Szolnok

címke rss

A PVSK elverte a Szolnokot a kosárdöntő-nyitányon

Sport2004.05.19, 07:28

A címvédő MiZo-Pécsi VSK nyerte meg a nőikosárlabda NB I döntőjének első mérkőzését a vendég Szolnoki MÁV-Coop SE ellen.

Először kosárdöntős a Szolnok

Sport2004.05.14, 20:56

Folytatta lassan már történelminek nevezhető szezonját a Szolnoki MÁV-Coop nőikosárlabda-csapata: az Európa Kupa döntője és a Magyar Kupa aranyérmének elhódítása után Tapodi Péter edző leányai már bent vannak a bajnoki döntőben, ahol a hétfőn kezdődő, három nyerésig tartó sorozatban a címvédő MiZo-Pécsi VSK lesz az ellenfelük. S a Sopron elleni 67-47-es győzelemmel azt is kiharcolták a Tisza-partiak, hogy a Pécs mellett másik magyar csapatként elindulhatnak az Euroligában.

Nem várt segítséget kaphat az Orsi

Sport2004.05.14, 21:02

Jelen állás szerint a nőikosárlabda-bajnokság két döntőse, a címvédő Pécs és a Magyar Kupát két hete elnyerő Szolnok indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban, az Euroligában, s az Euroleasing-Orsi lemarad a részvételről. A soproniak azonban nem várt helyről kaphatnak segítséget szereplésükhöz, hiszen Rátgéber László, a nagy rivális pécsiek mestere már meg is kezdte a színfalak mögötti munkát az örök ellenfél érdekében.

Moyá simán nyert Rómában

Sport2004.05.09, 17:16

A hatodik helyen kiemelt spanyol Carlos Moyá fölényesen nyert az argentin David Nalbandian (5.) ellen a Rómában zajló, 2,42 millió euró összdíjazású salakpályás tenisztorna döntőjében, a Mester-sorozat negyedik állomásán.

Mauresmo lemosta Capriatit Berlinben

Sport2004.05.08, 19:52

Kialakult a berlini WTA-torna döntőjének párosítása, az egyik ágról Amelie Mauresmo, a másikról Venus Williams jutott be. A francia játékos szinte lelőtte a pályáról Capriatit, Williams pedig megszenvedett a horvát Sprem ellen.

Clijsters nem indul a Roland Garroson

Sport2004.05.08, 12:20

Kiújult csuklósérülése miatt visszalépett az év második Grand Slam-tornájától, a május 24-én kezdődő párizsi nyílt teniszbajnokságtól Kim Clijsters, a női világranglista második helyezettje.

Clijsters kihagyhatja a Roland Garrost

Sport2004.05.07, 17:04

Kiújult Kim Clijsters csuklósérülése, ezért nem csak az 1,3 millió dollár összdíjazású berlini tenisztornától lépett vissza, de az is kétséges, hogy indulhat-e a két és fél hét múlva kezdődő Grand Slam-viadalon, a francia nyílt bajnokságon.

Szolnoki kosárdiadal a női MK-döntőben

Sport2004.05.05, 10:20

Fennállása során először hódította el a Magyar Kupát a Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapata, miután a szegedi fináléban nagy csatában legyőzte a Euroleasing-Orsi Sopron együttesét.

Mandula továbbjutott Berlinben

Sport2004.05.04, 22:33

A világranglistán 33. Mandula Petra egyesben és párosban is továbbjutott az 1,3 millió dollár összdíjazású berlini salakpályás tenisztorna első fordulójában. Előbbiben az ukrán Vakulenkót, utóbbiban a belga Callens oldalán a Bovina, Chladkova duót verte sima két játszmában.

Noszály Sándor is pályára lép Szolnokon

Sport2004.05.04, 09:44

Kedden Szolnokon a főtábla küzdelmeivel rajtol a férfi teniszezők idén hat viadalból álló Raiffeisen Grand Prix-sorozata.

Szolnok-Sopron meccs lesz a kosár MK-döntőben

Archívum2004.05.01, 21:57

Elsőként a Szolnok jutott be a nőikosárlabda Magyar Kupa szegedi négyes döntőjének vasárnapi fináléjába, miután küzdelmes mérkőzésen legyőzte a Diósgyőrt. Az összecsapást Király László egymaga kényszerült levezetni, miután a másik bíró, Szabó György útközben - a hírek szerint súlyos - balesetet szenvedett. A szolnokiak ellenfele a házigazdát 72-66-ra legyőző Euroleasing-Orsi Sopron lesz.

