szocialista

címke rss

Később léphetnek be a magánbiztosítók

Archívum2007.09.13, 09:23

Az üzleti biztosítók hazai képviselői elfogadhatónak tartják a szocialisták azon javaslatát, hogy területi elven alakuljanak meg a pénztárak, kezdetben akár tisztán állami tulajdonnal. Később, ha tisztul a helyzet és a jogszabályi környezet is kialakult, a magánbefektetők tulajdonrészt vásárolnának - tudta meg a Világgazdaság.

Nem döntöttek Smer-ügyben az európai szocialisták

Nagyvilág2007.05.10, 07:47

Nem tudott dönteni a vezető szlovák kormánypárt, a Smer-Szociáldemokrácia felfüggesztésének ügyében az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége, mert határozatához meg kívánja várni a Szocialista Internacionálé etikai bizottságának e témára vonatkozó állásfoglalását. Robert Fico szlovák miniszterelnök, a Smer vezetője osztrák lapokban szerdán megjelent interjújában még bizakodását fejezte ki, hogy az ESZP júniusi ülésén feloldják a pártja elleni szankciót.

Indulhat a francia elnökségért Le Pen, a nagy menetelő

Nagyvilág2007.03.14, 16:34

Két nappal a hivatalos határidő lejárta előtt sikerült összegyűjteni elegendő támogató aláírást a radikális Jean-Marie Le Pennek ahhoz, hogy beszállhasson a francia elnöki székért folyó versenybe. A 78 éves Le Pen öt éve ugyanilyen nehéz helyzetből indult, de végül második lett, maga mögé utasítva a szocialisták nagyágyúját.

Humorista csapdájába sétált Royal

Nagyvilág2007.01.29, 16:41

Ismét darázsfészekbe nyúlt Ségolene Royal, a francia szocialisták elnökjelöltje. Egy francia humorista ál-telefonhívására azt mondta, hogy Korzika függetlenségét a franciák többsége "nem bánná". Royal elszólásai egyre inkább árnyékot vetnek elnöki ambícióira.

Pöttering lett az Európai Parlament új elnöke

Nagyvilág2007.01.17, 21:36

450 támogató szavazattal választották meg Hans-Gert Pötteringet az Európai Parlament elnökének. A német konzervatív politikus eddig az Európai Néppárt frakcióját vezette, parlamenti elnöki jelöltségét, előzetes megegyezés alapján az európai szocialisták is támogatták.

Lenyomja a macsókat a franciák aggódó anyja

Nagyvilág2006.11.17, 11:38

Nem csak jól néz ki, de kedves és gondoskodó is - nagyjából ilyen benyomást kelt a franciák többségében Segolene Royal, a szocialisták elnökjelöltje. Royalt, aki az ország történetének első női indulója az elnöki posztért, sok támadás éri amiatt, hogy a szakpolitikához nem ért. Nagy előnye viszont, hogy sokaknak tetszik anyáskodó stílusa és az is, hogy a megújulást képviseli: az elhasznált szózsonglőrökkel szemben, a tettek embere.

A vezető pártokat büntetik a belga választók

Nagyvilág2006.10.08, 21:09

Önkormányzati választásokat tartottak vasárnap Belgiumban, s az első részeredmények alapján úgy tűnik, hogy a központi kormány vezető pártjai, azaz a vallon szocialisták és a flamand liberálisok egyaránt teret veszítettek.

Horvát nemzetiségű nő lett Szerbia miniszterelnök-helyettese

Nagyvilág2006.06.20, 18:43

Szerbia történelmében első ízben nőt, ráadásul horvát nemzetiségű nőt választott miniszterelnök-helyettessé a szerbiai parlament: a nemzetisége miatt sokat támadott Ivana Dulic-Markovicra a kormányt ellenzékből támogató milosevici szocialisták is voksukat adták. A politikus Miroljub Labust követi, aki a Brüsszellel megszakadt tárgyalások miatt mondott le posztjáról.

Nagykoalíció lesz Bulgáriában

Nagyvilág2005.08.15, 17:05

Hat héttel a választások után úgy tűnik, hogy sikerül kormányt alakítani Bulgáriában. A győztes szocialisták megállapodtak az eddig kormányzó jobboldallal, és a török kisebbség pártjával.

