Steve Jobs

címke rss

Az Apple sztori egy hatalmas képgalériában

Techbázis2018.12.22, 15:31

Arról nem lehet vita, hogy az Apple a technológiai szektor egyik leginnovatívabb, legbefolyásosabb és legfontosabb vállalata. A bõ 40 éve alapított cég története bõvelkedik a katartikus csúcspontokban, de azért a sistergõs bukások sem hiányoznak. A konszern mindenesetre a szegmensben egyedüli módon elképesztõen elhivatott rajongótáborral büszkélkedhet, akik közül sokan szinte vallásos hevülettel imádják a márkát.

Döbbenetes titkok Steve Jobsról

Techbázis2018.08.11, 11:01

Azzal ezen a ponton valószínûleg a legtöbben már tisztában vannak, hogy Steve Jobsnak tulajdonképpen két énje volt. Az egyik rendkívül sikeres, forradalmi termékeket kitaláló és piacra dobó, karizmatikus cégvezér, akiért világszerte milliók rajongtak és rajonganak még most is, halála után. Jobs másik énjét azonban már jóval kevesebben ismerik, hiszen a magánéletét igyekezett rejtve tartani, amennyire csak lehetséges. Most azonban Jobs lánya új könyvet írt, amibõl sokat megtudhatunk, és amibõl egy-egy érdekesebb részletet már elkezdett kiszemezgetni az internet.

Lisa Brennan-Jobs elmondta, milyen volt a kapcsolata apjával, Steve Jobsszal

Life.hu2018.08.04, 06:19

Úgy tûnik, nem volt felhõtlen a kapcsolata Steve Jobs-nak lányával, Lisa Brennan-Jobs-szal. Lisa új könyvében mesél errõl. 

Minél idõsebb az üzletember, annál jobb

Gazdaság2018.07.23, 15:46

Bill Gates. Steve Jobs. Mark Zuckerberg. Vállalkozók példaképei. Mindannyian arról híresek, hogy fiatalon kezdték felépíteni cégbirodalmukat. Ugyanakkor egy amerikai felmérés azt mutatja, minél idõsebb egy cégvezetõ, annál nagyobb az esélye, hogy a vállalkozása sikeres.

Újabb 10 érdekes tény a techuniverzumból

Techbázis2018.05.28, 07:04

A szórakoztatóelektronikai piac szinte követhetetlenül gyors fejlõdést mutatott az elmúlt évtizedekben, így nem csoda, ha még azok is elveszhettek benne egy picit, akik amúgy igyekeztek tartani a lépést. Ilyenkor pedig óhatatlanul is elveszhet néhány érdekes információ.

Ön mit venne 44 millió forintból?

Techbázis2018.03.18, 15:32

Valakinek megért ennyit Steve Jobs állásjelentkezése.

Licitálni lehet Steve Jobs állásjelentkezésére

Techbázis2018.03.12, 11:22

Jelenleg 50 ezer dollárnál jár a kézzel kitöltött formanyomtatvány.

Hiába próbálta leperelni a Steve Jobs gatyáját az Apple

Techbázis2017.12.28, 22:21

Egy pimasz olasz cég nyugodtan használhatja a társalapítójának nevét.

Mindig is szeretett volna egy Steve Jobs-bábút cserélhetõ kezekkel?

Techbázis2017.11.25, 16:58

Ha a szobájában szeretné újraalkotni Jobs mára legendássá vált elõadásainak egy-egy részletét, a mellékelt kiegészítõkkel az is lehetségessé válik.

Steve Jobs nagyon utált valakit, így született meg tíz éve az iPhone

Techbázis2017.07.04, 13:20

Szinte belegondolni is hihetetlen, hogy tíz éve indította el az iPhone az okostelefonok nagy forradalmát, ami aztán hosszú évekre kijelölte az utat az összes konkurens számára.

