Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőrség
- baleset
- Nyíregyháza
- Szabolcs vármegye
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Uzsorás párt kapcsoltak le Szabolcsban
A rendőrök szerint a 39 éves nyírmadai férfi és 32 éves társa a helyieknek adott kölcsönöket magas kamatra.
Nem tudom, hova mehetnek ilyenkor, talán a Tescóba
Nagyon szorít a mellkasom, megindult a szülés, bevettem valami gyógyszert - jellemzően ilyen panaszokkal hívják ki a mentősöket azok a potyautasok, akik valamilyen betegséget színlelve próbálják elvitetni magukat a közeli városba. Sokan közülük egyszerűen lelépnek a kórházból. A mentősök szerint az sem ritka, hogy indokolatlanul riasztják őket. Az emberek nincsenek tisztában vele, hogy így a mentősök mellett kiszúrnak azokkal is, akiknek tényleg az életük forog kockán.
Drogot áruló boltost kaptak el Nyíregyházán
A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett három, drogterjesztéssel gyanúsított szabolcsi férfit. Egyikük a saját boltjában árulta a kábítószert.
Törik és pajtákba viszik a dohányt Pócspetriben
Hajnalban indul a dohánytörés Pócspetri határában. A munkások Virginia dohányt takarítanak be, és szállítják be őket a pajtákba szárításra. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a dohány tizenhatezer embernek biztosít megélhetést. Nézze meg a betakarításról készült képeket!
Drága lesz a meggy a fagy miatt
Az utóbbi évek legmagasabb felvásárlási árával indult a meggyszüret Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykár miatt - közölte a térségi kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-vel. A dinnyét alig tizedelte meg a jégverés.
Megmentette az április a szabolcsi almát
Még összejöhet a közepes termés, mert a jókor jött esők pótolják a húsvéti fagy okozta károkat. Április elején elfagyott a kajszibarack, a korai meggy, a cseresznye, az őszibarack és a szilva is a Nyírségben.
Drogfutárként dolgoztatta 53 éves anyját egy szabolcsi férfi
Egy 53 éves nőt, a fiát és a férfi feleségét is letartóztatták csütörtökön a nyíregyházi pályaudvaron kábítószerterjesztés miatt. Az 53 éves nő drogfutárként dolgozott a fiának, és Budapestről szállította Szabolcsba a speedet, amelyet Szamosszegen értékesítettek.
Keleten még mindig nagyon megy az uzsorázás
A rendőrség adatai szerint továbbra is Hajdú-Biharban, Szabolcsban és Borsodban követik el a legtöbb uzsora-bűncselekményt, tavaly november óta 30 esetben emeltek vádat, és jelenleg is 164 ilyen ügy van folyamatban. Volt olyan eset is, amikor egy pár ötezer forintot adott kölcsön ötezres kamatra, és amikor az adósok nem adták meg a tartozást, vascsővel és vasvillával mentek behajtani a pénzt.
Húsz hektáron ég a nádas a Tisza mentén
Kigyulladt a nádas és az avar a Tisza mentén, Tokaj közelében. A Rakamaz és Tiszanagyfalu közötti tűz lakott területet nem fenyeget, de egy erdő veszélyben van, ezért a tűzoltók kettes fokozatú riasztást rendeltek el.
Avartűzben életveszélyesen megsérült egy férfi Nyíregyházán
A férfi tisztázatlan okok miatt bement az égő bokrok közé. Szabolcsban szombaton kora délutánig negyven avartűzhöz riasztották a tűzoltókat.
Zsebtolvajokról szóló filmet néznek a szabolcsi buszok utasai
Egy zsebtolvajokról szóló, másfél perces kisfilmet játszanak be a Szabolcs Volán buszain, amelyet a rendőrség készített. Ez az első ilyen bűnmegelőzési kampány, később a házaló csalókról és a drogdílerekről szóló filmeket is nézhetnek majd az utasok.
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding vezérigazgatóját
A rendőrség gazdaságvédelmi osztálya nyomoz a négy kórházat működtető egészségügyi holding vezetője ellen.
Marad az extrém hideg vasárnap is
A legmelegebb vidékeken is csupán -6 Celsius-fok lesz vasárnap kora délután, de sok helyen -10, -11 fok lesz a legmelegebb. Két megyére adott ki narancs figyelmeztetést a meteorológia a hófúvások és a különösen hideg időjárás miatt.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Szolnok megyében
Egy vele szemben közlekedő, éppen előző gépkocsi ütötte el a kerékpárost, aki a baleset helyszínén belehalt a sérüléseibe.
