startup

címke rss

Új, eddig ismeretlen kisbefektetési forma debütál hazánkban

Gazdaság2019.05.04, 16:35

A bankbetétek csekély haszna miatt más befektetési lehetőségeket kereső érdeklődők nemsokára új fogalommal ismerkedhetnek meg hazánkban is, ez a közösségi finanszírozás. Itt már nagyon kevés, akár pár ezer forintos összegtől kezdve be lehet majd fektetni egy-egy szimpatikus vállalkozási ötletbe, melyek versenyezni fognak egymással a befektetői közösség pénzéért. Az Origo részletesen bemutatja, hogyan működik majd az első ilyen befektetési lehetőség.

Kávéasztalnak is jó a Coolgeek hangszórója

Techbázis2019.04.27, 15:59

A Coolgeek nevű startup összerakott egy kávéasztalt, ami egyébként hangszóró is.

Világelső lett a mesterséges intelligencián alapuló magyar találmány

Gazdaság2019.04.29, 15:01

Az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup, a Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval jelent meg a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is elnyertek forrást. A nemzetközi piacokon is sikeresen mutatkoztak be, jelenleg második körös befektetőt keresnek a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében, legalább 400 millió forintot vonnának be a bővülésre. Az új technológia energiát, pénzt takarít meg, a Chameleon okoslakását pedig hamarosan bárki kipróbálhatja, akár ki is bérelheti néhány napra.

Ez a startup a spórolásban segít

Gazdaság2019.04.18, 10:53

Bevásárolni mindig a lehető legjobb áron? Sokan csak álmodoznak róla, pedig a Start it @K&H-ban működő Smartkosár.hu csapata éppen erre a minden háztartást érintő problémára talált megoldást. A bevásárlást forradalmasító startupra már a befektetők is felfigyeltek: nemrég több mint 200 millió forintos tőkeinjekciót kapott a növekedéséhez. A weboldalon összeállíthatók a megvásárolni kívánt élelmiszerek egy kosárban, miközben az is kiderül, hogy melyik boltból mennyibe kerülne megrendelni az összes terméket.

Magyar technológia hűtheti a távközlési berendezéseket

Techbázis2019.04.12, 11:09

A hatékony energiamenedzsmentre a választ egy magyar startup, a Start it @K&H inkubátorban működő HeatVentors adhatja meg, mivel a cég fázisváltáson alapuló hőenergia-tárolója legalább 30-40%-kal hatékonyabbá teszi a hűtési rendszert. Az innovatív hőtárolási technológiát jelenleg az MVM NET Zrt. egyik telekommunikációs bázisállomásán tesztelik.

Tíz új vállalkozással indul a Design Terminal tavaszi mentorprogramja

Gazdaság2019.04.11, 16:14

Többkörös kiválasztási folyamat végén, 30 ország 174 pályázója közül hét magyar és három skandináv csapat részvételével kezdődik a három hónapos intenzív program, amelynek során üzleti modelljük, termékük és szolgáltatásuk fejlesztésével vehetnek lendületet a startupok.

Ashton Kutcher magyar startupba fektetett be

Gazdaság2019.04.04, 18:52

Az amerikai színész Fehér Gyulával közösen fektetett be a Bitrise-ba, akik a hónap üzletét hozták össze az Outlyer felvásárlásával. Négy-öt éven belül tőzsdére mennének - írja a Forbes magyar kiadása.

Négymillió euró befektetést kapott a Talentuno online toborzási platform

Gazdaság2019.04.04, 16:26

A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Talentuno online platform magyarországi bővítésének és nemzetközi terjeszkedésének elősegítése érdekében a magyar tulajdonú üzemeltető, a Global Web Solutions Kft. 4 millió eurós (1,5 milliárd forint) kockázati tőkebefektetésben részesült a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. társaságoktól - közölte Balázsik Péter, a Global Web Solutions Kft. társalapítója és ügyvezetője sajtótájékoztatón Budapesten.

A világ hotelüzletének élére tör az Airbnb

Gazdaság2019.04.02, 15:57

Az Airbnb szálláshely-szolgáltató cég részesedést szerzett egy olyan indiai hotelláncban, amely öt éven belül a világ legnagyobbja szeretne lenni, megelőzve ezzel a jelenlegi világelső Marriottot.

Veszteséges unikornisok árasztják el a piacot

Gazdaság2019.04.01, 14:22

A Lyft tőzsdére lépésével pénteken beindult az idei nagy részvény-kibocsátási hullám a startup sztárok között. A fuvarmegosztó vállalt több mint 20 milliárd dolláros értékeltséggel lépett ki a nyílt piacra, noha a társaság eddig súlyos veszteségeket hozott össze. Felmerül a kérdés, más veszteséges sztárok milyen sikerrel mentek tőzsdére az elmúlt években?