Szeviép

címke rss
Nemzeti Konzultáció: a témák és hátterük

Nemzeti Konzultáció: a témák és hátterük

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakciószövetség balatonfüredi kihelyezett ülésén újabb nemzeti konzultációt jelentett be. Több témában is kikéri majd a kormány a magyar emberek véleményét, így tudni szeretné, hogyan vélekednek az iparággá bővült börtönbizniszről, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról,  a bírói korrupció gyanújáról, illetve a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről. 

Döntött a Kúria Szeviép-ügyben: Pécsett lesz a harmadfokú tárgyalás

Itthon2020.02.06, 09:54

A Kúria elfogultság miatt a Szeviép-ügy harmadfokú tárgyalását Pécsre helyezte. Érdekes, hogy a szegedi törvényszék korábban nem jelentett be elfogultságot az ügyben. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy a Szeviép-ügyben felmentő ítéletet hozó bírók korrupciógyanús kapcsolatban lehettek a Botka László vezette szegedi önkormányzattal.

Újabb összeférhetetlenség a Botka ügyeiben döntő szegedi bíróságokon

Itthon2020.02.04, 12:39

A Szeviép-botrány után a szegedi Mars téri kereskedők ügyében is komoly összefonódások mutatkoznak a Botka László vezette szegedi önkormányzat, valamint a szegedi járásbíróság és törvényszék bírái között. A Kúria is kimondta, hogy az önkormányzat jogszerűtlenül dózeroltatta le a kofák pavilonjait, ez pedig több bűncselekmény gyanúját is felveti, a hivatali visszaéléstől az okirat-hamisításig, mégis pótmagánvádas eljárások zajlanak. Az egyikben személyesen Botka László az egyik vádlott, olyan bűncselekménnyel vádolva, amely 2-től 8 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Fidesz: A Szeviép-ügy Botka László korrupciós ügye

Itthon2020.01.24, 14:37

A Szeviép-ügy nemcsak egy súlyos bírósági korrupciós ügy, hanem Botka László polgármester és a szegedi önkormányzat korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. 

Bakson is tarolt a Szeviép-ügyben felmentő ítéletet hozó bírónő cége

Itthon2020.01.15, 10:39

Több százmillió forintos építőipari megbízásokat kapott a baksi önkormányzattól a Szegedi Törvényszék Szeviép-vezéreket felmentő bírójának, Nóvé Ágnesnek a családi cége azok után, hogy a bírónő egy másik büntetőügyben két és fél éves börtönbüntetésre ítélte Baks egyik önkormányzati képviselőjét, az építési vállalkozó Kovács Gábort – derítette ki a PestiSrácok.hu. Nóvé Ágnes családi vállalkozása, az Éptárker Kft. a baksi önkormányzat állandó kivitelező cégévé vált, a vállalkozó és képviselő elítélése után a faluház és a könyvtár felújítását is elnyerték, összességében pedig több mint félmilliárd forint értékben végezhettek építőiparii ...

A szeviépes vádlottakat felmentő bírónő kapcsolatban állhatott az egyikük védőjével

Itthon2020.01.09, 11:05

Azok után, hogy kiderült, a Szeviép-ügyben másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács egyik tagjának családi cége megbízásokat kapott a szegedi önkormányzattól, a tanácsvezető bíró az önkormányzattól szerzett irreálisan olcsón belvárosi lakást, valamint hogy az egyik vádlott védőjének párja, gyermekének édesanyja jelölte ki az ügyben eljáró bírói tanácsot, újabb rendkívül gyanús körülmény bukkant fel. Az egyik szeviépes vádlott védője ugyanis egy cégbírósági dokumentum szerint kapcsolatban állhatott korábban a bírói tanács egyik tagjával.

