szülők
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ki választ karriert? Te vagy a szüleid?
Volt egy ügyfelem pár hónapja, egy nagyon szimpatikus lány. Most kezdte a pályáját közgazdászként. Mégis azzal fordult hozzám, hogy nem szereti, és szeretné megtalálni azt a szakmát, ami az ő hivatása.
Éhen halt egy 5 éves kislány, mindösszesen 3 kilót nyomott
Az 5 éves kislány csont és bőr volt, mikor szülei kórházba vitték, majd nemsokkal ezután életét veszítette. Mindösszesen 3 kilót nyomott. A szülők ellen eljárás indult.
Több mint 10 millió dolláros kártérítést kaptak a meggyilkolt sportoló szülei
A tehetséges amerikai atlétát, Lauren McCluskey-t volt barátja rabolta el és ölte meg 2018-ban. Most az egyetem, ahova járt, több mint 10 millió dollár kártérítést fizetett a szülőknek. Hosszas pereskedés után került pont a szörnyű ügy végére.
Három napot töltött két kisgyerek halott szüleikkel egy házban, a nagymama savanyúsága ölhette meg őket
Végül a két testvér közül az ötéves kislány felvette a telefont, innen tudták meg, hogy baj van, írja a Bors.
- címkék:
- kisgyerekek
- orosz
- szülők
- halottak
- halál
- Címkefelhő »
Lefejezte és feldarabolta szüleit egy férfi Tennessee-ben, hogy pénzhez jusson
Egy 32 éves férfi brutális kegyetlenséggel mészárolta le szüleit, miután azok nem voltak hajlandóak tovább fizetni a számláit. Így próbált hozzájutni egy több százezer dolláros életbiztosításhoz is. A férfi előre eltervezte, hogy fogja megölni és felaprítani a saját apját és anyját, majd mindezt hálaadás napján tette meg 2016-ban. A pénteki tárgyaláson a férfit bűnösnek mondták ki, a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte.
Bölcsődei kiránduláson fulladt vízbe egy kétéves gyerek Németországban
A kisfiút megpróbálták újraéleszteni, és bevitték a kórházba, de már az orvosok sem tudták megmenteni az életét.
Soha nem látott fotót posztolt Kucsera Gábor: megmutatta a szüleit
Igazán szívmelegentő fotót osztott meg a szüleiről Kucsera Gábor.
- címkék:
- Kucsera Gábor
- fotó
- szülők
- kirándulás
- Címkefelhő »
Pokollá tették lányuk életét a pedofil szülők
A kislány 5 éven át csendben tűrte szülei zaklatását, 10 éves korában viszont betelt nála a pohár, és feljelentette őket a rendőrségen.
Így emlékeztek a kisfiúra, akit mostohaanyja halálra kínzott
Borzalmas állapotban találtak rá egy kilencéves kisfiúra az egyesült államokbeli Meridian városban. A gyerek eszméletlenül feküdt a saját hányásában, testét pedig zúzódások borították. Ezenkívül kifejezetten alultápláltnak tűnt, ami nem csoda, hiszen hosszú idő óta csak főtt rizsen és vízen élt. Már nem lehetett megmenteni az életét.
Majka és Dundika úgy festenek, mint két tojás - Fotó
Majka és Dundika már 10 éve alkotnak egy párt. Szerelmüket két gyönyörű gyermekük, Marián és Olivér is bizonyítja.
- címkék:
- Dundika
- Majka
- szülők
- szerelmesek
- közös fotó
- Címkefelhő »