szexuális zaklatás

címke rss

Rengeteg a szexuális visszaélés a segélyszervezeteknél

Nagyvilág2018.07.31, 11:56

Kiterjedt a szexuális visszaélések gyakorlata a segélyszervezeteknél – állapította meg kedden ismertetett, súlyosan elmarasztaló jelentésében a brit parlament illetékes bizottsága. Az Oxfam nagy-britanniai székhelyű, globális segélycsoport körül év elején kirobbant botrány miatt indítottak vizsgálatot az ügyben.

Két miskolci férfi szexuálisan zaklatott egy 20 éves lányt, aztán magára hagyták

Itthon2018.07.31, 07:58

Két miskolci férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy nőt megerőszakoltak, megvertek, elvették mindenét, megkötözték és egy erdős részen kitették autójukból. A 34 és a 43 éves férfit elfogták.

Nem volt pénisze, feljelentették a csalódott nők

Nagyvilág2018.07.25, 12:17

Carlos Delacruz két nővel tartott fenn kapcsolatot. Az egyiküket 3 éven át be tudta csapni, a másikat 9 hónapig azzal, hogy a saját péniszével szeretkezik velük. 

Egyházi alkalmazottakat vizsgál a chilei ügyészség szexuális visszaélés gyanújával

Nagyvilág2018.07.23, 22:32

Összesen 158 egyházi alkalmazott esetében folytatott vagy folytat vizsgálatot a chilei ügyészség szexuális visszaélés vagy egyéb jogsértés gyanújával 2000 óta.

Újságírónő: Az egyiptomi muszlimok szerint szabadon meg lehet erőszakolni a keresztény nőket

Nagyvilág2018.07.22, 20:26

Az Egyiptomból származó Engy Magdy nevű kopt újságírónő szerint Egyiptomban a keresztény vallású koptok másodrangú állampolgárok, akiket minden lehetséges módon korlátoz az állam jogaik gyakorlásában. A keresztény nők helyzete azonban még ennél is rosszabb, rájuk úgy tekintenek, mint akiket szabadon meg lehet erőszakolni, mivel nem takarják el az arcukat.

Marokkói rendőrök fognak járőrözni Párizsban a migráns bűnözők miatt

Nagyvilág2018.07.22, 11:21

Franciaország és Marokkó kormánya megállapodást kötött, amelynek értelmében az észak-afrikai ország rendőrei is szolgálatot fognak teljesíteni Párizs migránsgettóiban, a bűnözés visszaszorítása érdekében.

A pincérnő földre terítette a férfit, aki belemarkolt a fenekébe: videó

Archívum2018.07.20, 21:02

Videófelvétel készült egy férfiról, akit az a pincérnő ráncigált meg, akinek belemarkolt a fenekébe.

A migránsok szexuálisan zaklatták a francia nőket a foci-vb döntője utáni bulikon

Nagyvilág2018.07.20, 15:58

A francia nemzeti válogatott győzelme után rendezett utcai ünnepségeken a verekedések és a betörések mellett szexuális zaklatásokra is sor került, amelyeket elsősorban migráns hátterűek követtek el. A dolog kísértetiesen emlékeztet a 2015 szilveszter estéjén történt kölni tömeges szexuális zaklatásokra, amelyeket a német hatóságok - sikertelenül - igyekeztek eltitkolni.

Elismerte a tévésztár, hogy szexuálisan zaklatott egy tinédzsert

Tévé2018.07.19, 12:57

A Halálos fogás című realitysorozatból ismert Edgar Hansen elismerte, hogy szexuálisan zaklatott egy 16 éves lányt, ezt figyelembe véve szabták ki rá a büntetést.

Mentális rendellenességnek nyilvánították a szexfüggőséget

Archívum2018.07.17, 20:14

Évek óta vita tárgya, hogy valóban mentális betegség-e a szexfüggőség, az Egészségügyi Világszervzet most döntött: legújabb kiadványában már a mentális rendellenességek sorában található ez a probléma is. 

Gyermekek szexuális zaklatása: mit tehetek ellene?

She2018.07.24, 14:10

Időről időre felborzolják a közhangulatot az olyan szexuális zaklatások, melyek során gyermekek válnak áldozattá. Szülőként nyilván igyekszünk mindent megtenni, hogy gyerkőcünk sose kerüljön ilyen helyzetbe, ehhez pedig célszerű betartani az alábbi tanácsokat.

Szexuálisan zaklatta diákjait egy budapesti tanár

Archívum2018.07.07, 10:33

A Budapest Honvéd Akadémián és egy gimnáziumban is tanított az a tanár, aki szexuálisan zaklatta diákjait, egyiküket pedig orális szexre kényszerítette. Elkezdődött a tanúk kihallgatása. 

