létrehozására a faipari Hory és Társai Kft. a Zala megyei Dobri településen - közölte hétfőn a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
- címkék:
- Dobri
- munkaerőpiac
- céghírek
- állás
- támogatás
- Címkefelhő »
"Méregdrága a jogkövetés" - sokat várnak a hazai cégek az új kormánytól
A kis- és közepes vállalatok különböző szektorokban dolgoznak, különböző körülmények között, kizárólag a méretük hasonló, így nem is meglepő, hogy nagyon sokfélék az elvárásaik a következő kormánnyal szemben. Az élőmunka terheinek csökkentését mindenki üdvözölné, de az ötletek az állami megrendelések megreformálásától a képzések felfuttatásán és a korrupció visszaszorításán át egészen a képzett munkaerő biztosításáig terjednek.
- címkék:
- hitel
- kkv
- támogatás
- választás 2010
- Címkefelhő »
Elfogadták a BKV támogatásáról szóló szerződést
A BKV következő évekre szóló állami támogatásának feltételeit elfogadta a Fővárosi Közgyűlés. Demszky Gábor főpolgármestert felkérték, hogy a következő években vegye figyelembe a támogatás mértékét a BKV költségvetésénél.
- címkék:
- BKV
- támogatás
- Címkefelhő »
Szőlőkivágás: közeleg a határidő
Április tizenötödikéig ki kell vágni azokat a szőlőültetvényeket, amelyek megszüntetésére mintegy háromezer-háromszáz termelő összesen három és félmilliárd forintnyi támogatást kapott.
Blokádot szerveznek a borsodi gazdák
Blokádot vonnak a megye gazdái a miskolci Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) épülete köré, ha március 15-ig nem kapják meg a támogatásokat.
Milliókat osztogat cégeinek Békéscsaba
A békéscsabai önkormányzat a következő négy évben közel száznyolcvanmillió forintos, vissza nem térítendő forrással kívánja támogatni a városban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat.
Brüsszel mankót nyújt a kisvállalkozásoknak
Brüsszel 2012-ig drasztikusan csökkentené a kkv-k adminisztrációs terheit.
- címkék:
- Brüsszel
- kkv
- céghírek
- támogatás
- vállakozás
- EU
- Címkefelhő »
Iskolagyümölcs: negyven forint egy alma
Az iskolagyümölcs programban résztvevő gazdálkodók almánként negyven forintos támogatást kapnak, uniós forrásból. Jelenleg több mint ezerhatszáz általános iskola alsó tagozatos diákja kap friss almát, hetente legalább kétszer.
Adótörvényt módosítanak a hazai filmek érdekében?
Kevesebb magyar film készülhet a társasági adóról szóló törvény tavaly decemberi módosítása miatt - jelezte az origo-nak a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper. A Pénzügyminisztérium azt közölte, dolgoznak a megoldáson.
Kétmilliárd uniós forintból fejlődik Ferihegy
A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport hivatalos tájékoztatást kapott Brüsszelből, amelynek értelmében az Európai Bizottság 7,56 millió euró támogatást biztosít a ferihegyi 2 B utasmóló építéséhez.
Nem ad p�nzt az �llam a BorsodChemnek
Hossz� t�v� elk�telezetts�get �s munkahelymeg�rz�st v�r el a magyar korm�ny a Borsodchem mindenkori tulajdonos�t�l.
- címkék:
- támogatás
- BorsodChem
- Címkefelhő »
Takarékos öntözési technológiákra is jár támogatás
A víz- és energiatakarékos öntözési technológiákra is lehet igényelni vissza nem térítendő támogatást ősztől - egyebek mellett ezt is tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A rétegvízből történő öntözés esetén csak a víz- és energiatakarékos mikroöntözési technológia támogatható a rendelet szerint. A jogszabály meghatározza a nyújtható támogatások maximális összegét, amely lineár- és körforgó öntözésnél 30 hektárig legfeljebb 72 ezer eurónak, míg afelett hektáronként legfeljebb 2400 eurónak megfelelő forint összeg lehet. Csévélődobos öntözésnél pedig 36 ezer, illeetve ...
Kerekesszékkel a lakásban III. - Mibe kerül az akadálymentes lakás?
Félmillió forinttól másfél millió forintig terjedhet az összeg, amibe a lakás akadálymentesítése kerül. Ennyi pénzért nem a legdrágább, legkiválóbb eszközöket vásároltuk meg, a beépített eszközök még nem a legmagasabb kategóriába tartoznak, és a lakás mérete sem haladja meg az 50 négyzetmétert.