Srí Lanka
címke rss- kapcsolódó címkék:
- merénylet
- terrortámadás
- Colombo
- kékfény
- robbantás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bemutatták a tévében a tamil vezér holttestét
Kedd reggel még azt közölték a tamilok, hogy vezérük életben van, ám később a Srí Lanka-i televízióban bemutatták Velupillai Prabhakaran holttestét, aki feltehetően hétfőn vesztette életét az utolsó harcokban. Kedden Mahinda Rajapakse államfő bejelentette, hogy felszámolták a tamil ellenállást. Segélyszervezetek a harcokban elüldözött civilek sorsáért aggódnak, akiket internálótáborokban tartanak, hogy kiszűrjék a közéjük keveredett lázadókat.
Vége a Tamil Tigriseknek a Srí Lanka-i kormány szerint
A Srí Lanka-i kormány szerint katonái megölték a Tímil Tigrisek vezetőjét, így 26 év után véget ért a lázadó csoporttal folytatott harc. A hírt független források egyelőre nem erősítették meg. Az ázsiai ország egy részének elszakadásáért harcoló Tamil Tigrisek és a kormányerők közötti harcban több mint 70 ezer ember vesztette életét.
Feladták a harcot a tamil tigrisek Srí Lankán
Feltehetően felszámolták a Srí Lanka-i kormánycsapatok a tamil lázadók utolsó bástyáját is az ország északi részében. A lázadók közölték, abbahagyják a harcot, hogy megóvják népüket. A Srí Lanka-i elnök szerint a hadsereg végleges vereséget mért a tamil lázadókra.
Vesztésre állnak a tamil tigrisek Srí Lankán
A 25 éve tartó Srí Lanka-i polgárháború kezdete óta először sikerült a hadseregnek elvágnia a tengeri utat a lázadók elől. A kormány szerint napokon belül véget érhetnek a harcok, mert a szeparatisták harcosait körbezárták egy szűk területen. A katonák gyűrűjében rekedt több tízezer civil is. Az ország Jordániában tartózkodó államfője már szombaton bejelentette a lázadók fölött aratott győzelmet, de a Srí Lanka-i kormány egyelőre ezt nem erősítette meg.
Kiszabadulhat a Srí Lanka-i katlanban rekedt 50 ezer civil
Reményt látnak a Srí Lanka-i kormányerők arra, hogy hétvégére véget érhetnek az országban tartó harcok, és ezzel az északkeleti országrészben rekedt 50 ezer civil is kiszabadulhat a katlanból. A tamil lázadók mostmár csak egy néhány négyzetkilométeres területet tartanak, de azt minden áron: csak az utóbbi egy héten több száz civil esett áldozatául a tüzérségi támadásoknak.
Kórházat ágyúztak a Srí Lanka-i kormányerők
Ágyúval lőttek egy kórházra a Srí Lanka-i kormányerők, a támadásban legalább ötvenen meghaltak. A kórház a tamil lázadók és a kormány területei közötti háborús zónában ápolta a hétvégi harcok sérültjeit - írja a BBC. Szombaton és vasárnap legalább 400 emberéletet követelt a harc, a sérültek száma 1000 felett van. A 26 éve zajló háborúban több mint 70 ezren haltak meg.
257 civilt gyilkoltak meg Srí Lankán
257 ember meghalt, 814 pedig megsérült szombat éjszaka a Srí Lankai kormánycsapatok támadásaiban - állították az elszakadásért küzdő tamil lázadók. Az adatokat megerősítette több kormányhivatalnok is.
Tüzérségi támadás ért egy Srí Lanka-i kórházat
Több mint hatvan civil vesztette életét szombaton Srí Lankán, mikor tüzérségi támadás ért egy kórházat. Az intézmény a tamilok által ellenőrzött területen fekszik, de a kormány tagadja, hogy csapatai hajtották volna végre a támadást.
Tűzszünetet szeretnének a tamilok Srí Lankán
A Srí Lankára látogató ENSZ-megbízott annyit már elért, hogy a tamil lázadók egyoldalú tűzszünetet hirdettek. A kormány viccnek titulálta mindezt, és felszólította a tamilokat: vagy megadják magukat, vagy megsemmisítik őket. A kormánycsapatok által bekerített katlanban még mindig 50 ezer civil szorong azon, hogy kijut-e az ostromgyűrűből. 100 ezer társukat sikerült eddig kimenteni.
