Szász Károly
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
- PSZÁF
- rendőrség
- PSZÁF-elnök
- felügyelet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
PSZÁF: Egyre több a repedés a magyar bankrendszeren
A PSZÁF szerint mielőbb meg kellene emelni a bankok hitelezési kockázatokra számított tőkekövetelményét, a felügyelet már elküldte erre vonatkozó javaslatát a nemzetgazdasági miniszternek. A bankrendszer tőkehelyzetének megerősítése fontos lenne az ország esetleges további leminősítésének megelőzése érdekében, és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is - mondta a felügyelet elnöke az MTI-nek. Az [origo] úgy tudja, a javaslatot a szakminisztérium és a jegybank sem támogatta.
Közel harmincezren végtörlesztettek október végéig
A PSZÁF összesítése szerint eddig a végtörlesztők 44 milliárd forint veszteséget okoztak a bankoknak. Legtöbben saját forrásból törlesztenek, forinthitel-szerződést emiatt ötszáznál is kevesebben kötöttek.
PSZÁF: Több mint 23 ezren végtörlesztettek az első három hét alatt
Harmincmilliárd forintot meghaladó veszteséget okoztak a bankrendszernek az első három hét alatt igénybe vett végtörlesztések - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Matolcsy: Egyelőre nem lesz új devizahiteles mentőcsomag
"Magyarország tilos útra tért az devizahitelezéssel, ennek isszuk most a levét" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet elnökével folytatott megbeszélése után. Matolcsy György azt is mondta, nincs "varázsvessző, amellyel ki lehet szabadítani a csapdából a devizahiteleseket", szerinte a bankokkal közösen kell megtalálni a megoldást, ezért a jövőben a kormány nem tesz egyoldalú lépéseket a devizahitelesek megmentésére, és új szakaszt nyit a bankokkal való együttműködésében.
Nem félti a végtörlesztéstől a bankrendszert a PSZÁF elnöke
A magyar bankrendszer stabil és a végtörlesztési lehetőség lezárulta után is az marad - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke hétfőn. Szász Károly szerint a veszélyt azt jelentheti, hogy a bankrendszer egyensúlyi állapota a csökkentett hitelezési aktivitás mellett áll be. A PSZÁF szélesítené a saját rendeletalkotási jogát is, hogy gyorsabban reagálhasson a piaci változásokra.
PSZÁF-elnök: Nem lehet devizában végtörleszteni a devizahitelt
Szász Károly szerint nincsenek kiskapuk: csak forintban lehet végtörleszteni. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke kijelentette, hogy a magyar bankok tőkehelyzete összességében kedvező.
PSZÁF-elnök: Megkérdőjelezhetetlenek a hitelszerződések
Bár a devizahiteleknél kialakult helyzet valamennyi szereplő - az állam, a bankok, a hitelfelvevők és a szabályozó hatóságok - felelősségét felveti, a megkötött szerződések a mindenkor érvényes jogszabályok alapján születtek meg - közölte kedden Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.
Kormánypárti javaslat töri meg a végkielégítések elleni harcot
Két eldugott kormánypárti törvénymódosítás teremtene lehetőséget arra, hogy a pénzügyi felügyelet és médiahatóság vezetői egyfajta adózatlan végkielégítést kapjanak, ha távoznak munkahelyükről. A kormány tavaly indított hadjáratot a "pofátlan" állami végkielégítések ellen, amelyeket 98 százalékos adóval sújtottak. A felügyelet és a médiahatóság vezetői esetében azért tartják indokoltnak a tízmilliót bőven meghaladó lelépési pénzt, mert a két hivatal vezetői egy évig nem mehetnek el máshová dolgozni távozásuk után.
Szinte ingyen vált pénzt a volt Skype-vezér új netes vállalkozása
Függetlenül az összegtől minimális díjért biztosítja a pénzváltást egy év elején indult internetes vállalkozás, amelynek egyik alapítója a Skype korábbi vezetője. Egyelőre csak az angol font és az euró között működik a szolgáltatás, de az alapítók az üzleti szférát most megcélzó cég terjeszkedését tervezik, azaz más devizákat is be akarnak kapcsolni a rendszerbe.
