Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kalamúni lázadók a török határ mellé vonulnak a szír állami tévé szerint
A Damaszkusztól északkeletre lévõ kalamúni zárványt eddig uraló szíriai lázadók beleegyeztek abba, hogy elhagyják a területet, és a török határ menti ellenzéki területekre vonulnak - jelentette szombaton a szíriai állami tévé. Amennyiben ez így lesz, akkor ez újabb gyõzelem Bassár el-Aszad elnök erõinek - állapította meg a Reuters hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- lázadócsoport
- harcok
- Címkefelhõ »
Damaszkusz és Duhecsnya
Idén már ötödször rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Madách International Theatre Meeting, MITEM), ezzel sikerült felzárkóznunk az európai országok többségéhez, ahol szintén igyekeznek évente megrendezett fesztiválon bemutatni a nemzetközi színházi élet kiemelkedõ színvonalú elõadásait. Minden áprilisban a MITEM Budapestre hozza Európa, sõt a világ legjobb színházait, idén április 29-ig minden napra kínál produkciót: Nyugat- és Kelet-Európa kiemelkedõ színvonalú elõadásai mellett különlegességként az arab színházi világból is érkeznek vendégek. A MITEM kilencedik napjának két elõadásánál különbözõõbbeket ...
- címkék:
- Szíria
- Tallinn
- MITEM
- Címkefelhõ »
Hat év után tûztek ki nyomravezetõi díjat egy eltûnt újságíró ügyében
Egymillió dollárt fizet az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy hat évvel ezelõtt Szíriában eltûnt amerikai újságíró, Austin Bennett Tice hollétérõl szóló információért - közölte csütörtökön a CBS televízió.
- címkék:
- Szíria
- emberrablás
- FBI
- Címkefelhõ »
Bassár el-Aszad visszaküldte a Becsületrendjét
Visszaadta Becsületrendjét csütörtökön Franciaországnak Bassár el-Aszad szíriai elnök, napokkal azután, hogy Párizs lépéseket tett a kitüntetés visszavonására.
Merkel: Oroszország is felelõs a vegyifegyver-támadásért
Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségeseként Oroszország is felelõs a Szíriában végrehajtott vegyifegyver-támadásért – jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Theresa May szerint a szíriai vegyifegyver-támadás nem volt megrendezett
Theresa May szerint a szíriai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadás következményei kizárják, hogy az incidens "megrendezett" lehetett volna.
A Fehér Ház szóvivõje szerint Macron hazudott
A Fehér Ház szóvivõje cáfolta Emmanuel Macron francia államfõt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította: meggyõzte Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.
A Szíriában végrehajtott akciók célja a vegyifegyver-használat megbüntetése volt
Az uniós országok külügyminiszterei Szíriával kapcsolatban elfogadott nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy az amerikai, brit és francia részvétellel végrehajtott akcióknak egyetlen célja a vegyi fegyverek használatának megbüntetése és újabb bevetésük megelõzése volt - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.
Oroszország nem manipulálta az állítólagos vegyi támadás helyszínét
Oroszország nem manipulálta a szíriai Dúma városra mért állítólagos vegyi támadás helyszínét - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a BBC-nek adott videóinterjújában.
Sok migráns inkább azt mondja, hogy terrorista, csak ne toloncolják ki Németországból
A németországi Baden-Württemberg tartományban egyre több migráns tesz önfeljelentést terrorista szervezetben viselt tagság miatt, hogy ne toloncolják ki az országból - írja a Stuttgarter Nachrichten címû lap.
Washington újabb szankciókat jelent be Oroszország ellen
Az Egyesült Államok várhatóan újabb szankciókat léptet életbe Oroszország ellen Szíria miatt - jelentette be Nikki Haley, amerikai ENSZ-nagykövet vasárnap.
- címkék:
- USA
- Oroszország
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az Arab Liga vezetõi elítélték a vegyi fegyverek használatát Szíriában
Az Arab Liga tagállamainak vezetõi elítélik a vegyi fegyverek "bûnös" használatát Szíriában, és nemzetközi vizsgálatot követelnek az ügyben - jelentette be a szaúdi külügyminiszter-helyettes vasárnap.