Ajtaján lógó férfival száguldott egy kamion a 4-esen
A teherautó miskolci sofőrje nem mert megállni, mert megrémült a kamionba kapaszkodó, oroszul kiabáló férfitól, aki csak figyelmeztetni akarta egy balesetre. A kamion 20-25 kilométeren át nyolcvannal robogott az ajtaján lógó férfival.
Villámlással érkezik a hidegfront
Bőséges csapadékra kell számítani csütörtök délután Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A villámlással járó zivatarokat egy markáns atlanti ciklon hosszan elnyúló frontrendszere okozza.
Másfél milliónyi osztálypénzt sikkasztott egy szülő a gyanú szerint Nyíregyházán
Az egyik szakközépiskola szülői munkaközössége az után tett feljelentést, hogy eltűnt az osztály szalagavatójára és bankettjére összegyűjtött pénz. A rendőrség szerint a szálak az egyik szülőhöz vezettek, aki beismerte, hogy nyáron nehéz anyagi helyzetbe kerültek, ezért kellett neki a pénz.
Év végére elérheti az egymilliárdot Nyíregyháza bevétele
A szabolcsi megyeszékhely polgármestere szerint a jelentős árbevétel oka, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is jól teljesítenek a nyíregyházi kis-és középvállalkozások.
Napi Gazdaság: Hiány miatt drágul az alma
A május eleji fagyok a termés csaknem kilencven százalékát tették tönkre az ország legnagyobb, almatermelő területén, a Nyírségben - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint a hiány miatt megy fel az alma ára.
Több ezer csirke égett meg egy kigyulladt telepen Újfehértón
Egyelőre ismeretlen okból kigyulladt egy baromfitelep Újfehértón hétfő hajnalban. Az ott nevelt tízezer kiscsirkének csak egy részét tudta kimenteni a helyszínre érkezett mintegy negyven tűzoltó.
Kihűlés miatt halt meg egy szabolcsi férfi
Rosszul lett háza udvarán és nem tudott segítséget hívni, ezért halt meg mútl héten egy 59 éves eperjeskei férfi.
Szén-monoxid-mérgezést kaphatott egy pékség két dolgozója
A balesetet valószínűleg a gázkazánból szivárgó szén-monoxid okozta.
Kigyulladt egy édességraktár Mátészalkán
Négy település tűzoltóit riasztották, amikor kigyulladt egy édességlerakat Mátészalkán. A 450 négyzetméteres, könnyűszerkezetes épület teljes terjedelmében égett. A tüzet eloltották, senki sem sérült meg.
Droglabort talált a rendőrség egy kigyulladt nyíregyházi tanyán
Több száz zsáknyi mákból állítottak elő kábítószert azon a Nyíregyháza melletti tanyán, amelyet szerdán fedezett fel a rendőrség. A droglabort azután találták meg, hogy kigyulladt egy épülete, és a kiérkező tűzoltóknak gyanúsak lettek az ott talált gázpalackok és zsákok. A tanya tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték.
Szmogriadót rendeltek el Nyíregyházán
A szabolcsi megyeszékhelyen vasárnaptól visszavonásig teljes tűzgyújtási tilalom van, és azt javasolják a város lakóinak, hogy ne járjanak autóval. Mivel számottevő légmozgás nem várható a napokban, tovább romolhat a levegő minősége a városban.
Lakástűzben súlyosan megsérült egy férfi Szabolcs megyében
A ház egyik szobájának berendezési tárgyai gyulladtak meg, az azonban még nem tisztázott, hogy mi okozta pontosan a tüzet. A lakásban élő férfi harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
Jöhet az uniós pénz az M3-as újabb szakaszára
Megépülhet az M3-as autópálya újabb szakasza Vásárosnaményig, az Európai Bizottság határozata szerint a 62 milliárd flrintos költség több mint felét az uniós állja.
Csecsemője meggyilkolásával gyanúsítanak egy szabolcsi nőt
A nő kórházi kezelésre jelentkezett, ahol az orvosi vizsgálatnál kiderült, hogy nemrég szült, a nyilvántartásban azonban nem szerepelt az újszülött. A csecsemő holttestét később a rendőrök találták meg a nő lakásában, egy szekrényben.