Fegyelmi eljárás, jogkörmegvonás, érvénytelenített elnöki pályázat lett a szegedi bírósági korrupciós botrány következménye

Itthon2020.01.06, 20:43

Komoly következményei lettek a PestiSrácok.hu oknyomozásának és cikksorozatának, amelyben bemutatták, Botka Lászlóék által pénzelt bíró és egy szegedi, önkormányzati polgári lakást potom pénzért megszerző tanácsvezető mentette fel tavaly év végén a Szeviép-vezéreket, akiket így futni hagyott az a testület, amely érintettség okán nem is tárgyalhatta volna az ügyet. A PestiSrácok hétfői cikkében pedig megírta, hogy Nóvé Ágnes bírónő családi cége két nappal a felmentő ítélet előtt adott le számlát Botka Lászlóéknak, akik az ítélet után fizettek is. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a lapban megjelent cikkek után fegyelmi eljárást indíított ...

Botkáék a számukra kedvező Szeviép-ítélet után fizették ki a bírónő cégét

Itthon2020.01.06, 20:41

Két nappal a Szeviép-ítélet előtt számlázott a szegedi önkormányzatnak annak a bírónőnek a cége, aki tevékeny részese volt a meghozott felmentő ítéletnek - írta a PestiSrácok. Botkáék pedig az ítélethirdetés után fizettek. Korábban kiderült, hogy két olyan bíró is tagja volt a Botka beszállítóinak számító Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanácsnak, akik lekötelezettjei a szegedi szocialista városvezetésnek. Az egyik bírónő, Nóvé Ágnes és férje építőipari cége 800 milliós megrendelést kapott a várostól a Szeviép-ügy másodfokú tárgyalása előtt. A tanácsvezető bíró, Kovalcsik Éva 12,4 millió forintért vásárolhatott meg egy 100 négyzetmméteres ...

Szóra sem méltatják Soros jogvédői a Szeviép-ügy bíráinak felháborító ügyét

Itthon2020.01.04, 15:00

Ahogy már megszokhattuk, a hazai Soros-birodalom katonái, a magukat jogvédőnek nevező szervezetek szinte soha nem nyilvánulnak meg a határon túli magyarságot visszatérően érő jogsérelmek ügyében, de az esetek nagy részében a hazai balliberális oldal botrányai is hidegen hagyják őket, még akkor is, ha történetesen komoly jogsérelemről, vagy akár bűncselekmény- vagy korrupciógyanúról beszélhetünk. Így történt ez most is, hiszen sem az Amnesty International, sem a Helsinki Bizottság, de még a Transparency International sem mondott egy rosszalló mondatot sem a néhány hete a Szeviép-ügy bíráinak pártatlanságát erősen megkérdőjelező, a Peesti ...

Egymást érik a botrányos döntések a magyar bíróságokon

Itthon2019.12.19, 09:30

Egyre durvább botrányok robbannak ki a magyar bíróságokon. Csak az elmúlt napokban két nagyon súlyos ügy is magára vonta a közvélemény figyelmét. A gyerekeit brutálisan megölő győri férfiról kiderült, hogy nem lehetett volna szabadlábra helyezni, mert amellett, hogy a családjára és környezetére egyébként is veszélyes volt, még fegyelmi ügye is volt a börtönben. A Szeviép-ügyben hozott érthetetlen és felháborító bírói ítélettel kapcsolatban pedig már három bíró került korrupció gyanújába. De megemlíthetjük az előzetes letartóztatások és feltételes szabadlábra helyezések ügyében hozott, rendszeresen a vádlottaknak vagy elítélteknek keedvező ...

Egyre durvább korrupciógyanú a Szeviép-ügyben: az egyik vádlott védőjének felesége döntött arról, ki legyen a bíró

Itthon2019.12.19, 09:47

Újabb megdöbbentő információkra bukkant a Szeviép-ügyben a Pesti Srácok. Miután a lap kiderítette, hogy a szegedi városvezetést súlyosan érintő ügyben ítélkező bírói tanács három tagjából az egyiknek a cége jelentős megbízásokat kapott Botkáéktól, a másik pedig áron alul egy luxuslakást (amit azonnal el is adott), most az is kiderült, hogy a bírói tanácsot egy olyan bírósági vezető (a Szegedi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője) jelölte ki, aki az egyik Szeviép-vádlott ügyvédjének felesége. Ő sem jelentett elfogultságot, sőt, meg is változtatta a bírói tanácsot, így kerültek benne többségbe a vádlottak javára elfogultsággal vvádolható ...

