szemét
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hulladék
- környezetvédelem
- újrahasznosítás
- utazás
- környezetszennyezés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd hulladékgazdálkodásra kapott
Ahogy az Origo korábban többször megírta, a szemétszállítási botrány egy politikai akció. Az ügy hátterében a Zöld Híd áll, ez az a cég, amely mögött zöldpárti politikusok állnak. Politikai akciójuk miatt több mint 100 településen nem mûködött a szemétszállítás, azonban a kormány az NKF segítségével megoldotta a helyzetet. A Fidesz szerint ki kell deríteni, hogy hová tûnt a pénz.
Belebukhat a szemétügybe Gémesi György
Belebukhat a szemétszállítási botrányba Gémesi György, akit az Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás megpróbál lemondtani hétfõn. A kormány az OKF segítségével biztosítja a szemétszállítást és fenntartja a rezsicsökkentést.
Ütemterv szerint halad a szemétszállítás
Minden olyan településre elindultak a hulladékszállító jármûvek, ahol ütemterv szerint szerdánként van szemétszállítás - közölte szerda délután az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság.
- címkék:
- hulladék
- szemét
- szemétszállítás
- OKF
- Címkefelhõ »
A kormány 26,4 milliárd forintot ad a hulladékgazdálkodásra
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásáról szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
A katasztrófavédelem átvette a Zöld Hídtól a szemétszállítás irányítását
116 Pest és Nógrád megyei településen a katasztrófavédelem átvette a Zöld Híd kft.-tõl a szemétszállítás koordinálását – mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelõs államtitkára.
Ez a család évente mindössze egy befõttesüvegnyi szemetet termel
Bea családja évente mindössze egy befõttesüvegnyi szemetet termel. Hogyan csinálják? Eláruljuk.
Szemetelni márpedig menõ - csak nem úgy, ahogy gondolod!
Budapestet és az országot járva úton-útfélen láthatunk szemetet: eldobált cigaretta csikkeket, nejlonzacskókat, extrém esetben akár állati hulladékot is.
Évente ötvenezer forintot dob ki egy magyar család az ablakon
Rengeteg pénzt dobunk ki az ablakon azért, mert nem tároljuk megfelelõen élelmiszereinket a hûtõszekrényben.
- címkék:
- élelmiszer
- hulladék
- szemét
- hûtõszekrény
- Címkefelhõ »
Így lesz az impulzusvásárlásból textilhulladék...
Ma, amikor a legtöbb divatmárka szinte hetente/kéthetente dob új, trendi kollekciót a piacra, bizonyára nehéz ellenállni a vásárlás csábításának. De egyre fontosabb - fõleg, ha nemcsak a pénztárcád tartalmára, hanem a bolygóra is vigyázol...
Nagy Alekosz kukásnak áll: rájött, hogy vonzódik a szeméthez
Nagy Alekosznak új hivatása lett: rájött, hogy nagyon vonzódik a szeméthez, így kukásnak áll.
- címkék:
- Nagy Alekosz
- hulladék
- szemét
- Címkefelhõ »
5 dolog, amit te is megtehetsz a Föld megmentéséért!
Szinte pokoli forróság köszöntött ránk idén nyáron is, csakEurópában több százan haltak meg a hõhullám következtében. Már szinte elcsépelt közhely, mégis valós és komoly probléma a globális felmelegedés, mely mindannyiunk életét érinti.
Egyedül maradt, és belefulladt a szemétbe
A Sziget Fesztiválhoz az elgondolkodtató performanszok már ugyanannyira hozzátartoznak, mint a világsztárok nagyszínpados koncertjei. A Tünet Együttes is meglepte a közönséget: elõadásuk elején elkérték a szemetet a nézõktõl, amivel aztán az elõadás végére jól ellepték az egyik szereplõt.
Varjak gyûjtik a szemetet Franciaországban
Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyûjtésére egy franciaországi szabadidõparkban.
Példát vettek a gyerekek a szemetet szedõ Hamiltonról
A Mercedes pilótáját cselekvésre ösztönözte, hogy milyen sok szemetet látott egy tengerparton. A kezdeményezésérõl gyerekek is példát vettek.