Orvosi táskát lopott a mentőktől egy kisvárdai férfi
A mentők éppen egy segítségre szoruló embert láttak el, amikor a büntetett előéletű férfi ellopta az orvosi táskájukat. A férfit elfogták, és beismerte a tettét.
Másfél milliárdos baromfifeldolgozó-fejlesztés Kisvárdán
Több mint másfél milliárd forintos költségből korszerűsítette és bővítette kisvárdai üzemét a Master Good Cégcsoport, amely a fejlesztéssel Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozóját alakította ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. Az üzem látja el a környék McDonald's éttermeit, a Tescót és több hazai és külföldi üzletláncot is.
Maszkos rablók akartak kirabolni egy idős nőt Tiszalökön
Könnyebb sérüleseket szenvedett az a hetvenéves nő, akit a betörők egy zseblámpával ütöttek le, miután a lakásában nem találtak készpénzt.
Három házat gyújtottak fel Nyírbátorban
A tűzoltók szerint szándékos gyújtogatás okozta Nyírbátorban azt a tüzet, amelyben három egymás mellett álló lakóházban csaptak fel a lángok. Az anyagi kár eléri a 25 millió forintot.
A "bűvös búgócsiga" ellen hirdetett hajtóvadászatot Orbán
"Nem köpnek, nem vallanak" az uzsorások áldozatai, mert tartanak a sokszor százszázalékos kamatra kölcsönt adó uzsorásoktól, néha pedig kifejezetten jól jön nekik is, hogy gyorsan pénzhez tudnak jutni. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hajtóvadászatot hirdetett az uzsorázás ellen, de nem lesz könnyű dolga a kormánynak. A jelenséget ismerők szerint a rendőrök tehetetlenségéből sokszor viccet csinálnak.
Börtönbüntetésre ítélték a vagyonosodási vizsgálattal zsaroló adóellenőröket
A bíróság első fokon börtönbüntetésre ítélt több szabolcsi adóellenőrt, akik fiktív adóhatósági idézések segítségével csaltak ki vállalkozóktól közel húszmillió forintot.
Csuklyás rablók vertek meg egy idős házaspárt Szabolcsban
Súlyos sérüléseket szenvedett az az idős szabolcsi házaspár, akikre álmukban törtek rá. A betörők vasdarabbal ütötték a két idős embert, majd ellopták megtakarított pénzüket.
Meglopott, majd kiütött egy férfit egy 23 éves szabolcsi nő
Rendőrnek adta ki magát, ellopta egy férfi pénztárcáját, majd verekedni is kezdett egy nő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Analfabéta férfi fenyegetőzött bombával Kemecsén, öccse tárcsázott helyette
A rendőrség elfogta azt a tiszarádi testvérpárt, akik a kemecsei vasútállomás felrobbantásával fenyegetőztek hétfő éjjel. A telefonba az analfabéta, számokat sem ismerő idősebb férfi beszélt, de a telefonszámot helyette az öccse ütötte be.
Vonattal ütközött egy autó Vásárosnaményban
Egy ember súlyosan megsérült, amikor vonatnak ütközött egy autó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A baleset körülményeit vizsgálják.
Egymás után két halálos baleset történt a 4-es főúton reggel
Először a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán, majd kicsivel később a kisvárdai szakaszán történt baleset kedden reggel. Mindkét balesetben meghalt egy-egy ember.
"Papíron minden rendben látszott" - a segélyt kérő milliomos nyomában
Nem tagadja, hogy folyamodott önkormányzati segítségért az az újfehértói férfi, aki ellen azért indult adóellenőrzés, mert miután szociális alapon segítséget igényelt, milliókért vásárolt ingatlanokat. A 28 millió forintért a helyi okmányirodát és szeméttelepet megvásárló férfi egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igényelt kétszer is, amiért napi 145 forintot fizetett be utána az állam az egészségpénztárnak. A férfival az ingatlanok miatt perben is áll a helyi önkormányzat.
Kikapcsolták a gázt egy szabolcsi település közintézményeiben
Négymillió forintos tartozás miatt kikapcsolta a szolgáltató a gázt egy Szabolcs megyei község közintézményeiben. Az önkormányzat már törlesztette tartozása egy részét, és azt kérték a Tigáztól, hogy legalább az idősek otthonában és a közkonyhában kapcsolja vissza a gázt, választ azonban eddig nem kaptak.