PSZÁF-elnök: Veszteséges is lehet idén a bankrendszer
A magyarországi bankadónak tervezhetőnek kell lennie, máskülönben rontja a versennyképességet - mondta Szász Károly, a pénzügyi felügyelet elnöke az MTI-nek. Szász szerint a pénzintézetek már elfogadták ezt az adót mint a válság terheihez való közösségi hozzájárulás formáját.
A PSZÁF elnöke egyetért a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával
A nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges, és szakmailag indokolható lépés a PSZÁF elnöke szerint.
Washingtonban tárgyal Matolcsy György
A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank október 8-10. közötti közgyűlésén Magyarországot IMF- és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli. A magyar delegáció tagja lesz még Simor András jegybankelnök és Szász Károly PSZÁF-elnök is.
Szász Károly: El kell kerülni, hogy hitelesek azt higgyék, az állam fizetni fog helyettük
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.
Három hónapos határidőt vállal a PSZÁF
Közvetlenebb és egyénre szabott fogyasztóvédelmi szolgáltatást ígér a panaszosoknak a PSZÁF.
Szász: A gyenge forint miatt nem kell vészforgatókönyv
Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.
Korábbi vezetők végkielégítését fizettetné vissza az MSZP
Az első Orbán-kormány újra vezető beosztottásba került embereinek végkielégítését fizettetnék vissza a szocialisták.
Több mint 1,8 milliós fizetést kaphatnak a PSZÁF alelnökei
A parlament költségvetési bizottsága a korábbi tervekben szereplő több mint 1,6 millió forint helyett 1,8 millió forintos fizetést adna a PSZÁF alelnökeinek.
Milliárdokat keresnek a bankok a devizahiteles árfolyamtrükkön
Évente több milliárd forintot keresnek a bankok azon, hogy a saját maguk által meghatározott árfolyamon számolják ki a devizahitelesek havi törlesztőrészeletét. A PSZÁF új elnöke a hét végén vetette fel a szabályozás módosítását, de kidolgozott javaslat még nincs. Egy új számítási módszer évi több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet a hiteleseknek.
Szász: Nincs napirenden az MNB-vel való egyesülés
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak.
Szász Károlyt jelöli PSZÁF-elnöknek Orbán
Szász Károlyt javasolja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének élére Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Sólyom kinevezte Szász Károlyt a PSZÁF élére
Sólyom László köztársasági elnök kinevezte Szász Károlyt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökévé.
Szijjártó: Orbán már tárgyalt Szásszal a PSZÁF-ról
Szijjártó Péter miniszterelnökségi szóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel tárgyalt Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről. Az előző elnök ezzel egyidőben jelentette be lemondását.
Agyonhallgatva, megszüntetve, kirúgva, elbénázva
Ha végigtekintünk a magyar gazdasági élet tisztességén és átláthatatóságán őrködni hivatott intézmények sorsán, azt látjuk, hogy minél jobban működnek, annál kevésbé figyelnek oda rájuk, annál inkább ellehetetlenítik vagy éppen támadják őket a kormányok és a - kormánypárti - képviselők. Miért lenne fontos, hogy mindez ne így legyen?
Cs�nyi Authra cser�lte Sz�szt
Sz�sz K�rolyt Auth Henrik v�ltja az OTP Bank szerbiai le�nyv�llalat�nak �l�n - mondta Pongr�cz Antal, az OTP Bank vez�rigazgat�-helyettese az MTI-nek kedden.
Fizet az állam a jogsértően kirúgott Szász Károlynak
Fizetni fog az állam, amiért jogsértő módon távolította el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éléről Szász Károlyt és helyettesét 2004-ben. A két egykori vezető ugyanis jogerősen pert nyert a bíróságon. A jogszabály módosítását, amellyel elérték Szász menesztését, már elfoogadásakor komoly viták övezték.
Vádat emeltek Szász Károly tíz munkatársa ellen
Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség a korábbi PSZÁF-elnök, Szász Károly tíz egykori munkatársa ellen. Egyiküket azzal vádolják, hogy százas nagyságrendben követetett el ilyen bűncselekményt.
Már nem nyomoznak Szász Károly ellen
Bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást az ügyészség Szász Károly ügyében. A PSZÁF egykori vezetőjét a felügyeletnél 2000-2001-ben kötött megbízási szerződések miatt gyanúsította meg a rendőrség felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítással, Keller László feljelentése alapján.
