Szerbia

címke rss

Félelmetes kígyóinvázió Belgrádban

Nagyvilág2022.07.07, 15:23

Kígyók lepték meg a szerb fővárost – a hüllők a forró aszfalton és a lakóházak teraszain is jól érzik magukat, de jelentettek már esetet forgalmas kereszteződésből és iskolából is, egy parkban pedig egy kétméteres egyed mászott fára. A helyiek undorodnak és félnek. A szakértők szerint az ország lakott területein nem élnek mérgező fajták, ugyanakkor arra kérik a lakosságot, minden kígyómarás esetében azonnal forduljanak orvoshoz - számolt be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség

Migránsháború a magyar-szerb határon: két halott, sok sérült

Nagyvilág2022.07.02, 13:26

Helyi információk szerint afgánok és pakisztániak csaptak össze szombat hajnalban a magyar határ közelében a szerbiai Szabadkánál. A lövöldözésben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek, egy 16 éves lány válságos állapotban van.

Potápi Árpád: Maradék falu a szerémségi szórványmagyarság bástyája

Nagyvilág2022.06.30, 14:41

Maradék falu a szerémségi szórványmagyarság bástyája – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a vajdasági Maradékon a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült Bárka Óvoda ünnepélyes átadásán.

Düh és csalódottság a Nyugat-Balkánon: „Gyalázatos és szégyenteljes az Unió viselkedése"

Nagyvilág2022.06.24, 15:43

Uniós tagjelöltséget kapott a háborúban álló Ukrajna. Brüsszel a korábbi gyakorlatot mellőzve, gyorsított tempóban adott ilyen státuszt Kijevnek. Von der Leyen szerint az ukránok ezt megérdemlik, mert készek meghalni az uniós értékek védelméért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Hozzáteszik: tagjelöltséget kapott még Moldova is, Grúzia és Bosznia viszont egyelőre nem. Nekik újabb feltételeket kell ehhez teljesíteni. A Nyugat-Balkán esetében a már jól megszokott EU-s perspektíva lehetősége hangzott el.

Több ország is árstopot vezetett be, de van ahol még így is emelkednek az üzemanyagárak

Nagyvilág2022.06.23, 13:54

Több balkáni állam is befagyasztotta az üzemanyag árakat. Ennek ellenére Szerbiában az első rögzítéshez képest már jelentősen nőtt az ár, hiszen hétről hétre igazítanak rajta. Hasonló a helyzet Montenegróban is, Horvátországban pedig attól függ a tankolás ára, hogy melyik benzinkúton áll meg az autós. Szlovéniában ellátási gondok léptek fel. Érdemes megjegyezni, hogy 1985 és 2021 között a kőolaj és a finomított termékek ára közötti különbség átlagosan körülbelül 10,50 dollár volt hordónként. A múlt héten minden idők legmagasabb szintjére, közel 61 dollárra ugrott ez az érték – írja szemléjében a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fontos hír érkezett a magyarországi gázkészletekről

Gazdaság2022.06.23, 14:15

A magyar földgázpiac április eleje óta a betárolásra koncentrál, az ország gázellátása jelenleg az Ukrajnában zajló háború ellenére is zavartalan. Az orosz fél továbbra is a hosszú távú szerződéseknek megfelelően teljesíti a szállításokat, amelyek Szerbia (Kiskundorozsma) és Ausztria (Mosonmagyaróvár) felől érkeznek - írja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). 

Majomhimlő - Szerbiában is regisztrálták az első fertőzöttet

Tudomány2022.06.18, 15:04

Szerbiában is azonosították a majomhimlő első fertőzöttjét - közölte pénteken a Batut szerbiai közegészségügyi intézet.

Csernobilhoz is köthetők a volt ukrán titkosszolgálati vezető korrupciós ügyei

Nagyvilág2022.06.14, 11:17

Több százezer euró és dollár készpénzben, smaragdok, mindez drága BMW-be rejtve – az ukrán titkosszolgálat korábbi kulcsemberét néhány napja tartóztatták le a szerb rendőrök, amikor ezeket az értékeket próbálta átcsempészni a határon. Andrij Naumov múltjából azóta sorra bukkannak fel a piszkos részletek: korrupciós ügyeinek ellenére is az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij közeli embere volt, országát pedig néhány órával azelőtt hagyta el, hogy megkezdődtek volna a harcok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség szerb forrásokra hivatkozva.