Leszúrtak egy férfit a Szabolcs megyei Nyírmadán
A lakásán szúrtak le egy férfit Nyírmadán, a rendőrség előállította a vele élő 23 éves fiát. A rendőrség emberölés gyanújával indított nyomozást.
Négy észak-afrikai határértőt fogtak el Szabolcs megyében
Két tunéziai, egy marokkói és egy egyiptomi állampolgárt fogtak el a Nyírbátorhoz közeli Penészleknél a rendőrök. Mivel Romániából jöttek át, kitoloncolják és átadják őket a román hatóságoknak.
Génmódosított kukoricát semmisítenek meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről .
Megmentette a dinnyét a hétvégi eső Szabolcsban
"Termésmentő eső" hullott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elmúlt napokban. A térségben már az aszály jelei kezdtek mutatkozni az idei csapadékszegény időjárás miatt. Az esős időjárás különösen a kukoricatermésnek, a napraforgónak és a zöldségféléknek tett jót.
Huszonötmillió forintnyi csempészcigarettával bukott le két ukrán
Huszonötmillió forint értékű cigarettát talált a rendőrség annál a két ukrán állampolgárságú fiatalnál, akiket Tiszacsécse közelében tartóztattak le.
Magára hagyott újszülöttet találtak egy ház udvarán Pátrohán
A mentősök másfél órán át közdöttek annak az újszülöttnek az életéért, akit hétfőn délelőtt találtak egy pátrohai családi ház udvarán. A kisfiút és feltételezett anyját, egy húszéves nőt kórházba szállították.
Úszva menekült el a rendőrök elől egy cigarettacsempész Szabolcsban
A Holt-Szamosba ugorva menekült el egy cigarettacsempész a rendőrök elől Győrteleknél. Autójában több mint ötmillió forint értékű dohányárut hagyott - közölte a rendőrség csütörtökön.
Disznótorra is elvitték a gyanú szerint megvesztegetett bírónőt
Vesztegetéssel gyanúsítanak egy szabolcsi bírónőt, aki az ügyészség szerint különböző szívességekért cserébe együttműködött egy felszámolóval, akit számos megrendeléshez juttatott. A gyanú szerint a felszámoló egy háromnapos disznótorral is kedveskedett a bírónőnek. A bírónő és a felszámoló tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
Combon lőtte magát egy újkenézi férfi
Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy újkenézi férfi, aki egy átalakított légpuskával combon lőtte magát. A 34 éves férfi ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás.
280 milliós adócsalást lepleztek le a szabolcsi adóellenőrök
Akár nyolc év börtönt is kaphat az a szabolcsi ügyvezető igazgató, akinek cége mintegy 280 millió forint adót nem fizetett meg egy ingatlaneladás után.
Kábítószerlabor gyulladt ki Szabolcsban
Tizenhat zsák ipari mákőrleményt, több száz liter gyúlékony hígítót és huszonöt kilogramm félkész ópiumot találtak a rendőrök egy kigyulladt nyíregyházi tanyán.
A Tiszába fulladt egy 17 éves fiú
Vízbe fulladt egy 17 éves fiú szombaton késő délután Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Aranyosapátinál. Társát a Tisza elsodorta, őt még mindig speciális mentők keresik - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
A rendőrök keresik a vesztegetés miatt elítélt volt dögei polgármestert
Nem kezdte meg börtönbüntetését Vincze Ferenc Tibor, a volt dögei polgármester, akit a bíróság korábban jogerősen 3 év, 10 hónap börtönre ítélt. A bíróság emiatt elrendelte a volt polgármester rendőri elővezetését.
Önkényes lakásfoglalókat lakoltattak ki Érpatakon
Kilakoltattak és elzárásra ítéltek önkényes lakásfoglalókat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az érpataki önkormányzat fordult a bírósághoz.
Forró levestől égett meg két kisgyerek Szabolcsban
Büntetőeljárás keretében vizsgálja a felelősséget a rendőrség a Kékcsén leforrázott kisgyermekek ügyében. Egy másfél és egy három éves kislány sérült meg a forró ételtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.