Kitárja kapuit az Apple méregdrága ûrhajója

Techbázis2017.02.23, 12:53

Megvalósult Steve Jobs egyik legnagyobb álma: nyáron teljesen kész lesz a cég második székhelye, amit korábban Campus 2 néven emlegetett a cég. Az ûrhajót mintázó, üvegfalú óriásépület végleges neve Apple Park lett, a dolgozók már áprilisban elkezdhetnek beköltözni.

A jubileumi iPhone végre felnõ Jobs örökségéhez?

Techbázis2017.01.09, 11:33

Miután a személyi számítógépek és a zenelejátszók frontján is nagyot gurítottak, az Apple 2007-ben a mobilok világát vette célba, és szinte pillanatok alatt átrendezte a teljes piacot. Éppen tíz éve, hogy az almás cég lerántotta a leplet az elsõ iPhone-ról, mára azonban nem diktálják, csak követik a trendeket.

11 tipp arra, hogy a lehetõ legjobban bánjon a pénzével

Gazdaság2016.10.17, 13:10

Kinek hinne jobban, ha az lenne a feladat, hogy okosan terelgesse a pénzügyeit, Angelina Jolie-nak, vagy David Ramsey pénzügyi gurunak? Na és ha épp nagyon hasonlót mondanak?

Az Apple a mennyekbe repítette a felhasználót

Unikornis2016.09.09, 09:35

Idén 40 éves Steve Jobs és Steve Wozniak egykoron megálmodott cége, az Apple, amely minden más gyártót megelõzve olyat nyújtott az embereknek, amilyet a hetvenes évek közepéig még soha senki. Élménnyé tették a számítógépezést. A forradalmi tett elõtt tiszteleg most egy kiállítás is, ahol az Apple ikonikus és ritka õsdarabjait is meg lehet tekinteni.

A világ legsikeresebb asszonyai: Laurene Powell

Life.hu2016.02.16, 20:46

Minden sikeres férfi mögött egy erõs nõ áll - a mi esetünkben egy erõs és ugyancsak sikeres nõ. Laurene Powell sosem kereste a nyilvánosságot, csendes, de annál tevékenyebb életet élt férje mellett, ezen pedig megözvegyülése után sem változtatott. Steve Jobs egykori felesége nemcsak a világ leggazdagabb emberei között tudhatja magát, de a világ 100 legbefolyásosabb nõinek listáján is helyet kapott.

Munkamániás zsarnok volt a fiatal Bill Gates

Techbázis2016.02.01, 15:59

Gyereknek problémás, fiatal felnõttként pedig munkamániás volt Bill Gates. 

Hologramok is lesznek a Steve Jobsról szóló musicalben

Techbázis2016.01.15, 16:16

Steve Jobs és Bill Gates történetét musicalbe ültették át, egyáltalán nem szokványos módon. A show-t hologramok és látványos vetítések teszik izgalmasabbá, és még appokat is használhatnak közben a nézõk.

Apple múzeum nyílt Prágában

Techbázis2015.12.29, 20:25

Steve Jobs-rajongóknak kötelezõ ellátogatni Prágába: megnyílt egy hatalmas Apple múzeum. A kiállítást ugyanakkor hamarosan a kanapéról: virtuálisan is bejárhatja.

Hoppá! Megfejtették Steve Jobs sikerének titkát

Life.hu2015.12.10, 07:51

Meglepõ  kijelentést közölt egy új tanulmány arról, hogy miben rejlik a siker titka.

Hírességek apa nélkül

Life.hu2015.11.21, 22:35

Egy keménykezû, ugyanakkor féltõ, gondoskodó apa minden gyermek életében fontos szerepet játszik - vagyis játszana. Az alábbi hírességeknek ugyanis nem adatott meg az az öröm, hogy  édesapa mellett nõjenek fel.

Hajléktalan hírességek - Volt, hogy nem volt tetõ a fejük felett

Life.hu2015.11.10, 09:58

Nem minden híresség született bele a pompába és csillogásba – volt, akinek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért. A hírnév küszöbén álló feltörekvõ sztárok pedig mindenre képesek a cél elérése érdekében: ha kell egy autóban, vagy akár egy parkban is meghúzzák magukat, amíg a sorsuk jobbra nem fordul. 

