sportközvetítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sportműsor
- tv-műsor
- tévéműsor
- labdarúgás
- tévé
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Győrött láthatják a tévénézők Görbiczék BL-elődöntőjét
Habár a legnagyobb szolgáltatókkal még mindig nem állapodott meg a Digi Tv, legalább Győrött javult a helyzet, miután a Vidanet felvette programkínálatába a Digi Sportot, így a helyi szurkolók már a szombati, spanyolországi BL-elődöntőt is láthatják, amelyen az Itxako vendége a magyar bajnok Audi ETO lesz.
Sokára követheti a kézilabda a köztévére vonuló focit
Miközben a magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőinek közvetítés visszakerült a Magyar Televízióhoz, addig más csapatsportágaknál egyelőre nem tervez hasonló lépést a köztévé. Bár a kézilabda-BL-ben még három magyar klubcsapat versenyben van, az idei szezonról már nem tárgyal az MTV a jogtulajdonos Digi Sporttal, de a jövőben harcba szállhat a látványsportok közvetítéséért.
Azurák és Szebeni is elmegy a Sport Tv-hez
A Sport1 Harmadik Félidő című műsora egyórás felvezető műsorral, interjúkkal készül a Hollandia elleni két Eb-selejtező előtt.
Két cégnek is fizet az MTV a magyar-holland Eb-selejtezőkért
A magyar válogatott mérkőzéseinek kizárólagos közvetítési joga eddig a Sport TV-nél volt, így a megállapodás értelmében az MTV-nek fizetnie kell a sportcsatornát birtokló Chello Central Europe Zrt.-nek és a nemzetközi sportjogokkal kereskedő Sportfive-nak is. Ha maradt volna a kizárólagosság, a Sport TV a magyar-holland meccsel könnyen megdönthette volna saját nézettségi csúcsát, a Magyar Televízió pedig az összes hátralévő Eb-selejtezőt közvetítené.
Mindkét magyar-holland meccset adja az MTV
A Magyar Televízió élőben közvetíti a pénteki és a jövő keddi Magyarország-Hollandia válogatott Eb-selejtező-mérkőzéseket, párhuzamosan a Sport TV-vel.
Sárga lapokat osztogató modellek népszerűsítették a sportműsort
A Sport 2-n hetente látható Harmadik félidő című műsorát sajátos módon reklámozta a Sport TV: két hosztesz osztogatott sárga és piros lapokat a budapesti járókelőknek.
Játékosportrék és gólok versenye az új, tévés futballmagazinban
Február 27-én indul a Sport Tv Harmadik félidő című műsora, amelynek célja, hogy a tavaszi szezontól olyan körítést adjon a magyar bajnokságnak, amilyenre itthon eddig még nem volt példa.
Minden idők legnézettebb amerikai műsora lett az idei Super Bowl
Nézettségi rekordot döntött a február 6-án adott Super Bowl XLV, vagyis az amerikaifoci-bajnokság idei döntője.
310 ezren nézték a magyar-spanyol kézimeccset
Közel 700 ezer tévéző kapcsolt a magyar kézilabda-válogatott keddi, Spanyolország elleni mérkőzésére, átlagban 310 ezren figyelték a meccset.
2015-ig az Eurosporton marad a Bundesliga
2015-ig, huszonkét európai országra szerezte meg az Eurosport a német labdarúgó Bundesliga kizárólagos közvetítési jogait.
Huszonöt kézilabdameccset ad élőben a Sport Tv
Január 13-án kéthetes kézilabda-maraton kezdődik a Sport Tv-n. A magyar kézilabda-válogatott világbajnoki találkozóival és a fontosabb mérkőzésekkel együtt 25 meccset élőben ad a Sport 1 és a Sport 2.
