szövetkezet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Baumag
- rendőrség
- devizapiac
- Népszabadság
- Kósa Lajos
- legfrissebb
- legrégebbi
Kósa: Botka és Gyurcsány egyszer már átverte az embereket
Teljesen magyar specialitás lesz a nyugdíjas szövetkezeti rendszer felállítása – mondta Kósa Lajos az Origónak arról a törvényjavaslatról, amit közösen nyújtott be Harrach Péterrel. A Fidesz frakcióvezetője szerint óriási az érdeklődés a szövetkezetek iránt, mivel így a nyugdíjasok azon része, aki szeret és akar dolgozni, ezt könnyedén megteheti. A politikus beszélt arról is, hogy hiteltelen a szocialisták ígérgetése a 13. havi nyugdíjról.
Nyitrai: fontos, hogy munkához segítsék azokat, akik dolgozni akarnak
Az a szaktudás és tapasztalat, ami egy nyugdíjasnak van, már felbecsülhetetlen értéknek számít, éppen ezért is tartják fontosnak, hogy munkához segítsék azokaz az embereket, akik nyugdíj mellett szeretnének tovább dolgozni- mondta Nyitrai Zsolt, a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1-en.
A fúziók erősítik a Takarék Csoportot
A takarékszövetkezeti integráció 2017-ben jelentős eredményeket ért el – mondta Bártfai-Mager Andrea, postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos a Takarékossági Világnap alkalmából a Takarék Csoport rendezvényén.
Pörögnek a szociális szövetkezetek
A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi igények (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási) kielégítése. Elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll a középpontban.
- címkék:
- pályázat
- szövetkezet
- Opten
- Címkefelhő »
Kósa Lajos: A szövetkezeteknek élnie kell a modern gazdaság lehetőségeivel
Meg kell találni azokat a szabályozási formákat a szövetkezeteknél, amelyek élnek a modern gazdaság adta lehetőségekkel és feltételekkel, emellett nyitni tudnak újszerű ágazatok irányába is, például a startupok világa felé - mondta Kósa Lajos országgyűlési képviselő, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének rendezvényén, Budapesten.
- címkék:
- Kósa Lajos
- szövetkezet
- Címkefelhő »
160 ezer doboz cigarettát csempésztek a zöldhatáron - videó
Csempészett cigarettát terített az ukrán határon az a bűnbanda, amit a közelmúltban számolt fel a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tizennégy fős banda tagjainak többsége büntetett előéletű, két vezetőjük jelenleg is börtönbüntetését tölti. Több mint 500 millió forintos kárt okoztak
Kétszáz ember verekedett össze egy mexikói cementgyárban, nyolc ember meghalt
A mexikói hatóságok szerint legalább nyolc ember meghalt és 11 megsérült, amikor egymással versengő munkáscsoportok összecsaptak egy cementgyárban a közép-mexikói Hidalgo államban.
- címkék:
- Mexikó
- cementgyár
- szövetkezet
- Címkefelhő »