Terepruhát viselő airsoftversenyzők okoztak kisebb riadalmat Érpatakon
Terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. A kisebbségi önkormányzat elnöke hívta a rendőröket, és kiderült, hogy az egyenruhások egy légfegyverrel, csapatban vívott hobbisportot űznek, és játszani mentek oda.
Balesetezett Veres János korábbi pénzügyminiszter
Megcsúszott egy kanyarban, és villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő szombaton. A politikus nem sérült meg.
Újra eredménytelen lett az M3-as egyik új szakaszának tendere
Ismét nem hirdettek eredményt az M3-as sztráda új, 12 kilométeres szakaszának megépítésére kiírt pályázaton. Az eredménytelenség oka, hogy az illetékes minisztérium költségcsökkentő változtatásokat kezdeményezett. A szakasznak a jövő év végére kellene elkészülnie.
Informatikai hiba miatt leállt a beregsurányi határátkelő
Leállt a közlekedés vasárnap reggel a beregsurányi határállomáson, mert az átkelőnél informatikai problémák léptek fel. Az Ukrajnába tartó, vagy onnan érkező autósok kénytelenek voltak másik átkelőt választani, a forgalom délben állt helyre.
A síremlékek többségét megrongálta a szélvihar Botpaládon
A tornádószerű szélvihar miatt a síremlékek több mint 70 százaléka megrongálódott csütörtök éjjel a botpaládi temetőben. A vihar a település házait nem érte el, épületekben nem tett kárt, az összetört síremlékeket a hozzátartozóknak kell helyreállíttatniuk.
Felmentettek egy kulcsot lopó rendőr alezredest Nyíregyházán
Ellopta egy ötszáz forintos zárbetét kulcsát egy barkácsáruházban egy rendőr alezredes Nyíregyházán. A rendőr szolgálati viszonyát megszüntették, és belső eljárást indítottak ellene.
Kirúgtak a rendőrségtől egy lopáson ért alezredest
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy rendőr alezredest, aki ellopott egy ötszáz forint értékű kulcsot egy nyíregyházi barkácsáruházból - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Heteken át bezárva tartott egy 17 éves örömlányt a futtatója Nyíregyházán
Egy 28 éves férfi megerőszakolt, prostíitúcióra kényszerített és hosszú ideig bezárva tartott egy 17 éves lányt Nyíregyházán. Az intézetből szökött lány először önként vállalta, hogy pénzért árulja a testét, később azonban futtatója kisajátította és erőszakoskodott vele. A férfit őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene.
Őrizetben a porcsalmai biciklist cserbenhagyó autós
Őrizetbe vett a rendőrség egy 45 éves férfit, aki szombat este a gyanú szerint elgázolt egy ittasan kerékpározó férfit Porcsalmán, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.
Cserbenhagyó gázolót keres a rendőrség Szabolcsban
Vasárnap reggel találtak meg egy halott Biciklist Szabolcsban. A rendőrség egy cserbenhagyó gázolót keres.
Gyalogost gázoló kerékpárost keres a rendőrség
Idős embert ütött el február végén egy szabolcsi biciklista - közölte kedden a rendőrség. A kerékpáros ugyan felsegítette a megsérült gyalogost, de ezután továbbhajtott. A rendőrség eljárást indított ellene, és a lakosság segítségét kérte, hogy megtalálják az ismeretlen biciklistát.
Trágyázáshoz használt robbanószert találtak Szabolcsban
Nagy mennyiségű robbanószerre bukkant egy húsz éve lezártan álló épületben a tulajdonos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsén.
Megakasztotta a forgalmat a havazás Szegeden
A jegesedés miatt nem tudnak felmenni a hidakra a kamionok és a teherautók, ezért a rendőrség leállította a forgalmat Szegeden, ahol egy nap alatt 15 centi hó esett. Szabolcsban tizenhét baleset történt, ott 5-10 centis a hó. Borsodban több mint harminc munkagép takarítja az utakat.
Baltával fenyegetőző férfit tettek ártalmatlanná Nyíregyházán
Rendőrök tettek ártalmatlanná egy dühöngő férfit Nyíregyházán. A férfi, aki gyógyszerre ivott alkoholt, azzal fenyegtőzött, hogy megöli az élettársát.
Hamis tízezreseket tett be a bankszámlájára egy 15 éves fiú
Bankautomatán keresztül fizetett be hamis pénzt a saját számlájára egy 15 éves tiszakanyári fiú Kisvárdán. A rendőrök pénzhamisítás miatt indítottak nyomozást az ügyben.
