Szíria

címke rss

Ima közben bombáztak le egy mecsetet Szíriában

Nagyvilág2017.03.16, 21:37

Legkevesebb 42-en meghaltak egy mecsetet ért légitámadásban Szíria északi részén - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja (OSDH).

Szökött terrorista ellen emeltek vádat Németországban

Nagyvilág2017.03.16, 16:17

Németországban vádat emeltek az Iszlám Állam egy német állampolgárságú tagja ellen. A szövetségi legfõbb ügyészség szerint a férfi évekkel ezelõtt Szíriába utazott és csatlakozott a terrorszervezethez. 

Legalább 25 halott egy damaszkuszi merénylet miatt

Nagyvilág2017.03.15, 14:45

Most van a hatodik évfordulója annak, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen kitört a lázadás Damaszkuszban, ezért szaporodnak a merényletek a fõvárosban. Szombaton két merényletben halt meg 40 ember, ma legalább 25 áldozatot szedett egy öngyilkos robbantó.

2016 a legsúlyosabb háborús év volt a gyerekek szempontjából

Nagyvilág2017.03.13, 11:36

Legalább 652 gyerek halt meg Szíriában a háború miatt 2016-ban. Összesen 20 százalékkal többen, mint 2015-ben, ami azt jelenti, hogy 2016-os volt az eddigi legrosszabb polgárháborús év volt a szíriai gyerekek számára.  

Soha ennyi gyerek nem halt még meg Szíriában

Unikornis2017.03.13, 13:10

Az UNICEF jelentése szerint a hatéves szíriai polgárháború történetében a tavalyi évben halt meg a legtöbb gyerek. Nagyon sokan az iskolájukban, bombatámadás miatt. 

Szinte nem maradt sértetlen épület a négy évig ostromlott Aleppóban

Fotó2017.03.10, 17:36

Több, mint négy évig tartott a Szíria legnépesebb városáért folytatott harc a kormáynerõk és a felkelõk között. A 2012 júliusától 2016 decemberéig tartó csata 31 000 halottat eredményezett, amely a szíriai polgárháború eddigi áldozatainak csaknem tizedét teszi ki, akiknek a többsége polgári áldozat.

Több tucat szíriai kurd milicistával végeztek az utóbbi egy hétben

Nagyvilág2017.03.10, 11:23

A török hadsereg 71 szíriai kurd milicistával végzett az utóbbi egy hétben Észak-Szíriában. Míg az Egyesült Államok szövetségesének tekinti a szíriai kurd fegyvereseket az Iszlám Állammal szemben, Törökország terrorszervezetként tartja nyilván az YPG-t.

Tizenöt embert ölt meg két öngyilkos merénylõ Szíriában

Nagyvilág2017.03.05, 18:13

Két öngyilkos merénylõ megölt 15 embert vasárnap Szíria egyik északi, Aleppó nevû tartományában - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja.

Lelõtte a hadsereg egyik gépét a szíriai ellenzék

Nagyvilág2017.03.05, 12:13

A szíriai ellenzék lelõtte a damaszkuszi kormányhadsereg egyik harci gépét, amely török területen zuhant le, a pilóta katapultált - írta vasárnap a Daily Sabah címû isztambuli lap.

Itt az elsõ drónfelvétel a visszafoglalt Palmüráról

Travelo2017.10.02, 13:18

Itt az elsõ drónfelvétel a visszafoglalt Palmüráról

Eredmények nélkül zárult a szíriai béketárgyalások negyedik fordulója

Nagyvilág2017.03.03, 22:46

Konkrét eredmények nélkül ért véget pénteken a szíriai politikai rendezést szolgáló genfi béketárgyalások negyedik fordulója, de az általános légkör sokkal derûsebb, mint egy évvel korábban - jelentette ki Naszr al-Hariri, a Rijád támogatását élvezõ Tárgyalási Fõbizottság (HNC) küldöttségének vezetõje Genfben.

A szíriai kormányerõk visszafoglalták Palmürát

Nagyvilág2017.03.02, 18:47

Befejezték a Palmüra visszavételét célzó hadmûveletet a szíriai kormánycsapatok az orosz légierõ támogatása mellett - jelentette csütörtökön Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Vlagyimir Putyin elnöknek. Errõl Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje tájékoztatta a médiát Moszkvában.

Oroszország és Kína megvétózta a Szíria elleni szankciókat

Nagyvilág2017.02.28, 19:48

Oroszország és Kína kedden megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét, amellyel a testület szankciókat akart kiróni Szíriára, amiért Damaszkusz vegyi fegyvereket vetett be a hat éve tartó konfliktusban.