- címkék:
- kézilabda
- sportközvetítés
- Sport TV
- Címkefelhő »
2010-ben legtöbben az angol-magyart nézték a Sport Tv-n
A Sport Tv összeállította a 2010-es év tíz legnézettebb sportműsorát: a csatornán az Anglia - Magyarország futballmérkőzés keltette a legnagyobb érdeklődést.
A tévében Zámbó Jimmy és a Vad Angyal is verte az X-Faktort
2010 végén, a legnézettebb hazai csatornán, a legkapósabb, vasárnap esti műsorsávban az ősz nagy dobásának számító X-Faktor fináléja 2,8 millió tévézőt érdekelt, félmillióval többet, mint a nyári focivébé döntője. Ezzel az év legnagyobb érdeklődést kiváltó tévéműsora lett, de így is elmaradt a 2009-es Csillag születik és a régi, Tv2-s telenovellák számaitól. 2011-ben a britek szerint mindenki Vilmos herceg esküvőjét fogja figyelni a tévében, az lesz az év legnézettebb eseménye - mi pedig utánamentünk, melyek voltak a világ legnépszerűbb tévéműsorai az utóbbi időben.
A nyári futballvébére emlékezik az MTV
Az MTV december 27. és 31. között délutánonként feleleveníti az év legfontosabb sporteseményeit, lesz sok foci, úszás, kajak.
Érdekli a Digi tévét a Sport Klub
A Digi TV érdeklődik a Sport Klub tévécsatorna iránt, mert annak megvásárlásával több háztartásba juthatna el a műsora - írja a Blikk.
A Barcelona meccsével felnőtt a nagyokhoz a Sport1
Közel 800 ezer tévéző követte a spanyol Barcelona - Real Madrid bajnokit a Sport1-en, ami a csatorna rekordjának számít.
Élőben adja Erdei Zsolt amerikai meccsét a Sport2
Erdei Zsolt tengerentúli mérkőzését a magyar nézők is láthatják élőben, az eseményt a Sport2 adja.
Visszatérhet valamikor a Telesporthoz Szántó Dávid és Egri Viktor
A Magyar Televízió közlése szerint a távozó sportriporterek bármikor visszatérhetnek a Telesport szerkesztőségébe. Egri pár hete már a Digi TV-nél dolgozik, Szántó Dávid pedig november közepén hagyja ott az MTV-t.
Igazi büntetés a Tv2-nek a Bajnokok Ligája
A Barcelona BL-meccse szeptember 14-én mindössze 12,6 százalékos közönségarányt hozott a Tv2-nek a kereskedelmi célcsoportban, miközben az RTL Klub szappanoperája és krimisorozata szárnyalt.
Nem adja az MTV a nők utolsó pólómeccsét
A horvát televízió sem közvetíti, így az ötödik helyért menő mérkőzést a hazai nézők sem láthatják.
Orbán Viktorral indítja az Eb-selejtezőket a Sport TV
A Svédország-Magyarország Eb-selejtező előtt egy órában Orbán Viktor miniszterelnök elemzi a Sport TV-n a magyar sport, a hazai labdarúgás helyzetét.
Megdöbbentően kevesen nézték a Tv2-n a Bajnokok Ligáját
Az Anderlecht - Partizan Beograd mérkőzés nem hozta lázba a hazai tévézőket: a meccs időtartama alatt szárnyalt a Barátok közt, jól mentek az RTL-es krimik.
Egymillió háztartásban láthatják a hazai tévézők Overdose-t
Augusztus 29-én, vasárnap Overdose rajthoz áll a németországi Baden-Badenben, a futamot a Sport M élőben közvetíti.
Élőben közvetíti a kajak-kenu vébét az MTV
A Magyar Televízió élőben közvetíti a poznani kajak-kenu világbajnokság augusztus 21-22-i döntőit.
Rekordnézettséget ért el az angol-magyar a Sport Tv-n
380 ezren nézték a válogatottat, ez a csatorna idei legjobb eredménye.
