Svédország

címke rss

Svédország szinte teljesen leépítette az egészségügyi védelmi rendszerét

Nagyvilág2020.04.21, 14:52

A svéd járványkezelés problémáira mutatott rá egy konzervatív volt védelmi miniszter. Anders Björck szerint az ország egyáltalán nem volt felkészülve a koronavírusra, ami többek között annak a számlájára is írható, hogy a 90-es évek elején leépítették minden védelmi felszerelésüket, mert azt hitték, nem lesz már szükség rájuk, hiszen véget értek a nagy háborúk, járványokkal meg nem számoltak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Expressen információi alapján. 

Svédország: Elméletileg már alakul a nyájvédettség

Life.hu2020.04.20, 10:51

A svédek teljesen másképp kezelik a koronavírust, mint a többi ország, és most azt nyilatkozták, hogy néhány héten belül kialakul a várt nyájvédettség is. 

Kovács Zoltán: Közel se mindegy, hogy ki viseli a felelősséget egy világjárvány idején

Itthon2020.04.17, 17:06

Vajon ez már az európai szolidaritás és összefogás zöld verziója lenne? - tette fel a kérdést Kovács Zoltán legújabb bejegyzésében annak kapcsán, hogy egy svéd zöld EP-képviselő a világjárvány idején ismételten hazugsággal támadta Magyarországot.

Egy nyilvánosságra került, titkos körlevél szerint a svéd egyetemi kórház nem fog kezelni 80 évesnél idősebbeket

Nagyvilág2020.04.14, 21:21

Európa legnagyobb egyetemi kórházában, a stockholmi Karolinska Intézetben – vészhelyzet esetén – nem biztosítanak helyet az intenzív osztályon a 80 év felettieknek, valamint azoknak a 70 év felettieknek sem, akik szív-, tüdő- vagy vesebetegek, illetve azoknak a 60 éven felülieknek sem, akik ezek közül két vagy három betegségben is szenvednek, derül ki egy frissen kiszivárgott levélből – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség, miután az intézet egykori professzora egy levélben számolt be minderről. A svéd baloldali kormány, ahogy rossz döntései és gyengesége miatt a járványt voltaképpen rászabadította állampolgáraira, az embertelen körllevélre ...

Készlethiányra hivatkozva állataltatókat használhatnak embereken Svédországban

Nagyvilág2020.04.14, 17:43

A svéd gyógyszerészeti ügynökség engedélyt adott rá, hogy általában állatokon használt altatókat embereken is alkalmazzanak, mivel a koronavírus-járvány miatt vészesen fogynak a készletek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már több mint ezer halálos áldozata van a koronavírusnak Svédországban

Nagyvilág2020.04.14, 17:35

Svédországban 1000 fölé emelkedett a Covid-19 betegség miatt meghalt emberek száma kedden. A skandináv országban az egészségügyi hatóságok összesítése szerint kedd délutánra 11 445-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a halottaké pedig 1033-ra nőtt.

Leköhögik, leköpik a rendőröket Svédországban, már 130 ilyen támadás derült ki

Nagyvilág2020.04.13, 23:42

Hihetetlen gyorsasággal terjedt el a bűnözők körében, hogy az ellenük intézkedő rendőröket azzal fenyegetik, hogy koronavírussal fertőzöttek, majd leköpik vagy leköhögik őket. A svéd munkakörnyezeti hatóság adatai szerint rövid idő alatt több mint 130 ilyen eset történt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A svéd baloldali kormány képtelen fenntartani a rendet, különösen most, hogy a hibás stratégiájuk és az elkésett intézkedéseik miatt válságos a járványhelyzet Svédországban.

Ezúttal Svédországban támadtak rá köhögéssel rendőrökre - videó

Nagyvilág2020.04.12, 17:56

Egyre gyakoribbá válnak a koronavírus idején a köpködős, köhögéses támadások, amelyeknek legtöbbször a rendőrök az áldozatai. Ez történt most legutóbb Svédországban is, ahol az elkövető még szabadlábon van. A járvány közepette azért is különösen veszélyes más emberek leköpése, leköhögése, mert a néhány esetben halálos vírus cseppfertőzéssel terjed.