A kurdokat veszi célba a török hadsereg Szíriában

Nagyvilág2017.02.28, 12:32

A korábban az Iszlám Állam terrorszervezet uralta észak-szíriai Báb város felszabadítása után a török hadmûvelet következõ állomása a szíriai kurd Népvédelmi Egységek nevû milícia ellenõrzése alatt álló Manbídzs lesz - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az isztambuli Atatürk nemzetközi repülõtéren, pakisztáni hivatalos útja elõtt tartott sajtótájékoztatóján.

Szír pátriárka: A keresztényüldözés felnyithatja az európaiak szemét

Nagyvilág2017.02.26, 20:08

A közel-keleti keresztények üldözése talán felnyitja az európaiak szemét, és ráébrednek, hogy ami ott történik, az bármikor megtörténhet Európában is - mondta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka az M1-en.

Törökország újabb 290 kilométer falat épített a szír határra

Nagyvilág2017.02.26, 17:36

Újabb 290 kilométeres szakaszát készítette el Törökország a Szíriával közös határára tervezett, összesen mintegy ezer kilométeres határvédõ betonfalnak. Összesen már a fal több mint fele, 490 kilométer elkészült.

Irak Szíriában is bombázza az Iszlám Államot

Nagyvilág2017.02.24, 14:24

Hajder al-Abadi iraki elnök bejelentette, hogy parancsot adott a légierõnek az Iszlám Állam szíriai állásainak a bombázására a Bagdadban végrehajtott merényletek megtorlásaként.

Legalább 35 ember halt meg egy szíriai öngyilkos merényletben

Nagyvilág2017.02.24, 19:12

Autóba rejtett pokolgép robbant az észak-szíriai el-Báb város közelében. Az öngyilkos merénylõ legalább 35 embert megölt.

Négyezer orosz csatlakozott a kormányellenes felkelõkhöz Szíriában

Nagyvilág2017.02.23, 18:39

Csak Oroszországból már négyezer ember csatlakozott a kormányellenes felkelõkhöz Szíriában - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. 

Egymillió fontos kártérítést kapott a brit dzsihádista

Nagyvilág2017.02.22, 13:36

Öngyilkos merényletet követett el egy brit dzsihádista a héten egy Moszul közelében lévõ katonai támaszpont ellen. Mint kiderült, arról a férfiról van szó, akinek a brit kormány egymillió fontos kártérítést fizetett, amiért „ártatlanul" ült Guantánamón. 

Izrael légicsapást mért Damaszkusznál egy katonai konvojra

Nagyvilág2017.02.22, 09:51

Az izraeli légierõ légicsapást mért szerdára virradóra Damaszkusz határánál egy Libanonba tartó katonai konvojra - jelentette arab forrásokra hivatkozva szerda reggel az izraeli média.

Legalább tizenöt halottja van a hétfõi bombázásoknak Szíriában

Nagyvilág2017.02.20, 19:40

Legalább tizenöt halottja és tizenkét sebesültje van a szíriai fõvárosban, Damaszkuszban, valamint az Iszlám Állam "fõvárosának" számító szíriai Rakka városában végrehajtott hétfõi légicsapásoknak - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja (OSDH).

Csapdába esett hatvanezer ember Szíriában

Nagyvilág2017.02.14, 10:52

Az ENSZ egyik magas rangú tisztségviselõje felszólította kedden a szíriai polgárháborúban szemben álló feleket, hogy sürgõsen engedjék be a humanitárius segélyszállítmányokat négy ostromlott településre, ahol rövidesen katasztrófahelyzet állhat elõ.

Klórgáz vetthettek be a szíriai kormányerõk Aleppónál

Nagyvilág2017.02.13, 19:32

A szíriai kormányerõk vegyi fegyvereket vetettek be a lázadók uralta kelet-aleppói negyedek tavalyi ostroma alatt - állapította meg hétfõn közzétett jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédõ csoport.

Szíriai gyilkosság miatt ítéltek el egy dzsihadistát Belgiumban

Nagyvilág2017.02.13, 13:48

Egy Szíriában elkövetett gyilkosság miatt huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy dzsihadistát hétfõn Belgiumban; helyi sajtóhírek szerint ez az elsõ alkalom, hogy visszatérése után olyan bûncselekményért ítélnek el egy külföldi harcost, amelyet a hazájától távol követett el.

Szem elõl vesztettek 700 dzsihádistát

Nagyvilág2017.02.11, 06:48

A marokkói hatóságok szeme elõl eltûnt mintegy hétszáz szélsõséges iszlamista, aki Szíriában és Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai közé lépett, és menekülõben van azóta, hogy a terroristák elleni nemzetközi koalíció fellépett a szervezet ellen.

A szír elnök szerint terroristák vannak a menekültek között

Nagyvilág2017.02.10, 15:06

A szíriai konfliktus elõl menekülõ emberek között "terroristák" rejtõznek - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök abban az interjúban, melyet pénteken tett közzé a Yahoo News amerikai hírportál.