Fidesz: Erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben

Itthon2019.12.18, 16:39

A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben - erről Halász János, a Fidesz frakciószóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

A Szeviép-ügy másik bírója is lebukott: néhány millióért kapott hatalmas luxuslakást Botkáéktól

Itthon2019.12.18, 11:03

Nemcsak a Szeviép-ügyben másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács tagja, dr. Nóvé Ágnes lehetett összeférhetetlen önkormányzati céges szerződései miatt, hanem a tanácsvezető bíró, dr. Kovalcsik Éva érintettsége is felmerül - írja oknyomozó cikkében a Pesti Srácok. Szeged város vagyonkezelőjének honlapján talált rá a lap egy 2015-ös adásvételre, ami azt bizonyítja, hogy Kovalcsik Éva 12,4 millió forintért vehetett meg egy 100 négyzetméteres polgári luxuslakást Szeged központjában, a sétálóutca műemlék palotaépületében. Néhány nap múlva már el is adta.

Botkáék pénzelték a Szeviép-vezéreket felmentő bírónő családi cégét

Itthon2019.12.16, 15:38

A Szeviép-vezéreket felmentő ítéletet hozó bírói tanács egyik tagjának családi cégét jelentős pénzekkel tömte ki a Botka László vezette önkormányzat - írta a Pestisrácok.

Elbukta a helyreigazítási pert Ujhelyi a Szeviép-ügyben

Itthon2019.08.06, 11:15

A táblabíróság jogerősen elutasította Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő helyreigazítási kérelmének érdemi részét. A jogerős ítélet szerint ugyanis a Délmagyarország című lap nem híresztelt valótlanságot azzal, hogy megírta a korrupcióba keveredett politikusról, hogy 38 millió forintot kapott „hálapénz" gyanánt a Szeviéptől. A tévedés abban volt, hogy az összegből nem a szőregi, hanem a badacsonytomaji ingatlanát újítathatta fel Ujhelyi.

Lemondott az MSZP-s Botka László börtönre ítélt alpolgármestere

Itthon2019.05.23, 17:37

Lemondott Solymos László alpolgármesteri címéről – írta a Délmagyar szerdai cikkében. Mint ismert, Szeged egyik vezetőjét tavaly októberben első fokon hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság a szegedi VIP-parkolóbotrány ügyében, a politikus most mégis családi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását. A helyi Fidesz szerint ez újabb jele annak, hogy „az arrogáns és minden koncepciót nélkülöző Botka László vezetése alatt lassan széthullik a szegedi városháza, ahogyan szétesik a város is”. Ez rövid időn belül a második olyan hír, ami arról szól, hogy nagy bajban van a szegedi szocialista városvezetés - írja a Szegeddma.  A ...

Újabb tanú szólalt meg Ujhelyi István Szeviép-botrányáról

Itthon2019.04.17, 17:18

Itt az idő, hogy Ujhelyi István végre egyenes válaszokat adjon, miután a Szeviép újabb vezetője tálalt ki arról, hogyan csorgattak vissza tízmilliókat a szocialistákhoz – hívta fel rá a figyelmet Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

Visszaosztott tízmilliók, feketepénzek - újabb vallomás Ujhelyi és Botka ellen

Itthon2019.04.16, 19:29

Járulékos költségekről, visszaosztott tízmilliókról, Ujhelyi István, Botka László és a Szeviép-vezérek gyümölcsöző együttműködéséről beszélt a PestiSrácok.hu-nak Bereczky István vállalkozó, sportmenedzser, aki elmondása szerint hosszú időn keresztül napi kapcsolatban állt a 2010 előtti szocialista kormány egyik kedvenc kivitelező cégének tulajdonosaival. Baranyi Sándor, ex-Szeviép-vezér után újabb bennfentes beszélt a balliberális kormányzat egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéről.

