százezrek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- lopás
- károkozás
- letartóztatás
- vádemelés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Életveszélyesen megfenyegettek egy apartmanost, százezreket zsaroltak ki tőle
A Siófoki Járási Ügyészség zsarolás és fenyegetés miatt emelt vádat azzal a 31 éves férfival és vele egyidős társával szemben, akik egyre veszélyesebb módon kényszerítették ismerősüket arra, hogy több százezer forintot fizessen neki.
Kiraboltak egy vendéget egy múcsonyi kocsmában
Őrizetbe vettek a kazincbarcikai rendőrök egy 25 éves férfit, aki egy múcsonyi kocsmában rabolt ki egy másik férfit.
Több, mint százezer forintot utaltak tévesen egy nő számlájára, aki ezután megtartotta a pénzt
Vádat emeltek jogtalan elsajátítás miatt azzal a nővel szemben, aki a bankszámlájára tévesen utalt összeget felvette, és később sem adta vissza tulajdonosának.
Zsarolta és fenyegette volt barátnőjét egy siófoki férfi
A siófoki rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki egy évig zaklatta és megfenyegette volt barátnőjét.
Már hamisítják a védettségi igazolványt
Az utóbbi pár hétben egyre több olyan bejegyzés jelent meg az interneten, ahol hamis védettségi igazolványt vennének. Akit azonban hamisítás miatt tetten érnek, akár 5 év börtönre is számíthat.
Vádat emeltek egy embercsempészettel foglalkozó bűnszervezet egyik tagja ellen
A bajai ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt azzal egy ukrán férfi ellen, aki október végén egy embercsempész bűnbanda megbízásából, pénzért öt alkalommal összesen 26 migránst szállított Bécs felé.
Egy szegedi áruház parkolójába szervezte a pénzmosást három csaló
A Füzesabonyi Járási Ügyészség három férfit vádol azzal, hogy csalással szerzett pénzek eredetének eltitkolásában és tisztára mosásában vettek részt.
Így tette a nadrágjába a lopott dolgokat a dorogi és esztergomi boltokat fosztogató férfi - videó
Lopás miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki néhány hónap alatt tizenegyszer lopott dorogi és esztergomi üzletekből, amivel több mint százezer forintnyi kárt okozott.
Azzal fenyegette volt barátnőjét egy siófoki férfi, hogy levágja a fejét
A siófoki rendőrök zsarolás miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit. Volt barátnője volt a célpont.
Kirabolt egy állateledel boltot egy budapesti férfi
A férfit két héttel a rablás után elfogták és letartóztatták.