Egy budapesti templomban mutogatta nemi szervét egy kislánynak egy férfi

Itthon2018.07.06, 10:37

Egy 61 éves brit férfi a vád szerint egy 6 éves kislány előtt mutogatta nemi szervét az egyik belvárosi templomban. A férfi ellen eljárás indult.

Többszörös szexuális zaklatás történt a Big Brotherben

Tévé2018.07.04, 12:22

Az amerikai Big Brother-ben szexuális zaklatás miatt panaszkodtak az egyik versenyzőre, aki fagylaltos kanállal nyúlkált a társai lába közé. 

Újabb vádak: orális szexre kényszerített egy nőt Harvey Weinstein

Film2018.07.02, 20:08

Egy harmadik nő ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel is megvádolta Harvey Weinstein bukott filmmogult hétfőn a manhattani kerületi ügyész.

Csernus Imre azt mondja: két ember kell a szexuális zaklatáshoz

Archívum2018.06.30, 09:18

Csernus Imre szerint manapság a nők egyre keményebbek, a férfiak pedig elkezdtek egyre puhábbá válni, de nemcsak erről, hanem a szülők felelősségéről és a szexuális zaklatásokról is elmondta a véleményét. 

Egy szír migráns több német nőt is meg akart erőszakolni

Nagyvilág2018.06.23, 12:34

A német rendőrség a szászországi Drezdában letartóztatott egy szír állampolgárságú migránst, mert az a gyanú alapján kilenc nő ellen követett el szexuális jellegű bűncselekményeket.

Élő adásban zaklatták, megfogták a riporternő mellét

Tévé2018.06.22, 10:51

Julieth González Therán az oroszországi focivébéről tudósított a Deutsche Welle spanyol nyelvű hírcsatornájának, amikor egy férfi odalépett hozzá, megfogta a mellét és nyomott egy puszit az arcára. A riporter a helyszínen higgadtan kezelte az esetet, az Instagramra kitett videó alatt viszont tiszteletet követelt magának, azt írta, hogy megérti a futball szeretetét, de meg kell húzni a határt a rajongás és a zaklatás között.

Olyan durva az Szpartak uszoda vezetőjének pedofil ügye, hogy nem hozták nyilvánosságra

Itthon2018.06.21, 15:08

Pedofília miatt 23 év fegyházra ítélte az irkutszki bíróság a város Szpartak uszodájának volt igazgatóját.

Focidrukker fogta meg a riporternő mellét élő adásban: videó

Life.hu2018.06.21, 12:30

Élő adásban fogta meg egy focidrukker a kolumbiai származású riporternő, Julieth González Therán mellét.

Az éjféli mise előtt zaklathatta ministránsát a most 87 éves bíboros

Nagyvilág2018.06.21, 07:57

Theodore McCarrick bíboros, Washington nyugalmazott római katolikus érseke a jövőben nem teljesíthet papi szolgálatot szexuális zaklatás "hitelt érdemlő" gyanúja miatt - közölte egyháza szerdán.

A nők 43 százalékát érte már szexuális zaklatás a fesztiválok alatt

Archívum2018.06.19, 14:46

A 40 év alatti fesztiválozó nők közel fele átélt valamilyen nemkívánatos szexuális közeledést, idegenektől és ismerősöktől is.

Elképesztő - Videón, ahogy a nemi szervét fogdossa a tömött budapesti buszon egy férfi

Itthon2018.06.19, 11:17

Mivel az esetről felvétel készült, és a férfit még nem fogták el, a rendőrök azt kérik, hogy aki felismeri, hívja őket.

Videón a kopaszodó 38 éves budapesti férfi, aki egy 11 éves kislányt erőszakolt meg

Itthon2018.06.19, 10:14

Közel 11 év börtönt kapott az a budapesti férfi, akit gyermekpornográfiával és szexuális erőszakkal vádoltak. A 38 éves férfi a vád szerint több tízezer pornográf fényképet és videót szerzett meg fiatalokról, jellemzően kisgyerekekről. Egy 11 éves kislányt pedig szexuálisan zaklatott.

Videón a férfi, aki elővette a nemi szervét a debreceni nő előtt, és maszturbálni kezdett

Itthon2018.06.18, 18:05

A nő a történtek után bejelentést tett a rendőrségen. Mindent elmondott, azt is, hogy a férfi követni kezdte, ahogy azt is, hogy elővette a nemi szervét, és önkielégítést végzett. 

A Ferrari belső vizsgálatot indított Räikkönen zaklatási ügyében

Gphírek2018.06.04, 14:05

Sergio Marchionnéhoz, a Ferrari első emberéhez is eljutott Kimi Räikkönen állítólagos zaklatási ügye, de az üzletember védelmébe vette a finn pilótát.