Szolnokon Athénért is eveznek kajak-kenusaink

Sport2004.04.26, 16:05

Az év eleji melegvízi edzőtáborok és a többhetes hazai felkészülés után a hétvégén Szolnokra irányul a kajak-kenu iránt érdeklődők figyelme: péntektől vasárnapig a Tisza-parti városban rendezik meg a sportág első olimpiai válogatóját, amely egyben a május 20. és 23. között sorra kerülő poznani Európa-bajnokságra is kvalifikál.

Újabb árhullám várható a Tiszán

Itthon2004.04.15, 16:08

Újabb árhullámot várnak a Tisza középső szakaszán, miután sok csapadék esett a napokban és újabb esőzések is várhatóak. Az árhullám jövő héten érkezik Szolnok térségébe, ahol ismét 740 centiméter körüli vízállás várható

Közeledik a szolnoki szumó-Eb

Sport2004.04.15, 14:05

Húsz ország közel háromszáz szumósa indul a május 7-9. közötti szolnoki Európa-bajnokságon, amelyen versenyen kívül a sportág őshazájának számító Japán nemzeti csapata megmérkőzik az Európa- és a magyar válogatottal is.

Vereckei: Félhetnek tőlem az ellenfelek

Sport2004.04.14, 18:43

Ettől a héttől a kajak-kenu válogatott valamennyi tagja Magyarországon készül az első válogatóversenyre (2004. május 1-2. Szolnok), valamint az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára. A férfi kajakosok - így az olimpiai bajnok és ötszörös vb-aranyérmes Vereckei Ákos is - Sári Nándor szakágvezető irányításával hét héten keresztül a Brisbane melletti Gold Coaston készültek.

Iványiék mozgósítják erőtartalékaikat

Sport2004.04.13, 08:14

A MiZo-Pécsi VSK utóbbi mérkőzésein Iványi Dalma olykor egymaga vitte hátán a csapatot. Hol sikerrel, hol sikertelenül, mint például múlt szerdán Sopronban, a húsz ponttal elveszített Magyar Kupa-ngyeddöntőben. Mostanában a Pécs csapatkapitánya is utolsó erőtartalékait mozgósítja, s csak remélhetjük, hogy a hétfői, Szolnok elleni bajnokit követő három nap elég lesz a regenerációra péntekig, az akkor kezdődő Euroliga Final Fourig, melynek nyitányán a házigazda a francia Valenciennes-nel csap össze.

Ezüstérmes lett a Szolnok az Európa-kupában

Sport2004.04.04, 19:20

A döntőben már érvényesült a szentpéterváriak nagyobb rutinja, így a Szolnoki MÁV-Coop nőikosárlabda-csapata ezüstérmes lett az Európa-kupában. A vasárnap, Isztambulban rendezett döntőben az orosz Baltijszkaja Zvezda 68-64-re legyőzte a magyar bajnokság jelenlegi második helyezettjét.

Döntős lehet a Szolnok a Final Fourban

Sport2004.04.02, 13:58

Döntős esélyekkel kelhet útra pénteken a Szolnoki MÁV-Coop SE a Fenerbahce isztambuli csarnokában szombaton és vasárnap sorra kerülő nőikosárlabda Európa Kupa négyes döntőjére.

A Szolnok legyőzte a PVSK-t

Sport2004.03.21, 22:26

Idénybeli második bajnoki vereségét szenvedte el a címvédő MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata.  Az Euroliga négyesdöntőjébe jutott, s ott házigazda pécsiek az Európa-kupa Final Fourjára készülő Szolnok otthonában kaptak ki egy ponttal, hosszabbítás után.

Tartalékosan is győzött a Sopron a kosárrangadón

Sport2004.03.17, 12:48

A nőikosárlabda NB I vasárnapi rangadóján az Euroleasing-Orsi Sopron 62-51-re legyőzte a Szolnokot, és ezzel második a tabellán.

Isztambulban négyes döntőzik a Szolnok

Sport2004.03.12, 18:37

A Fenerbahce isztambuli csarnokában rendezik a női kosárlabda Európa-kupa négyes döntőjét, amelynek a Szolnoki MÁV-Coop SE révén magyar résztvevője is lesz.

