Sziget Fesztivál
címke rss- kapcsolódó címkék:
- fesztivál
- Sziget
- koncert
- zenei fesztivál
- Budapest
- legfrissebb
- legrégebbi
"Van gitárom, tudok is rajta játszani" - Razorlight
A vasárnap egyik sztárfellépője, a Közép-Európában még kevéssé ismert Razorlight második lemezéből több mint másfél millió ment el világszerte, és biztosan szereztek néhány új rajongót is a Szigeten. Előtte a nemzetközi zenekar svéd gitárosa, Björn Agren adott rövid, de annál lelkesebb interjút az [origo]-nak.
Százezer forintot kerestek a pultosok a Sziget Fesztiválon
Megérte az idei Sziget-fesztiválon munkát vállalni. A pultosok egy hét alatt 90-100 ezer forintot is megkereshettek, és a többi dolgozó sem panaszkodhat: átlagfizetésük 30-80 ezer forint között mozgott. Emellett a 35 ezer forintért árusított "ottalvós" hetijegyekért sem kellett fizetniük. A legjobban azonban az őket alkalmazó vállalkozók kerestek - derül ki a Népszabadság cikkéből.
The Killers: A lényeg, hogy magad csináld meg a szerencsédet
Tavalyi második albumával végképp korunk szupersztárjai közé lépett az amerikai Killers, amely a Sziget egyik legnagyobb attrakciójának ígérkezett. A gitáros Dave Keuningról kiderült, hogy baromi fáradt, ügyetlenül ostáblázik, és hogy nem sokra tartja az amerikai közönséget. Interjú.
Több nyugtát adtak a Szigeten, mint tavaly
Látványosan javult a Szigeten a nyugtaadási fegyelem. Amíg 2006-ban a vállalkozók 40 százaléka nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, addig idén ez az arány "csak" 16 százalék - olvasható a APEH közleményében. Ez annak is köszönhető, hogy az adóhatóság már előre jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a fesztiválon.
A Cinetrip-főnök megint perelné a Szigetet
Tovább folytatódik a Cinetrip és a Sziget Kft. közti csata. A Cinetrip vezetője, Laki L. László közleménye szerint azért perelné a Szigetet, mert az általa levédetett Meduza néven alakítottak ki egy éve új helyszínt, és idén ráadásul szerinte kritikán aluli volt ott a program is. A Sziget nem szeretne az - úgymond - "mocskolódásba" beszállni.
A Sziget vonzása és taszítása
Már több mint egy hete, hogy vége a legnagyobb hazai kulturális eseménynek, mely minden évben viták tömkelegét váltja ki. Most abból a szempontból néztük meg, hogy a jelesebb külföldi fesztiválokkal összehasonlítva miben tud többet nyújtani a Sziget, és mi az, amiben bizony alaposan le van maradva.
Kézzel írt karszalaggal is próbálkoztak a Szigeten
Egy halom hamis karszalagot gyűjtöttek össze a Sziget Fesztivál munkatársai, akad közöttük 2004-es csuklópánt, de kézzel írt darab is. Az egyik zugárusra a rendőrség a Moszkva téren csapott le, neki csalás és magánokirat-hamisítás miatt kell felelnie. Az egyik legnagyobb karszalaggyártó szerint a csuklópántok készítése bizalmi feladat.
Sziget, Forma-1: a feketemunka paradicsoma
Sok dolgozót feketén alkalmaztak a legnagyobb nyári idegenforgalmi rendezvényeknek tekintett Forma-1-es futamra és a Sziget fesztiválra kitelepült vállalkozások. A munkaügyi ellenőrök vizsgálódásai nyomán több mint százmillió forint bírság kiszabása várható.
Nyolcszáz feketemunkást buktattak le a nyári razziákon
A munkaügyi felügyelők 857 foglalkoztatót ellenőriztek a Balatonon, a Hungaroringen és a Sziget Fesztiválon, és közel felüknél (414-nél) találtak jogsértő foglalkoztatást. A feketemunkások száma megközelítette a nyolcszázat - írja a Világgazdaság.
Lovasi András: Magyarnótáznak és a baszásról beszélnek
Lovasi András annyi örömet szerzett nekünk az elmúlt hetekben a Kiscsillag nevű új formációjának bemutatkozó lemezével, hogy hajlandóak vagyunk megbocsátani neki azt a másfél órát, amit a Sztornó című filmje megtekintése vett el az életünkből. A Kispál és a Borz zenekar énekeseként ismert előadóművészt múlt szombati szólókoncertje előtt kérdeztük életről, halálról, zenéről és filmről. De szó esett a Sírhant művek és a Radiohead érdemeiről is.