Szijjártó Péter: A mezőgazdasági beruházások segítenek megoldást találni az új kihívásokra

Gazdaság2022.06.13, 16:36

A mezőgazdaság területén történő beruházások, mint amilyen a KITE Zrt. új, cseneji központja is, hozzájárulnak ahhoz, hogy az új világ senki által nem kívánt új kérdéseire és kihívásaira is segítsünk megtalálni a választ - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Újvidék melletti Csenejen.

Szijjártó Péter: Minden eddiginél szélesebb körű energetikai megállapodás született Szerbiával

Gazdaság2022.06.10, 15:06

Minden eddiginél jelentősebb és széleskörűbb energetikai megállapodást írt alá Magyarország és Szerbia, amely biztonságot ad mindkét ország energiaellátása szempontjából - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

Nem hitte el három kelet-európai ország, hogy így fog Putyin büntetni

Nagyvilág2022.06.06, 16:15

A Kreml „ellenséges akciónak" minősítette három kelet-európai ország lépését, amellyel megakadályozták, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szerbiába repüljön. A három ország nyilvánvalóan nem számított arra, hogy azonnal megérkezik Putyin büntető figyelmeztetése.

Rács mögé került egy finn-orosz embercsempész

Itthon2022.05.26, 17:29

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a 21 éves finn-orosz kettős állampolgárságú férfinak, akit az M6-oson értek tetten, amint három pakisztáni, és egy indiai migránst próbált Ausztriába csempészni.

Szijjártó Péter: A tranzitútvonalak lezárásával való fenyegetés az EU egységét veszélyezteti

Itthon2022.05.25, 11:52

A kőolaj és földgáz szállítására szolgáló tranzitútvonalak lezárásával való fenyegetés az Európai Unió egységét veszélyezteti és súlyosan rombolja az tagállamok közötti szolidaritást - szögezte le szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szigorítanak a kávé kapcsán az egyik szomszédos országban

Gazdaság2022.05.24, 16:25

Júniustól kizárólag azt a terméket lehet kávénak nevezni Szerbiában, amely kizárólag kávészemekből készült, és nem tartalmaz semmilyen más anyagot.

Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia számíthat egymásra

Itthon2022.05.21, 16:52

Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, "ez a két ország biztonságban van, legyen szó gázról, vagy éppen élelmiszeripari termékekről" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szerbiai Újvidéken.

Szerb elnök: Az eredmények beszédesebbek a szavaknál

Nagyvilág2022.05.21, 13:10

Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.

Ismét több mint száz szerbiai iskolában volt bombariadó

Nagyvilág2022.05.20, 15:03

Több mint száz iskolában volt bombariadó péntek reggel, a legtöbb oktatási intézmény a Vajdaságban található - közölte a szabadkai Pannon RTV.

Majdnem száz belgrádi iskolában volt bombariadó

Nagyvilág2022.05.16, 12:25

Majdnem száz belgrádi általános- és középiskolában volt bombariadó hétfő reggel - közölte a szerbiai oktatási minisztérium.

"Eladhatta a kórház a kisfiamat” - Margit sosem láthatta csecsemője holttestét

Life.hu2022.05.11, 09:29

Egy Vajdaságban élő, kétségbeesett édesanya gyermeke halálának ötven éves rejtélyét próbálja megoldani.

5000 eurót fizettek a szexért

Nagyvilág2022.05.06, 15:52

Kiterjedt prostituált hálózatot leplezett le a szerb rendőrség. A hálózatban több ismert személy is részt vett, például reality-sztár, Playboy nyuszi és korábbi Miss Yugoslavia is. A hivatalos információk szerint egy óráért 250 eurót fizettek a kliensek. A celebek ára drágább volt, ezer eurót is fizettek értük, vagy ennél is többet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az oroszok figyelmeztették Európát a lengyel gáz leállításával, Magyarországot ez nem érinti

Itthon2022.04.27, 18:09

A Gazprom kedden értesítette a lengyel és a bolgár importőr vállalatot, hogy szerdától felfüggeszti a gázszállításokat, mivel nem hajlandók orosz rubelben teljesíteni a végső kifizetéseket. Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője szerint az orosz lépés Magyarország szempontjából azért érdekes, mert hazánkba déli irányból Bulgárián keresztül érkezik a gáz. Ami bizalomra adhat okot, hogy sem Oroszországnak, sem Bulgáriának nem érdeke a további országokba történő szállítások korlátozása. Magyarország a vitában nem érintett, mert a lengyelekkel és a bolgárokkal szemben megállapodott a fizetés módjáról a Gazprommal. RRáadásul ...