Négy között a Szolnok a nőikosár-Ek-ban

Sport2004.02.26, 20:02

A Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapata megnyerte az Európa-kupa két győzelemig tartó negyeddöntőjének harmadik mérkőzését az olasz La Spezia ellen, s ezzel bejutott a sorozat négyes döntőjébe.

Egyenlített a Szolnok ellenfele a nőikosár-Ek-ban

Sport2004.02.25, 11:01

A Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapata elvesztette az Európa-kupa két győzelemig tartó negyeddöntőjének második mérkőzését az olasz La Spezia otthonában, ezzel a párharc 1-1-re áll.

Idegenben is legyőzte a Dominót a Vasas

Sport2004.02.21, 19:03

Az alapszakasz megnyerése szempontjából alighanem döntő fontosságú győzelmet aratott a férfivízilabda Ob I szombati rangadóján a Vasas, amely a Kőér utcában, vendégként gyűrte le két góllal a Honvédot, s ezzel négy pontra növelte előnyét a tabellán. A BVSC-uszodában összeverekedett a Szolnoki VSC vezetőedzője és egyik játékosa.

A Szolnok nyerte a nőikosár-Ek első meccsét

Sport2004.02.19, 18:50

A Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapata megnyerte az Európa Kupa két győzelemig tartó negyeddöntőjének első mérkőzését az olasz La Spezia ellen.

Visszatért az egykori szolnoki kosárlégiós

Sport2004.02.17, 20:55

Katrina Hibbert személyében régi-új külföldi játékos érkezett az Európa-kupa negyeddöntőjében érdekelt s a hazai bajnokságban második helyen álló Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapatához.

Negyven ponttal verte a Kaposvár a Falcót

Sport2004.02.13, 19:33

Fölényes, 104-64-es győzelmet aratott a Kaposvár férfikosárlabda-együttese a Falco KC ellen a bajnokság 17. fordulójában. Az éllovasok közül nyert az Albacomp és a Körmend is, a Szolnok új légiósaival a MAFC otthonában szenvedett vereséget. A hölgyeknél a Szekszárd meglepő magabiztossággal győzött a BEAC ellen, a BSE Sopronban javított a fővárosi mérlegen.

Pécsi és diósgyőri siker a kosárrangadókon

Sport2004.02.08, 20:59

A nőikosárlabda NB I első négy helyezettjének találkozóin a Diósgyőr győzött Sopronban, a címvédő Pécs pedig 16 forduló után is megőrizte veretlenségét a Szolnok ellen.

Olasz ellenfelet kapott a szolnoki kosárcsapat

Sport2004.02.07, 22:25

Az egyedüliként százszázalékos teljesítménnyel csoportelső Szolnok az olasz BC Speziával találkozik a nőikosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjében. A párharc két nyert mérkőzésig tart majd.

Új rendszer a szolnoki férfikosár-csapatnál

Sport2004.02.06, 11:35

A vártnál gyengébb szereplés miatt döntő lépésre szánta el magát a MOL-Szolnok férfikosárlabda-csapatának vezetősége. A játékosok bérét ötven százalékkal csökkentették, amennyiben viszont nyolc közé jut az együttes, mindezt visszamenőleg megkapják a kosarasok.

Csábi Józsefnek hiányzik a futball

Sport2004.02.04, 13:20

Biztató edzői bemutatkozása után kissé eltűnt a sportágból Csábi József. A Honvéd hajdani válogatott labdarúgója Szolnokon, a REAC-nál, majd a Vasasnál kóstolt bele a tréneri szakmába, s bár ezt követően hívták Kispestre, nem vágyott statisztaszerepre, így visszamondta az ajánlatot, azóta pedig, a civil szférában helyezkedett el. Csábi azonban továbbra is hisz abban, hogy lesz ő még edző az élvonalban, jóllehet, ez ügyben semmiképpen sem akar majd tolakodni.

Túlórázva nyert az Orsi kosárcsapata

Sport2004.02.02, 09:47

Hihetetlen izgalmakat követően, kétszeri hosszabbításban győzött az Euroleasing-Orsi Sopron nőikosárlabda-csapata, amely 56-56, majd 68-68 után 83-79-re nyert a francia Aix-en-Provence ellen az Euroliga 11. fordulójában. Az Európa Kupában a Szolnok idegenben nyert 76-65-re az orosz Kazany ellen, míg a Szeged otthon kapott ki 78-76-ra az olasz Roveretótól.