Kimi Räikkönent szexuális zaklatással vádolja egy pincérnő

Gphírek2018.05.31, 09:14

Súlyos vádakkal kell szembenéznie Kimi Räikkönennek, miután egy kanadai pincérnő azt állítja, hogy a finn egy barátjával szexuálisan zaklatta őt egy montreali bárban. A Ferrari-pilóta ügyvédei feljelentették a nőt.

A sztártenort is zaklatták pályafutása kezdetén

Archívum2018.05.30, 13:55

Pályafutása elején Jonas Kaufmannt is zaklatta egy menedzser. A sztártenor azt mondta, hogy a szexuális zaklatás problémája nemcsak a filmipart, hanem az operát is érinti, és nemcsak a nők lehetnek áldozatok, hanem a férfiak is. 

Büntethető lesz a szexuális zaklatás Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2018.05.29, 21:42

Szaúd-Arábiában büntethetővé teszik a szexuális zaklatást, amit a konzervatív szunnita muszlim ország liberalizálását népszerűsítő aktivisták paradigmaváltásként értékeltek kedden.

Morgan Freeman: Nem zaklattam senkit

Film2018.05.28, 13:41

Ahogy arról mi is hírt adtunk, múlt csütörtökön nyolc nő is azzal vádolta meg Morgan Freemant, hogy zaklatta vagy a külsejükre vonatkozó megjegyzéseivel kellemetlen helyzetbe hozta őket. A 80 éves színész már akkor bocsánatot kért azért, ha ártatlannak gondolt szavaival megbántotta volna munkatársait. A botrány azonban továbbgyűrüzött, az amerikai színészszakszervezet egyenesen azt kezdte fontolgatni, hogy visszaveszik Freeman 2017-es SAG-életműdíját.

Morgan Freemant nyolcan vádolják szexuális zaklatással, az életműdíját is elvehetik

Life.hu2018.05.27, 08:43

Néhány nappal ezelőtt nyolc nő is állította, hogy Morgan Freeman szexuálisan zaklatta őket. A színész állítja: semmi ilyen nem történt. 

Lehet, hogy jövőre sem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat

Kultúra2018.05.26, 07:11

Ha nem áll helyre a Svéd Akadémiába vetett bizalom, akkor elhalaszthatják az irodalmi Nobel-díj 2019. évi átadását is – mondta pénteken Lars Heikensten, a Nobel-alapítvány igazgatója a svéd rádiónak adott interjújában.

Szexuális zaklatással vádolják a tízgyerekes kaliforniai apát

Nagyvilág2018.05.25, 14:21

Hiába vallották ártatlannak magukat, letartóztatásba került Jonathan Allen és Ina Rogers a Kalifornia állambeli Fairfieldben. Összesen tíz gyerekük van: a legfiatalabb négy hónapos, a legidősebb tizenkét éves. Azzal vádolják őket, hogy gyerekeiket elhanyagolták, bántalmazták és kínozták.

Harvey Weinstein feladta magát

Film2018.05.25, 17:56

A szexuális zaklatással vádolt filmmogul önként feladta magát a New York-i rendőrségen, ahol nemi erőszak és szexuális bűncselekmények miatt emeltek vádat ellene. A bíróság később egymillió dolláros óvadékkal szabadon engedte – írja a Fox News.

Megölte a nevelt lányát egy férfi, mert a saját fia megerőszakolta

Nagyvilág2018.05.25, 12:55

Szörnyű titkot őrzött egy ausztrál család. Brutálisan megölte a családfő a nevelt lányukat egy feltételezés miatt, hogy ezzel saját fiát megvédje.

Megerőszakolt egy kisfiút egy migráns imám Angliában

Nagyvilág2018.05.25, 11:22

Az imám egy nottinghami mecsetben a Koránról oktatta a diákjait. A vád alapján ott szexuálisan zaklatott egy 12 éves fiút. A pedofil muszlim vallási vezetőt bűnösnek találta a bíróság.

Diákjával szexelt egy amerikai igazgatóhelyettes

Nagyvilág2018.05.24, 11:35

A teljes döbbenet uralkodik abban az amerikai kisvárosban, ahol a helyi középiskola igazgatóhelyetteséről kiderült, hogy többször is rávetette magát tinédzser diákjára.

14 papot függesztettek fel Chilében szexuális zaklatás gyanúja miatt

Nagyvilág2018.05.23, 18:23

Szexuális visszaélés gyanúja miatt a chilei katolikus egyház felfüggesztett tisztségéből 14 papot – jelentette be szerdán a közép-chilei rancaguai egyházmegye.