A török felderítés vezette a török katonák ellen az oroszokat

Nagyvilág2017.02.10, 11:19

A török felderítés adta meg az oroszoknak azokat a koordinátákat, amelyek alapján véletlenül lelõttek három török katonát Szíriában – közölte pénteken a Kreml szóvivõje. 

Többen meghaltak egy homszi pokolgépes támadásban

Nagyvilág2017.02.09, 16:48

Többen életüket vesztették és sokan megsérültek egy pokolgépes támadásban csütörtökön, a nyugat-szíriai Homsz egyik forgalmas lakónegyedében - közölte a Szúríja állami televízió.

Washington szerint légicsapásban megölték az al-Kaida egyik régi vezetõjét

Nagyvilág2017.02.09, 06:21

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette szerdán, hogy egy február 4-i szíriai légicsapásban megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát, aki még a 80-as években csatlakozott a terrorszervezethez.

Tömeges akasztások voltak egy szíriai katonai börtönben

Nagyvilág2017.02.07, 08:03

A szíriai kormány foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait egy Damaszkusz-közeli katonai börtönben – állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International.

Bezárult az ostromgyûrû el-Báb körül

Nagyvilág2017.02.06, 13:10

Bezárult az ostromgyûrû hétfõn az Iszlám Állam második legfontosabb szíriai erõdítménye, el-Báb körül – közölte egy emigráns szervezet.

Összeült a szíriai tûzszünetet ellenõrzõ mûveleti csoport

Nagyvilág2017.02.06, 07:30

Megkezdõdött hétfõn Asztanában az orosz, iráni, török és ENSZ-szakértõkbõl álló, a szíriai tûzszünet ellenõrzését végzõ mûveleti csoport elsõ ülése - közölte a kazah külügyminisztérium. Jordániai szakértõk késõbb csatlakoznak a csoport munkájához.

Az Iszlám Állam harcosaival végzett a török hadsereg

Nagyvilág2017.02.04, 10:05

Több tucat dzsihadistával - az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaival - végzett egy nap alatt a török hadsereg. A légierõ gépei 56 épületet és három parancsnoki központot romboltak le.

Aknagránátok csapódtak be a szíriai orosz követség közelében

Nagyvilág2017.02.03, 20:28

Aknagránátok csapódtak be a damaszkuszi orosz nagykövetség közelében az elmúlt két napban, de nem sérült meg senki a támadásokban - közölte az orosz külügyminisztérium pénteken.

Rakkában nincs vízellátás a légicsapások miatt

Nagyvilág2017.02.03, 14:06

A Washington vezette nemzetközi katonai szövetség légicsapásai lerombolták az Iszlám Állam „fõvárosát", Rakkát ellátó vízvezetéket, így az észak-szíriai városban nincs vízszolgáltatás.

Az ENSZ újra élelmiszersegély-csomagokat dob le Deir-ez-Zórban

Nagyvilág2017.01.31, 13:00

Az ENSZ újra élelmiszersegély-csomagokat dob le repülõgépekrõl Szíriában, az Iszlám Állam terrorszervezet által ostrom alatt tartott Deir-ez-Zór városban rekedt mintegy 93 500 ember megsegítésére.

3,3 milliárd dollárt kér az UNICEF

Nagyvilág2017.01.31, 11:08

2017-ben 3,3 milliárd dollárra van szüksége az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének, az UNICEF-nek.

Moszkva egyszerre hat stratégiai bombázót vetett be Szíriában

Nagyvilág2017.01.30, 17:58

Hat Tu-22M3-as orosz hadászati bombázó mért csapásokat az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai állásaira Deir-ez-Zór tartományban – közölte hétfõn az orosz védelmi minisztérium.

Alkotmánytervezetet készít a szíriai ellenzék

Nagyvilág2017.01.30, 13:54

A szíriai ellenzék elkészíti saját alkotmánytervezetét, amely kidolgozásakor minden hasznos észrevételt figyelembe fog venni, és az alaptörvény végleges változata a szíriai nép érdekeit fogja szolgálni - közölte Kadri Dzsamil, a szíriai ellenzék úgynevezett "moszkvai csoportjának" szóvivõje, akit orosz hírügynökségek idéztek.

Mustárgázt találtak Moszulban

Nagyvilág2017.01.28, 17:49

Mustárgázt találtak az iraki Moszulban az orosz gyártású rakétákat tartalmazó egyik raktárban - közölte szombaton Haider Fadil, az iraki különleges erõk dandártábornoka.

A szír kormány visszadobta Moszkva alkotmányjavaslatát

Nagyvilág2017.01.27, 21:00

A damaszkuszi vezetés elutasította az orosz szakértõk által készített, 85 pontból álló szíriai alkotmánytervezet egyes rendelkezéseit - jelentette pénteken az al-Hajat pánarab hírlap, amely szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya észrevételeit és módosítási javaslatait a dokumentum szövegéhez átadta Moszkvának.