Négy éve várunk a következõ Steve Jobsra

Techbázis2015.10.05, 11:23

Steve Jobs, a feltaláló. Steve Jobs, a cégvezetõ. Steve Jobs, a szektavezér. Steve Jobs, az álmodozó. Steve Jobs, a rossz apa. Steve Jobs, a rákos. Nagyon sok jelzõvel illették életében, és még többel halálában, egy azonban biztos: ha õ nincs, a modern okoskészülékek kora talán soha nem alakul úgy, ahogy. És még valami: máig nem akadt, aki helyettesítse, pedig nagyon elkélne már.

Keményen odaszóltak az Apple vezérének

Techbázis2015.09.28, 10:07

Tim Cook csípõs megjegyzést tett azokra, akik filmet csinálnak Steve Jobs életébõl, most könyörtelen választ kapott.

Steve Jobs körül elfogyott a levegõ

Film2015.09.21, 11:03

Forrás: UIP-Duna Film middle off 680 478 Elképesztõen tehetséges emberek sorakoztak fel a Steve Jobs mögött. Danny Boyle (Trainspotting, 127 óra) ült a rendezõi székben, a forgatókönyvet Aaron Sorkin (Social Network - A közösségi háló) írta, az elõzetesben Kate Winslet, Jeff Daniels és Seth Rogen is feltûnik. Hogy mit hozott össze ennyi híres ember a sokakat érdeklõ témából, azt 2016. január 14-tõl nézhetjük meg a magyar mozikban. Az amerikaiaknak sokkal kevesebbet kell várniuk a filmre, náluk már október 9-én bemutatják a Steve Jobs-ot. Michael Fassbender öntörvényû zseniként is zseniális http://www.origo.hu/filmklub/bllog/elozetes/20150702-michael-fassbender-ontorvenyu-zsenikent-is-zsenialis-steve-jobs-kate-winslet-seth-rogen-danny.html ...

Az elsõ iPhone, ami mindent megváltoztatott

Techbázis2015.09.09, 14:07

Ma mutatkoznak be az Apple új termékei, köztük az idei iPhone-felhozatal. A cég okostelefon-családja tekintélyes múlttal büszkélkedhet, gyakorlatilag ha nincs iPhone, akkor a modern okoseszköz-koncepció sem biztos, hogy révbe ér.

Micsoda? Steve Jobs életébõl opera készül

Life.hu2015.08.08, 06:45

Az Apple társalapító vezérigazgatójáról, az innovatív Steve Jobsról rendelt meg operát a Santa Fe-i operaház.

Michael Fassbender öntörvényû zseniként is zseniális

Film2015.07.02, 10:54

Forrás: Universal middle off 680 340 Nem véletlen, ha valakinek a Social Network– A közösségi háló ugrik be az elõzetes alapján. A Jobs-ot eredetileg David Fincher rendezte volna Sorkin könyvébõl. Végül Danny Boyle vezényelte le, aki a Gettómilliomos és a 127 óra után ismét reménykedhet, hogy filmje ott lesz az Oscaron. Az amerikai mozikban október 9-tõl játsszák a Steve Jobs-ot, Magyarországon jövõ januárban nézhetjük meg. Michael Fassbendernek meglepõen kis feje van http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20140730-interju-lenny-abrahamson-rendezovel-a-frank-alkotojaval.html Michael Fassbender szivarvéggell ...

Nem az számít honnan jöttél - Árvák voltak, világsztárok lettek

Life.hu2015.07.01, 14:40

Hollywoodi színészek, világhírû énekesek, sikeres üzletemberek és hírhedt politikusok – szinte az egész világon ismerik nevüket, milliók rajonganak értük, tömegek szidalmazzák õket, az életük nyitott könyv a rajongók számára. Vagyis, mondjuk inkább egy félig nyitott könyvnek: bár csillogó életük a szemünk elõtt zajlik, azt, hogy honnan is jutottak el idáig, csak kevesen tudják.