Megerőszakolta, megfertőzte és fogva is tartotta a nőt az énekes

Kultúra2018.05.22, 12:02

Újabb nő fordult a bírósághoz, aki azt állítja, hogy R. Kelly borzalmas dolgokat tett vele. A nő azt mondta, egy évig voltak kapcsolatban az énekessel, ez idő alatt pedig rutinná vált a megfélemlítés, a mentális, a verbális és a szexuális erőszak.

Pert indított korábbi edzője ellen az egykori világcsúcstartó úszónő

Sport2018.05.22, 08:12

Szexuális zaklatás vádjával indított pert korábbi edzője, Sean Hutchison, valamint az amerikai szövetség ellen Ariana Kukors Smith világbajnok úszó.

Feljelentették szexuális zaklatás miatt Luc Bessont

Film2018.05.20, 08:20

A nagy kékség rendezője és a Taxi-sorozat producere az egyik legismertebb francia filmrendező. Egy 27 éves színésznő vádolta meg.

Szexuális zaklatás miatt rúgta ki a Dave Matthews Band a hegedűsét

Kultúra2018.05.18, 18:16

Gondolkodás nélkül kirúgta a Dave Matthews Band a hegedűsét, miután valaki szexuális zaklatással vádolta meg a zenészt. A vádló részletesen számolt be az először csak furcsának, majd számára is egyre undorítóbbnak tűnő akciókról. 

R. Kelly feketelistás lett a Spotifyon

Kultúra2018.05.12, 10:12

Szigorú újítást vezetett be a Spotify, etikai szempontok alapján bizonyos előadókat kizárnak a hivatalos lejátszási listákról. A súlyos bűncselekménnyel vádolt zenészek számait nem törlik, de a felhasználók csak akkor hallgathatják, ha kifejezetten rákeresnek. A szigorú szabálynak köszönhetően a szexuális ragadozónak tartott R. Kelly dalait is kizárták.

Már a rádió műsorából is törölték a molesztáló karmester munkáit

Archívum2018.05.11, 17:33

Levette műsoráról a szexuális zaklatással vádolt James Levine sztárkarmester felvételeit a New York-i Metropolitan Opera rádiója.

Szexbotrányai miatt akarják elnémítani R. Kellyt

Kultúra2018.05.10, 14:58

Különnböző szervezetek követelik, hogy töröljék R. Kelly koncertjeit a szexbotrányai miatt. Egy mozgalmat is indítottak, céljuk, hogy az énekes soha többet ne állhasson színpadra. Ha nem marad el a koncert, akkor a tiltakozók ott fognak tüntetni a stadion előtt.

Szexuális erőszak miatt perelik Chris Brownt

Kultúra2018.05.10, 15:48

Egy nő nemi erőszak miatt perelte be Chris Brownt. Azt állítja, a rapper 2017 februárjában hívta meg a bulijába, ahol durva dolgokra kényszerítették.

Lemondott New York főügyésze, mert erőszakosan viselkedett több nővel

Nagyvilág2018.05.08, 10:27

Lemondott New York állam főügyésze hétfő este, mert kiderült, intim kapcsolataiban többször is erőszakosan viselkedett.

Tinderen szedte fel, zaklatta, majd 50 milliót fizetett a nőnek

Tévé2018.05.08, 08:25

Thomas Ravenel realitysztárt szexuális zaklatással vádolják, az állítólagos áldozat lánya mesélt arról, hogy az anyjának fizetett is a férfi azért, hogy hallgasson a történtekről.

Tizenéves szudáni migráns molesztált egy 67 éves francia nőt

Nagyvilág2018.05.01, 12:01

A 16 éves migráns erőszakkal megcsókolta az idős asszonyt, aztán megfogta a mellét, majd maszturbálni kezdett mellette. Mindez még 2016-ban történt, de a francia sajtó újra foglalkozik az üggyel.

Bíróság elé kell állnia Sydney volt érsekének

Nagyvilág2018.05.01, 06:25

Bíróság elé kell állnia évtizedekkel ezelőtti szexuális zaklatási ügyek miatt George Pellnek, Sydney egykori érsekének - döntött kedden az ügyben illetékes bíró.

Szexuálisan zaklatták Köllő Babettet

Archívum2018.04.30, 08:18

Köllő Babett, akit a Feleségek luxuskivitelben című realityből ismerhetett meg az ország, megosztotta a nyilvánossággal egyik legféltettebb titkát: a színházban, ahol korábban dolgozott, őt is szexuálisan zaklatták. 

Szexuálisan zaklatott egy kutyát a népszerű modell (18+)

Tévé2018.05.04, 20:14

Egy Deyana Mounira nevű modellt azért perelnek, mert szexuálisan zaklatott egy kutyát, majd az erről készült képeket, videókat engedély nélkül feltette az internetre.  