- címkék:
- sportközvetítés
- futball
- Sport TV
- Címkefelhő »
Napi 9 órát közvetít az MTV az úszó Európa-bajnokságról
Az úszó Eb minden eseményét élőben közvetíti az MTV. Húsz külföldi tévétársaság használja majd a köztévé képeit.
- címkék:
- sportközvetítés
- úszó eb
- MTV
- Címkefelhő »
150 magyar bajnokit közvetít a Sport TV
Hétvégén kezdődik a labdarúgó NB I 2010-2011-es szezonja: 150 magyar élvonalbeli mérkőzést közvetít a Sport1, a Sport2 és a SportM.
700 millió tévénéző sem volt elég a rekordhoz
Világszerte körülbelül 700 millióan figyelték a futball-világbajnokság döntőjét, de így sem sikerült a nézettségi rekord beállítása.
600 milliót már keresett az MTV a vébével
Bő egy héttel az első sípszó, a labdarúgó-világbajnokság kezdete után úgy tűnik, az MTV-nél bevétel is lesz a jó nézettség mellé, miközben presztízsszempontból sem jár rosszul a közszolgálati tévé. Felzárkózott az RTL-hez és lehagyta a Tv2-t: vébé kezdete óta kétszer-háromszor annyian nézik az M1-et, mint korábban, szpotból, szponzorációból és jogértékesítésből pedig 600 millió forint körüli összeg jött eddig össze.
A vébé esténként legalább egymillió magyart érdekel
Jelentősen nőtt az MTV nézettsége a világbajnoki mérkőzések közvetítése alatt: az angolok szombati, és a németek vasárnapi mérkőzését egymilliónál is többen látták.
1962 óta láthatunk vébémeccseket
A Magyar Televízió az 1958-as, svédországi labdarúgó-világbajnokságot - a magyar részvétel ellenére - nem közvetítette, mert akkoriban itthon még csak kísérleti adás ment. Az volt az első vébé, amelyet hatvan országban láthattak, legalább felvételről. A magyar tévézők 1962-ben kapcsolódhattak be, a chilei rendezvény néhány találkozóját már láthatták némi késéssel.
Szántó Dávid: Volt, hogy adás előtt elbóbiskoltam
Szántó Dávid sportriporterként kezdte a Magyar Televíziónál, de az utóbbi időben számos más jellegű produkcióban is láthattuk: idén már ő vezette a választási műsort, valamint az Aranyág-at és a gyereknapi összeállítást is rábízta a csatorna. A Gödör Klubban beszélgettünk vele, ahol a különféle szerepek mellett a közszolgálati tévé vonzerejéről, a példaképekről, a stúdióban alvásról is esett néhány szó. Nem volt célja, hogy második Vitray legyen, de tátott szájjal leste Vitray Tamás, Gyulai István vagy Knézy Jenő közvetítéseit. A futballvébére nem utazik, de a stúdióban jelen lesz műsorvezetőként.
Az MTV és az Artisjus is gazdagodik - vébé a kivetítők árnyékában
Nem tehet ki akárki egy plazmatévét vagy egy kivetítőt a kiskocsmája kertjébe a labdarúgó-világbajnokság alatt, a vendéglősnek, üzemeltetőnek egyeztetnie kell az Artisjusszal és az MTV-vel. A jelentősebb futballmeccsek idején nő a bevétel, ezt pedig megfizettetik a vendéglátósokkal - ennek ellenére egy hónapig a legtöbb szálloda, bár, kocsma, étterem arra készül, hogy focibarátokkal növelje forgalmát. Ha egy üzemegység lebukik, és utólag sem rendezi az ügyet, perre számíthat.