Börtönbe kerül Szász Károly támadója
Jogerősen 13 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki részt vett Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésében. A támadó korábban csak felfüggesztettet kapott, de az ítéletet másodfokon súlyosbították. Azt továbbra sem tudni, ki volt a biciklis támadó társa, és megtorlás vagy megfélemlítés állt-e a háttérben.
Huszonegy vádlottja van a brókerbotránynak
A vádemelésig jutott a brókerbotrány ügyében folytatott nyomozás, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila lett. Mellette Kerék Csaba, Rejtő E. Tibor, Forró Tamás és Bitvai Miklós is vádlottak. Csak egyetlen politikust vádoltak meg, egy kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt. A rendőrség szerint csak kétmilliárd forint tűnt el, a többi elsikkasztott pénzt sikerült zárolni, vagy vagyontárgyak formájában lefoglalni. Polt Péter legfőbb ügyész a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, nem kötöttek vádalkut Kulcsárral.
Elítélték Szász Károly biciklis támadóját
Első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki bűnsegédként vett részt Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésében. Azt továbbra sem tudni, hogy ki volt a társa és miért bántalmazták Szászt.
Vádjavaslat várható Szász Károly ügyében
Befejeződött a nyomozás Szász Károly volt PSZÁF-elnök ügyében. Várhatóan hamarosan vádjavaslattal küldik tovább a nyomozati anyagot az ügyészségnek. A rendőrségen csak annyit mondtak, még tart az iratismertetés.
Vádat emeltek Szász Károly támadója ellen
Szász Károly bántalmazása ügyében maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség - adta hírül az egyik kereskedelmi televízió pénteken.
A rendőrök sem árulják el, csalt-e Szász Károly
Sem a Nemzeti Nyomozó Iroda, sem Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egykori vezetőjének ügyvédje nem árult el semmit arról, mi történt Szász szerdai gyanúsítotti kihallgatásán. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy 2000-2001-ben vezetése alatt a PSZÁF olyan szerződésekért fizetett ki pénzt, amelyek mögött teljesítés nem állt. A nyomozók szerint ez csalás, hűtlen kezelés gyanúját veti fel.
Újra beidézték Szász Károlyt
Újra beidézte gyanúsítotti kihallgatásra Szász Károlyt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Lehetséges, hogy az eddigi okirat-hamisítás mellett a jóval súlyosabban minősülő hűtlen kezelés bűncselekménye is felmerül - mondta a PSZÁF egykori vezetőjének ügyvédje az MTI-nek kedden.
Vádemelési javaslat Szász támadói ügyében
Várhatóan vádemelési javaslattal zárul a rendőrségen a Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverése miatt indult nyomozás - véli Szász ügyvédje. A rendőrség ezt megerősítette, azt közölték, hogy jövő hétfőn küldik át az aktákat az ügyészségre.
Keller megsértette Szász Károly jó hírét
Megsértette Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt elnökének jó hírnevét Keller László. Az egykori közpénzügyi államtitkár akkor vétett, amikor arról nyilatkozott, hogy Szász Károly felelősségét meg kell vizsgálni egy engedély megadásában - mondta ki elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Gyanúsítottként hallgatták ki Szász Károlyt
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnökét. Szász Károly, akit okirathamisításra való felbújtásért gyanúsítanak, tagadta, hogy bármiféle bűncselekményt követett volna el. A feljelentés szerint Szász megbízási szerződéseket kötött a PSZÁF belső munkatársaival, akik valós teljesítmény nélkül juthattak különfizetéshez.
Szász Károlyt beidézte a rendőrség
Szász Károlyt gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a rendőrség - tudatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) egykori elnökének ügyvédje. Az ügyvéd nem hivatalosan úgy értesült, hogy Szász Károlyt okirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség a PSZÁF-nél történt megbízási szerződések megkötése miatt.
Az MSZP megszabadulna Keller volt kabinetfőnökétől
Keller László volt kabinetfőnöke ügyvédjén keresztül nyilatkozott keddi meggyanúsításáról. Tagadta, hogy kenőpénzt vett volna át Kulcsártól. Elismerte viszont, hogy több alkalommal találkozott Kulcsár Attilával, de szerinte még jóval Szász Károly megveretése és a brókerbotrány kipattanása előtt tartották mindegyik összejövetelt. Ráadásul nem a PSZÁF-ről készült jelentés miatt találkoztak a volt kabinetfőnök szerint. A meggyanúsított volt tisztviselő azután nyilatkozott, hogy előbb Demeter Ervin fideszes képviselő támadta és vádolta korrupcióval személyén keresztül az MSZP-t, majd az MSZP szóvivője azt javasolta neki, függessze fel p ...