Brad Pitt produkciós cége is dolgozik majd a Harvey Weinsteinről szóló filmen

Archívum2018.04.27, 09:49

Filmet készítenek annak a tényfeltáró riportnak nyomán, mely Harvey Weinstein zaklatási ügyeit leplezte le. A film készítésében Brad Pitt produkciós cége, a Plan B is részt vesz. 

Lehet, hogy idén senki sem kap irodalmi Nobel-díjat

Archívum2018.04.26, 17:29

A Svéd Akadémia körül kirobbant molesztálási botrány és az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testületen belüli feszültségek miatt elképzelhető, hogy idén nem kapja meg senki az irodalmi Nobel-díjat. 

Óvodásoknak mutogatta a nemi szervét egy férfi

Itthon2018.04.25, 16:42

Egy férfi hétfőn, hogy a nemi vágyát kielégítse, elővette a nemi szervét komáromi óvoda kerítésénél hat gyerek előtt, és mutogatni kezdte. A nyomozás közben az is kiderült, hogy egy másik óvoda előtt is mutogatta magát.

A nemi szervét mutogatta a pécsi nőknek az utcán – Most mehet fizikai munkát végezni

Itthon2018.04.25, 13:07

Egy férfi 2015. október 13. és 2016. március 16. között, hogy kielégítse nemi vágyait, Pécsen négy alkalommal, a nadrágját letolva a nemi szervét mutogatta négy nőnek. A férfit ma ítélték el, 120 óra fizikai munkát kell végeznie.

Csak 19 éves volt, amikor bedrogozta és megerőszakolta a sztárénekes

Kultúra2018.04.17, 18:55

Állítólag szexuális úton terjedő betegséget is elkapott R. Kellytől a nő, aki a múlt héten jelentette fel az egykori R&B sztárt. A nő nem vállalta a nevét, de azt mondta, 19 éves volt, amikor R. Kelly bedrogozta és megerőszakolta. 

Mariah Carey-t volt menedzsere vádolja szexuális zaklatással, állítólag pénzzel is tartozik neki

Life.hu2018.04.17, 20:09

Nehéz időszaknak néz elébe Mariah Carey, volt menedzsere, Stella Stolper ugyanis azt állítja, hogy az énekesnő szexuálisan zaklatta őt. Sőt: állítása szerint pénzzel is tartozik neki volt munkaadója, valamint jogtalanul bocsátotta el szerződése lejárta előtt. 

Szexuális zaklatással vádolják Ferenc pápa legfőbb bizalmasát

Nagyvilág2018.04.17, 10:33

George Pell ausztrál bíboros ügyvédei szerint a vádak hiteltelenek, de a bíró csak május 1-jén dönt arról, hogy a főpapnak bíróság elé kell-e állnia. Pell a legmagasabb rangú vatikáni tisztségviselő, akit szexuális bűncselekményekkel vádoltak meg.

Baukó Éva elmondta: Berki szexuális ajánlatot tett neki két hónapja

Life.hu2018.04.18, 05:34

Baukó Éva és Berki Krisztián élő adásban feszült egymásnak a Fem3Café műsorában. A fiatal lány azt sérelmezte, hogy társa nem hagyja őt szóhoz jutni: ennek a szünetekben és a vendég előtt is hangot adott. Ebből azonban hatalmas botrány kerekedett...

Zaklatással vádolt férje miatt támadják a Svéd Akadémia egyik tagját

Kultúra2018.04.12, 12:04

A Nobel-alapítvány bizottsága szerdán élesen bírálta a Svéd Akadémiát, amely szerinte saját és még az általa odaítélt irodalmi Nobel-díj hírnevét is csorbítja azzal, hogy három tagja a múlt héten bejelentette, hogy bojkottálja a testület munkáját. Az ügy hátterében egy évek óta húzódó zaklatási ügy van. 

Migránsok zaklatnak szexuálisan kislányokat a németországi fürdőkben

Nagyvilág2018.04.11, 17:49

Baden-Württemberg tartományban három szexuális zaklatás is történt. Migránsok molesztáltak tizenéves német lányokat.

Öt nő jelentette fel szexuális zaklatás miatt, mégis elengedik az Oscar-díjas filmest

Film2018.04.10, 19:06

Nem emel vádat a Los Angeles-i ügyészség James Toback amerikai forgatókönyvíró-rendező ellen, akit öt nő jelentett fel szexuális zaklatás miatt.