- címkék:
- sportközvetítés
- futball vb
- MTV
- Artisjus
- Címkefelhő »
Angol mintát másolna a spanyol futballélvonal
Spanyolországban napi téma a futballklubok gazdasági helyzete, hiszen a liga egyesületeinek többmilliárdos adóssággal kell megküzdeniük. A Primera Divisiónban ráadásul a televíziós jogdíjak nagy részét a két sztárklub, a Barcelona és a Real Madrid nyeli le, ami nem nagyon tetszik a többi egyesületnek. A megoldás az angolhoz hasonló modell lehet.
Bőröndökkel a vébédöntőn - Egri Viktor sportos, utazós sztorijai
Ötfős sportriportercsapat utazik az MTV-től a dél-afrikai futball-világbajnokságra: Egri Viktor végig kinn lesz, Somos Ákos és Somos Zoltán a csoportmeccsekről, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard pedig a második szakasztól kezdve tudósít. Pár héttel az év sporteseménye előtt a rutinos tévéseket korábbi utazásaikról kérdeztük: sorozatunk negyedik részében Egri Viktor mesél.
Ítéletidő és üvöltő szpíker - Somos Ákos, Somos Zoltán sportos sztorijai
Ötfős sportriportercsapat utazik az MTV-től a dél-afrikai futball-világbajnokságra: Egri Viktor végig kinn lesz, Somos Ákos és Somos Zoltán a csoportmeccsekről, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard pedig a második szakasztól kezdve tudósít. Pár héttel az év sporteseménye előtt a rutinos tévéseket korábbi utazásaikról kérdeztük: sorozatunk harmadik részében a Somos-testvérek mesélnek.
Ősztől több magyar bajnokit közvetít a Sport TV
A 2010-2011-es magyar labdarúgó-bajnokságból a korábbinál több találkozót közvetít a Sport TV, több csatornán - a SportM például vasárnaponként ad meccseket.
- címkék:
- sportközvetítés
- Sport TV
- Címkefelhő »
Heti négy meccsre nő a sporttévé NB I-es kínálata
Hetente négy mérkőzést közvetít majd élőben a Sport Televízió a labdarúgó NB I 2010/11-es idényében. Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője elmondta, az élvonalbeli bajnokság összecsapásaiból az idén indult SportM csatornán is sugároznak majd hetente egyet, a többi találkozót pedig a Sport1-en és a Sport2-n láthatják a nézők. Az időpontok változatlanok maradnak, szombaton és vasárnap is 17.30 és 20 órakor kezdődnek a közvetítések.
Nyomasztó szállás, mániákus sofőr - Faragó Richard útiélményei
Ötfős sportriportercsapat utazik az MTV-től a dél-afrikai futball-világbajnokságra: Egri Viktor végig kinn lesz, Somos Ákos és Somos Zoltán a csoportmeccsekről, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard pedig a második szakasztól kezdve tudósít. Pár héttel az év sporteseménye előtt a rutinos tévéseket korábbi utazásaikról kérdeztük: sorozatunk második részében Faragó Richard mesél.
Gundel Takács Gábor: Alighanem eldugott helyeken leszünk
Ötfős sportriportercsapat utazik az MTV-től a dél-afrikai futball-világbajnokságra: Egri Viktor végig kinn lesz, Somos Ákos és Somos Zoltán a csoportmeccsekről, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard pedig a második szakasztól kezdve tudósít. Bő egy hónappal az év sporteseménye előtt a rutinos tévéseket korábbi utazásaikról kérdeztük, pár különös, vidám sztorit kértünk tőlük: sorozatunk első részében Gundel Takács Gábor mesél.
Jól hozott Gera meccse a Story TV4-nek
Az Európa Liga május 12-i, hamburgi döntője, amelyen Gera Zoltán csapata, a londoni Fulham és az Atlético Madrid csaptak össze, nagyon jó nézettségi számokat szállított a Story TV4-nek.
Két csatorna is adja Gera nagy meccsét
Ritka, hogy két hazai csatorna párhuzamosan, élőben adja ugyanazon találkozót: május 12-én a Story Tv4 és a Digi Sport nézői is láthatják az Európa Liga döntőjét.