Gusztustalan szeméthegy maradt a Szabadság hídon a borozók után
A borozók nem dobták ki maguk után a szemetet, az pedig ellepte a hidat.
- címkék:
- Budapest
- Szabadság híd
- szemét
- Címkefelhõ »
Védené a magyar szemetet az állam
Egy friss rendeletmódosító javaslat szerint külföldtõl csak akkor lehet hulladékot behozni tüzelõanyagként, ha elfogy Magyarország szemétkészlete.
- címkék:
- hulladék
- szemét
- égetés
- Címkefelhõ »
Szeméthullámok a Dominikai Köztársaság partjain
A helyieknek talán nem annyira meghökkentõ, de a világ többi részét elborzasztja, hogy micsoda szeméthullámok ostromolják jelenleg is a Dominikai Köztársaság partjait. A gyakran elõforduló felhõszakadások és viharok ide sodorják a töménytelen mennyiségû szemetet.
Kerámiabögrékkel a papírpohár pazarlás ellen
Egy nem is olyan kicsi, de annál egyedibb angliai kávézó tulajdonosa úgy döntött, hogy nem fizet azért, hogy nehezen lebomló papírpoharakkal árassza el Ipswich városát. Helyette inkább kampányt idított és bekérte a helyiek nem használt, hegyekben álló bögréit, hogy késõbb azokban szolgálhassa ki kávéra szomjazó vendégeit. Még akkor is, ha elvitelre szól a rendelés.
- címkék:
- Anglia
- Ipswich
- szemét
- pazarlás
- kávézó
- bögre
- papírpohár
- Címkefelhõ »
Elönti a szemét a gyönyörû görög nyaralószigetet
Már régóta problémát okozott a szemét elhelyezése Korfun, most azonban súlyosbodik a helyzet.
A szemét, amit termelsz, még az ükunokáidat is elboríthatja.
Ma van a zacskómentes világnap. A világnapok arra hivatottak, hogy fontos dolgokra hívják fel a figyelmet. Joggal kérdezheted hát, hogy a zacskómentes világnap ugyan mitõl lenne olyan fontos?
Ilyen drukkereket még nem látott
Japán és szenegál is gyõzelemmel mutatkozott be a világbajnokság H csoportjában az esélyesebbnek tartott Kolumbia, illetve Lengyelország ellen.
Ürülékkel és bogarakkal ellepett házban éltek a gyerekek
A borzalmak házára találtak rá az amerikai rendõrök. Két gyereket brutális körülmények közt neveltek a szülei.
Szemét borítja a gyönyörû horvát sziget strandjait
Bizarr otthonok 2. - Szemétbõl épített saját szigetet a férfi
Mi vezethet el egy embert odáig, hogy gyakorlatilag megépítsen magának egy szigetet mások számára szemétnek tartott háztartási hulladékokból, és önkéntes félmagányban élje az életét? Richard Sowa története nemcsak erre ad választ, de rámutat arra is, hogy az élhetõ bolygó könnyebben elérhetõ, mint azt gondolnánk. Sõt, arra is remek példával szolgál, hogy a kudarcok ellenére érdemes álmaink mellett kiállni és megharcolni.
Hogyan csökkentsd az otthoni szemeted: 15+1 tipp kezdõknek
Szoktál azon gondolkodni, hogy miért nem gyártanak nagyobb háztartási szemeteseket? Például miért nem lehet egy konténert tárolni a konyhában? A szemét ugyanis olyan tempóban gyûlik, hogy lassan már az is sportnak számít, míg leviszed, és visszakocogsz a lakásba.
Kitiltják a turistákat a világ egyik legszebb szigetérõl
Hat hónapra bezárják a turisták elõtt a Fülöp-szigetek talán legismertebb és legnépszerûbb szigetét környezetvédelmi okokra hivatkozva. A tilalom azonban több kérdést is felvet.