Az EU-nak bizonyít a választó Albánia

Nagyvilág2005.07.03, 09:00

Megkezdődött a parlamenti választás Albániában. Az előrejelzések szerint a jobbközép ellenzék vezet a kormányzó szocialisták előtt, de csak hajszállal. Az EU-val társulási szerződésre törekvő ország vezetői tiszta választást ígérnek.

Liberalizálná az abortuszt az új portugál kormány

Nagyvilág2005.03.21, 19:26

Népszavazásra bocsátaná az új portugál kormány a szigorú abortusztörvény lazítását - derült ki a szocialisták kormányprogramjából, amit hétfőn ismertetett José Sócrates miniszterelnök a lisszaboni parlamentben.

Elbukott Barroso pártja

Nagyvilág2005.02.20, 21:32

A vasárnapi portugál választásokon az ellenzéki szocialisták győztek. Így az Európai Bizottság elnöki tisztségét ősz óta betöltő Barroso épp idejében mondott le a portugál miniszterelnökségről: most úgyis távoznia kellett volna.

Zöld utat adtak a francia szocialisták az EU-alkotmánynak

Nagyvilág2004.12.02, 14:32

A francia szocialisták többsége igennel szavazott az EU-alkotmány ratifikálására. E szerint a jövő évi népszavazásig amellett fognak kampányolni, hogy a választópolgárok mondjanak igent az alkotmányra. Ha a francia szocialisták nemet mondtak volna, veszélybe került volna az alkotmány, mivel annak életbe lépéséhez az szükséges, hogy mind a 25 tagország ratifikálja.

A franciák miatt megbukhat az EU-alkotmány

Nagyvilág2004.12.02, 14:32

Az Európai Unió alkotmányának életbe lépéséhez szükséges, hogy valamennyi tagország ratifikálja azt. Egyelőre úgy tűnik, Franciaország a legmegosztottabb. Itt a szocialisták december 1-jén arról szavaznak, javasolják-e az állampolgároknak, hogy igennel szavazzanak a jövő évi népszavazáson.

Kérdéses az árfolyamnyereség-adó

Archívum2004.10.27, 08:03

A Fidesz nem fogja támogatni az árfolyamnyereség-adó kulcsának 25 százalékosra emelését - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Varga Mihály frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ és az MDF már korábban így nyilatkozott. Maguk a szocialisták is módosítanák a kormányzati előterjesztést.

Az európai szocialisták frakcióvezetője megvétózná a Barroso-bizottságot

Nagyvilág2004.10.14, 18:15

Az egész Barroso-bizottság megvétózásával fenyegetőzött az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője. Martin Schulz azt nehezményezte, hogy Barroso továbbra is kiáll a bizottsági meghallgatáson leszerepelt Rocco Buttiglione mellett. A szocialisták azért is dühösek, mert Barroso csak sajtónyilatkozatokkal üzenget, és nem megy személyesen az EP-be. Szakértők szerint nem biztos, hogy a frakcióvezető rá tudja venni a szocialistákat a bizottság tényleges elutasítására. Ugyanakkor a frakció vezetői jelezték: nem bánnák, ha Kovács Lászlónál felkészültebb ember kapná az energetikai biztosi tisztet.

Tehetségesnek tartja az európai szocialisták vezetője Gyurcsányt

Nagyvilág2004.08.23, 23:07

Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (PSE) elnöke Gyurcsány Ferencet tehetséges politikusnak tartja, aki ért a gazdasághoz, és alkalmas jelölt a miniszterelnöki posztra - közölte Gyurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfő este.

Az MSZP kitart a 48 százalékos adókulcs mellett

Gazdaság2004.07.16, 12:45

A szocialisták kitartanak a negyedik adókulcs és az árfolyamnyereség-adó bevezetése mellett, az SZDSZ 30 százalékos átlagos adókulcsát pedig nem fogják támogatni - közölte pénteken Katona Béla frakcióvezető-helyettes.

A spanyolok még bíznak a szocialistákban

Nagyvilág2004.06.14, 01:58

Márciusban még öt százalék előnnyel győztek a spanyol szocialisták az országgyűlési választásokon, most már csak két százalékot sikerült ráverniük az ellenzéki néppártra.

Az ellenzéki szocialisták nyertek Franciaországban

Nagyvilág2004.06.14, 12:02

Az ellenzéki Szocialista Párt legyőzte Jacques Chirac államfő Népi Mozgalom Unióját (UMP) az európai parlamenti választásokon. Az előzetes várakozásokkal ellentétben sem Le Pen szélsőjobboldali pártja, sem a kommunisták nem tudták végül megnyerni a szavazókat. Előbbiek 10, míg utóbbiak alig 5 százalékot szereztek.