A párizsiak petícióban kérik a francia kormány fellépését a kiskorú migránsbűnözök ellen

Nagyvilág2018.04.08, 13:38

Párizs jelentős részben bevándorlók lakta negyedeiben - La Chapelle, Goutte-d'Or és Barbès – petícióban követelik Franciaország kormányától, hogy lépjenek fel a fiatalkorú, főleg Marokkóból származó migránsbűnözőkkel szemben. A legnagyobb gondot a szexuális zaklatás és a bolti lopás jelenti.

A Melrose Place sztárját, Jamie Lunert szexuális zaklatással vádolják

Archívum2018.04.03, 16:36

Egy amerikai férfi 250 millió dollárra pereli a Melrose Place sztárját, Jamie Lunert. Állítja, 1998-ban, amikor ő még csak 16 éves volt, a színésznő bedrogozta és elcsábította.

Szexuális zaklatások áldozatait segíti az eBay volt elnöke

Techbázis2018.04.03, 14:35

Az egyetemeken előforduló szexuális visszaélések jelentését megkönnyítő weboldal is egyike azon hat kezdeményezésnek, amely idén együttesen 7,5 millió dollár (1,9 milliárd forint) támogatást kap az amerikai eBay vállalat egykori elnöke, Jeff Skoll milliárdos alapítványától.

Nemi erőszak miatt nyomoznak egy korábban megvádolt tévésztár ellen

Tévé2018.03.27, 16:56

Már az ügyészségnél vannak Ed Westwick aktái, a színészt négy nő vádolja nemi erőszakkal, illetve szexuális zaklatással.

13 éves diákjával szexelt egy tanárnő

Nagyvilág2018.03.27, 15:23

Egy 27 éves amerikai tanárnő szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta fiatal tanítványát, majd a tettek mezejére lépett.

Ki kell mondani: ezeket a bűnöket migránsok követik el

Nagyvilág2018.03.26, 17:00

A 120 Decibel nevű kezdeményezés februárban jött létre azért, hogy a német nők felszólalhassanak a migránsok szexuális zaklatásai ellen. A szervezet arról a személyi riasztó eszközről kapta a nevét, amelyet egyre többen hordanak, hogy megvédjék magukat a migránsok támadásaitól. Az M1-nek adott interjút a csoport egyik alapítója. 

Négy gyerek vádolja szexuális zaklatással egy fociakadémia tanárát

Life.hu2018.03.24, 06:30

Négy gyermek vádolta meg egy fociakadémai tanárát szexuális zaklatással, az ügy második tárgyalását a napokban tartották volna, de elmaradt.

Steven Seagalt nemi erőszakkal vádolják

Tévé2018.03.20, 19:18

Két nő részletesen beszélt arról, hogy miként zaklatta Steven Seagal, egyikük szerint nemi erőszak is történt.

Így zaklatják a migránsok a brüsszeli nőket

Nagyvilág2018.03.17, 12:52

Világos bizonyítékát adja egy dokumentumfilm arról, hogy Brüsszel bizonyos részei teljesen élhetetlenné váltak, a nőket folyamatos erőszak éri, a szexuális zaklatás is mindennapos. Korábban a balliberális politikusok és médiumok is nagyban tagadták, hogy léteznének no-go zónák, azonban teljes hallgatásba burkolóztak ezek az erők, amikor nagy kedvencük Angela Merkel közölte, hogy igenis vannak no-go zónák Németországban. 

Szexuális zaklatás általános iskolások között

Nagyvilág2018.03.14, 20:07

Több tízezer gyermek jár világszerte az amerikai hadsereg katonai bázisain iskolába, így nem szakadnak el egymástól a családok. Ezekben az iskolákban színvonalas oktatás folyik, az ide járó diákok semmiben nem maradnak le „civil iskolába" járó kortársaiktól. Azonban egy németországi eset kapcsán furcsa dolog derült ki: a szervezetileg a védelmi minisztérium alá tartozó intézményekben senki sem illetékes a diák és diák közötti szexuális zaklatások ügyében.

Szexuális zaklatással vádolják a sztárépítészt

Nagyvilág2018.03.14, 11:52

Richard Meier Pritzker-díjas amerikai építész hat hónapra visszavonul a munkától, amit cégében végzett, miután négy volt munkatársnője, valamint egy ötödik nő, akivel egy projekten dolgozott együtt, szexuális zaklatással vádolta meg.

Szexuálisan zaklattak nőket egy vásárban migránsok

Nagyvilág2018.03.14, 12:12

Az észak-vesztfáliai Steinfurtban, a csendes német kisvárosban egy 10 fős migránscsoport szexuálisan inzultált nőket, és összeverekedett a helyiekkel a hétvégén - írta meg a Der Westen. A több személy ellen elkövetett zaklatásnak, verekedésnek a rendőrök vetettek véget, akiket többször is kihívtak a rendezvény ideje alatt. A migránsok közül többen részegek voltak. 

