SZDSZ

címke rss

Hivatalosan is lemondott Fodor Gábor

Itthon2009.09.11, 13:43

Benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke. A politikus az SZDSZ kudarcával végződött EP-választás miatt mondott le a pártelnökségről és a képviselői székéről is. Fodor egy rövid megszakítással a rendszerváltás óta tagja volt a parlamentnek, most azt mondta, becsületbeli okokból nem tudja folytatni.

Nem mentek el Demszkyhez az MSZP-sek

Itthon2009.09.04, 10:41

Nem mentek el a Főpolgármesteri Kabinet pénteki ülésére a szocialista városvezetők. Burány Sándor budapesti MSZP-elnök, Steiner Pál frakcióvezető, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek inkább egymással egyeztettek a BKV felügyelete miatt kialakult feszültségről.

Demszkyre hagyta a fővárost Hagyó és Horváth

Itthon2009.09.04, 14:26

Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek visszaadták hatásköreiket Demszky Gábor főpolgármesternek. Minderről levélben értesítették Demszkyt, aki korábban magára haragította az MSZP-t, amiért a problémás BKV felügyeleti jogait Horváthra ruházta. A két helyettes most megpróbálja betemetni a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíción belül keletkezett árkot. Jövedelmüket pedig mostantól a krízisalapnak utalják át.

Nem hagyhatja el lakhelyét egy erzsébetvárosi gyanúsított

Itthon2009.09.01, 19:28

Megszűntették az előzetes letartóztatást, de nem hagyhatja el lakhelyét az erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik gyanúsítottja, Kardos Péter. A kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét többek között csalással és közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

Együttműködne a pártokkal Bajnai Gordon

Itthon2009.07.25, 16:51

Együttműködést ajánlott valamennyi parlamenti pártnak pénteken írt levelében Bajnai Gordon miniszterelnök. Kérte a politikai erőket, hogy támogassák a kormány válságkezelését, és minden változtatás előtt akár személyes megbeszélést is vállalna a pártvezetőkkel.

Kókával tárgyalt az SZDSZ új elnöke

Itthon2009.07.23, 17:09

Tárgyalt egymással az SZDSZ két vezetője, Kóka János frakcióvezető és Retkes Attila elnök. A két politikus azután állt szóba egymással, hogy az elnök nyíltan Kóka lemondását követelte, és a parlamenti frakció és a pártvezetés viszonya elmérgesedett.

Így tették lejtőre Magyarországot I. rész - Az ígéretözön és előzményei

Itthon2009.07.23, 09:25

Megrészegült szocialisták, félszívvel aggályoskodó szabad demokraták és egy erőtlen, a számokkal is hadilábon álló kormány. Ők voltak a főszereplői az úgynevezett jóléti rendszerváltásnak, amely az egyik legfontosabb oka annak, hogy Magyarország gazdasága végzetesen legyengült, a világválságban a csőd szélére jutott, és sokak megélhetése veszélybe került. Az [origo] cikksorozatban tárta fel, mi zajlott az ősbűnnek kikiáltott hat-hét évvel ezelőtti döntések hátterében.

Retkes: Lejáratódott az SZDSZ márkaneve

Itthon2009.07.18, 09:09

"A sárdobálásban én nem fogok részt venni" - nyilatkozta a Népszabadságnak Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke, aki szerint nem a párt elnevezését, hanem politikájának tartalmát kell megújítani.

Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek

Itthon2009.07.17, 10:05

Pető Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetőjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsőjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.

Lemondatnák Kókát az SZDSZ ügyvivői

Itthon2009.07.17, 20:06

Távozásra kéri az SZDSZ ügyvivői testülete Kóka Jánost, a párt frakcióvezetőjét. A testület pénteki ülésén úgy döntött, a megosztottság felszámolása érdekében Kóka mondjon le, és nevezze meg utódját. Pénteken került nyilvánosságra egy körlevél, amelyben Retkes Attila, a párt új elnöke támogatást kért az SZDSZ ügyvivőitől.