SZDSZ Országos Tanácsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Fodor Gábor
- Kuncze Gábor
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az SZDSZ eltiltaná a könnyű pénztől a helyi képviselőket
Kevés munkával akarja kiegészíteni fizetését? Legyen önkormányzati képviselő, és könnyen helyet kaphat valamelyik városi cég felügyelőbizottságában. Az SZDSZ ismét megpróbálkozik azzal, hogy kitiltsa az a helyi politikusokat ezekből a testületekből, de az egyébként sokat marakodó Fidesz és MSZP korábban már egymásba karolva megfúrt egy hasonló próbálkozást.
Női kvótát akar a választáson az SZDSZ
Módosítaná a választójogi törvényt az SZDSZ annak érdekében, hogy nagyobb legyen a női képviselők aránya a parlamentben. A javaslat szerint a pártlistákon a politikusok fele nő lenne, ami 25-30 százalékra növelné arányukat a képviselők között.
Szabadai Viktor az SZDSZ új budapesti elnöke
Szabadai Viktort választották meg az SZDSZ új budapesti elnökének. A politikus azt nyilatkozta, hogy 2009-re a pártnak 20 százalékos támogatottságot kell szereznie a fővárosban.
Egy nap alatt elromlott a koalíció memóriája
Másképp emlékezik az egészségügyről folytatott vasárnapi koalíciós egyeztetésre az MSZP és az SZDSZ. Amíg a szocialisták szerint sikerült megállapodni abban, hogy a magánbiztosítókat csak a kiegészítő szolgáltatásokra engedik be, addig az SZDSZ szerint ez szóba sem került. Abban viszont mindkét párt egyetértett, hogy a kórházakat olyan szervezetté kell alakítani, amely vehet fel hitelt és amely könnyebben tudja elbocsátani a feleslegessé vált alkalmazottakat.
Súlyosan megsérült Szombathely volt polgármestere
Wagner András, az SZDSZ korábbi szombathelyi polgármestere sérült meg súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap történt a 84-es számú főúton, Jánosháza közelében. A politikussal utazó édesanyja meghalt.
Kovács Attila az új egészségügyi államtitkár
Az SZDSZ ügyvivői testülete Kovács Attilát, a budaörsi Egészségügyi Központ igazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának.
Bokrost is viszi az SZDSZ a koalíciós vitára
Vasárnap Lovasberényben egyeztetnek a koalíciós pártok arról, hogy milyen egészségbiztosítási modell valósuljon meg. Forrásaink szerint az SZDSZ több-biztosítós modellje mellett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, valamint Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fog érvelni, de a szocialisták is készülnek külső szakértővel.
Kés és kisbalta vet árnyat a szigeti majálisra
Késes fenyegetőzésre hivatkozva lefújta keddi majálisát az SZDSZ. A párt sajtóosztálya szerint ugyanis a Hajógyári szigetre tervezett keddi rendezvény előkészítése közben a Jobbik Magyarországért Mozgalom közelben tervezett ünnepségének helyszínéről többen átmentek az SZDSZ-hez, és provokálták a párt roma munkatársait. A jobbikosok szerint azonban fordítva történt: pont hogy őket fenyegették kisbaltával az SZDSZ büfései.
Személyes harc lett a budai kórházegyesítésből
Egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázzák a fővárosi koalíciós pártok, hogy csütörtökön miért nem bólintott rá a közgyűlés a három budai kórház összevonásáról szóló tervre. Az azonban kiderült, hogy már messze nemcsak szakmai, hanem személyeskedő viita folyik. Az SZDSZ a hatástanulmány hiányát kifogásolta, az MSZP szerint viszont a liberálisok mindig új követeléssel állnak elő. A Fidesz szerint viszont egy szocialista kórházreformer személyén marakodik a koalíció.
Horváth Ágnes belép az SZDSZ-be
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, belép a Szabad Demokraták Szövetségébe, de nem tervez pártbeli munkát.