Órákat kell várni a röszkei határ belépőoldalán

Itthon2022.04.18, 14:57

Háromórásra nőtt a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán hétfő délután - közölte a rendőrség a honlapján.

Több mint ötven éve áll egy kis ház a folyó közepén - képek

[origo] utazás2022.04.14, 07:22

Több mint ötven éve áll egy sziklára épített kis ház a Drina folyó közepén Szerbiában. Az árvíz ugyan többször megrongálta, de mindahányszor újjáépítették.

Szijjártó Péter: Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba

Itthon2022.04.06, 11:09

Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba, azonban még a pótvizsgán átmehet a közösség, ha holnap megtörténik az ország csatlakozása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szegeden.

Szijjártó Péter: A szerbiai választás a magyaroknak is fontos

Nagyvilág2022.04.04, 13:02

Szerbiában is vasárnap volt a választás, de az a választás sem csak a szerbeknek volt fontos, hanem nekünk, magyaroknak is - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Aleksandar Vucic és pártja győzött a szerbiai választásokon

Itthon2022.04.04, 12:34

A szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát pártja saját megfigyelőinek adatai szerint, így már az első fordulóban megnyerte a választást, és újabb öt évig maradhat a nyugat-balkáni ország köztársasági elnöke, míg az előre hozott parlamenti választáson az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a voksok többségét és alakíthat ismét kormányt - írja a Magyar Nemzet az MTI alapján.

Nyolc bányász meghalt és sokan bent rekedtek egy szerbiai bányarobbanás során

Nagyvilág2022.04.01, 11:23

Nyolcan meghaltak, és legalább húszan megsérültek egy bányarobbanásban pénteken a közép-szerbiai Sokobanja mellett.

Elfogtak egy iráni embercsempészt

Itthon2022.03.29, 16:14

Nem jutott messzire az az iráni férfi, aki csomagtartóban csempészett két, magát töröknek valló migránst azzal a szándékkal, hogy Ausztriába viszi őket. A magyar és az osztrák rendőrök már az elindulás után lecsaptak rájuk. A bíróság elrendelte a letartóztatását, ami nem végleges, mert a férfi és ügyvédje fellebbeztek ellene.

Szerbia is kíváncsi a magyar dohánykoncessziós rendszere

Itthon2022.03.23, 16:05

Az elmúlt évtizedben Magyarország ígéretes eredményeket ért el a dohányipari szabályozás terén, amelyet az is jól mutat, hogy egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi a magyar gyakorlatokat, és Európában egyre többen kíváncsiak a magyar siker titkára – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke miután bemutatkozó látogatáson hivatalában fogadta Slobodan Erdeljant, a szerb dohányszabályozásért felelős hivatal igazgatóját.

Orbán Viktor: A béke épít! - fotók

Nagyvilág2022.03.20, 13:20

Orbán Viktor miniszterelnök új fotókat oszott meg a Facebook-oldalán: A béke épít! címmel a Belgrád-Újvidék vasútvonal átadásáról. 

Orbán Viktor: Mi békét akarunk! - fotó

Itthon2022.03.19, 20:06

"A béke épít, a háború rombol!" - írta a közösségi oldalára feltöltött fotóhoz a miniszterelnök.

Orbán Viktor: A béke épít, a háború rombol - videó

Itthon2022.03.19, 16:22

Meg akarjuk őrizni a békét! - írta a miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóhoz.

Szerb elnök: Amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért

Itthon2022.03.19, 14:35

"Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében" - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett.

Orbán Viktor: Meg fogjuk őrizni a békét

Itthon2022.03.19, 16:26

Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét - mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

Itthon2022.03.19, 11:21

Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Belgrádban.