Szász Károly megverése miatt hallgatták ki Kulcsárt
Tanúként hallgatta ki a rendőrség szerdán Kulcsár Attilát Szász Károly volt PSZÁF- elnök megverésével kapcsolatban. A rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a bróker milyen kapcsolatban állt a PSZÁF-elnök megverésével gyanúsított férfival.
Nem lesz szembesítés a Szász-ügyben
Valószínűleg nem lesz szembesítés Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete volt vezetőjének megverése ügyében. Mind Szász Károly jogi képviselője, mind a megverésben közreműködéssel gyanúsított férfi védője azt mondta, hogy kicsi a valószínűsége a szembesítésnek, mert Szász Károly olyan testhelyzetben volt, hogy nem tudná bizonyossággal felismerni támadóját.
Bepereli Demetert Bárándy
Polgári peres eljárást indít, és büntetőfeljelentést is tesz Bárándy Péter igazságügy-miniszter Demeter Ervin ellen, fideszes politikus egyik kijelentése miatt. Demeter ugyanis egy tévéműsorban azt állította, hogy Bárándy és a Szász Károlyt megverő férfi között kapcsolat van, mivel a miniszter ismeri Kulcsár Attilát, aki ismeri a verőembert - írja a Népszabadság.
Vásárolgatás közben maradt DNS a Szász-féle biciklin
Egy sikertelen vásárlási próba közben kerülhetett a Szász Károly megverésével gyanúsított férfinak a DNS-e arra a kerékpárra, amelyet a bűntett helyszínén találtak - legalább is a gyanúsított vallomása szerint. Vélhetően a volt PSZÁF-elnököt is beidézik, hogy felismeri-e feltételezett támadóját, aki gyakran telefonálgatott a brókerbotrány vádlottájnak, Kulcsár Attilának.
Kulcsárt hívogatta a Szász-ügy gyanúsítottja
Újabb gyanúsítások várhatóak Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésével kapcsolatban. Az eddigi egyetlen gyanúsítottnak, egy más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfinak Kulcsár Attilához, a brókerbotrány vádlottjához annyi köze biztosan van, hogy egy városból származnak, és rendszeresen beszéltek telefonon.
Kulcsár ismerőse verhette meg Szászt
Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök hétfőn egy férfit Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésének ügyében - adta hírül az RTL Klub híradója. A Népszabadság szerint a férfi ismerte és kapcsolatban is állt Kulcsár Attilával, a brókerbotrány fő gyanúsítottjával.
Már nem keresik Szász támadóit
Felfüggesztették a nyomozást Szász Károly megverése ügyében, miután egy év után sem sikerült megtalálni az elkövetőket. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének akkori elnökét tavaly júniusban verték meg az utcán széklábbal és seprűnyéllel.
Tagadja a PSZÁF Szász 80 milliós végkielégítését
A PSZÁF közleményben tagadta a Magyar Hírlap állítását, mely szerint Szász Károly, a PSZÁF hamarosan távozó elnöke 80 millió forintos végkielégítésre számíthat. A közlemény szerint a távozó elnöknek csak a törvényben rögzített juttatások járnak, az összegre azonban nem tértek ki.
Nem választották meg az új PSZÁF-vezetőt
Noha a költségvetési bizottság hétfői ülésén 15 igen és 10 nem szavazat mellett támogatta Farkas István jelölését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsa elnöki posztjára, a parlamenti szavazáson nem volt határozatképes az Országgyűlés, így nem választották meg. Farkast múlt héten, az úgynevezett PSZÁF-törvény alapján jelölte a szervezet élére Medgyessy Péter miniszterelnök. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a kormány megszabaduljon a jelenlegi elnöktől, Szász Károlytól.
Az Eximbank elnöke kerülhet a PSZÁF élére
Farkas Istvánt, az Eximbank elnökét jelöli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) irányító felügyeleti tanács elnökévé a miniszterelnök. Az új törvény révén a kormány megszabadulhat a PSZÁF jelenlegi elnökétől, Szász Károlytól.