Nagy lépést tett a negyeddöntő felé az Orsi

Sport2004.01.28, 21:03

Az Euroleasing-Orsi Sopron nőikosárlabda-csapata magabiztos győzelmet aratott az FC Barcelona felett az Euroliga 12. fordulójában, s ezzel nagy lépést tett a negyeddöntős részvétel felé. Az Európa-kupában viszont már a legjobb nyolc között van a Szolnok, miután hazai pályán három ponttal verte a Crvena zvezdát, a Kaposvárnak ugyanakkor nem sikerült a négyes döntőbe jutás.

Egypontos PVSK-vereség az Euroligában

Sport2004.01.14, 22:26

Vereséggel folytatta szereplését a nőikosárlabda-Euroligában a MiZo-Pécsi VSK, amely a 10. fordulóban Parmában kapott ki minimális különbséggel. Az Európa-kupában a Szolnok az Asztir Athén legyőzésével megőrizte tökéletes mérlegét, a Diósgyőr viszont vereséget szenvedett Lille-ben. 

Boksz 2003

Sport2003.12.20, 16:58

Roy Jones a nehézsúlyt is meghódította, Vitalij Klicsko majdnem elkapta Lewist, Mosley másodszor is legyőzte De la Hoyát,  illetve Kótai világbajnok lett, majd kikapott, Chacón pedig összegörnyedve ment haza Szolnokról. Lássuk, mi minden történt a ringben 2003-ban.

Pécsi kosárvereség Gdyniában

Sport2003.12.18, 21:17

A MiZo-Pécsi VSK nagy csatában vereséget szenvedett a lengyelországi Gdyniában a nőikosárlabda-Euroliga 9., idei utolsó fordulójában. A Szolnok győzött, a Diósgyőr viszont kikapott az Európa-kupa páneurópai szakaszának 2. fordulójában.

Veretlenül őszi első a PVSK

Sport2003.12.14, 23:16

Megkoronázva pazar őszi teljesítményét, Sopronban is biztosan győzött a MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata, és ezzel veretlenül fejezte be a bajnokság első félidejét. A vasárnap másik rangadóját a DKSK Miskolcon harminc pont különbséggel legázolta a Szolnokot. Az ősz meglepetéscsapata a Röhnisch-Foton Sopron, amely - bár sokáig úgy tűnt, el sem tud indulni -, végül az előkelő ötödik helyen fejezte be az idényt.

Egyszerre lesz hanukia és kereszt a Nyugati téren

Itthon2003.12.12, 13:03

A főváros központi terein és vidéki városokban is keresztet állít a Jobbik Magyarországért Mozgalom, azzal a céllal, hogy a hívők megállhassanak imádkozni a karácsonyi vásárlási láz idején. A nemrégiben párttá alakult Jobbik több városban ellenállásba ütközött, a Szolnokon illetékes esperes például úgy véli, hogy a kereszt a húsvéthoz kapcsolódik, a karácsonyhoz jászolt vagy betlehemet kellene felállítani. A fővárosi Nyugati téren felállított kereszt közvetlen közelében állítják majd fel december végén a zsidó ünnepet jelképező hanukiát, de egyik fél sem tart attól, hogy ebből konfliktusok származhatnak.

Szolnokon nyugodt nap volt a földhivatalban

Itthon2003.12.12, 18:49

A szolnoki székhelyű Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatalt pénteken nem rohanták meg az ügyfelek. A helyi Kereskedelmi és Hitelbankban sem növekedett az ügyfélforgalom.

Klubvilágbajnokot vert a PVSK kosárcsapata

Sport2003.12.11, 21:10

A második negyed megtorpanását leszámítva parádés teljesítménnyel 70-62-es győzelmet aratott a MiZo-Pécsi VSK csapata a Szamara ellen a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában. A 6/2-es mérleggel álló baranyaiak már gyakorlatilag továbbjutottak, a 2/6-os mutatóval rendelkező klubvilágbajnok ellenfél pedig készülhet az elkerülhetetlen búcsúra. Az Európa Kupa páneurópai szakaszában mind a Szolnok, mind  Diósgyőr simán győzött.

Nőikosár: azért a Pécs az úr

Sport2003.12.08, 08:04

A nőikosárlabda-bajnokság őszi rajtja előtt a szakemberek és a laikusok négyes versenyfutást jósoltak az aranyéremért a címvédő MiZo-Pécsi VSK, az Euroleasing-Orsi Sopron, a Szolnoki MÁV-Coop és a Diósgyőr csapatai között. Bár nyolc forduló elteltével még botorság lenne messzemenő következtetéseket levonni a végkifejletet illetően, az azért már látszik, hogy a Pécs a megerősödött riválisokkal szemben is tartja vezető pozícióját. A baranyaiak a múlt heti, szolnoki szűk siker után vasárnap a Lauber Dezső-sportcsarnokban 71-51-re ledarálták a Diósgyőrt, míg Sopronban a Szolnok 64-61-re megverte a másik Euroliga-résztvevőt, az Orsit.