- címkék:
- Szíria
- diplomácia
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
A NATO szerint nem maradhat büntetlenül a vegyi fegyverek használata Szíriában
Nem maradhat büntetlenül és semmilyen körülmények között sem fogadható el a vegyi fegyverek használata Szíriában, amely közvetlen veszélyt jelent nem csak a helyiekre, de a kollektív biztonságra is - közölte Jens Stoltenberg, a NATO fõtitkára Brüsszelben.
Az amerikaiak szerint a szír vegyifegyver-kapacitás nagy része megsemmisült
A szíriai vegyifegyver-kapacitás nagy része megsemmisült a szombatra virradóra végrehajtott légicsapásokban - közölte az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon.
Három szír migráns katonákat toborzott Németországban
A három szír férfit azzal gyanúsítják a német hatóságok, hogy iszlamista szervezetek tagjai, és egy terrorszervezetnek akartak katonákat toborozni azért, hogy harcolni küldjék õket Szíriába.
Izrael jogosnak tartja a szíriai rakétacsapásokat
Izrael szerint jogosak voltak a hajnali amerikai-brit-francia rakétacsapások a szíriai rezsim ellen annak "gyilkos akciói" miatt. Errõl egy olyan izraeli tisztségviselõ beszélt szombaton az AFP hírügynökségnek, aki kérte neve elhallgatását.
Trump légicsapásokat rendelt el Szíriában
Donald Trump amerikai elnök helyi idõ szerint pénteken este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását Szíria ellen.
Németország nem vesz részt egy Szíria elleni katonai mûveletben
Németország nem vesz részt a szíriai Dúmában történt vegyifegyver-támadás miatt a közel-keleti arab ország vezetése ellen esetlegesen indítandó katonai mûveletekben - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
- címkék:
- Angela Merkel
- Szíria
- Címkefelhõ »
500 dúmai beteg mérgezõ vegyi anyagokra utaló tüneteket mutat
A Dúma ellen végrehajtott szombati támadás után kezelt ötszáz szíriai beteg vegyi anyagokkal összefüggésbe hozható tüneteket mutat - közölte a WHO a belháborús országban tartózkodó orvosokra hivatkozva.
- címkék:
- Szíria
- Dúma
- Címkefelhõ »
Ha az amerikaiak támadnak, lelõjük a rakétáikat, mondta az orosz nagykövet
A Szíriára esetlegesen kilõtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba egy kedd esti mûsorban a Hezbollahhoz köthetõ al-Manár nevû csatornán Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövete.
Kilõhetik az óvatlan repülõgépeket a Földközi-tenger felett
Óvatosságra intette a Földközi-tenger keleti térségében járatokat közlekedtetõ légitársaságokat kedden az európai légiforgalmi irányítást összehangoló Eurocontrol, tekintettel arra, hogy a következõ 72 órában légicsapásokat indíthatnak a térségbõl Szíria területe ellen.
- címkék:
- Szíria
- légicsapás
- Eurocontrol
- Címkefelhõ »
Teljes készültségbe helyezték a szíriai hadsereget
Teljes készültségbe helyezték a szíriai hadsereget, és több helyütt evakuálják a katonákat az ellenõrzõpontokról, tartva a külföldi légi csapásoktól - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH).
- címkék:
- Donald Trump
- Szíria
- Címkefelhõ »
Robbanás miatt összedõlt egy ház Szíriában, sokan meghaltak
Robbanás döntött romba egy lakóházat hétfõn az észak-szíriai Idlíbben, legkevesebb 19 ember halálát okozva - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH).
- címkék:
- Szíria
- robbanás
- Címkefelhõ »
Rakétatámadás ért egy katonai repülõteret Szíriában
Több katona meghalt, sok a sebesült - jelentette hétfõn hajnalban a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- rakétatámadás
- Címkefelhõ »
Nemzetközi választ sürget az EU a szíriai vegyifegyver-támadás miatt
Nemzetközi választ sürget az Európai Unió a lázadó kézen lévõ kelet-gútai Dúma ellen elkövetett újabb vegyifegyver-támadásra, amelyet szerinte bizonyítottan Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege követett el.