Félmilliárd forintos hitelt vesz fel a szabolcsi önkormányzat
Egyetlen pályázóként az UniCredit Bank nyerte azt a közbeszerzést, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat írt ki a számlavezetésre. A banktól egyben 500 millió forintos áthidaló hitelt vett fel az önkormányzat, amivel a kieső bevételeket pótolnák. Az önkormányzat ülésén elhangzott, hogy egyes települések nem tudtak bért fizetni januárban.
Egy évet kapott a lovas fogattal gyerekek közé hajtó részeg férfi
Egy évet kell börtönben töltenie annak a férfinak, aki ittas állapotban gyerekek közé hajtott a lovaskocsijával még 2009-ben Vasmegyeren. Az ítélet jogerős.
Újabb négy embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt
A belvíz miatt újabb négy embert kellett kitelepíteni. Ezúttal Pest megyében, Tápiószőlősön kellett négy embernek elhagynia az otthonát. Jelenleg egyébként tizenkét megye százhatvanhat településén van valamilyen fokú, ár-, illetve belvíz miatti készültség.
Nyomoznak a magát leforrázó másfél éves gyerek ügyében Szabolcsban
Leforrázta magát egy másfél éves gyerek a Szabolcs megyei Rétközberencsen. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A kislánynak a felsőteste és a keze égett meg a balesetben.
Tizenegy cigarettacsempészt fogtak el Szabolcsban
A szabolcsi Zsurk határában 2750 karton cigarettát találtak a rendőrök. A csempészáruval kapcsolatban 11 embert fogtak el a rendőrök a környéken.
Négy útonállót vettek őrizetbe Nyíregyházán
Rablás és súlyos testi sértés kísérletének gyanújával négy útonállót vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán.
Cipőjéért verte meg osztálytársát egy csengeri fiú
Testi sértés, zaklatás, zsarolás és rablás miatt indított eljárást a rendőrség két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolás diák, egy 15 éves lány és egy 16 éves fiú ellen.
Iskolákból és kórházakból lopott egy elítélt férfi
Több tucat lopást ismert be egy férfi, aki jelenleg is jogerős szabadságvesztését tölti a börtönben. A 37 éves férfi tavaly közintézményeket fosztogatott Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében.
Illegális szesztermelőket lepleztek le a vámosok
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói illegális szeszesital-előállító hálózatot számoltak fel szerda hajnalban hat különböző helyszínen. Négyezer liter szeszt és további ötezer literhez elegendő alapanyagot foglaltak le.
Több mint kétszáz településen védekeznek a belvíz és az árvíz ellen
Tizenegy megye 227 településén védekeznek az árvíz vagy a belvíz ellen. Az elöntések miatt összesen 174 embert költöztettek ki az otthonából.
"Félnek ettől az utcától, de miért?" - feszült a hangulat Kemecsén
A kevés munka, a téli hideg és egy ellentmondásos rendőri akció miatt feszült Kemecse. A helyiek által csak Sárkány Öcsiként emlegetett férfi karácsony másnapján halt meg a rendőrségre szállítás közben, tisztázatlan körülmények között. Sárkány Öcsi Kemecse egyik rossz hírű utcájában lakott. Az ott élők gyakran találkoznak rendőrökkel. Azt mondják, ha mukkannak, akkor megütik a bokájukat, de nem értik, miért félnek még a rendőrök is a Toldi utcától.
Részegen fogták el a szabolcsbákai gyilkosság gyanúsítottját
Csütörtökön hajnalban elfogták a rendőrök a szerdai szabolcsbákai gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A férfit ittassága miatt nem lehetett kihallgatni.
Lassan apadnak a folyók, nem csökken a belvizes területek nagysága
Több helyen mérsékelték az árvíz- és a belvízvédelmi készültséget. A folyókon lassú az apadás, a belvizes területek nagysága kismértékben emelkedett.
Hepatitis ellen oltják be a lakókat Újfehértón, a belvíz miatt
Hepatitisfertőzés ellen oltják be a lakókat Újfehértó belvízzel érintett településrészén, közel 150 ember érintett.
Állatkínzó orvvadászokat füleltek le Kispaládon
Egy őz megnyúzott tetemére bukkantak két férfinál a rendőrök kedden Kispalád külterületén. Kiderült, hogy az állatot tiltott módszerrel, hurokkal ejtették el.
