Szaddám Husszein
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- Tárik Azíz
- Total
- Szíria
- Sylvester Stallone
Meghalt Tárik Azíz
Hetvenkilenc éves korában meghalt pénteken Tárik Azíz, aki nyolc éven át volt Szaddám Husszein iraki diktátor külügyminisztere, kormányának "arca" és rendületlen védelmezője a nemzetközi porondon három háborún át, s akit később az irakiak százezreit meggyilkoló rezsim tagjaként ítéltek halálra.
- címkék:
- Szaddám Husszein
- Tárik Azíz
- Címkefelhő »
- legfrissebb
- legrégebbi
Belső puccs az al-Kaidában: az Iszlám Állam felemelkedése
Önök hallottak mostanában az al-Kaidáról? Ha nem, és helyette inkább az Iszlám Államról, az nem véletlen. Az al-Kaida ugyanis mostanra csaknem tetszhalott állapotba került. Ennek szövevényes története a minap látott napvilágot. Ebből kiderül, milyen körülmények együttállása kellett ahhoz, hogy az Iszlám Állam puccsot hajtson végre a 2000-es években még oly rettegett terrorszervezetben. Nem akárkik vallottak erről.
Trump szerint a világ jobb lenne Kadhafival és Szaddám Huszeinnel
A világ kétségkívül jobb lenne, ha Szaddám Huszein iraki és Moammer Kadhafi líbiai diktátor még mindig hatalmon lenne – mondta az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump egy vasárnap közzétett interjúban.
Iraki ügyleteik miatt büntettek két olajcéget
A Total olajipari céget 750 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte pénteken a párizsi fellebbviteli bíróság az iraki olajat élelmiszerért ENSZ-program korrupciós ügyében.
- címkék:
- Szaddám Husszein
- Irak
- olaj
- korrupció
- bírság
- Total
- Címkefelhő »
Múzeum lett Szaddám Huszein palotájából
A Basra Múzeum célja, hogy segítse az irakiakat megérteni saját történelmüket, és hogy a külföldiek felé más képet fessen az országról.
- címkék:
- Szaddám Husszein
- Irak
- Bászra
- múzeum
- Címkefelhő »
Vérdíjat tűzött az egykori iraki elnök fejére a hollywoodi szupersztár
Csak félig amerikai, a filmtörténet egyik leghíresebb csecsemője az ő hangján szólalt meg, ráadásul vérdíjat tűzött ki Szaddám Husszeinre. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a hatvanötödik születésnapját ünneplő Bruce Willis kapcsán.
- 1