50 ezer civil élete forog kockán Srí Lankán
50 ezer ember életét veszélyeztetik a Srí Lankán folyó harcok az ENSZ becslései szerint. A kormánycsapatok és a tamil lázadók összecsapásai miatt csak a héten 100 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.
Megadásra szólította fel a tamil tigriseket az ENSZ BT
Terrorista mozgalomnak nevezte a Srí Lanka-i lázadók tevékenységét az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és fegyverletételre szólította fel a Tamil Tigriseket. Az ENSZ azt követeli: a lázadók tegyék lehetővé a háborús övezetben rekedt civil lakosság kimenekítését.
- címkék:
- Srí Lanka
- Tamil Tigrisek
- ENSZ BT
- Címkefelhő »
Srí Lanka-i vérfürdőtől tartanak a jogvédők
Vérfürdőtől tart a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet Srí Lankán, miután kedd reggel lejár a tamil lázadóknak adott ultimátum. A kormánycsapatok támadására számító tamil fegyveresek több tízezer civil lakossal vették körbe bázisukat.
Srí Lanka-i tűzszünetet követeltek európai tüntetők
- címkék:
- London
- Srí Lanka
- tüntetés
- Címkefelhő »
Az ember, aki nem tud Gyurcsányról
Két és fél évvel ezelőtt indult a szlovéniai Koper kikötőjéből és néhány hónap múlva ugyanide érkezik meg alig hatméteres hajójával egy földkerülő magyar hajós. Méder Áron nemrég hagyta el Omán partjait, jelenleg Jemennél tart és a Vörös-tenger felé hajózik Carina nevű vitorlásával. Se válság, se Gyurcsány, csak a szél.
Keménykednek keleten az IMF-fel
Sri Lanka nem fogadja el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelfeltételeit, de a pénzre a jelek szerint szüksége van.
- címkék:
- Srí Lanka
- gazdasági válság
- IMF
- Címkefelhő »
200 ezer civil szorult kereszttűzbe a Srí Lanka-i katlanban
A tamil lázadók egy 50 négyzetkilométeres földdarabra szorultak Srí Lanka északi részén. Élő pajzsként használnak 200 ezer civilt, akik így a lázadók és a kormánycsapatok kereszttüzébe kerültek. Humanitárius szervezetek kimenekítésüket követelik, mivel attól tartanak, hogy a harcok áldozatául esnek.
Tamil légitámadás érte a Sri Lanka-i fővárost
Tamil lázadók intéztek légitámadást a Sri Lanka-i főváros ellen két könnyű repülőgéppel. Mindkét gépet lelőtte a légvédelem. Az egyik az adóhivatal épületére esett, ahol egy ember meghalt, 40-en megsérültek. A támadást annak ellenére követték el, hogy hadsereg azt állította, felszámolta a lázadók légierejét.
- címkék:
- Srí Lanka
- Tamil Tigrisek
- Címkefelhő »
Csak napjai vannak hátra a tamil lázadóknak az ország elnöke szerint
Már csak napjai vannak hátra a Srí Lanka-i tamil lázadóknak a szigetország elnöke szerint, aki bejelentette: hamarosan teljes vereséget mérnek a szinte teljesen visszaszorított felkelőkre.
Gyerekkórházat ágyúztak Srí Lankán
Tüzérségi lövedék talált egy el kórházat Sri Lanka északi részén. A területet a kormánnyal szembenálló tamil tigrisek ellenőrzik. A BBC szerint egyelőre nem világos, ki lőtt, az MTI azt írja, a kormányerők tüzérsége talált telibe a kórházat. Az áldozatok számáról egyelőre nincsenek hírek.
300 civil sebesült meg Srí Lankán
- címkék:
- kékfény
- támadás
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
A Srí Lanka-i hadsereg bekerítette a tamil tigriseket
A kormányerők bekerítették Sri Lankán a lázadó tamil tigriseket, akik már csak a tengeren át tudnak menekülni. Azt nem tudni, hogy a lázadók vezetője is harapófogóba került-e, vagy sem.
- címkék:
- Sri Lanka
- Srí Lanka
- lázadó
- Címkefelhő »
Végső támadás indult a tamilok ellen
Végső támadás indult a tamil lázadók ellen Srí Lankán - jelentette be a szigetország kormányhadserege. A támadás két nappal azután indul, hogy a kormányerőknek tíz év után sikerült elfoglalniuk a tamilok fővárosát. A szakadárokkal folytatott több évtizedes háború eddig 70 ezer áldozatot követelt.