Börtönbüntetést kaptak a gyerekeiket elhanyagoló szabolcsi szülők
A bíróság jogerősen börtönbüntetésre ítélte másodfokon azt a szabolcsi házaspárt, akik éveken át elhanyagolták nyolc gyermeküket és bántották is őket. Az anyát három év próbidőre bocsátották.
A rendőrök előtt késelte meg volt élettársát egy férfi Mátészalkán
Megkéselte volt élettársát egy férfi csütörtökön, Mátészalkán. A szúrást két rendőr és a pár három gyereke is látta.
Kommandósok ártalmatlanítottak egy férfit Kemecsén
Kommandósok ártalmatlanítottak egy gyilkossággal és robbantással fenyegetőző férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén szerda este. Mielőtt a rendőrök kiérkeztek, a férfi a saját fiát is megsebesítette. A 46 éves férfit a pszichiátriára szállították.
Árvízhelyzet: Már a jegesedés ellen is védekezni kell
Újabb árhullámok alakultak ki a Tiszán, a folyó várhatóan két nap múlva tetőzik Szolnoknál. A folyókon a jegesedés ellen is védekeznek, a Dunán és a Tiszán indulásra készen állnak a jégtörő hajók. Jelenleg 2255 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, a belvízzel elöntött területek nagysága meghaladja a 350 ezer hektárt, 166 településen rendeltek el készültséget.
Nem szünetelt a gázszolgáltatás az elvágott vezeték miatt Szabolcsban
Munkagép vágott el egy gázvezetéket Szabolcsban. A hiba elhárításáig azonban nem kellett senkinek sem nélkülöznie a szolgáltatást, ugyanis a szakemberek szakaszolva végzték el a javítást.
Kémtollat talált irodájában a csengeri polgármester
Egy szalmafonatban elrejtett kép- és hangtovábbító eszközt talált irodájában Forján Zsolt fideszes csengeri polgármester. A kémtoll oda kerülésének körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Lassan apadnak a folyók, az olvadás okozhat majd újabb gondokat
Tetőzött a Tisza Tiszadorogmánál, a hideg és a lefagyások miatt nem romlott a belvízhelyzet. Jelenleg 1794 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből egyedül Tokaj és Szolnok között harmadfokú.
Kelendő a Széchenyi-kártya hitel Szabolcsban
Október végéig 225 vállalkozás kapott Széchenyi Kártya hitelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével - hangzott el a szervezet küldöttgyűlésén Nyíregyházán.
Öt-hatezer ház sérült meg a csütörtöki viharban
A biztosítók becslése szerint 5-6 ezer épület sérült meg a csütörtöki viharban hazánkban, a legtipikusabbak az 50 ezer forint körüli tetőkárok.
Rendőrök szabadították ki a feldühödött tömegből a gázoló buszsofőrt
Megpróbálták meglincselni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban azt a buszsofőrt, aki szerdán elgázolt egy gyalogost. A feldühödött tömeget rendőrök csillapították le. Egy férfit őrizetbe vettek, azzal gyanúsítják, hogy ő uszította a többieket.
Rendőrtiszt vert össze egy éjjeliőrt Szabolcsban
Brutálisan összevert egy szabolcsi férfit egy budapesti rendőrtiszt még október végén - írja a Szabolcs Online. A rendőr azért támadt áldozatára, mert az bejelentette a rendőrségen, hogy a tiszt ittasan vezet. A megyei rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz az ügyben.
158 településen van belvízi készültség
Az országban 12 vízügyi igazgatóságból 11-ben készenlét van a belvíz miatt, jelenleg 280 ezer hektárt borít víz az országban, az eső miatt nem javul a helyzet.
Több településen is szivattyúznak a belvíz miatt
Az idei év legnagyobb belvízi elöntése alakult ki Békés megyében az utóbbi napokban hullott csapadék miatt. A belvíz több megyében is problémákat okoz, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén is folyamatosan szivattyúzni kell a vizet, mert megteltek a csapadékvíz-elvezető csatornák.
Több ezren vannak még áram nélkül Szabolcsban
Több mint ötezer fogyasztónál helyreállt az áramszolgáltatás, de még mindig több ezer ember van áram nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a szerdai ónos eső miatt.