Svédországban 10 ezer fölé nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

Nagyvilág2020.04.11, 19:35

Tízezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus fertőzöttjeinek száma Svédországban, ahol a többi európai országhoz képest kevésbé szigorú korlátozásokat vezetett be a kormány.

Megállt a kitoloncolás, szabadon engedik a migránsokat a svédek is

Nagyvilág2020.04.07, 10:22

Svédországban lezárták a reptereket a koronavírus miatt, ezért nem tudják folytatni az illegális bevándorlókkal szemben kezdeményezett kitoloncolásokat. A hatóságok bejelentették, hogy a migránsokat hamarosan szabadon fogják engedni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség svéd forrásokra hivatkozva.

Saját állampolgárain végez emberkísérletet a svéd kormány

Nagyvilág2020.04.05, 11:15

Ami a skandináv ország koronavírussal való küzdelmét illeti, nem különutasságról vagy alternatív megközelítésről beszélhetünk, hanem konkrétan a járvány szabadon bocsátásáról. Drámai látlelete ez a  baloldali svéd kormánynak, amely az egyre növekvő megbetegedések, valamint halálesetek közepette, továbbra is a magyar jogállamiságért aggódik. Sümeghi Lóránt, a Századvég vezető elemzőjének írása az Origónak.

Rendeleti kormányzást vezetne be a baloldali svéd kormány

Nagyvilág2020.04.04, 14:57

Rendeleti kormányzást vezetnének be Svédországban a Stefan Löfven vezette kormány új javaslata szerint. Ez csökkentené a svéd parlament hatáskörét, viszont nagyobb hatalmat adna a miniszterelnöknek. A javaslat szerint korlátozó intézkedéseket is hoznának a koronavírus-járvány miatt, ez azonban meglehetősen ellentétes Svédország eddigi járványkezelésével - írja V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Koronavírus: Észtország és Svédország is ideiglenes kórházakat nyit

Nagyvilág2020.04.03, 06:22

Észtország és Svédország is ideiglenes kórházakat nyit a koronavírusban megbetegedett nagyszámú páciens kezelésére.

Pánikhangulat: A svéd orvosok nem értenek egyet a kormánnyal

Life.hu2020.04.02, 09:55

Svédország egészen másképp kezeli a járványt mint az összes többi ország Európában. Nem vezettek be szigorú óvintézkedéseket, hogy a gazdaság ne omoljon össze, mivel a vírus így is, úgy is terjed. Mostanra azonban az orvosok elkezdtek komolyan aggódni...

Svédországban teljes káosz jellemzi a koronavírus elleni fellépést

Nagyvilág2020.04.01, 15:04

Svédországban kevés az aktív (gyógyító) fekvőbetegágy, kevesebb mint egyharmada a magyar kapacitásnak. Ez vonatkozik az intenzív osztályokra, a lélegeztetőgépek számára is. Az európai listák végén vagyunk - minderről egy Stockholmban élő magyar orvos beszélt. Szólt arról is, hogy a svéd kormány Európában párját ritkítóan alacsony képzettségű, sok esetben az egyes miniszterek iskolai végzettsége nem is ad kellő tudásalapot az általuk betöltött tisztségre, és az a benyomása az embernek, mintha nem látnák át a mostani helyzetet.

Svédországban tilos a látogatás az idősotthonokban

Nagyvilág2020.03.31, 18:52

Svédország megtiltotta a látogatásokat az idősotthonokban az új típusú koronavírus-járvány miatt.

Újabb gyülekezési korlátozásokat vezet be Svédország

Nagyvilág2020.03.27, 16:20

Stefan Löfven svéd kormányfő azt mondta, vasárnaptól betiltják az ötven főnél népesebb rendezvényeket a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.