Megsértették a tûzszünetet Szíriában
Napok óta elõször ismét összecsapások voltak pénteken a szíriai fõváros peremén megmaradt utolsó lázadó erõsség, Dúma város térségében. A vasárnap megkötött "átmeneti megállapodás" a fegyveresek evakuálásáról összeomlani látszik.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Nyolc évet kapott a szír migráns, mert az Iszlám Állam kötelékében harcolt
A Görögország északi részén lévõ Komotini város bírósága nyolc év letöltendõ börtönbüntetésre ítélte az Iszlám Állam egyik katonáját, aki menekültnek hazudta magát.
Ultimátumot adott a kormány a lázadóknak Szíriában
Háromnapos, végsõ ultimátumot adott a szíriai kormány a lázadóknak, hogy elhagyják a még ellenõrzésük alatt álló várost - jelentette csütörtökön a szíriai állami televízió.
- címkék:
- Szíria
- harcok
- Címkefelhõ »
Több mint hatezer ember hagyta el Kelet-Gútát szerdára virradóra
Több mint hatezer ember - lázadók és családtagjaik - hagyta el szerdára virradóra a szíriai fõvárostól keletre elterülõ, Kelet-Gúta nevû térséget, amely sokáig "a terroristák" kezén volt - jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- Kelet-Gúta
- elhagyás
- Címkefelhõ »
Egy svéd miniszter szerint üdvözölni kell az Iszlám Állam terroristáinak a visszatérését
A szíriai kurdok elfogtak 41 svéd állampolgárságú muszlim terroristát, akik korábban az Iszlám Állam (IÁ) keretein belül harcoltak. Svédország visszafogadhatja õket, a kultúráért és demokráciáért felelõs gambiai származású miniszter szerint üdvözölni kellene a harcosok hazatérését és integrálni kell õket a társadalomba.
Migránsbandák ejtették túszul Saarbrückent
Ismét migránsbandák dúlták fel Saarbrücken városát, a rendõrség eddig öt embert vett õrizetbe. Korábban ugyanitt több száz kurd rohanta le a város fõpályaudvarát, ami után a rendõrségnek nagy erõkkel kellett lezárnia a területet.
A kormányerõk Harasztá elfoglalást ünnepelték
A szíriai kormányerõk a kelet-gútai Harasztá elfoglalását ünnepelték péntek este, azt követõen, hogy a radikális iszlamista Ahrár as-Sám felkelõcsoport utolsó harcosait is evakuálták egy errõl szóló megállapodás értelmében a kelet-gútai városból.
- címkék:
- Szíria
- Kelet-Gúta
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
A tûzszünet ellenére folytatódnak a bombázások Szíriában
Éjjel lépett hatályba a tûzszünet, mégis folytatódtak az intenzív légicsapások a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta több települése ellen - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH).
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- Címkefelhõ »
Elutasította a tokiói kerületi bíróság menekültstátuszért folyamodó szíriaiak keresetét
Elutasította kedden a tokiói kerületi bíróság azt a keresetet, amelyet négy, elutasított, szíriai menedékkérõ nyújtott be kérelmük visszautasításának bírósági felülvizsgálatára.
Többen meghaltak egy robbanásban Afrín városban
Robbanás történt vasárnap este az északnyugat-szíriai Afrín városban, amelyet a török hadsereg és a vele szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg, az SZSZH mérsékelt ellenzéki milícia vasárnap foglalt el a helyi kurd erõktõl. A detonációban többen meghaltak, köztük hét civil és az SZSZH négy fegyverese - jelentette hétfõn az Anadolu török állami hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- robbanás
- detonáció
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam harcosait várták egy színész állásra
Az Iszlám Állam harcosait keresték egy színházi álláshirdetésben a belgiumi Gentben. A hirdetésbõl óriási botrány lett a városban, az ellenzék szerint a Szíriában harcolóknak nem a színpadon, hanem a börtönben van a helyük.