Dokumentumok bizonyítják: a Szeviép újította fel Ujhelyi István házát

Itthon2019.04.03, 12:13

"A Szeviép az azóta szintén felszámolás alatt álló MABE-ÉPKER Kft.-nek adott 38 millió forintot kölcsön Ujhelyi István szőregi házának felújítása céljából" - ismételte meg korábbi állítását Baranyi Sándor, a Szeviép korábbi vezetője a Délmagyarnak adott újabb, harmadik interjújában, majd egy ezt igazoló kölcsönszerződést mutatott be.

Ujhelyi István tisztázza, ki újította fel a házát!

Itthon2019.03.29, 12:39

Ujhelyi Istvánnak tisztáznia kell, ki újította föl szeged-szőregi házát, ha a szocialisták európai parlamenti képviselőjének nincs titkolnivalója, mutassa be a rekonstrukció megbízásait és számláit – közölte Nacsa Lőrinc a kormánypártok képviseletében a csongrádi megyeszékhelyen.

Megmutatjuk Ujhelyi István felújított luxusházát

Itthon2019.03.27, 11:29

Baranyi Sándor, a Szeviép volt vezetője korábban azt állította: Ujhelyi István szőregi házának felújítását a Szeviép finanszírozta egy közbeiktatott cégen keresztül. A volt vezérigazgató részletesen is beszélt erről, elmondása szerint külön kapcsolattartó intézte a képviselő házának 30-40 milliós felújítását. Most megmutatjuk a házat, amiről Baranyi beszélt.

A házfelújításon kívül még mit és mennyit kért a szocialista Ujhelyi a vállalkozóktól?

Itthon2019.03.20, 14:09

A magyar kormánypártok felszólítják Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőt, aki előkelő helyen szerepel a párt EP- választási listáján, hogy haladéktalanul adjon választ a háza felújításával összefüggésben felmerülő kérdésekre. Ahogy arról az Origo is beszámolt, kiderült, hogy az MSZP-s kötődésű Szeviép több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi szőregi házának felújítását.

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető súlyos vádjai Botka és Ujhelyi ellen

Itthon2019.03.19, 12:25

A Szeviép több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi István szőregi házának felújítását, valamint Botka László visszatartott félmilliárd forintot a villamosprojektnél – állítja a Délmagyarnak adott interjújának második részében Baranyi Sándor, a csődbe ment vállalkozás egyik tulajdonosa. Itt az újabb hadüzenet Szeged egykori és jelenlegi szocialista nagyurainak, Ujhelyi a Facebookon tagad.

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető kitálalt Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról

Itthon2019.03.09, 16:54

„Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek” – állította Baranyi Sándor, egykori Szeviép-vezető a Délmagyarnak adott interjújában, Ezzel indokolta, hogy miért vitte el egy nemzetközi multi a nagyobb, környékbeli tendereket előlük. Az üzletember úgy látja, hogy a 2010 előtti kormányok olyan üzleti környezetet teremtettek, amelyben a multinacionális cégek mellett nem lehetett labdába rúgni. Konkrét döntéshozókat is megnevezett a spanyol cég futtatása kapcsán: Botka Lászlót, Ujhelyi Istvánt és Puch Lászlót. 

Képek bizonyítják, micsoda luxusban éltek a Szeviép-vezérek

Itthon2019.02.14, 13:54

A Pesti Srácokhoz eljutatott képek bizonyítják, hogy amíg családok élete ment tönkre és vállalkozások sora dőlt be a Szeviép fizetésképtelensége miatt, ez idő alatt az MSZP-kormányzat és Botka László, szegedi polgármester udvari kivitelezőiként tevékenykedő Szeviép-vezérek luxusutakon, yachtokon mulatták az időt és tejben-vajban fürösztötték magukat és környezetüket.

Gyurcsány után Ujhelyi és Sneider is lebukott a filléres menzával

Itthon2019.01.14, 16:15

Miközben a teljes hazai ellenzék napokig azon hisztériázott, hogy miért olyan olcsó a menza a budai Várban, ahol Miniszterelnöki Kabinetiroda dolgozói étkezhetnek, addig a birtokunkba került fényképekről kiderült, hogy Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik (itt olcsóbb az ebéd, mint a Miniszterelnöki kabinetirodán). Ujhelyi viselkedése azért is kifejezetten érdekes,mert egyrészt a magyar parlamenti képviselőknél is jobban fizetett EP-képviselő, másrészt alaposan érintett a Szeviép-botrányban, ahol vállalkozók tömegét semmizték ki. Korábban ...

