Századvég Alapítvány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- migráció
- Soros György
- EU
- koronavírus
- közvélemény-kutatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az előválasztás egy roncsderbi
Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője, a Figyelő főszerkesztője az M1 vendége volt, ahol az ellenzéki előválasztásról beszélt. Lánczi szerint mindent elmond Karácsony Gergelyről és Horváth Csabáról, hogy egy kétmilliós városban együtt sikerült összegyűjteniük nagyjából tízezer szavazatot.
Századvég: A magyarok az erős nemzetállamokra szavaznak
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a magyarok jelentős többsége (80 százaléka) a nemzeti szuverenitás erősítése mellett áll és nem kér a mélyebb európai integrációból. Az alapvetően EU-tagság párti közvélemény elégedetlen a jelenlegi brüsszeli vezetéssel és változásokat akar.
- címkék:
- Brüsszel
- EU
- Századvég Alapítvány
- Címkefelhő »
Nem sérthették meg Ahmed H. jó hírnevét a Nemzeti Konzultációban
A 2015-ös röszkei határzavargásokban részt vevő Ahmed H. nevű szélsőséges iszlamista migráns, akit terrorizmus vádjával ítéltek el, 2018 elején beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát jó hírnév megsértése miatt, mivel a kormány Soros-tervről tartott 2017-es nemzeti konzultációjában az az – egyébként 100%-ban helytálló - állítás szerepelt róla, hogy kövekkel támadt a rendőrökre, és ezért elítélték. A Századvég Alapítvány elemzéséből kiderül, hogy a balliberális oldal kedvenc terroristájának a jó hírnevét nem sérthették meg 2017-ben, mivel őt már 2016-ban elítélték első fokon.
A magyarok többsége elutasítja a migrációt
A magyarok kétharmada (67 százaléka) aggasztónak ítéli a hazánkat célzó illegális bevándorlást, tízből négyen (41 százaléka) pedig kifejezetten súlyos problémának tartják azt - olvasható a Századvég Alapítvány szerkesztőségünknek megküldött közleményében. A felmérés eredménye ismét alátámasztotta, hogy a magyar társadalom elutasítja a migránsok tömeges, ellenőrizetlen beáramlását.
Az ellenzék botrányos parlamenti viselkedése balkáni hangulatot idéz
Az a törvényhozáshoz méltatlan viselkedés, mint ahogyan az ellenzék próbálkozott a parlamentben a munka törvénykönyvének módosítása kapcsán tartott szavazáson, nem nyugati demokráciába illő – értékelte a szerdai eseményeket Századvég Alapítvány két szakértője az M1-nek adott interjújában.
Az emberek többsége elítéli az agresszív tüntetőket és az ellenzéket
A megkérdezettek többsége nem tartja elfogadhatónak az ellenzék szerdai parlamenti akcióját, amely a parlament munkájának megakadályozását célozta. A jelentős többség elítéli az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot – derült ki a Századvég legfrissebb felméréséből.
Schlett István: Az egyetemre a politika nem való
Az ELTE adott helyet Schlett István legendás életművének a bemutatására. A szerzővel G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888.hu főszerkesztője beszélgetett, akinek ez volt az első nyilvános megszólalása a Századvég elnökeként.
Működésben a Soros-terv 2.0
Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök mutatta be itthon néhány nappal ezelőtt azt a tervet, amit a „New Pact for Europe" nevű projekt keretében a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a német Bertelsmann Alapítvány, a King Baudouin Alapítvány és a European Policy Centre dolgozott ki 2017 végén a brüsszeli bürokrácia és az európai politikai elit kiválasztott képviselőivel együttműködésben. A projekt új paktumot szorgalmaz az uniós tagállamok (különösen a német-francia tengely) számára az elmúlt évtizedek válságainak (2008-as nagy gazdasági válság, migrációs válság, terrorizmus), azok következményeinek kezelésében, különöss ...
Alacsony szinten van a kis- és középvállalatok digitalizációja Magyarországon
Míg a a nagyvállalatok a beszállítóiktól is megkövetelik a digitalizációt, a kis- és középvállalatok digitalizációja alacsony Magyarországon - mondta Regős Gábor, a Századvég Alapítvány közgazdásza hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A 888 a szárazföldi tüzérség, a Századvég a légi deszant
Ahogy azt az Origo is megírta, G. Fodor Gábor lett a Századvég Alapítvány új elnöke. Ebből az alkalomból készítettünk interjút vele.
A magyarok szerint Brüsszel gyengén kezeli a migrációs válságot
Az ellenzék migrációpárti taktikája elhibázott, hiszen a magyarokat erősen aggasztja az illegális bevándorlók Magyarországra érkezése. Itt a legújabb Századvég-kutatás.
A magyarok döntő többsége elutasítja a Sargentini-jelentést
A magyar lakosság többsége ellenzi a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, és kiáll a magyar álláspont mellett - derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Nincs még szükség a sziesztára
Regős Gábor közgazdász, a Századvég Alapítvány elemzője szerint egyelőre nincs létjogosultsága a szieszta bevezetésének, mert csupán két-három olyan hét van egy évben, amikor elviselhetetlen a hőség.