Világszerte adja az úszó Eb-t az MTV
A magyarországi úszó Eb-ről a Magyar Televízió képeit veszi át minden tévétársaság, amely közvetíteni akarja az eseményt.
- címkék:
- sportközvetítés
- úszó eb
- MTV
- Címkefelhő »
A futballvébé mind a 64 meccsét élőben adja az MTV
A labdarúgó-világbajnokság minden mérkőzést élőben közvetíti az MTV. A telesport.hu oldalon szintén minden meccs élőben fut majd, és visszanézhető lesz.
- címkék:
- sportközvetítés
- futball vb
- MTV
- Címkefelhő »
A Sport TV közvetíti a fociválogatott mérkőzéseit
A következő két évben a Sport Televízió közvetíti a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit - a holland-magyar találkozó sorsa még bizonytalan. A jövő heti, győri Magyarország-Oroszország barátságos találkozó a Sport1 csatornán lesz látható.
Kanadai tévés rekord dőlt meg
Kanada történetének legnézettebb sportközvetítése volt a hazaiak vasárnap esti, Egyesült Államok elleni olimpiai jégkorong-mérkőzése.
Most már ragaszkodik az MTV a futballvébéhez
Az RTL Klub 900 milliós ajánlata sem lehet elég, mivel az MTV az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU) tárgyal a vébéjogok megtartásáról. A MTV az első kudarca után nem tett közzé újabb ajánlattételi felhívást. A hazai közszolgálati csatorna kedvezményesen kapta meg a jogokat az EBU-tól, ezeket később értékesíteni akarta, most azonban mégis sugározná a futballvilágbajnokság mérkőzéseit - az EBU viszont visszaveheti a jogokat, ha az MTV nem törleszi adósságait.
- címkék:
- sportközvetítés
- futball vb
- MTV
- Címkefelhő »
Az MTV közvetíti a focivébé összes mérkőzését
A Magyar Televízió közvetíti az idei labdarúgó-világbajnokságot Dél-Afrikából. A június 11-én kezdődő egy hónapos világesemény mind a 64 mérkőzését a közszolgálati m1 és m2 sugározza.
Az eltiltott Léderer mellett demonstrálnak a Volán-szurkolók
Három hónapra eltiltották a képernyős szerepléstől Léderer Ákost, a Sportklub és az RTL Klub sportriporterét, amiért egy fehérvári hokimeccsen kitört verekedés közben hatalmas lelkesedéssel buzdította a magyar jégkorongozót. A Sapa Fehérvár AV19 egyik szurkolói csoportja kiáll Léderer mellett, szerintük más kommentátorok nem képesek ennyire magukkal ragadni a nézőket.
Super Bowl: százmilliós nézettséget várnak
Félperces reklámért a Super Bowl alatt 3 millió dollárt kell fizetni, akárcsak tavaly, de minden bizonnyal megéri, hiszen 2009-ben például átlagban 98,7 millió amerikai figyelte a műsort, és bő 151 millió nézett bele rövid időre. Az sem mindegy, mi megy rögvest utána, hiszen be lehet futtatni bármit egy kezdeti löketként kapott 30-40 milliós tömeggel. Idén - némi meglepetésre - egy valóságshow-t nyom be a CBS.
Olasz bajnokikkal bővíti programját a Digi Sport
A következő két idényben a Digi Sport közvetíti Magyarországon az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit.
Úszó-Eb-t és focivébét is közvetítene a Duna Tv
Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó Európa-bajnokságot.
Legalább a Sport Klubnak bejött a futsal
A Sport Klub megsokszorozta nézettségét a magyar válogatott két meccse alatt.