Újabb nyomozás indulhat Botka házi beszállítóinál

Itthon2018.12.11, 10:48

Kedden dönthet a Csongrád Megyei Főügyészség arról a feljelentésről, amely arról szól, hogy az első fokon lezárult Szeviép-perben – a szegedi szocialista vezetés politikai befolyására – miért nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.

Elmenekült Botka az Echo TV riportere elől - videó

Itthon2018.12.08, 18:04

Elmenekült az Echo TV kamerái elől Botka László. Az Informátor című műsor stábja Szegedre látogatott, ahol az önkormányzat és a Szeviép kapcsolatáról szerették volna kérdezni a polgármestert, a Szeviép ugyanis jócskán ki volt tömve Szegedről származó közbeszerzésekkel. A cég vezetői közel 11 milliárd forint kárt okoztak, és 400 kis- és középvállalkozást tettek tönkre azzal, hogy nem fizették ki őket. November végén mindhárom cégvezetőt első fokon börtönre ítélték. Szóval bőven lett volna miről beszélnie a polgármesternek, de helyette inkább beszaladt a kapun.

Kiderült, hogy ki indul Botka ellen a Szeged polgármesteri székéért

Itthon2018.12.08, 16:19

Elindul független polgármesterjelöltként, a Mindenki Szegedért Mozgalom színeiben a szegedi botrányokat leleplező jogász, Szabó Bálint. Erről a Pesti Srácok számolt be. Szabó feljelentései nyomán már a fél városvezetést bíróság elé állították, sőt, el is ítélték első fokon, most pedig már Botka László érintettségét is vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciógyanús ügyekben.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz-KDNP a Szeviép-ügyben

Itthon2018.12.04, 13:54

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Szeviép-ügyben a szegedi Fidesz-KDNP – jelentette be Haág Zalán a Tisza-parti városban.

Itt a Szeviép-botrány vádirata: Botka házi beszállítói milliárdokat talicskáztak ki

Itthon2018.12.03, 12:58

Feketén-fehéren kiderül, hogy a Szeviép-vezérek a saját érdekeltségi körükben lévő cégeknek hiteleztek, éveken át, még a Szeviép pénzügyi nehézségei idején is, sőt akkor is lapátolták ki a százmilliókat, amikor a társaság már fizetésképtelen volt - derült ki a Szeviép-ügy vádiratából, amit a PestiSrácok szerzett meg. A három volt cégvezetőt, igazgatósági tagot, Oltványi Józsefet, Baranyi Sándort és Pistrui Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolták meg. November 20-án első fokon ítéletet hirdetett a Szegedi Járásbíróság. A SSzeviép-vezéreket ...

Feljelentés Botka László ellen: már vizsgálja az ügyészség

Itthon2018.12.03, 09:58

A Legfőbb Ügyészség korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította azt a feljelentést, amelyet a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Szabó Bálint tett annak gyanújával, hogy a közelmúltban első fokon lezárult perben – politikai befolyásra – nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Mint arról korábban beszámoltunk, a bíróság első fokon elítélte Botka László szegedi szocialista udvari beszállítóit. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szoci városvezettést ...

Botkáék a Szeviép mellett másik csődbe ment cégbe is tolták a pénzt

Itthon2018.11.30, 07:40

A szocialista vezetésű szegedi önkormányzat nemcsak a Szeviépbe, hanem Csongrád megye egy másik csődbűncselekményben érintett építkezési vállalkozásába is tolta a százmilliókat – írja a PestiSrácok a birtokába került dokumentumok szerint. Míg az egy hete elítélt Botka környezetéhez tartozó cégvezetőkhöz több megbízásból összesen durván 21 milliárd forint vándorol 2004 és 2010 között, addig a K'Art Építő Zrt. hódmezővásárhelyi építési vállalkozást egy év alatt, két projektben közel 700 millió forint értékű munkával támogatták meg.