- címkék:
- Belgium
- Szíria
- Gent
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A török légierõ megtámadta Afrínt, öt ember meghalt
Három török légicsapás érte szerdán a szíriai kormányerõkhoz tartozó ellenõrzési pontnál lévõ milicistákat az Afrínba vezetõ út mentén, öt fegyveres meghalt, két kurd harcos megsebesült – közölte a kormányt támogató erõk egyik parancsnoka a Reuters hírügynökséggel.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Afrín
- légitámadás
- Címkefelhõ »
Terrorizmust támogató embercsempész bandát lepleztek le Oroszországban
Õrizetbe vettek Moszkvában és az orosz fõváros térségében 60 külföldi állampolgárt, akik Szíriába és Irakba juttatták el illegálisan az Iszlám Állam terrorszervezet követõit, hogy ott részt vegyenek a harci cselekményekben - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.
Õrizetbe vettek öt embert Franciaországban terrorizmus támogatásának gyanújával
Õrizetbe vett öt embert a rendõrség a délkelet-franciaországi Isere megye székhelyén, Grenoble-ben egy terrorizmus támogatásával kapcsolatosan folytatott nyomozás részeként. Azzal gyanúsítják õket, hogy harcosokat toboroztak radikális iszlamista csoportoknak Szíriába és Irakba, és anyagi támogatást nyújtottak nekik - közölték helyi igazságügyi források.
Orális szexre kényszerített három migráns egy görög lányt
Két szíriai és egy algériai illegális bevándorló megtámadta, kirabolta és orális szexre kényszerítette a fiatal lányt.
Szíriai keresztény: Szíria biztonságosabb, mint Európa
Egy szíriai keresztény szerint ma Szíria biztonságosabb, mint Európa. A férfi a keresztényüldözések miatt menekült el otthonról, de meggondolta magát - írja a Shoebat.com.
UNICEF: Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg 2018 elején Szíriában
Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg a Szíriában zajló harcokban az év elsõ két hónapjában - közölték hétfõn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselõi sajtótájékoztatón a libanoni fõvárosban, Bejrútban.
Lezuhant egy orosz repülõgép Szíriában, mind a 39 utas meghalt
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton. A fedélzeten lévõ mind a 33 utas és a 6 fõnyi személyzet meghalt - közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
A Nemzetközi Vöröskereszt leállította a segélyezést Kelet-Gútában
A nem szûnõ erõszak miatt leállította a segélyezést a szíriai fõváros mellett fekvõ Kelet-Gútában a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság (ICRC) – jelentette be a szervezet kedden.
Így jár minden nõ, aki irritálja a férjét - mondta a migráns miután megölte a feleségét
A gyilkosság még pénteken történt a németországi Münlackerben. Miután végzett a feleségével, a férfi a fiát magával vitte, a kislányát viszont a gyilkosság helyszínén hagyta. A migránst már elfogta a rendõrség.
Kijárási tilalmat rendeltek el a humanitárius tûzszünet idejére
Kijárási tilalmat rendeltek el a militánsok Kelet-Gútában a humanitárius tûzszünet idejére, és betiltották a tömegmegmozdulásokat is - közölte Vlagyimir Zolotuhin vezérõrnagy, a szíriai orosz békéltetési központ szóvivõje vasárnap újságírókkal.
Észak-Korea tagadja, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának
Észak-Korea tagadta pénteken, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának, s hogy egyáltalán gyárt vagy birtokol ilyen tömegpusztító fegyvereket.
- címkék:
- Észak-Korea
- Szíria
- vegyi fegyver
- Címkefelhõ »
Az oroszok „láthatatlan” harci repülõgépeket teszteltek Szíriában
Oroszország négy Szuhoj Su-57 típusú szuperszonikus, vadászbombázó repülõgépet küldött a damaszkuszi rezsimnek. A radarok ugyan nem érzékelik az ilyen gépeket, de a mûholdak igen, írja az AFP.
Vegyi fegyverek gyártásához szükséges anyagokat szállított Észak-Korea Szíriának
Egy ENSZ jelentés szerint Phenjan olyan kémiai anyagokat szállított Damaszkusznak, amelyekbõl vegyi fegyvereket lehet gyártani.
Elfogtak egy terroristát Németországban
Elõzetes letartóztatásba tettek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte szerdán a szövetségi legfõbb ügyészség.