Kirúgták a szexragadozó karmestert

Kultúra2018.03.13, 11:11

Kirúgta hétfőn a New York-i Metropolitan Opera (Met) James Levine sztárkarmestert, miután az ellene folytatott vizsgálat igazolta, hogy pályafutása alatt számos művészt szexuálisan zaklatott.

Szexuális zaklatók képeit plakátolták ki az iskolákban

Nagyvilág2018.03.13, 05:40

A perui főváros, Lima 96 iskolájában szexuális bűncselekmények miatt körözött emberek képeit akasztották ki a diákok védelmére - jelentette hétfőn a dél-amerikai állam hírügynöksége.

Kate Upton nem hajlandó a Guess ügyvédeivel együtt dolgozni: szexuális zaklatási vádjáról kérdeznék

Archívum2018.03.12, 18:55

Kate Upton azt állítja, a Guess kreatív igazgatója szexuálisan zaklatta őt. A cég vizsgálja az ügyet, de a márka által felvett ügyvédekkel nem hajlandó együttműködni a modell: nem véletlenül!

Egy nő állítja, Ed Westwick 2 napig szexrabszolgaként tartotta őt fogva

Archívum2018.03.09, 10:59

Az utóbbi időben többen is megvádolták szexuális zaklatással a Gossip Girl sztárját, Ed Westwicket, most azonban egy nő még ennél is súlyosabb váddal hozakodott elő, állítja, hogy a színész 48 órán keresztül gyakorlatilag szexrabszolgaként tartotta őt fogva.

A Texas-ban élő nőnek tönkretette életét a szexfüggőség, ma már párkapcsolatban él

Archívum2018.03.06, 19:38

Szexfüggőségben szenvedett, mégsem tudta élvezni az együttléteket a Texas-ban élő Jace Downey. Édesapja gyerekkorában szexuálisan zakla, ami tönkretette az életét. Munkahelyét elveszítette, de ma már boldog párkapcsoaltban él. 

Hét gyereket zaklathatott szexuálisan egy rendőr

Itthon2018.03.06, 17:05

Legalább hét gyerek zaklatott szexuálisan egy francia rendőr a vád szerint. Köztük egy mindössze kétévest is. A férfit eredetileg egy másik ügyben egy ismerőse jelentett fel – írja a Bors a Le Parisien cikke alapján.

Lemondott a nemi erőszakkal megvádolt dél-koreai kormányzó

Nagyvilág2018.03.06, 10:27

Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.

Beperelték A szökés színészét szexuális zaklatásért

Tévé2018.03.02, 10:28

A szökés-ből ismert Robert Kneppert már több nő is megvádolta szexuális zaklatással, az egyikük most be is perelte a színészt.

Zaklatási ügyek: segélyvonalat indított az ENSZ a munkatársainak

Nagyvilág2018.02.28, 05:52

A nap 24 órájában működő segélyvonal indult helyi idő szerint kedden az ENSZ munkatársai számára, melyen jelenthetik, ha valaki a világszervezetben szexuálisan zaklatja őket.

A vád szerint álló pénisszel nyomult a műsorvezető

Tévé2018.02.27, 17:22

A zaklatással vádolt Ryan Seacrestet már tisztázta a csatornájánál lefolytatott vizsgálat, állítólagos áldozata azonban nem hagyta annyiban, és most részletesebben is mesélt a bántalmazásról.

Harvey Weinsteint az utóbbi időben vádolták meg szexuális zaklatással, most cége is becsődölt

Archívum2018.02.26, 19:01

Harvey Weinsteinnek nemcsak a jó híre ment tönkre, amikor többen is szexuális zaklatással vádolták, hanem most anyagilag is az ellehetetlenedés szélén áll. Cége, a The Weinstein Co. csődöt jelentett.

Harvey Weinstein cége csődbe megy

Gazdaság2018.02.26, 10:42

A szexuális zaklatások okozta botránysorozat és a #metoo kampány miatt Hollywood mellett a befektetők is hátat fordítottak Harvey Weinsteinnek és a vállalatának. A céget ugyan próbálták megmenteni, de nem sikerült új befektetőt találni.

Ők a legkegyetlenebb bébiszitterek: gyerekeket gyilkoltak és zaklattak

Nagyvilág2018.02.25, 17:23

Egy szülő legféltettebb kincse a gyereke, ezért nem szívesen bízza rá idegenekre. Sokszor viszont az elfoglalt anyák és apák nem tudnak mást tenni, minthogy rábízzák gyerekeiket egy dadára. Elhoztunk hat olyan történetet, amikor a szülők legrosszabb rémálma vált valóra, a bébiszitterük ugyanis megverte, szexuálisan zaklatta, vagy megölte kislányukat vagy kisfiúkat.