Nincs Magyarországon még egy városvezető, akihez ennyi bűncselekmény kötődik

Itthon2018.11.28, 19:40

Folytatja tájékoztató kampányát a Fidelitas a hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt szegedi, szocialista városvezetők ügyében - jelentette be az ifjúsági szervezet helyi vezetője a Tisza-parti városban.

Botka László magasról tett a csődbe ment kisvállalkozókra

Itthon2018.11.28, 11:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista Botka érzéketlenségét az bizonyítja a legjobban, hogy miközben a bajba jutott kisvállalkozók kopogtattak az ajtaján, addig a szegedi önkormányzat és az akkor szocialista kormányzat még több milliárd forrint ...

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Itthon2018.11.28, 12:45

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyyűlési ...

Fogy a levegő: a Szeviép-károsultak képviselője feljelentette Botka Lászlót

Itthon2018.11.27, 13:23

"A Szeviép-ügy Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" - jelentette ki kedden Szabó Bálint jogász. A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője feljelentést tett a szegedi polgármester és bizalmasa, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő ellen. Úgy látja, hogy felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja.

Bemutatjuk Ujhelyi barátját, a szegedi Szeviép-keresztapát

Itthon2018.11.27, 08:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Még a 100 leggazdagabb magyar közé is beverekedte magát Pistriu László, a Szeviép egykori vezére, akit első fokon több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek. Pistrui egyfajta keresztapaként hálózta be a szegedi közéletet, a sportonn ...

A baloldal kisújságírója röhögésre késztette a szocialista Botka Lászlót

Itthon2018.11.26, 18:06

A napokban egy sajátos kép bukkant fel a HVG munkatársának közösségi oldalán: elméletileg egy Botka László-mentegető interjú elkészítésére volt kirendelve, azonban a felvételen az látható, ahogy a szeviépes botrány miatt cudarul álló politikus látványosan felröhög, kicsattanóan jó a kedve. Ezek szerint lehet, hogy az álhírgyár kisújságírónak mégiscsak van humorérzéke, képes embereket megnevettetni. Az Origo mond egy ennél is sokkal jobb viccet. 

A Szeviép-botrány kulcsfigurája: Ujhelyi sofőrje, akiről Botka gondoskodott

Itthon2018.11.26, 14:21

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. Botkán kívül, Ujhelyi István, szocialista EP képviselő neve iss ...

Botka és a baloldal milliárdokkal tömte ki a Szeviépet

Itthon2018.11.25, 09:25

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista kormányok idején ugyanis közel 34 milliárd forintnyi megbízást – ebből 16 milliárdot kifejezetten költségvetési szervektől – nyert el közbeszerzéseken keresztül a cég. A megbízók között volt például a Kóka János álltal ...

Botka hazudott a Szeviéppel kötött szerződésekről, de hamar lebukott

Itthon2018.11.24, 09:35

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Botka korábban kétszer is letagadta, hogy kötött volna szerződést a szegedi önkormányzat a Szeviéppel, azonban csúnyán lebukott, mivel a Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint két alkalommal is megbízást adtak a botrányoos ...

Nincs vége: az elsőfokú ítélet után feljelentik Ujhelyi István exsofőrjét Szeviép-ügyben

Itthon2018.11.20, 17:00

Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak jogi képviselője a mai elsőfokú ítélet meghozatalát követően azt nyilatkozta, hogy ugyan győzött az igazság, azonban egyetlen egy kérdésre nem kapott még választ a közvélemény: hol van a károsultak pénze? Hogy a nyilvánosság közelebb kerüljön a megoldáshoz, leszögezte, feljelentést fog tenni csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt az MSZP-s Ujhelyi István exsofőrje ellen. A helyi Fidesz már Szeged legnagyobb politikai korrupciógyanús ügyéről beszél. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a botrány maga alá söpri a város szocialista vezetését.

Tönkretett életek, így bántak el az emberekkel Botka beszállítói

Itthon2018.11.09, 13:50

A Pesti Srácok három károsult szempontjából mutatta be a Szeviép-ügyet, akik szomorú megaláztatásának végére november 20-án kerülhet pont, mivel ekkor hirdethet ítéletet a bíróság a Szeviép-ügy vádlottjai ügyében.

Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői

Itthon2018.11.05, 14:11

Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított.  A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki

Botka udvari beszállítójának ügyében novemberben lesz ítélet

Itthon2018.10.16, 09:26

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Botka László egykori udvari beszállítója, a Szeviép-ügy egyik vádlottja őrizetbe került. Ő vezényelte a botrányos mórahalmi Mini Hungary Park ügyében a csalást is. A Szeviép-ügyben 433 vállalkozót károsítottak meg 10,5 milliárd forinttal. Most kiderült, hogy novemberben lehet ítélethirdetés.

Botka László egykori udvari beszállítója került őrizetbe

Itthon2018.10.12, 18:08

A Pesti Srácok arról írt, hogy a Szeviép-ügy egyik vádlottja, B. Sándor lehetett az, aki a szintén botrányos mórahalmi Mini Hungary Park ügyében a csalást levezényelte, irányította a többi gyanúsítottat, az ő utasítására állíthatták ki a hamis igazolásokat és költötték másra a kilopott százmilliókat. B. Sándort őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Tízmilliárdos kárt okozott Gyurcsány és a baloldal korrupciós gépezete

Itthon2017.11.08, 13:15

Több tízmilliárd forintos kárt okoztak a baloldal korrupciós botrányai, amik az elmúlt években napvilágra kerültek. A szocialisták korrupciós gépezetet működtettek, a Czeglédy-ügy egyértelműen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a baloldal korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, fideszes politikus. Úgy látja, a 4-es metró-projekt összegének egyharmadát elcsalták, és e mögött az ügy mögött is megtalálható Gyurcsány, a szocialista párt és a volt SZDSZ-es vezetés.

Nem intézkedhettek volna a rendőrök Botkáék hívására a tévések ellen

Itthon2017.05.11, 22:39

Nem volt joga a rendőrségnek közbeavatkozni a szegedi városházán, amikor Botka László rendőröket hívatott az Echo TV stábjára – ez derült ki a TV2 hírműsorának, a Tényeknek a riportjából. A rendőrség csak akkor avatkozhat be, ha bárki jogellenes cselekményt követ el, közintézményben tartózkodni pedig nem az, mondta a riportban a TASZ egyik munkatársa. Botka László rendőrökkel és biztonságiakkal dobatta ki a hivatalból az EchoTV stábját.

Szeviép-károsultak: Botka László nyakig sáros a csődben

Itthon2017.04.10, 13:37

Csődbűncselekmény miatt feljelentést tett a járási ügyészségen a Szeviép-károsultak egy részét képviselő jogász a Biztonsági Üzem Kft.-vel kapcsolatban. A céget annak felszámolásáig vezető férfi jelenleg a szegedi repülőtér igazgatója, akihez talicskával ment a károsultak pénzéért immár másodízben Szabó Bálint, a meg nem térült 429 millió forintot kérve a két tucat károsult nevében.

Szeviép-botrány: Feljelentést tett az egyik leányvállalat

Itthon2017.04.10, 10:56

Feljelentést tett a Szeviép Zrt. egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft.-nél történtek ügyében csődbűntett gyanúja miatt az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Szabó Bálint, aki ezt hétfőn közölte Szegeden, a csongrádi megyeszékhely repülőterénél tartott sajtótájékoztatóján.

Botka biztonsági emberei a Fidesz képviselőit nem védték

Itthon2017.04.03, 12:20

Míg öt évvel ezelőtt Botka László biztonsági emberei némán tűrték, hogy baloldali aktivisták fenyegessék a Fidesz képviselőit, addig múlt pénteken a polgármestert élesen bíráló Szabó Bálintot, a Szeviép-károsultak ügyvédjét bilincsben vitték el.

Fidesz: Botka bilincsben viteti el azokat, akik őt kritizálják

Itthon2017.03.31, 15:06

Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt "bilincsben viteti el azokat, akik kritizálják őt" - kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Szeviép-ügy miatt a szegedi közgyűlésben pénteken történteket.