Az ETA tárgyalna az új spanyol kormánnyal

Nagyvilág2004.03.21, 12:01

Kész a párbeszédre az ETA baszk szeparatista szervezet, amely vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében bátor gesztusokra ösztönözte a leendő spanyol kormány vezetőjét. A múlt heti választásokon győztes szocialisták azonnal elutasították a javaslatot.

Változatlan gazdaságpolitikát ígér az új spanyol kormányfő

Gazdaság2004.03.16, 12:48

Ijedten reagáltak spanyol üzleti körök a szocialisták hétvégi, választási győzelmére. Jose Rodriguez Zapatero a gazdaságpolitikában folyamatosságot - így szigorú költségvetési politikát - ígér.

Szocialista győzelem a spanyol exit-poll szerint

Nagyvilág2004.03.14, 21:52

Viszonylag jelentős előnnyel a szocialisták nyerték a vasárnapi spanyolországi választásokat az esti részeredmények szerint. A szavazatok 46 százalékának megszámlálása után a kormányzó Néppárt (PP) a voksok 36,6, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 43,5 százalékot tudhattak magukénak. Ez 160 képviselői helyet jelentene a szocialistáknak, és 140-et a Néppártnak. Az előző választások tapasztalatai szerint a részeredmények a végsőnél általában jobban kedveznek a PSOE-nak, de ha az irányvonal a szavazatok hátralévő részében megmarad, a szocialisták nyolc év után visszaszerezhetik a parlamenti többséget.

Jobboldali győzelem Görögországban

Nagyvilág2004.03.08, 01:14

Az első részeredmények szerint 10 év baloldali kormányzás után a jobboldal nyerte a választásokat Görögországban. A jobboldali szipmatizánsok utcai örömünnepbe kezdtek, és már szocialisták vezetője is elismerte, hogy elbukták a választást. A jobboldalt vezető 47 éves Kosztasz Karamanlisszal a legfiatalabb miniszterelnök kerül a görög kormány élére a II. világháború óta.

Washington rosszalja a Milosevic pártja felértékelését

Nagyvilág2004.02.05, 21:20

Washington aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szerbiai kormányalakítás folyamatában lehetséges megoldásként merült fel, hogy a demokratikus tömb pártjai igénybe vennék a milosevici szocialisták külső támogatását a kisebbségi kormányzáshoz.

Beindul a magyar lobbi Strasbourgban

Nagyvilág2003.05.13, 13:46

Megtörténtek az első lépések az Európai Parlamentben (EP) a szocialisták csoportján belüli német-magyar együttműködés kialakítása felé.

Vámosi-Nagy Szabolcs lehet az APEH elnöke

Archívum2002.05.16, 11:36

A Népszabadság értesülései szerint Vámosi-Nagy Szabolcsot kívánja felkérni az APEH elnöki tisztére Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt. Az adóhivatal első számú vezetőjét a jogszabályok szerint a pénzügyminiszter nevezi ki, ám a lap úgy tudja, a szocialisták pénzügyminiszter-jelöltjének, László Csabának nem volt kifogása a szakember felkérése ellen.

Letartóztatásokra készül a szerbiai kormány

Nagyvilág2002.04.16, 10:53

Szerbiában a háborús bűnökkel gyanúsított személyek letratóztatására és kiadatására készülnek, jelentette be a miniszterelnök. Djindjic szerint azonban a jelenlegi államfő a helyén marad. A szocialisták cáfolják, hogy egyik vezetőjük feladná magát.

A szerb szocialisták a Vajdaság autonómiáját fékeznék

Nagyvilág2001.08.29, 02:12

A (még mindig) Slobodan Milosevic vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kedden arra figyelmeztetett, hogy a Vajdaságban egyre ingatagabb a helyzet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Kasza József szerb miniszterelnök-helyettes megkérdőjelezte a szocialisták erkölcsi jogát bármiféle figyelmeztetésre a Vajdasággal kapcsolatosan.

Telefonált híveinek Milosevic

Nagyvilág2001.07.26, 18:05

Hágai cellájából telefonált, és egységre szólította híveit a háborús bűnökkel vádolt Milosevic exelnök, aki továbbra is elnöke a pártnak. A hatalomból kiszorult szocialisták pártja vezetési gondokkal küzd.

Előző
  • 1
Következő