Az MVM Csoport részesedést vásárol Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben

Gazdaság2022.03.17, 14:51

Az MVM Zrt. 2022. március 17-én üzletrész adásvételi szerződést írt alá a szerb Maneks Csoporttal az Energotehnika Južna Bačka és az Elektromontaža Kraljevo társaságok 33,4 százalékos részesedésének megvásárlása kapcsán.

A baloldali CNN összekeverte Szerbiával Magyarországot – fotó

Nagyvilág2022.03.16, 15:36

A baloldali, demokrata párti CNN az egyik orosz-ukrán háborúval kapcsolatos híradójában olyan térképet tett közzé, amely alapján Magyarország területe Szerbiaként van feltüntetve. Nem ez az első eset, hogy a Demokrata Párt holdudvara képtelen eldönteni, hogy mégis hol található Magyarország. Egyébként a francia köztelevízió munkatársainak is gondot okoz elhelyezni Európa térképén hazánkat.

Újkőkori bűnügyi helyszínt azonosítottak Szerbiában

Tudomány2022.03.08, 10:46

Miközben Miloje Vasić szerb régész a Vinča-Belo Brdo régészeti lelőhelyet kutatta 1931-ben Belgrád külvárosában, egy olyan mélyedést talált, amely emberi csontvázmaradványokat rejtett. Naplójában a felfedezést a „csontok házának" nevezte, amelyben a szakemberek összesen kilenc emberi csontvázat azonosítottak. Az értelmezések nem zárják ki egy kollektív temetés lehetőségét, ám az eredeti fotódokumentáció friss elemzése alapján a kutatók most megkérdőjelezték az elhunytak helyzetét. Felvetették a kérdést, miszerint lehetett-e a temetés egy úgynevezett neolitikus bűnügyi helyszín?

Április 3-ra írta ki a szerb elnök az előrehozott parlamenti választást

Nagyvilág2022.02.15, 20:32

Április harmadikára írta ki Aleksandar Vucic elnök kedden Belgrádban az előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában.

Menekülni próbált a rendőrök elől egy litván embercsempész

Itthon2022.02.15, 16:38

Rács mögé került az a litván sofőr, aki 13 migránst vitt magával egy kocsiban, ráadásul előtte amfetamint fogyasztott, majd amikor a rendőrök igazoltatni próbálták, egy tanya udvarába menekült előlük.

A magyar kormány döntését követik: befagyasztotta az üzemanyagárakat a szerb kormány

Gazdaság2022.02.11, 13:43

Rögzítette az üzemanyagárakat a következő egy hónapra a szerb kormány, hogy féken tartsa az inflációt - közölte a Vecernje Novosti a kormány döntését pénteken.

Újabb magyar rendőri egységek indulnak Észak-Macedóniába és Szerbiába

Itthon2022.02.08, 16:25

A magyar rendőrök folyamatosan segítik Európa határainak védelmét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján, annak apropóján, hogy újabb magyar rendőri egységek indulnak Észak-Macedóniába és Szerbiába.

Szijjártó Péter: Négy vívmánya van a virágzó magyar-szerb kapcsolatoknak - videó

Nagyvilág2022.02.07, 16:31

A történelmi csúcson levő magyar-szerb kapcsolatok a gazdaság, az energiabiztonság, az illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén is kiváló együttműködést tesznek lehetővé Magyarország és Szerbia között - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban.

Szijjártó Péter: Mi, magyarok kulcskérdésnek tartjuk Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz

Nagyvilág2022.02.07, 13:57

Mi, magyarok kulcskérdésnek tartjuk Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz. Sajnáljuk, hogy az európai partnereink egy része nem érzi át ennek a kérdésnek a fontosságát- írja mai bejegyzésében Szijjártó Péter a Facebookon.

Eladó az egykori jugoszláv diktátor pusztuló, szecessziós villája

Travelo2022.02.02, 11:24

A szerb-magyar határhoz oly közeli Palics egykor a Monarchia kedvelt fürdőhelye volt. Többek között tavának vize és iszapjának gyógyító ereje tette híressé a települést nem csak a szomszédos Szabadkán, hanem az egész birodalomban. Palicson most éppen eladó egy villa, amelynek utolsó neves lakója Tito volt, és amely mindent elmesél a huszadik századi történelméről.