Havas Henrik: amikor megvádoltak, a lányom sírt, a feleségem mérges volt

Archívum2018.02.23, 08:41

Megszólalt Havas Henrik, akit két hónapja nem láthattak a nézők a tévé képernyőjén. Elárulta, jól esik neki, hogy reggelente sokáig aludhat és élvezi a pihenést, ugyanakkor ma is tele van ötletekkel.

Lemond a szexbotrányba keveredett ausztrál kormányfőhelyettes

Nagyvilág2018.02.23, 06:24

Lemond hétfőn Barnaby Joyce ausztrál kormányfőhelyettes és az általa vezetett Nemzeti Párt vezetéséről is. Ezt ő maga jelentette be pénteken sajtótájékoztatón.

Haiti ideiglenesen visszavonta az Oxfam működési engedélyét

Nagyvilág2018.02.22, 21:13

Haiti kormánya ideiglenesen, két hónapra felfüggesztette az Oxfam nagy-britanniai székhelyű globális segélyszervezet működési engedélyét a szigetországban – jelentették be csütörtökön Port-au-Prince-ben.

Kikelt régi főnökei ellen a szexuális zaklatásért kirúgott színész

Tévé2018.02.18, 10:56

A szexuális zaklatással vádolt Jeffrey Tambort hivatalosan is kirúgták a Transparent-ből, a színész csalódottságát fejezte ki emiatt.

Tisztázták Peter Martinst a szexuális zaklatás vádja alól

Kultúra2018.02.16, 20:36

Tisztázta az ügyében két hónapon át folyt vizsgálat Peter Martins koreográfust, a New York City Ballet volt művészeti vezetőjét a szexuális zaklatás vádja alól.

A brit filmipar zéró toleranciát hirdet a zaklatásokkal szemben

Film2018.02.15, 10:30

A brit film-, televízió- és videojátékipar zéró toleranciát hirdet a munkahelyi terrorizálás és szexuális zaklatások ellen - számolt be a The Guardian című brit napilap.

Két gyerekszínészt zaklathattak szexuálisan ugyanabban a sorozatban

Tévé2018.02.15, 11:43

Nicole Eggert után egy másik egykori gyerekszínész, Alexander Polinsky is megszólalt, ha hinni lehet nekik, Scott Baio mindkettejüket zaklatta a közös munkájuk idején. 

Vádat emelt Harvey Weinstein ellen New York főügyésze

Archívum2018.02.12, 18:43

Vádat elemelt Harvey Weinstein és a producer The Weinstein Co. filmvállalata ellen New York állam főügyésze. A vasárnap benyújtott keresetben szexuális zaklatással vádolják a filmmogult, cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.

Kiderült, ki vádolta meg nemi erőszakkal a francia minisztert

Nagyvilág2018.02.09, 15:20

Pascale Mitterrand, Francois Mitterrand néhai francia köztársasági elnök unokája tett 2008-ban feljelentést Nicolas Hulot jelenlegi környezetvédelmi miniszter ellen egy 1997-es állítólagos nemi erőszak miatt, de azt soha nem akarta, hogy kitudódjon – közölte pénteken ügyvédje, miután az esetről a L'Ebdo című induló új újság címlapján írt.

Újabb francia kormánytagot vádoltak meg szexuális zaklatással

Nagyvilág2018.02.08, 19:27

Szégyentelen hazugságnak nevezte és tagadta a vádakat a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, akit szexuális zaklatással vádolt meg egy lap. Jóllehet a volt televíziós műsorvezetőt támogatásáról biztosította Emmanuel Macron államfő, a tárcavezető nem zárta ki, hogy a családja védelmében lemond a posztjáról.

Hosszú Katinka legyőzőjét is szexuálisan zaklatták

Sport2018.02.08, 15:56

Az amerikai nyomozó hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Sean Hutchison seattle-i úszóedző ellen, aki ellen a 2009-es világbajnok vegyesúszó, Ariana Kukors tett feljelentést. Az úszót 13 éves korától fogva molesztálta az edző, akiről a nyomozók feltételezése szerint meztelen fotói is vannak, még a sportoló nagykorúvá válása előtt.

A Backstreet Boys szépfiújának erőszakolós ügye a rendőrség elé került

Kultúra2018.02.08, 11:45

A Backstreet Boys énekesét, Nick Cartert még novemberben vádolták meg nemi erőszakkal. Az énekes egy ideig nem reagált, később azt mondta, hogy minden közös megegyezés alapján történt. Azóta az áldozat, Melissa Schuman az üggyel a rendőrséghez fordult.