3 ezer muszlimnak strandot épít a svéd állam Stockholmban a koronavírus-járvány kellős közepén

Nagyvilág2020.03.25, 15:38

A svéd baloldali kormánykoalíció szerint ebben az időszakban is a muszlimok integrálása a legfontosabb feladat, ezért – közpénzből – egy szabadtéri fürdőt épít nekik közel Stockholm leghírhedtebb no-go zónájához, a Rinkebyhez. A létesítményt olyan víztisztító rendszerrel látják el, amely lehetővé teszi, hogy állítólag egészségügyi kockázat nélkül mindenki olyan ruhában fürödjön benne, amilyenben csak akar – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Elsősorban persze - a nők - burkiniben. És mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén gondolják fontosnak. Mint köztudott, Svédországban szinte semmilyen érdemi óvintézkedést nem hoztak, a kkormány ...

Koronavírus: A II. világháború óta nem hoztak ilyen döntést

Nagyvilág2020.03.19, 13:49

Csütörtökön éjfélkor a koronavírus-járvány miatt Finnország bejelentette a szárazföldi - így a lappföldi finn-svéd, finn-norvég és finn-orosz határ lezárását. Lappföldön ez különösen a rénszarvasokat terelő számiknak jelent óriási gondot. A svéd-finn határ 1945 óta folyamatosan nyitva volt, a koronavírus ennek az állapotnak vetett most véget.

Hiába a koronavírus, migrációs politikája miatt nem hajlandó lezárni határait Svédország

Nagyvilág2020.03.17, 10:48

Svédország nem zárja le a határait migrációs politikája miatt - ez derül ki Stefan Löfven miniszterelnök nyilatkozatából. A hivatalos indoklás szerint a lépés megterhelné az egészségügyi rendszert.

Tízezer alkalmazottat küld kényszerszabadságra az SAS légitársaság

Gazdaság2020.03.16, 15:47

A Bloomberg beszámolója szerint, dolgozóinak mintegy 90 százalékát küldi pihenőre a Covid-19 járvány miatt a cég.

Stresszűző wellness kezelések a meztelen római fürdőzéstől a sóbányában alvásig

Travelo2020.03.10, 12:01

A wellness az életünk részévé vált: gyakran járunk gyógyfürdőkbe vagy úgynevezett spa-ba, és egyre többször keresünk frissítő, relaxáló szolgáltatásokat nyújtó wellness hoteleket is. És bizony nem lehet okunk a panaszra, hiszen hazánk a gyógyfürdők Mekkája, szállodáinkban rengeteg féle kezelés várja a regenerálódásra vagy pihenésre vágyó vendégeket. Ugyanakkor mára egész Európában életformává vált ez az érezd jól magad filozófia. Körbenéztünk, hogy a wellnessipar milyen újdonságokat tud még kínálni a vendégeknek, és találtunk is első olvasatra furcsa és egészen meglepő kezeléseket. 

Magyar Hírlap: Mégis járhatott külföldön az új koronavírusos beteg

Itthon2020.03.13, 07:36

Egy vízivárosi irodaházban dolgozik az a nő, akiről eddig azt lehetett tudni, hogy nem járt külföldön és nem is találkozott diagnosztizált koronavírusos beteggel, mégis megfertőződött. A Magyar Hírlapnak azonban egy kollégája e-mailben azt írta, a cég vezetősége arról tájékoztatta őket, hogy az illető járt külföldön, miután pedig hazajött, beteg lett és az orvosa tanácsára otthon maradt, hazatérése óta nem járt az irodában. Az épületet csütörtök éjszaka fogják fertőtleníteni - olvasható a Pestisrácok.hu-n .