Rekordsebességgel száguldott a vonat Újvidék és Belgrád között

Gazdaság2022.01.24, 11:04

Minden korábbi szerbiai vasúti sebességet megdöntött az Újvidék és Belgrád között közlekedő mérővonat a múlt hét végén, amikor óránkénti 201,5 kilométeres sebességgel száguldott a két város között.

Gyorsítanák Szerbia uniós integrációját, az ország alkotmányáról szavaznak hamarosan

Nagyvilág2022.01.13, 10:39

Referendumot tartanak az alkotmány módosításáról a balkáni országban. A cél, hogy függetlenebb legyen az igazságszolgáltatás és a bíróságok - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szerbiából Ausztriába próbált marihuánát csempészni két díler

Itthon2022.01.06, 20:20

Az Ausztriában élő férfit és társát a bíróság kábítószer-kereskedelem miatt 14 év, illetve 8 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. Mindkét vádlott fellebezett az ítélet ellen, azonban a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását javasolta.

Késsel támadt egy kislányra Belgrádban, meg akarta erőszakolni

Nagyvilág2022.01.06, 15:21

Késsel támadt egy 17 éves lányra egy migráns Belgrádban az új év első napján. Meg akarta erőszakolni. Az korábban is előfordult, hogy az illegális bevándorlók egymás között késsel intézték el a vitákat, de az elmúlt hónapokban egyre gyakoribbá váltak a helyiek elleni támadások is Szerbiában. Az országban a hivatalos adatok szerint csaknem 5700 migráns tartózkodik, a többség a lehető leghamarabb szeretne továbbjutni, elsősorban Magyarországon át, Nyugat- Európába – közölte az M1 Híradója.

Torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán

Itthon2022.01.02, 12:39

Torlódás alakult ki vasárnap reggel a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán - közölte a rendőrség a honlapján.

Magyar Levente: A vajdasági gazdaságfejlesztési program minőségi változást hozott az emberek életébe

Nagyvilág2021.12.23, 13:14

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának elmúlt hat évében sikerült olyan lépést tenni előre, amely minőségi változást hozott az itt élők számára, és segítette a szülőföldön történő boldogulást - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.

Első sportolóként saját bélyeget kapott Novak Djokovic hazájában

Sport2021.12.18, 12:01

Szerbiai postabélyeget adott ki Novak Djokovic teniszező alakjával - közölte a szerbiai sajtó szombaton.

Szijjártó Péter: Ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna

Nagyvilág2021.12.14, 14:31

Ha rajtunk múlna, Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

Hatalmas hó esett Szerbiában, nagyon nehéz a közlekedés

Nagyvilág2021.12.13, 13:42

A vasárnap reggel óta tartó intenzív havazás délutánra jelentősen megnehezítette a közlekedést Szerbiában, az ország több területén is áramkimaradásról számoltak be.

10 ok, amiért jövőre érdemes lesz ellátogatni Újvidékre

Travelo2021.12.05, 20:11

Jövőre Újvidék lesz Európa egyik kulturális fővárosa, ennek alkalmából több külföldi újság is összeszedte, mi az, amiért érdemes a városba látogatnunk. Ezekből szemezgettünk.

Szili Katalin: A vajdasági magyarok Szerbia uniós csatlakozásának a motorjai lehetnek

Nagyvilág2021.12.03, 19:02

A vajdasági magyarság Szerbia európai uniós csatlakozásának a motorja is lehet - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott pénteken Nagybecskereken, ahol egy helyi rendezvényen beszélt uniós kisebbségvédelemről, autonómiáról és a magyar nemzetpolitikáról.

Magyarország és Szerbia is fellép az illegális migrációval szemben

Nagyvilág2021.11.25, 13:50

Miközben Magyarország és Szerbia fellép a határaikat illegálisan átlépni szándékozókkal szemben, addig a két ország újabb könnyítést léptet életbe azok számára, akik a szabályokat betartva, jószándékkal akarnak közlekedni a határon - mondta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját, Nikola Selakovicot fogadta Budapesten.