A balos vezetésű Spanyolország lehet a migránsok új Mekkája
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint Spanyolország magára húzhatja az illegális bevándorlók befogadásának gondját.
Egyre több ország követi a magyar migrációs politikát
Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az Európai Unió egyre több tagállama, most például Olaszország követi a magyar migrációs politikát.
- címkék:
- migráció
- Századvég Alapítvány
- Címkefelhő »
Václav Klaus volt cseh államfő szerint a V4-nek bátrabbnak kellene lennie
A visegrádi csoportnak több bátorságra, nagyobb elkötelezettségre lenne szüksége a geopolitikai kérdésekben - mondta Václav Klaus, Csehország egykori elnöke és volt kormányfője a budapesti Európa jövője elnevezésű nemzetközi konferencián.
A többség szerint a csalódottság vezérli a tüntetőket
Még a baloldaliak többsége is úgy látja, hogy a tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A DK és az LMP akár ki is eshet
Az M1 aktuális csatorna műsorában megszólaltatott két elemző, Lánczi Tamás és Mráz Ágoston Sámuel nem vállalkozott becslésre arról, mely pártok lesznek a nyertesei a magas választási részvételnek.
Kevesen hisznek az ellenzéki horrorkoalícióban
Kevesen hisznek egy ellenzéki koalíciós kormányban, derült ki a Századvég legújabb közvélemény-kutatásából. A Századvég által megkérdezettek mindössze 29 százaléka szeretné, hogy a választások után közös ellenzéki - horrorkoalíciós - kormány alakuljon a baloldali pártokkal és a Jobbikkal, ezzel szemben 51 százalékuk az Orbán-kormány újraválasztása mellett döntene. Még a baloldaliaknak is csak a fele értene egyet egy Jobbik-baloldal kényszerházassággal, míg a jobboldaliak szinte teljesen elutasítják azt.
Hatalmas a Fidesz előnye, súlyosbodik a Jobbik válsága
A kormánypártok előnye behozhatatlannak látszik, az LMP viszont feljött a Jobbik nyakára februárban. Erre jutott a Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatása.
Hatalmas fölényben a Fidesz
A kormánypártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat, nem változtak érdemben az erőviszonyok – derült ki a Századvég legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. A választók 80 százaléka szerint a Fidesz-KDNP nyeri meg az áprilisi választást.
Századvég: Tovább erősödött a Fidesz-KDNP
Tovább tudták növelni előnyüket a kormányzó pártok az ellenzékkel szemben az elmúlt egy hónapban, a Fidesz-KDNP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók és a teljes népesség körében is nőtt - derül ki a Századvég Alapítvány friss pártpreferencia-kutatásából.
Szakértők: A közép-európai országoknak nyitniuk kell Kína felé
A közép-európaiak gyakran nem kellően nyitottak Kínára, holott az elmúlt években nagyon sok változás történt az országban – hangzott el a közép-európai országok és Kína kapcsolatait vizsgáló 16+1 fórumon, kedden Budapesten.
Századvég: Ha az ellenzék közös jelölteket állít, az bukás lesz
Komoly szavazatvesztéssel számolhatnak az ellenzéki pártok, ha közös jelölt mögé állnak be a 2018-as parlamenti választásokon – írta a Századvég Alapítvány a legfrissebb felmérése alapján. A kutatás eredménye azt mutatta, hogy az az ellenzéki erő járhat a legjobban, aki saját jelöltet állít, mert vonzóvá válik a nagy tömegben lemorzsolódó ellenzéki szavazók számára. A Fidesz-KDNP közben tovább erősödött.
Szabó Dávid: Putyin az orosz érdekszférát védi
A mai Oroszország és a volt Szovjetunió között a legnagyobb különbség az éltető ideológia: Vlagyimir Putyin nem agresszívan terjeszkedő birodalomban gondolkodik, hanem Oroszország érdekszféráját próbálja megvédeni – állítja Szabó Dávid, a Századvég Alapítvány külügyi igazgatója.
Így alakul át 2017-ben a Századvég Alapítvány
Az Európát sújtó társadalmi és politikai válsággal, a fokozódó migrációs nyomással és a terrorizmus mindennapi veszélyeivel Brüsszel nem tud megbirkózni – mondta az Origónak Barthel-Rúzsa Zsolt. A Századvég Alapítvány kuratóriumi vezetője arról is beszélt, hogy hatékonyabb lesz az intézmény működése, valamint a médiával való kapcsolatokon is szeretne változtatni.
Századvég: Tények és hazugságok a kvótanépszavazáson
Infovideóban cáfolja meg a népszavazással kapcsolatos leggyakoribb hamis állításokat a Századvég Alapítvány, és egyúttal bemutatjuk a tényeket és elmondjuk az igazságot – erről beszélt az Origónak G. Fodor Gábor, az alapítvány elnökhelyettese.