Szeméthegyek Boracay szigetén
- címkék:
- Fülöp-szigetek
- Boracay
- utazás
- szemét
- Címkefelhõ »
Hét év alatt megtriplázódhat az óceánokban a mûanyagszemét
A világ óceánjai már napjainkban is tele vannak mûanyag szeméttel, azonban egy új jelentés szerint rövid idõn belül ez a mennyiség háromszorosára emelkedhet. A hulladék jelentõs része Ázsiából érkezik, de még ennél is nagyobb baj, hogy fémek és mérgezõ anyagok is a vízbe kerülnek.
Böngészõbõl irányítható robottal szednék a szemetet
Internetes önkéntesek segíthetnének a Chicago folyó tisztításában.
Undorító szokás a cigicsikket csak úgy a földre dobni!
Hamvadó cigarettavég. Nem, ez most nem a Karády szám. Hanem már megint egy, az úton eldobott cigicsikk, mely még ki sem aludt. Benned is felmegy a pumpa, ha ilyet látsz? Mert én régen képes voltam ölre menõ vitákat folytatni a "kitett" cigarettacsikkek ügyében.
Összehordott szemét égett Pápán
Összehordott szemét kapott lángra két négyzetméteren egy Debrentei Gábor utcai családi ház tornácán, Pápán - tudatta a katsztrofavedelem.hu.
- címkék:
- tûz
- szemét
- családi ház
- Pápa
- Címkefelhõ »
Ezer köbméter szemét ég Gyöngyösön
Nagy területen, mintegy ezer köbméteren ég az összehordott hulladék és szemét egy hulladéktelepen Gyöngyösön, a Karácsondi úton - írta meg az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság a honlapján.
Hatezer milliárd forintnyi aranyat dobtunk a szemétre
Elképesztõ mennyiségû értékes nyersanyag megy veszendõbe az elektronikus eszközök hulladékával – ismerteti az ENSZ mellett mûködõ szakmai szervezet, a The Global E-Waste Monitor 2017 címû tanulmánya. A jelentés összeállítói arra hívják fel a figyelmet, a szemétbe kerülõ e-hulladék mennyisége évrõl évre oly mértékben nõ, hogy azzal az újrahasznosítás volumene nem tud lépést tartani.
Saját házában égett bent a szemétgyûjtõ várpalotai férfi
A felhalmozott szemét miatt éghetett benn saját házában egy férfi Várpalotán. A tûzoltók már nem tudták kimenekíteni. A tüzet valószínûleg egy cigaretta okozhatta. Debrecenben szintén kigyulladt egy családi ház, ami tele volt lomokkal. A házban lakó férfit súlyos sérülésekkel szálították kórházba.
- címkék:
- Várpalota
- tûz
- szemét
- Debrecen
- Címkefelhõ »
Kigyulladt a szemét Csepelen
Mintegy száz négyzetméteren gyulladt meg a szemét a fõváros 21. kerületében, a Káposztás utca térségében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Csepel
- tûz
- szemét
- fõváros
- Címkefelhõ »
Újabb zsírhegyet találtak Londonban
Újabb nagy zsírhegyet találtak egy elöregedett londoni csatornahálózatban.
Fuldokolnak a szeméttõl a zuglóiak
Hatalmas szeméthalmot hordtak össze az emberek az egyik zuglói utcában a lomtalanítás alatt. A szemetet aztán senki nem vitte el - tudta meg a TV2 hírmûsora, a Tények.
Tudtad? Ennyi mindent megtesznek a fesztiválokon, hogy kevesebb legyen a szemét!
A fesztiválok rengeteg embert vonzanak, ami rengeteg szemetet is jelent. A szervezõknek viszont fontos, hogy minél kisebb szennyezéssel járjon mások szórakozása, így kreatívabbnál keratívabb ötletekkel próbálják ösztönözni a résztvevõket a szemét megfelelõ kezelésére, és persze õk is megtesznek mindent, hogy egyre zöldebbek legyenek a fesztiválok.
Bizarr sorozat: 4 évig nem dobta ki a szemetét, fotósorozatot csinált belõle
Antoine Repessé fényképész úgy döntött, nem dobja ki az újrahasznosítható szemetét. 4 évig gyûjtögette azokat, amiket mások a kukába hajítanak, végül pedig egy erõteljes fotósorozatot készített a felhalmozott hulladékból.