Hajdú B. István: Mindig mindent kommentáltam
Hajdú B. Istvánt nemrégiben a leghitelesebb tévés személyiségnek szavazták meg a Blikk (és a Ringier többi lapjának) olvasói. Ennek apropóján beszélgettünk vele egy Liszt Ferenc téri kávézóban, de szó esett többek között a csatornák közti ugrálásról, az előre megírt poénokról, Esterházy Péterről és a "méltán világhírű" Tuskó Kupáról is, valamint arról, hogy miért került a nevébe a B. - ami ugyanúgy lehetne K. vagy Ty. is.
Nem tudni, hol látjuk a focivébét
Az MTV kuratóriuma nem nevezte meg a győztes pályázót, elnapolta a döntést. A vébé közvetítési jogaiért a Digi TV, illetve az RTL Klub és Sport TV kettőse verseng.
Akár három tévén is mehet a futballvébé
Amennyiben az RTL Klub és a Sport TV közös pályázata viszi el a futballvébé közvetítési jogait, még a Sport Klub is adhat meccseket - az MTV viszont nem. A Magyar Televízió kuratóriuma január 13-án, délután egytől tárgyalja az ügyet, várhatóan estig lesz döntés is.
A Sport TV az RTL Klubbal indult a vébé közvetítési jogaiért
Az egyik oldalon a Digi TV, a másik oldalon az RTL Klub és a Sport TV: január 13-án eldől, hol láthatjuk a nyári futball-világbajnokságot.
Az MTV mégis közvetíti a rövid pályás úszó-Eb-t
Mégis közvetíti a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot a Magyar Televízió (MTV), miután kérésére az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) ingyen bocsátja rendelkezésére a december 10-13. közötti, isztambuli kontinensviadal műholdjeleit.
- címkék:
- úszás
- sportközvetítés
- Címkefelhő »
DigiSport: Nem úgy nézünk ki, mint egy négy hónapos csatorna
Július végén indult Magyarország legfiatalabb sportcsatornája, a DigiSport, amely azzal irányította magára a figyelmet, hogy évi 700 millió forintot ajánlott az élvonalbeli futballmeccsek közvetítési jogáért. Bár ebben a harcban a Sport TV-vel szemben végül alulmaradt a DigiSport, a Bajnokok Ligája, az Európa Liga, illetve a Premier League és a Bundesliga közvetítési jogát megszerezte, és olyan neveket csábított magához, mint Vitray Tamás, Csisztu Zsuzsa vagy Csiszár Jenő. Kristóf Péter, a DigiSport felelős szerkesztője elmondta, hogy a csatornánál elégedettek a nézettségi adatokkal, és az elmúlt négy hónap alatt szakmailag minden mmegvalósult, ...
- címkék:
- sportközvetítés
- Digisport
- Digi TV
- Címkefelhő »
Vitray kritikus hangot ígér
Új műsort indított Vitray Tamás a Digi Sporton: a Kibicek-ben a hét fontosabb sporteseményeit beszélik meg hol négyen, hol öten.
Még novemberben képernyőn lehet a Nap-kelte
Gyárfás Tamás az [origo]-nak elmondta, hogy folyamatosan tárgyal a Nap-kelte újraindításáról, és már a héten meg is állapodhat egy csatornával, melyet csak a szerződés aláírása után nevez meg.
Nem könnyű továbbadni a vb közvetítési jogát
Erős adu az MTV kezében, a jövő évi finanszírozásért folytatott küzdelemben a 2010-es futball-vb közvetítése, de Medveczky Balázs ügyvezető szerint felmerült a jogok továbbadása is. A Tv2 nem kér belőle, elég sokba került és ráfizetéses a Bajnokok Ligája, a négy évvel ezelőtt közvetítő RTL Klub nem tárgyalt erről, nem is tartja anyagilag megtérülőnek - ellenben a Digi tévét érdekli a dolog, vizsgálják a lehetőségeket.