Földgázra bukkantak Szolnoknál

Gazdaság2003.12.08, 12:14

Sikeres földgáz-kitermelési tesztet folytatott le Szolnoknál az amerikai Pogo Producing Company - értesült a Napi Gazdaság. A társaság számításai szerint napi 526 ezer köbméter - 10 százaléknál kevesebb szennyeződést tartalmazó - földgáz nyerhető.

Nyolc forduló után is hibátlan a PVSK

Sport2003.12.07, 20:32

A nőikosárlabda NB I első négy helyén álló csapatai találkoztak a nyolcadik fordulóban, melynek során a címvédő MiZo-Pécsi VSK egyedüliként megőrizte veretlenségét. A Szolnok meglepetésre nyert Sopronban.

Hajrátriplával nyert a PVSK Szolnokon

Sport2003.11.30, 21:25

A nőikosárlabda-NB I-ben a hetedik forduló előtt veretlen csapatok mérkőzésén az Európa-kupában szereplő Szolnok az utolsó másodpercben kapott kosárral alulmaradt a vendég, Euroligában érdekelt Péccsel szemben. A nap másik rangadóján a Diósgyőr hazai pályán nagy csatában legyőzte az Euroliga-szereplő Sopront.

Kosárrangadó Szolnokon

Sport2003.11.29, 14:55

A nőikosárlabda-NB I első idei rangadóját játsszák vasárnap, amikor a Szolnoki MÁV-Coop a MiZo-Pécsi VSK-t fogadja, 18 órai kezdettel. Mindkét együttes veretlen még - a soproni Euroleasing-Orsival együtt -, ráadásul mindkettő bravúrosan szerepel az Euroligában, illetve az Európa-Kupában. A Tisza-partiak már tavaly is megverték otthonukban a később bajnoki címet nyerő Pécset, s most is hasonló tervekkel várják az összecsapást.

Domino-gólfesztivál Szolnokon

Sport2003.11.29, 20:58

Gólzáporos győzelmet aratott a Domino-BHSE együttese a Szolnok ellen a férfivízilabda-bajnokság szombati játéknapján. A másik nagy bajnokesélyes, a Vasas ugyancsak magabiztosan nyert az OSC vendégeként.

Soproni kosárdiadal a Bourges ellen

Sport2003.11.26, 22:55

Az Euroleasing-Orsi Sopron nőikosárlabda-csapata hazai pályán remek hajrával, Vajda Anna utolsó pillanatokban szerzett triplájával 58-57-re legyőzte a francia CJM Bourges-t az Euroliga 6. fordulójában.

Átlátható válogatási elvek a kajakosoknál

Sport2003.11.21, 15:41

Egyszerűbbé, átláthatóbbá válik a magyar válogatott összeállítása az athéni olimpia kajak-kenu versenyeire. A magyar szövetség két válogatót rendez, az elsőt május 1-2-án Szolnokon, a másodikat június 18-20. között Szegeden. A nőknél azonban már az első válogatón, a férfiaknál pedig akár a május 21-23. között sorra kerülő poznani Európa-bajnokságon eldőlhet, ki utazhat az ötkarikás játékokra.

Rossz estéje volt kosaras kupacsapatainknak

Sport2003.11.19, 23:49

A MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata az Euroliga 5. fordulójában elvesztette veretlenségét. Rátgéber László csapata Valenciában szenvedett vereséget. Spanyolországi kudarccal folytatta szereplését  az Euroleasing-Orsi Sopron is, amely Barcelonában maradt alul. Az Európa-kupában a Szeged győzött, a Szolnok viszont kikapott. 

Vilniusban folytatta Euroliga-menetelését a PVSK

Sport2003.11.12, 21:57

Továbbra is százszázalékos a MiZo-Pécsi VSK a nőikosárlabda Euroligában, miután nagy csatában diadalmaskodott a litván Vilnius otthonában. Az Euroleasing-Orsi Sopron viszont sima vereséget szenvedett a franciaországi Aix-en-Provence-ban.