Szaddám Huszein
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Bagdad
- USA
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lehet, hogy két évet is várni kell Szaddám perére
Két évbe is beletelhet, mire Szaddám Huszein volt iraki diktátor bírái elé állhat, mert a jogi szakértők el akarják kerülni az olyan jogi félrecsúszásokat, mint amilyen Slobodan Milosevic egykori szerb vezető hágai perét is hátráltatja - írta a szombati The Times. Az iraki háborús bűnösök felelősségre vonását előkészítő brit és amerikai jogászok a napilap szerint kizárták annak lehetőségét, hogy elsőként Szaddámot ültessék a vádlottak padjára.
Kifizették a Szaddám-fiúk vérdíját
Az Egyesült Államok kifizette a vérdíjat annak az informátornak, aki tavaly júliusban nyomra vezette a Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök fiai, Kuszaj és Udaj Huszein után kutató amerikai csapatokat. Néhány napja utalták át az összeget - közölte Julie Reside, az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője, aki nem árulta el, hogy a teljes vérdíjat fizették-e ki.
Jó egészségnek örvend Szaddám
Az Irakot megszálló amerikai hadsereg cáfolta azokat a korábbi iraki sajtóértesüléseket, hogy Szaddám Huszeint rossz körülmények között tartanák fogva.
Élőben akarják nézni az amerikaiak bin Laden kivégzését
Minden harmadik amerikai megnézné a tévében Oszama bin Laden esetleges kivégzését, ha erre lehetősége lenne, a megkérdezettek kétharmada pedig helyesnek tartaná, ha a csatornák rendszeresen mutatnák a halálos ítéletek végrehajtását. Ennél kevesebben, a nyilatkozó személyek tizennyolc százaléka akarja, hogy Szaddám Huszein általuk remélt kivégzését leadja a televízió, és minden tizedik ember áldozna pénzt az iraki diktátor utolsó perceit bemutató képekért.
Szaddám látogatót fogadhatott börtönében
A Nemzetközi Vöröskereszt két képviselője szombat délelőtt meglátogatta Szaddám Huszeint, az amerikai hadsereg foglyát, Irak volt vezetőjét. Állapotáról nem árultak el semmit, de jelezték, mindenben segítették munkájukat az amerikaiak. Közvetítésükkel Szaddám levelet küldhetett családjának.
A Vöröskereszt meglátogathatja Szaddámot
Hamarosan meglátogathatja Szaddám Huszeint a Vöröskereszt küldöttsége, akik a tavaly decemberben őrizetbe vett diktátor fogvatartásának körülményeit ellenőrzik. Erről a nemzetközi szervezet elnöke számolt be, aki ugyanakkor közölte azt is, az őrizet körülményeivel kapcsolatban nem hoznak nyilvánosságra semmit, mivel ez megilleti a hadifoglyokat, így magát Szaddám Huszeint is.
Szaddám kábítószer hatása alatt támadta meg Kuvaitot
Szaddám Huszein volt protokollfőnöke azt állítja, hogy a diktátor kábítószer hatása alatt állt, amikor 1990-ben Kuvait megtámadásáról döntött. A protokollfőnök szerint Szaddám az ötvenes évektől kezdve élt drogokkal.
Nyugdíjat kap Szaddám elődje
Az iraki kormányzótanács életjáradékot szavazott meg Irak utolsó, Szaddám Huszein Baath Pártja által 1968-ban megdöntött elnökének.
- címkék:
- Szaddám Huszein
- Irak
- életjáradék
- elnök
- Címkefelhő »
ENSZ-vezető neve Szaddám listáján
Tagadja az iraki segélyezéssel foglalkozó ENSZ-program vezetője, hogy kenőpénzt vagy adományokat fogadott volna el Szaddám Huszein tavaly elűzött diktátor rezsimjétől.
Hallgattak Király B. iraki pénzéről
A magyar titkosszolgálatok 2000 őszén az Orbán-kormány illetékeseivel közölték azt az értesülést, hogy a Király B. Izabella nevével fémjelzett Magyar Érdek Pártja politikai szolgálataiért cserében jelentős anyagi támogatást kapott Szaddám Huszein rezsimjétől - írja a Népszabadság. A Király B.-ügyet azonban akkor politikai okokból félretették.