- címkék:
- tévéipar
- foci-vb
- sportközvetítés
- MTV
- Digi TV
- Címkefelhő »
A kézisek vb-meccseit is kevesen láthatják
A labdarúgó Bajnokok Ligája után újabb fontos sporteseményt, a nőikézilabda-világbajnokság közvetítési jogát szerezte meg a Digi TV, amely a Sport TV-vel megosztva adja a decemberi eseményt. Információnk szerint azonban a magyar válogatott mérkőzései csak a kevesek számára elérhető DigiSporton lesznek láthatók.
Bárki láthatja az U20-as elődöntőt
Kedd délután az m1 közvetíti a magyar U20-as csapat elődöntőjét.
Tévétörténelmet írt egy focimeccs
Egy hétfő esti amerikaifoci-meccs lett minden idők legnézettebb kábeltévés adása az Egyesült Államokban.
- címkék:
- nézettség
- sportközvetítés
- rekord
- Címkefelhő »
A Duna tévé vitte el a válogatott meccseit
A Duna Televízió közvetíti élőben a magyar labdarúgó-válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjét, a szombati és a jövő szerdai meccset. Előbb Portugália, majd Dánia ellen lép pályára a csapat.
Két csatorna megy a portugál-magyar meccsért
Az RTL Klubnak nem kell, a Digisportot érdekli, a Sport TV pedig ajánlatot is tett, közvetítenék a magyar válogatott következő selejtezőjét.
Magyar tartalommal új sporttévé indul idén
Még 2009-ben elindítja a Chello Central Europe a Sport M nevű csatornáját.
- címkék:
- tévéipar
- sportközvetítés
- Sport TV
- Címkefelhő »
Szigorúan felügyeli a BL-jogokat az UEFA
Egy mellékletek nélkül is 133 oldalas könyvben mindent meghatároz az UEFA a BL-közvetítésekkel kapcsolatban. A márka sérthetetlenségére is felettébb figyelnek, egy hazai szpot után egy nappal már jött is a panasz, miszerint nem szerződött partnertől vannak az ajándékcsomagok.
Mel Gibsontól is kikapott a DVSC
A DVSC nézettségben sem tudott nyerni, az RTL Klub magabiztosan vitte el az estét.
A Story tévé is adhatja a DVSC későbbi meccseit
Csütörtökön az Európa Liga Sporting-Hertha meccsét adja a kereskedelmi csatorna, mely a Digisporttal osztozik a jogokon.
Nem tett le a focivébé közvetítéséről az MTV
A Magyar Televízió nem tett le arról, hogy közvetítse 2010-ben a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit. A keddi Népszabadság szerint a közszolgálati televízió belső köreiben már biztos váltásról, vagyis arról beszélnek, hogy az RTL Klub veszi meg a közvetítési jogot.
- címkék:
- foci
- foci-vb
- sportközvetítés
- MTV
- Címkefelhő »
Csiszár Jenő visszanéz
A napokban töltötte be az ötvenet. Hívta bulizni a Heti hetes, de nem ment el. Elmondja, hogyan történt szakítása az RTL-lel, és mesél arról is, hogy december 24-én reggel, egy e-mailben jelezték neki, hogy nem kell többet a TV2-nek. A Mokka egykori arca most boldog, mert hobbiját kötheti össze a munkával. Interjú Csiszár Jenővel.
Döntött a TV2, mely BL-meccseket adja
Élőben csak keddi Bajnokok Ligája-mérkőzést adhat szerződése szerint a TV2: a Milan, a Real Madrid, a Juventus biztosan látható lesz ősszel a csatornán, előbbi kétszer is.
Beadta a derekát az RTL Klub
Nem akarja magára haragítani a futballszurkolókat az RTL Klub, és a szombati meccs után a szerdai, portugálok elleni vb-selejtezőt is élőben adja.
- címkék:
- sportközvetítés
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Felvételről adja a Liverpool-Debrecent a TV2
Szeptember 17-én, csütörtök éjjel felvételről adja a TV2 a Debrecen első BL-csoportmeccsét. Élőben a Digisporton fut majd.