Egy nõ is lehet Steve Jobs

Techbázis2015.06.05, 17:43

A sztereotípiák is tehetnek arról, hogy kevés a nõ az IT szakmában. A nõk sokkal alacsonyabb arányban választják az informatikai és mérnöki szakokat a felsõoktatásban.

Steve Jobs életre kel

Life.hu2015.05.19, 08:58

Megjelent a Steve Jobs-film elsõ trailere, amelyben Michael Fassbender kelti életre az Apple céget megalapító géniuszt.

A csuklómon dobbant a kolléga szíve: ilyen az Apple Watch

Techbázis2015.04.27, 17:05

Amennyi idõ eltelt tavaly szeptember óta, egyszerre voltam nagyon kíváncsi és kétkedõ az Apple Watch órával szemben. Bár tényleg gyönyörû, könnyen kezelhetõ a csuklón hordható kütyü, nekem kicsit drága. Azt viszont már el tudom képzelni, hogy egyszer kiváltja az okostelefonokat.

Jobsnak nem kellett Tim Cook mája

Techbázis2015.03.16, 16:54

Gondolkodás nélkül visszautasította a májtranszplantációra tett ajánlatot a 2011-ben elhunyt Apple-vezér. Sõt még üvöltözött is emiatt akkori helyettesével, a cég jelenlegi elnökével.

Megvan, kivel üvöltözhet Christian Bale

Film2014.11.01, 03:04

Forrás: AFP middle A cég történetének három kulcspillanatára fog koncentrálni a fim, köztük lesz az elsõ iPod piacra dobása. Sorkin egy pergõ nyelvû, hadarós filmet igér, amiben Bale annyit fog dumálni, mint három másik filmben. Rogen nem az egyetlen új név a produkció környékén, Jessica Chastainnel is tárgyalásokat folytatnak, de róla még nem tudni, kit játszhat el. A premier odébb van, még a forgatás kezdetét sem tûzték ki.

5 színész és az eredetije - mi okozza köztük a döbbenetes hasonlóságot?

Archívum2014.04.27, 12:26

Hogyan készül fel egy színész a szerepére? Mi az oka annak, hogy külsõ és belsõ hasonlóság is tetten érhetõ egy ihletett szerepformálás során? 5 színész mesél arról, hogyan készült fel egy-egy életrajzi szerepére az elmúlt évben. A képek magukért beszélnek! 

Leonardo DiCaprio játszhatja Steve Jobst

Archívum2014.04.22, 11:00

Forrás: AFP middle Boyle a 2000-es A part-ban már rendezte a sztárt, de az újabb közös munkának keresztbe tehet, hogy DiCaprio már elvállalta Alejandro González Inárritu The Revenant címû, õsztõl forgó filmjét, így Steve Jobst csak jövõre játszhatná el. A korábbi hírek szerint a film három félórás, valós idõben játszódó részbõl áll majd, amelyek az Apple történetének egy-egy fontos eseményét mutatják be.

Eladták az 500 milliomodik iPhone-t

Archívum2014.03.26, 14:13

A forradalmi termék hét éve indult hódító útjára, most pedig rekordokat döntöget az eladási statisztikájával.

Tudtad? Világsztárok, akiket örökbe fogadtak

Archívum2014.03.18, 14:59

Az Egyesült Államok korábbi elnökét, Bill Clintont csakúgy, mint a nemrég elhunyt Dél-Afrikai Köztársaság Elnökét, Nelson Mandelát is örökbe fogadó szülõk nevelték fel. De rajtuk kívül is számos olyan hírességet ismerünk, akiket gyerekkorukban adoptáltak. Íme, néhány közülük. 

Lady Dianát támasztanák fel a legtöbben

Life.hu2013.09.05, 16:12

A szívek királynõjét hoznák vissza leginkább a halálból az amerikaiak.