A magyarok többsége támogatja a budapesti paralimpiát
Erőforrásként kell tekinteni Magyarországnak a fogyatékos emberekre, és ki kell használni a bennük rejlő lehetőségeket – többek között ezt hangsúlyozták a felszólalók az Esély és akarat - A parasport kitörési lehetőségei – című Századvég által szervezett budapesti konferencián. A megkérdezettek túlnyomó többsége támogatja, hogy Magyarország rendezzen paralimpiai játékokat.
Nem kopott a Fidesz népszerűsége
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.
Lezárta a Századvég-ügyet a nemzetbiztonsági bizottság
Lezártnak tekinti a Századvég-ügyet a nemzetbiztonsági bizottság részéről a parlamenti testület fideszes alelnöke, míg annak szocialista elnöke és ellenzéki tagjai egyaránt azt szorgalmazzák, hogy ha más fórumokon is, de foglalkozni kell még a kérdéssel.
Az EU-n kívül hozna létre menekülttáborokat a belügyminiszter
Az Európai Unió területén kívüli menekülttáborok létrehozását javasolja Pintér Sándor, aki szerint innen kötelezően be kellene fogadni a háború vagy üldöztetés elől menekülőket, míg a gazdasági migránsok beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének.
A közmunkások fele elégedett a fizetéssel
Rontott az MSZP, javult a Jobbik
A Fidesz-KDNP stabil vezető pozícióból várhatja az őszi önkormányzati választásokat, a baloldal végleg szétszakadni látszik - állapította meg a Századvég a július végén készített országos kutatása alapján, amelynek eredményei szerint a Jobbik az első számú ellenzéki párt, az MSZP pozíciója romlott.
Századvég: 8 százalék bízik Mesterházy győzelmében
Századvég: Csökkent a bizonytalanok aránya
A Századvég Alapítvány február végi felmérése szerint megállt a politikai aktivitás csökkenése, az elmúlt hónapban mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalt a stabilizálódás jellemezte.
A Jobbikkal érvelnek a Fidesz mellett a Századvég szerzői
Ha a szavazók arra a következtetésre jutnak, hogy az Orbán-kormány minden döntése a pénzügyi világ akaratát követi, az egyenesen a Jobbik karjaiba sodorja őket - érvelnek a Századvég Alapítvány munkatársai a Fidesz intézkedései mellett a Financial Times blogjában.
Századvég: A többség változtatna a korkedvezményes nyugdíj rendszerén
A Századvég Alapítvány májusi közvélemény-kutatásában még a magukat baloldalinak vallók körében is azok voltak többségben, akik változtatnának a hatályos nyugdíjszabályokon.
Századvég: Orbán új politikáról beszélt, új politikai nyelven
Hét pontban értelmezte a Századvég Alapítvány Orbán Viktor két beszédét, amelyekben szerintük a miniszterelnök új világrendről és egy új politika alapjairól beszélt. Az intézmény értelmezése szerint a kormányfő arról beszélt "új politikai nyelvén", hogy megújulási verseny alakult ki, amelyben Magyarország nem maradhat le, s ezért van szükség új eszközökre is, mint például a válságadók.
Századvég: Enyhén csökkent a Fidesz hatalmas fölénye
Változatlanul őrzik előnyüket a kormánypártok a Századvég Alapítvány novemberben elvégzett közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz támogatottsága az előző hónaphoz képest visszaesett ugyan, de csak a hibahatáron belüli mértékben.
Századvég: 51 százalék fontolná meg az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést
A többség hallott az állami pillérbe való átlépés lehetőségéről, és kész fontolóra is venni azt. A pénztári egyenleggel kapcsolatban a tagok többségének nincsenek megfelelő ismeretei, és nem számít túl jó nyugdíjra - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásából. Matolcsy György gazdasági miniszter ugyanakkor a 2011-es költségvetés bemutatásakor elmondta, hogy a kormány 90 százalékos visszalépéssel számol.
Beperli Dávid Ibolyát a hírbe hozott Stumpf
Pert indít Dávid Ibolya MDF-elnök ellen Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf úgy gondolja, hogy a pártelnök megsértette személyiségi jogait, amikor összefüggésbe hozta őt az MDF elnökválasztása körül kialakult megfigyelési botránnyal.
Kizsigerelt népszavazásoktól féltik a demokráciát
Új életet lehelne népszavazás pártok és politikusok rövidtávú, önös politikai érdekei miatt kiüresedő intézményébe a Political Capital Institute és a Századvég Alapítvány. A politikai elemzők többek között nyilvánosságra hoznának minden népszavazással kapcsolatos költséget, rövidebb határidőket szabnának, és kauciót vezetnének be a komolytalan kérdések ellen.
Milliókba kerültek az exit pollok
Exit pollnak nevezhető, vagyis a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló kutatást a múlt vasárnap csak két csoport végzett: a Tárki, illetve a Forsense a Századvég Alapítvánnyal közösen. A kutatók több mint 15-15 ezer szavazót értek el. Az alkalmazott módszereknek és a kutatásra költött összegeknek jártunk utána.