Többen halnak bele koronavírus-fertőzésbe, mint ahány halottat regisztrálnak ebben az országban

Life.hu2021.10.19, 14:55

Többen halnak bele a koronavírus-fertőzésbe Szerbiában, mint ahány halottat naponta regisztrálnak, ennek oka pedig az, hogy eltérnek a fertőzés követésének a módszerei - jelentette ki Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízióban.

Orbán Viktor: A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek

Itthon2021.10.18, 15:23

A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén.

Hétköznapok a migráció sújtotta vajdasági vidéken - videó

Nagyvilág2021.10.17, 12:19

Életképek a kerítés túloldaláról. A kormany.hu stábja a határ szerb oldalán forgatott. Nézzék meg, hogyan telnek a hétköznapok a migráció sújtotta vidéken - írja Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.

Egyre több migráns próbál meg áttörni a határon - videó

Itthon2021.10.06, 10:31

Idén több mint 80 ezer illegális migránssal szemben intézkedett a magyar rendőrség az illegális migrációval összefüggő jogsértő cselekmény miatt. Különböző módszereket alkalmaznak az illegális migránsok: Szerbia felől alagutat ásnak, létrákat támasztanak a fizikai határzárhoz, és ezen próbálnak átjutni. Az embercsempészek körülbelül 3500-4000 eurót kérnek el az illegális migránsoktól.

A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében

Life.hu2021.10.04, 07:55

A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében, kizárólag az oltakozás vethet véget a járványnak - nyilatkozta vasárnap Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja.

Helyzetjelentés a határról - videó

Itthon2021.10.02, 17:21

Egyre több migráns próbál átjutni a déli határzáron - derül ki a kormány közösségi oldalán közzétett szombati helyzetjelentéséből.

Koronavírus: szigorúbb intézkedésekre van szükség, már túl magas a napi esetszám Szerbiában

Life.hu2021.10.01, 20:23

Szerbia elkésett az úgynevezett Covid-igazolások bevezetésével, már túl magas a napi esetszám. Szigorúbb intézkedésekre van szükség - hangsúlyozta Milanko Sekler vírusszakértő pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban.

Alig hatnapos csecsemő is elkapta a koronavírust: a fiatalokat sem kíméli a fertőzés Szerbiában

Life.hu2021.09.30, 15:09

Egyre több a koronavírus-fertőzött Szerbiában, számos kórházban már megteltek az úgynevezett Covid-osztályok, így több helyet kell felszabadítani a fertőzöttek számára: magas számuk miatt egyre több egészségügyi intézményben csak a sürgős eseteket látják el - közölte csütörtökön a szerbiai közszolgálati tévé.

Közölték, hogy milyen vakcinával oltották be azokat, akik megbetegedtek koronavírussal Szerbiában

Life.hu2021.09.30, 12:39

Szerbiában egy kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen vakcinával oltották be azokat, akik az injekció beadása után betegedtek meg koronavírussal.

A koszovói belügyminisztérium két irodáját támadták meg a koszovói-szerb határon

Nagyvilág2021.09.25, 19:14

A koszovói belügyminisztérium két irodáját támadták meg a koszovói-szerb határon a helyi szerbek, így fejezve ki elégedetlenségüket, hogy a pristinai kormány döntése értelmében hétfő óta a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk - közölte rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán szombaton.

Újabb súlyos részletek derültek ki Cseh Katalin korrupciós ügyéről

Itthon2021.09.21, 16:10

Egymás között adott-vett cégek, fél Európára kiterjedő cégháló, valamint egy óriási korrupciós botrány, és persze a sokszor emlegetett hologramos technológia, no meg rengeteg uniós pénz. A Cseh Katalin-ügy részleteit vizsgálva újabb elképesztő momentumokra bukkant a Demokrata.

A magyar rendőrök három kontingenssel segítik Európa határainak védelmét

Itthon2021.09.14, 16:37

Újabb magyar rendőri egységek indulnak Szlovéniába, Észak-Macedóniába és Szerbiába; fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzése és felderítése érdekében, illetve közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Koronavírus: egyre aggasztóbb a helyzet, és további romlás várható a következő két hétben Szerbiában

Life.hu2021.09.14, 13:57

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható. A következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió keddi beszámolója szerint.

Egyre válságosabb a járványhelyzet Szerbiában

Nagyvilág2021.09.14, 10:55

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió keddi beszámolója szerint.