- címkék:
- Ázsia
- támadás
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
Elfoglalták a tamilok fővárosát Srí Lankán
A Srí Lanka-i kormányhadsereg tíz év után újra el tudta foglalni a tamil lázadók fővárosát - jelentette be a Srí Lanka-i elnök, párját ritkító győzelemnek nevezve a pénteki előrenyomulást. A szakadár tamil tigrisek ezzel legfontosabb támaszpontjukat vesztették el. A szigetországban 1983 óta folyó harcokban eddig csaknem 70 ezren haltak meg.
- címkék:
- Ázsia
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
Ezrek emlékeztek a cunami áldozataira
Ezrek emlékeztek meg Ázsiában a négy évvel ezelőtti szökőár áldozatairól. A tengerparton gyászolták a cunamiban meghalt indonéziai áldozatokat, Srí Lankán két percre megállt az élet.
- címkék:
- Ázsia
- szökőár
- Délkelet-Ázsia
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Srí Lankai katonákon ütöttek rajta a tamil tigrisek
Srí Lankán rajtaütöttek egy katonai egységen tamil szakadárok, a Tamilnet portál szerint hatvan katonával végeztek. A Srí Lankai hadsereg szóvivője csak "néhány" halottról számolt be.
- címkék:
- Sri Lanka
- Srí Lanka
- szakadár
- tigris
- Címkefelhő »
Fontos kikötőt foglalt el a Srí Lanka-i hadsereg
A Srí Lanka-i hadsereg - saját szombati bejelentése szerint - elfoglalt egy fontos várost a tamil lázadóktól az ország északnyugati részén, és ezzel immár ellenőrzése alatt tartja a szigetország egész nyugati partvidékét.
- címkék:
- Colombo
- Kikötő
- Srí Lanka
- tamil lázadó
- Címkefelhő »
Nem kér Srí Lanka a tamil tigrisek tűzszünetéből
Nem fogadta el a tamil lázadók tűzszüneti ajánlatát a Srí Lankai kormány. A hindu tamilok függetlenségéért küzdő "tamil tigrisek" azt mondják, mindig is tűzszünetet akartak a buddhista kormánnyal, a kormány szerint viszont csak időt akarnak nyerni, hogy rendezzék soraikat.
- címkék:
- Ázsia
- tűzszünet
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Sri Lanka: fedezzük fel a tea birodalmát
Sri Lanka szigetén legalább kilenc, a világon egyedülálló tea tanösvényt járhatunk be az ültetvények mentén gyalog, kerékpárral, gőzössel vagy autóval kíváncsiságunktól, szabadidőnktől és erőnlétünktől függően. Kóstolókkal egybekötött ültetvénylátogatásokon a legjobb minőségű ceyloni teákból kínálják a turistákat.
- címkék:
- Srí Lanka
- kerékpár
- utazás
- tea
- Címkefelhő »
Kisgépről bombázták a Sri Lanka-i fővárost
Légitámadást intéztek tamil lázadók Sri Lanka fővárosa, Colombó ellen. A lázadók egy kétszemélyes kisrepülőről dobtak bombát például egy villamos erőműre.
Robbantottak Srí Lankán, 20-an meghaltak
Huszonhárman meghaltak és nyolcvanan megsebesültek egy pokolgépes merényletben Srí Lankán. A tamil lázadók által elkövetett robbantás egy ellenzéki párt irodájában történt. Az áldozatok között van egy ismert nyugalmazott tábornok és felesége is.
71 halálos áldozatot követeltek a tamil-harcok Srí Lankán
Legalább 71-en vesztették életüket Srí Lankán az elmúlt két napban a kormányhadsereg és a tamil lázadók harcaiban. Az összecsapásban 40 tamil lázadó és tíz katona vesztette életét.
- címkék:
- Colombo
- kékfény
- Srí Lanka
- tamil lázadó
- Címkefelhő »
21 áldozatot követelt egy Srí Lanka-i légi összecsapás
A Srí Lanka-i hadsereg vadászgépei kedden lelőtték a tamil lázadók egyik repülőgépét, első sikerüket aratva ezzel a felkelők légiereje ellen. Összesen 21-en vesztették életüket, a tamil lázadók tíz fegyverese, a kormányhadsereg katonái és egy rendőr meghalt, további tizenöt katona és nyolc rendőr megsebesült.