A svéd feministák líbiai elnöke szerint jöhetnek a migránsok Svédországba

Nagyvilág2020.03.09, 11:27

Enyhén szólva is megosztó reakciókat váltott ki a közösségi médiában a svédországi Feminista Kezdeményezés nevű szélsőbaloldali párt azon kampánya, hogy jöjjenek a Törökországban tartózkodó migránsok közül minél többen Svédországba. A párt elnöke, a líbiai születésű Farida al-Abani szerint a skandináv államnak kifejezetten jót tenne, ha megismétlődne a 2015-ös migrációs válság, és nem igaz, hogy Svédország már „megtelt".

Svédországban otthoni karanténban tartják a koronavírus-gyanús eseteket

Nagyvilág2020.03.01, 10:57

Ha a háziorvos úgy ítéli, hogy a beteg koronavírussal fertőződhetett, akkor nem azonnal kórházba, hanem haza küldi, hogy otthon várja meg a koronavírusos esetekre kiképzett egészségügyi csapatot - jelentették be szombaton az ország egészségügyi hatóságai.

Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

Nagyvilág2020.02.28, 16:33

A nemváltás megállíthatatlanul terjed a Európában. Svédországban, a 13-17 éves korosztályban 1500 százalékkal nőtt meg ennek az aránya, és ez majdnem minden esetben mentális betegségekkel, depresszióval vagy szorongással jár, de Nagy-Britanniában sem sokkal jobb a helyzet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Voice of Europe információira hivatkozva.

A migránsok megértésére fogják kiképezni a bajor rendőröket

Nagyvilág2020.02.24, 11:12

Úgynevezett kultúrák közötti képzésben részesülnek majd a bajorországi rendőrök, hogy még hatékonyabban tudják kezelni az országban élő migránsokat, és párbeszéd alakulhasson ki közöttük. Hasonló képzést vezettek már be Svédországban is, ahol fontosnak tartják, hogy a sokféleséget tudják képviselni a hatóságoknál – ezért migrációs hátterű embereket is toboroznak a soraikba – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Politik Stube forrásaira hivatkozva.

A svédek már nem bíznak a rendőrségben

Nagyvilág2020.02.18, 16:57

Egy volt rendőr számolt be róla, hogy a svédek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények mindennapossá válása miatt a svéd állampolgárok fokozatosan elvesztik a bizalmukat a rendőrségben, és önkéntes polgárőrségeket szervezhetnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.

Szexuális erőszakért csupán közmunkára ítéltek egy migránst Svédországban

Nagyvilág2020.02.18, 11:57

Mindössze 75 óra közmunkát kapott egy szomáliai migráns Svédországban, amiért megerőszakolt egy kiskorú lányt. A bíróság ítélete szerint ráadásul nem is nemi erőszak történt, a migráns "csupán" szexuálisan kihasználta a lányt. Svédországban nem egyedülálló az ilyen eset - hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az arab lett a társalgás fő nyelve egy svéd kisváros óvodáiban

Nagyvilág2020.02.17, 13:52

Kilenc óvoda közül hatban a gyerekek 60-89 százaléka nem svéd anyanyelvű a svédországi Ronneby-ben. A legtöbb migrációs hátterű kisgyerek csak arabul beszél, ami gyakran megnehezíti a kommunikációt, főleg, hogy sok esetben a szüleik sem tudnak svédül – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az SVT nevű közszolgálati csatornára hivatkozva.

Egy általános iskola játszóterén találtak bombát Svédországban

Nagyvilág2020.02.12, 19:34

Szigorításokat terveznek a tarthatatlan helyzet és a tavalyi rekordszámú robbantás után a svéd hatóságok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy malmői iskola homokozójában találtak robbanóanyagot, néhány nap múlva pedig hat, bombákat gyártó férfit fogtak el a svéd rendőrök.

Nobel-díj - Stockholm szívében lesz az új Nobel-központ

Tudomány2020.02.07, 21:24

Új helye lesz a Nobel-díj tervezett központjának: Stockholm szívében, a tengerparton építik fel - jelentette be pénteken sajtótájékoztatóján a Nobel Alapítvány.