Újra szerelmes Steve Jobs özvegye

Life.hu2013.08.18, 12:53

Közel két év gyász után úgy tûnik újra társra talált Laurene Powell, Steve Jobs özvegye.

Egy dollár lett a fizetése a Facebook atyjának

Archívum2013.04.30, 05:38

A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg is csatlakozott az egydollárosok táborához: idéntõl jelképesen ennyit vesz fel fizetésként. Persze nem kell sorban állnia segélyért...

Tim Cook egy órája 41 millióba kerül

Techbázis2013.04.25, 17:09

Jó pénzért egy órát tölthet egy aukció nyertese Tim Cook vezérigazgató társaságában az Apple kaliforniai fõhadiszállásán. A jótékonysági árverés 41 millió forinton áll.

Steve Jobsot alázza a Mac reklámarca

Film2013.04.19, 17:18

"Kapja be ez a film!" - zárja kritikáját a Funny or Die videoportálon bemutatott elsõ Steve Jobs-életrajzi filmrõl a Wired magazin recenzense. Az iSteve címû 78 perces alkotás bemutatóját április 15-re ígérték, de a bostoni terrortámadás miatt két nappal elhalasztották. A Macintosh reklámarcaként is ismert Justin Long fõszereplésével készült film valóban olyan, mintha a kollégiumi szobáikban unatkozó betépett mûszaki egyetemistáknak csinálták volna, ennek ellenére mégsem állítható, hogy teljesen mentes lenne a humortól.

Kifigurázzák Steve Jobst

Archívum2013.03.19, 11:25

A Sundance filmfesztiválon bemutatott, Ashton Kutcher fõszereplésével készült jOBS és a Sony stúdió Aaron Sorkin által írt, még kezdeti stádiumban levõ életrajzi filmje mellett most kiderült, hogy egy harmadik Steve Jobs-film is készül, pontosabban már el is készült. Az iSteve címû filmet a Funny or Die paródiaoldal alkotói csinálták, ennek megfelelõen nem az életrajzi alaposságra, hanem a humorra kerül a hangsúly a körülbelül egyórás filmben. Ryan Perez író-rendezõ bevallása szerint mindössze annyi elõtanulmányt végzett az öt nap alatt forgatott filmhez, hogy átfutotta Steve Jobs Wikipedia-oldalát. Azt iSteve plakátja | Ashton Kutccher ...

Tetszett is és nem is a Steve Jobs-film

Film2013.01.28, 10:16

A Sundance fesztivál közönségének tetszett az Apple-vezér életérõl készült elsõ film. Jobs legközelebbi munkatársa szerint viszont teljesen rossz, mert mindent félreértelmez.

Barbie vécédeszkájától az iPhone-ig

Techbázis2013.01.23, 17:42

Csiricsáré színes számítógépekkel robbant be a köztudatba, mégis letisztult dizájnjaival lett igazán ismert Jonathan Ive. Az Apple vezetõ formatervezõje a dollármilliárdokat érõ cég egyik legerõsebb és legszerényebb embere. Piaci pletykák szerint az idén újabb Apple-gépekkel csillogtatja meg a tudását, amelyek erõsen építenek a háztartási eszközöket gyártó Braun világháború utáni termékeire.  

Újabb veteránját veszíti el a Microsoft

Techbázis2012.12.28, 16:07

A Windows-részleget vezetõ Steven Sinofsky után újabb felsõvezetõ távozik hamarosan a Microsofttól: Craig Mundie, a cég fejlesztési és stratégiai részlegének feje 2014-ben nyugdíjba vonul.

Januárban debütál a Steve Jobs-film

Techbázis2012.12.04, 11:37

A Sundance filmfesztiválon, januárban mutatják be elsõként az Ashton Kutcher fõszereplésével készült jOBS címû filmet, amely az Apple tavaly elhunyt társalapítója, Steve Jobs életének legérdekesebb korszakát dolgozza fel.

Elõzõ
Következõ