Természetfilm élőben: a nagy elefántvonulás Sri Lankán
Eddig csak az afrikai Serengeti Nemzeti Parkot keresték a turisták, ha az évszakok változását, és víz útját követő állatcsordákat igyekeztek megfigyelni. Most azonban némi előképzettséggel egy másik, igen látványos vonulásnak lehetünk tanúi ezúttal Sri Lanka szigetén. Július végétől szeptemberig a Minneriya Nemzeti Parkban közel nyolcezer hektáron, több ezer elefánt vonulását nézhetjük négy kerék meghajtású dzsipről vagy hőlégballonról.
Tizenkét halott egy robbantásban Srí Lankán
Felrobbantotta magát egy motorkerékpáros öngyilkos merénylő Srí Lankán. A detonáció egy rendőrségi épület közelében történt.
Felrobbantottak egy autóbuszt Srí Lankán - 21 halott
A reggeli csúcsforgalomban felrobbantottak egy utasokat szállító autóbuszt Srí Lanka fővárosában. A hatóságok szerint a merényletet, amelyben legalább huszonegyen vesztették életüket, a tamil lázadók követték el. Pénteken egy másik buszt is felrobbantottak Srí Lankán: ketten meghaltak.
Halálos áldozatai vannak a monszunnak Sri Lankán
Megkezdődött a monszun szezon Sri Lanka délnyugati részén. A heves esőzések következtében kialakult áradásoknak és földcsuszamlásoknak eddig már hét halálos áldozata van.
- címkék:
- Srí Lanka
- kékfény
- áradás
- monszun
- Címkefelhő »
277. Bartis Ervin - Ampara, Sri Lanka
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Bartis Ervin válaszol Amparából.
Hobbitszobák és luxussátrak - a világ legfurcsább hotelei
Jégágy és hobbit ablak, magasles-erkély, cella szoba: a világ legfurcsább szállodáinak csak az ötlete idétlen a kivitelezésük minden esetben profi - írja az MSN Travel.
Felrobbantottak egy buszt Colombóban
- címkék:
- Colombo
- rendőrség
- robbanás
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
70-en meghaltak a több órás tűzharcban Srí Lankán
Srí Lankán a tamil lázadók és a hadsereg több órás tűzharcot vívott, amelyben összesen csaknem hetven ember vesztette életét. Hasonlóan heves összecsapásokra hetek óta nem volt példa a szigetországban.
- címkék:
- Tigris
- Srí Lanka
- tamil
- tamil lázadó
- Címkefelhő »
Halottaik számáról vitáznak a Tamil Tigrisek
- címkék:
- Ázsia
- Srí Lanka
- tigris
- lanka
- Tamil Tigrisek
- Címkefelhő »
231. Varga Zsuzsanna - Battaramulla, Srí Lanka
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Varga Zsuzsanna mesél a távoli Battaramulláról.
Ismét fellángolt a polgárháború Srí Lankán
Az idén januárban véget ért tűzszünet után ismét fellángolt a polgárháború Srí Lankán a kormányerők és tamil lázadók között. Az összecsapásokban elhunytak számát nem lehet megbecsülni, mert a független megfigyelők távoztak a térségből. Közben a korai monszun miatt tízezrek maradhatnak élelem nélkül az ázsiai szigetországban.
- címkék:
- tűzszünet
- polgárháború
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Elhunyt Arthur C. Clarke sci-fi-író
Kilencvenéves korában szerdán választott hazájában, Srí Lankán elhunyt Arthur C. Clarke brit sci-fi-író, a nagy sikerrel megfilmesített 2001: Űrodüsszeia című regény szerzője.
- címkék:
- Clarke
- Amerika
- Srí Lanka
- szerző
- Címkefelhő »
Negyven halott a Sri Lanka-i harcokban
- címkék:
- Sri Lanka
- Srí Lanka
- halott
- Címkefelhő »
Buszon robbantottak Srí Lankán
Pokolgép robbant egy buszon Colombo külvárosában. Egy utas időben észrevette a csomagnak álcázott bombát, ezért az embereknek sikerült kimenekülniük a járműről, de így is sokan megsebesültek.
- címkék:
- Colombo
- kékfény
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Rabszolgák és elűzött halászok - a cunami kései áldozatai
A 2004 december 25-i dél-kelet ázsiai cunami utóhatásait vizsgálja egy, a BBC 2-n bemutatandó kétrészes dokumentumfilm, amelyből kiderül, hogy a katasztrófa által érintett partszakaszok őshonos lakosai - főként apró falvakban élő halászok - a turisztikai fejlesztések miatt nem térhetnek vissza eredeti lakóhelyükre. Az erőszakos kitelepítések mellett a rabszolgamunka is súlyos gondot jelent az újjáépítésben.