Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- legfrissebb
- legrégebbi
Irak húzza le a terrorstatisztikát
Elsősorban az iraki és afganisztáni erőszak fokozódása miatt emelkedett több mint 30 százalékkal a terrorizmus polgári áldozatainak száma 2006-ban. Az amerikai külügy kimutatása szerint míg 2005-ben 14 618, tavaly 20 498 ember vesztette életét terrorcselekményekben. A halálos áldozatok többsége iraki.
Szóba áll a gyanús szírekkel Rice
Csütörtökön megbeszélést folytat egymással az amerikai és a szíriai külügyminiszter. Évek óta nem volt példa magas szintű találkozóra az USA és Szíria között. Az amerikaiak szerint a szírek terrorista csoportokat támogatnak.
12 év börtönre ítéltek egy szír ellenzékit
Egy szíriai bíróság csütörtökön 12 év börtönre ítélte Kamal Labuani ellenzéki vezetőt, a Demokratikus Liberális Gyülekezet alapítóját, akit azzal vádoltak, hogy egy két évvel ezelőtti egyesült államokbeli látogatásával aláásta a Szíriai Arab Köztársaság biztonságát.
- címkék:
- Washington
- Szíria
- kékfény
- bíróság
- ellenzék
- Címkefelhő »
Iszlamista terroristákat lőtt le a szíriai határvédelem
A szíriai határvédelem megakadályozta, hogy egy al-Kaidához kötődő terrorista csoport átjusson a területéről Irakba, és megölte a csoport négy tagját.
Előre ünnepelték a szírek elnökük győzelmét
Szinte minden szíriai választó megszavazta a hétvégén, hogy újabb hét évig Bassár al-Aszad vezesse az országot. Az emberek azonban már a szavazást megelőző napokon örömünnepet ültek. Nem véletlenül, Aszad volt az egyetlen jelölt.
Nemzetközi törvényszék ítélkezhet Haríri merénylői felett
Megszavazta az ENSZ BT annak a törvényszéknek a felállítását, amely felelősségre vonhatja majd a Rafik Haríri volt libanoni miniszterelnök elleni merénylet gyanúsítottjait. A döntést még Libanonnak is jóvá kell hagynia.
Izrael kivonulhat a Golán-fennsíkról
Egy izraeli lap szerint Ehud Olmert megüzente Szíriának, hogy egy átfogó békeszerződés érdekében kész kivonulni az 1967 óta megszállva tartott Golán-fennsíkról. Izrael eddig stratégiai jelentősége miatt ragaszkodott a magaslathoz.
Iraki menekülthullám alatt roskadozik Szíria
Már eléri a szíriai lakosság 8 százalékát az Irakból odamenekült emberek aránya. A hatalmas menekülthullámmal alig bírnak a szíriai szociális intézmények, megugrottak az árak és a bűnözés. Közel másfél millió iraki érkezett 2003 óta az országba, és számuk havonta 30 ezerrel nő.
Merénylet áldozata lett egy libanoni képviselő
Robbantásos merényletben életét vesztette szerdán Válid Eido libanoni kormánypárti képviselő és még kilenc másik ember - közölték biztonsági források. A halálos áldozatok között van a Szíria libanoni befolyását ellenző párt politikusának egyik fia is. A merényletnek kilenc sebesültje is van.
Szíriában tárgyal az iráni elnök
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szíriai kollégájával, Bassár el-Aszaddal tárgyalt kétoldalú, regionális és nemzetközi kérdésekről csütörtökön Damaszkuszban.