Így vitették el Botkáék bilincsben az ügyvédet

Itthon2017.03.31, 14:27

Nagy botránnyal kezdődött a pénteki szegedi közgyűlés: az MSZP-s polgármester nem volt hajlandó átvenni a károsultak petícióját, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel bilincsben vitették el. A Szegedma.hu képein az egész folyamat látszik.

Kisemmizett kisvállalkozók Szegeden: botrány Botka László közgyűlésén

Itthon2017.03.31, 11:55

Botrányos jelenetek voltak a pénteki szegedi városi közgyűlésen: az MSZP-s polgármester igyekezett a Fideszre kenni a Szeviép-botrányt, a károsultak petícióját nem volt hajlandó átvenni, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel, bilincsben vitették el.

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

Itthon2017.03.24, 14:19

Döbbenetes összeget, több mint 36 millió forintot kér a Botka László vezette szegedi önkormányzat a közérdekű adatokért. A TV2 hírműsora, a Tények ugyanis szerette volna megtudni, hogy kivel, milyen összegben, milyen tárgyban kötöttek szerződéseket 2010 óta. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezekért a közérdekű adatokért nem lenne szabad elkérni ilyen magas összeget.

Tovább hazudik Botka László, újabb szerződések derültek ki a kisvállalkozókat tönkretevő céggel

Itthon2017.03.20, 15:57

Több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a szocialista kormányok alatt a 11 milliárdos adósságok miatt később csődbe ment Szeviép. A botrányos építési vállalkozási cég ezer szálon kötődik Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz. Bár Szeged polgármestere előbb a TV2 Tények hírműsorának, majd a Népszavának is tagadta, hogy a Szeviéppel a város szerződéses kapcsolatban lett volna, de ebből egy szó sem igaz, mivel több projektet is a később bedőlt céggel végeztettek el, összesen 9 milliárd forint értékben.

Fidesz: Tisztázza szerepét az MSZP a Szeviépnél eltűnt milliárdok ügyében

Itthon2017.03.08, 14:00

A Fidesz felszólítja Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét, illetve a szocialistákat, hogy tisztázzák, milyen szerepük volt a Szeviép építőipari cég sötét korrupciót sejtető ügyében - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos: Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték

Itthon2017.03.06, 19:05

A csődöt jelentő Szeviép cégről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A cég többmilliárdos adósságot hátrahagyva ment csődbe, így tönkretéve több száz vállalkozót. A cég több szálon is kötődik az MSZP-hez.

Csődegyezség hiányában felszámolják a Szeviépet

Archívum2010.08.26, 16:03

Hivatalból elrendelte a Csongrád Megyei Bíróság a Szeviép Zrt. felszámolását - közölte  Cseh Attila, a bíróság szóvivője. A Szeviép csődje több beruházás befejezésének csúszását okozhatja, így az M43-as sztrádáét, a szegedi villamosvonal felújítását is.

Felszámolják a Szeviép Zrt-t

Gazdaság2010.07.28, 21:18

Eredménytelen volt a csődegyezségi tárgyalás, ezért felszámolási eljárás indul a Szeviép Zrt. ellen - közölte Tímár Gyula vagyonfelügyelő.

Nincs csődegyezség a Szeviép Zrt.-vel

Archívum2010.06.11, 09:35

Nem fogadták el a Szeviép Zrt. és vagyonfelügyelőjének csődegyezségi javaslatát a beszállítók és az alvállalkozók, a bankok idő hiányában nem tudtak dönteni, így az első csődegyezségi tárgyalás eredménytelenül zárult.

Megint bontásveszély van az M43 építésén

Gazdaság2010.05.18, 15:17

Lejárt az M43-as sztrádát építő konzorcium nyilatkozattételi hatérideje, és a konzorcium nem vállalt garanciát az egyik tagja által ki nem fizetett alvállalkozók követeléseinek megvásárlására. Az alvállalkozók erre az esetre azt ígérték, hogy újrakezdik a sztráda már elkészült szakaszának bontását, de egyelőre az állami megrendelő lépésére várnak.

Előző
  • 1
Következő