Koronavírus: Újra kötelező a maszkviselés az iskolákban Szerbiában

Life.hu2021.09.13, 09:37

A romló járványügyi adatok miatt Szerbiában hétfőtől ismét mindenkinek kötelező maszkot hordania az oktatási intézményekben - döntött hétfőn az egészségügyi minisztérium.

Koronavírus: egyelőre nem vezetnek be újabb korlátozásokat, de szigorúbban ellenőrzik az előírások betartását Szerbiában

Life.hu2021.09.12, 15:54

Egyelőre nem vezetnek be újabb korlátozásokat Szerbiában a koronavírus-járvány miatt, de a hatályos előírásokat szigorúbban ellenőrzik a jövőben - közölte Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati televízió vasárnap reggeli műsorában.

Az embercsempészek álhírekkel csábítják az illegális migránsokat Afganisztánból

Nagyvilág2021.09.09, 18:07

Álhírek és a közösségi média eszközeivel csábítják a migránsokat Afganisztánból a görög-török határra, ahol könnyen lehet, hogy rövidtávon milliós nagyságrendű tömeg gyűlhet össze. Az álhírek és a különböző videók azt sugallják az illegális migránsoknak, hogy könnyen át lehet kelni a határkerítéseken – írja a Mandiner.

Sinopharm-vakcinagyár épül Szerbiában

Nagyvilág2021.09.09, 14:59

Letették a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét csütörtökön a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, a tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését.

Varga Judit: Szerbia uniós integrációja nem tűrhet halasztást

Nagyvilág2021.09.08, 19:21

Szerbia uniós integrációja nem tűrhet halasztást Varga Judit szerint. Az igazságügy-miniszter szerint a közeljövőben sok múlhat a szerb csatlakozás felgyorsításán.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök: Rendkívül sikeres az együttműködés Magyarországgal

Itthon2021.09.08, 16:33

Az elmúlt hét évben rendkívül sikeressé vált az együttműködés Magyarország és Szerbia között - mondta Ana Brnabic szerb miniszterelnök szerdán Budapesten, a két kormány közötti csúcstalálkozón. Ana Brnabic továbbá arról beszélt, hogy előbb-utóbb újabb migrációs hullám alakulhat ki. Elmondása alapján úgy kellene segíteni az embereknek, hogy ne kelljen elhagyniuk a szülőföldjüket és ne kelljen elindulniuk Európa felé

Magyarország és Szerbia is jelentősen profitál a kiváló együttműködésből

Gazdaság2021.09.08, 16:18

Történelmi léptékben mérve is kiváló a politikai együttműködés Magyarország és Szerbia között, ebből pedig mindkét ország jelentősen profitál gazdasági szempontból is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint szerdán.

Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia megvédi Európát és Németországot

Itthon2021.09.08, 15:59

Ha lesz migránshullám, akkor Szerbia és Magyarország közös erővel meg fogja állítani, megvédi Európát és Németországot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután a Karmelita kolostorban fogadta Ana Brnabic szerb miniszterelnököt.

Varga Judit: Magyarország elkötelezett Szerbia európai uniós csatlakozása mellett

Itthon2021.09.08, 11:16

A mai nap zajlik a magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó a két ország közötti stratégiai partnerség, a gazdasági, diplomáciai együttműködés mélyítése és Szerbia európai uniós integrációjának az elősegítése érdekében - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.

Elkezdődött a magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó

Itthon2021.09.08, 10:29

Orbán Viktor kormányfő a szerb-magyar kormányzati csúcstalálkozóról tett közzé bejegyzést. 

Varga Judit: Eljött az idő Szerbia uniós csatlakozására

Nagyvilág2021.09.07, 21:22

A magyar-szerb kapcsolatok történelmi csúcson, ezt bizonyítja, hogy a gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok dinamikusan fejlődnek. Hatodik alkalommal kerül megrendezésre kormányzati csúcstalálkozó a két ország között, amely ma este veszi kezdetét - írta Varga Judit a Facebook-oldalán.

Szigorúbb korlátozásokat vezethet be Szerbia a járvány miatt

Nagyvilág2021.09.07, 14:06

Minden bizonnyal hamarosan Szerbia is korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt, az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik - jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden a szerbiai közszolgálati televízióban.

Magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Itthon2021.09.07, 09:01

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatás keretében fogadja Ana Brnabic szerb miniszterelnököt és kormányzati delegációját Budapesten, a hatodik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.

Egyre több gyerek fertőződik meg Szerbiában

Nagyvilág2021.09.06, 09:52

Egyre több gyereket fertőz meg a koronavírus Szerbiában, az egészségügyi intézmények vezetői a szerbiai közszolgálati televízióban vasárnap este arról számoltak be, hogy a nyaralásból visszatérő, oltatlan családból származó gyerekek is különböző tünetekkel jelentkeznek az orvosoknál.

Az olaszok letaszították a trónról a címvédő szerbeket a női röplabda Európa-bajnokságon

Sport2021.09.04, 22:43

Az olasz válogatott nyerte a női röplabda Európa-bajnokságot, miután a szombati, belgrádi döntőben 3-1-re legyőzte a házigazda, elmúlt két tornán győztes szerb csapatot.

Rózsaszín vizek a világon, melyeket a természet festett meg

Travelo2021.09.04, 10:25

A természetes vizek esetében többnyire a türkiz színt szoktuk értékelni, na de mit szólnánk hozzá, ha a víz nem kék, hanem élénk rózsaszín lenne? Akármilyen meglepő, számos példát lehet találni arra, hogy egy tó vagy a tenger vizét valamilyen természetes folyamat épp ilyenre, sőt akár karmazsinvörösre vagy lilára színezi. Ezekből válogattunk.

Szijjártó Péter: Nincs erős Európai Unió bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül

Itthon2021.08.25, 14:38

Nincs erős Európai Unió bővítés nélkül és nincs bővítés Szerbia nélkül, ezért fel kell gyorsítani az ország csatlakozási tárgyalásait - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Beoltatta magát a 20 éve elvonultan élő remete: "A vírus az én barlangomba is el fog jönni"

Life.hu2021.08.22, 15:15

Nagyjából 20 évvel ezelőtt döntött úgy Panta Petrovic, hogy kivonul a civilizációból és egy szerb hegység barlangjába költözik. Azóta él itt elvonultan, mégis amikor meghallotta, hogy világjárvány tombol és létezik a koronavírus elleni védőoltás, azonnal beoltatta magát. 

Szakértők szerint a jövő héten elérheti a háromezret az új koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában

Life.hu2021.08.20, 15:50

A mostani másfélezer helyett a jövő héten a várakozások szerint már háromezerre emelkedik a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában - jelentette ki Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban.

Magyar rendőrök indulnak Észak-Macedóniába,Szlovéniába és Szerbiába

Itthon2021.08.17, 17:07

Újabb magyar rendőri kontingensek indultak kedden Észak-Macedóniába, Szerbiába és Szlovéniába, hogy segítsék a határőrizetet.

Románián keresztül próbálnak bejutni az afgán menekültek Nyugat-Európába

Nagyvilág2021.08.17, 12:53

A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az erődítménnyé vált Európába - írta kedden a román G4Media hírportál a spanyol El Confidencial című lapnak a "román útvonalról" írt cikkét ismertetve.

Novák Katalin: A következő évtized a magyar büszkeség évtizede lesz

Itthon2021.08.14, 22:11

A nemzet újraegyesítésének évtizedét a nemzeti büszkeség évtizede követi majd, és azért kell dolgoznunk, hogy a határokon átnyúló nemzeti összetartozás vitathatatlan tény legyen Magyarországon és külföldön. És azért kell dolgoznunk, hogy a magyarok - bármely részén élnek is a világnak - büszkék lehessenek arra, hogy a magyar nemzethez tartoznak, és ez tiszteletet váltson ki a kívülállókból - emelte ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi ünnepségén.

Csak oltási igazolással látogathatók a tömegrendezvények Koszovóban

Nagyvilág2021.08.13, 12:19

A tömeges rendezvényeken, illetve a száz főt meghaladó családi rendezvényeken is csak oltási igazolással vehetnek részt a koszovóiak augusztus 20-tól a koronavírus-járvány alakulása miatt - tudatta az ország egészségügyi minisztere.