- címkék:
- szemét
- fotó
- Címkefelhõ »
Gyönyörû partszakaszt varázsoltak a szemétlerakóból
Önkéntesek takarították ki India egyik legszemetesebb strandját. A siker másoknak is példaként szolgálhat.
Ezektõl a csomagolásoktól retteghetünk a leginkább
Napjaink egyik fontos kérdése és megoldandó problémája a különbözõ termékek csomagolásának újrahasznosítása. Bár egyre több helyen találkozhatunk szelektív hulladékgyûjtõkkel, ez mind felesleges, ha a termékek többsége több különbözõ anyagból készül.
Hatalmas szeméthegyek Budapest egyik utcájában
Több kamion szemetet hordtak illegális szemétlerakók a Jászberényi útra Budapesten. Az FKF egy hete próbálja eltüntetni a több mint ezer köbméternyi hulladékot, de hiába – errõl számolt be a Tények, a TV2 hírmûsora.
Notórius szeméthalmozó a szentendrei jobbikos képviselõ
A szentendrei képviselõ-testület jobbikos tagja komplett hulladékhegyet halmozott fel a 11-es út mellett, a Dera-patak és egy kerékpárút szomszédságában – állította a város polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós. Elmondta, hogy az engedély nélkül mûködtetett hulladéklerakó telepe miatt sok helyi lakos tesz panaszt az önkormányzatnál Holló Istvánra, akinek a szemétdombja már városi területekre is átterjedt: mintegy 150 négyzetméter önkormányzati területet foglal el. Holló István elismerte a felelõsségét, azonban szerinte az a szeméthalom, ami az úton van, nem tõle származik.
- címkék:
- Szentendre
- szemét
- szemétdomb
- Jobbik
- Címkefelhõ »
Hegyekben áll a turisták szemete a Maldív-szigeteken
Thilafushi egy hulladékból épített sziget az Indiai-óceánban. Napi egy négyzetméterrel nõ, és 150 ember lakik rajta.
Új szintre lép a lomizás
A hulladék hány százalékát pazarolják el a budapestiek azzal, hogy nem gyûjtik szelektíven? Mi az a bútordarab, amely – ha nem mentjük meg a lomizás során – megy a pusztazámori szeméttelepre, és mi az, ami az égetõben végzi? Tudja, hogy mennyi „kacat” van az otthonában, amelyet másra még nyugodt szívvel fel lehetne használni, vagy másnak még jól jönne? Megnéztünk egy fõvárosi újrahasználati központot, ahol környezetszennyezés nélkül válhatunk meg fölösleges dolgainktól.
Mikromûanyagok árasztják el az óceánokat
Az egyebek között mûszálas ruhákból és autógumikból származó mikromûanyag-részecskék tehetik ki a világ óceánjaiban sodródó mûanyagszemét mennyiség akár 30 százalékát, és sok fejlett országban nagyobb mértékben járulnak hozzá az óceánok szennyezéséhez, mint a nagyobb plasztikhulladékok - figyelmeztetett új jelentésében a Természetvédelmi Világszövetség.
- címkék:
- szennyezés
- szemét
- mûanyag
- óceán
- Címkefelhõ »
Már az óceán legmélyebb pontját is sikerült beszennyeznünk
Az emberiség szemete mindenhova elér.
- címkék:
- Mariana-árok
- szemét
- óceán
- Címkefelhõ »
A svédek kifogytak a szemétbõl, külföldrõl hozatnak maguknak
Kissé túlteljesítették az újrahasznosítást.
Szemétben gázolnak az utasok a barcelonai reptéren
Szemétben gázolnak az utasok a barcelonai El Prat repülõtéren a takarítók napok óta tartó sztrájkja miatt; több spanyol sajtóorgánum kaotikus állapotokról számolt be pénteken.
Szemétbe öltözik a környezetvédelmi aktivista
Rob Greenfield környezetvédelmi aktivista összegyûjt minden szemétdarabot – a reggeli papír kávéspohártól a bevásárló zacskóig –, amelyet egy hónap alatt termel, és magára aggatja mindezt. Így kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy milyen sok fölösleges hulladékot termel az ember a jóléti társadalmakban, és ez mennyire árt a környezetnek.