Tűz volt egy svédországi bányában, ketten megsérültek

Nagyvilág2020.02.06, 16:31

Tűz ütött ki egy svédországi bányában, legalább ketten megsérültek.

Megsemmisítheti a svéd jólétet a migráció és az iszlamizálódás

Nagyvilág2020.02.06, 15:42

Mára már a svéd jóléti rendszer jövőjét fenyegeti az, hogy a skandináv országba több százezer bevándorló érkezett az elmúlt években, akik jól láthatóan képtelenek nagy számban elhelyezkedni az ország munkaerőpiacán. Svédországban teljesen megbukott a migránsok integrációja, amivel párhuzamosan jelentős iszlamizáció zajlik.

Segélyeken él a Svédországba érkező migránsok döntő többsége

Nagyvilág2020.02.05, 18:15

A Svédországba érkező, integrációs programokban részt vevő migránsoknak csak kevesebb mint harmada talált munkahelyet tavaly. Ráadásul, majdnem mindannyian olyan munkahelyre kerültek, amelyet az állam támogat, hogy migránsokat vegyen fel.

Svéd miniszterelnök: Az egyre gyakoribb antiszemita támadások fő oka a migráció

Nagyvilág2020.02.04, 11:45

Stefan Löfven, svéd szociáldemokrata kormányfő évek óta a szélsőjobboldali radikálisokat hibáztatta a zsidóellenes atrocitások miatt. Most egy interjúban már arról beszélt, az antiszemita támadások egyre nagyobb számának fő oka a migráció – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy iráni-svéd képviselő szerint bújtatni kell az illegális migránsokat

Nagyvilág2020.02.03, 12:43

Daniel Riazat, a szélsőbaloldali Vänsterpartiet (V) párt iráni migráns hátterű parlamenti képviselője a közösségi oldalán arra szólította fel a svédeket, hogy rejtsék el a lakásaikban azokat az illegális migránsokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították, és így kitoloncolásra ítélték őket. A politikus tehát törvényszegésre bíztat.

Svédországban megnyitott a folyón úszó szálloda - Fotók

Life.hu2020.01.28, 14:12

A svédországi Lule folyón úszó szálloda és gyógyfürdő a napokban nyitotta meg kapuit.

Újabb robbantások Svédországban: a hétköznapok részévé vált az utcai erőszak - videó

Nagyvilág2020.01.21, 12:04

Két újabb robbantás történt keddre virradóra a svéd fővárosban egymástól mintegy 500 méterre, néhány perc különbséggel. Több mint 50 embert kellett evakuálni az érintett lakótelepi tömbökből. A legutóbbi stockholmi robbantás óta alig több mint egy hét telt el, de a rendőrségnek nincs gyanúsítottja, bár egy kamerafelvételt is közzétettek a lehetséges östermalmi robbantóról. Ugyanakkor a fővárostól 500 kilométerre elfogtak két férfit, akik „nyilvános pusztításra készültek" - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Svédországban mára a bevándorlás miatt gyakorlatilag polgárháborús állapotok uralkodnak egyes városrészekben.

Másfélszeresére emelkedett a kifizetett segélyek összege egy svéd nagyvárosban a migránsok miatt

Nagyvilág2020.01.20, 19:15

A családegyesítés okán kiadott bevándorlási engedélyek miatt egyre több 8-10 fős család kap segélyt a svéd államtól az ország negyedik legnagyobb városában, Uppsalában. Az igénylők számának ugrásszerű emelkedése miatt 2015 óta közel 50 százalékkal emelkedett az önkormányzat segélyezési kerete - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nyilvános helyen fogyasztott alkoholt négy svéd válogatott kézis

Sport2020.01.17, 17:31

Nyilvános helyen fogyasztott alkoholt a társházigazda Svédország válogatottjának négy játékosa az olimpiai kvalifikációs férfi Európa-bajnokság idején, ezért bocsánatkérésre kötelezték őket.

Előző
Következő