Feszültség az MLSZ és az RTL Klub közt
A szombati, svédek elleni meccs időben kerül a képernyőre, de a jövő szerdai találkozóval gondok vannak, ugyanis az RTL Klub szerint az MLSZ az időpont megválasztásakor nem vette figyelembe kérésüket.
Rosszul indult a Bajnokok Ligája
A TV2 keddenként főműsoridőben adja a Bajnokok Ligája mérkőzéseit: az első meccs korántsem hozta a legjobb nézettséget.
Sportdömping az MTV-n
A hétvégén három világbajnokságot is élőben közvetít a Magyar Televízió valamelyik csatornája.
- címkék:
- sport
- sportközvetítés
- MTV
- Címkefelhő »
Kézilabda EB-t ad a SportKlub
A junior női kézilabda EB mérkőzéseit a magyar adók közül kizárólag a SportKlubon láthatják a nézők.
Új tévécsatorna indul ma Csiszár Jenővel és Détárival
Az Újpest Európa-ligás meccsének közvetítésével ma indul a Digisport.
Sport TV: tárgyalóasztalnál a kézisek és a pólósok
A labdarúgó Soproni Liga közvetítési jogait a Sport TV nyerte, s jogászai szerint lépéselőnyben van a vízilabda-, illetve a kézilabda-mérkőzések sugárzásának tekintetében is. Olyannyira, hogy optimális esetben a pólósokkal napokon belül megszülethet a megállapodás, míg a kéziszövetség elnökével, Sinka Lászlóval július 21-én, kedden tárgyal a Chello Central Europe Zrt. képviselője.
Az MLSZ-elnökség is jóváhagyta a tévészerződést
Délután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége rendkívüli ülésén jóváhagyta a Kisteleki István elnök által a Sport TV tulajdonosával, a Chello Central Europe Zrt.-vel hétfőn kötött szerződést az NB I-es mérkőzések közvetítési jogáért.
A Sport TV-n hirdetheti magát a Digi TV
Noha az MLSZ csütörtöki ülésén nem született döntés az NB I-es futballmérkőzések közvetítési jogáról, a Nemzeti Sport információja szerint a Ferencváros és az Újpest mezére már felkerült a Digi TV hirdetése, vagyis akár előállhat az a különös helyzet, hogy a Sport TV közvetítéseiben a rivális csatornát fogja reklámozni.
Mégsem született döntés az NB I-es közvetítésekről
A tervekkel ellentétben mégsem született végleges döntés az NB I-es közvetítéseket illetően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésén, így továbbra sem dőlt el, hogy a következő három idényben a Digi TV vagy a Sport TV csatornáján szerepelnek a Soproni Liga mérkőzései. Kisteleki István elnök szerint ugyanakkor hétfőre mindenképpen eldől a kérdés, kedden pedig a szerződés aláírására is sor kerülhet.
Gundel Takácsot hívja a TV2
Az MTV-hez való távozása után nem volt jó viszonya a csatornával, de most részben visszatérhet a Bajnokok Ligája miatt.
A Sport TV-é marad az NB I-es fociközvetítés
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta a Sport TV válaszát, melyben a csatorna élni kíván az NB I-es közvetítések opciós jogával. Ezt Kisteleki István MLSZ-elnök jelentette ki vasárnap az MTI-nek.
A Sport TV élni kíván az NB I-es közvetítések opciós jogával
A Sport TV élni kíván az NB I-es közvetítések opciós jogával és az erről szóló dokumentumot már eljuttatta a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ).
A bíróságon folytatódhat a sportközvetítési harc
Több százmillió forintos bevételtől eshet el a hazai kézilabda- és vízilabda-szövetség, amelyek hiába állapodtak meg az RTL Klubbal a bajnoki és válogatott mérkőzések közvetítési jogainak értékesítésétől, egy 2004-es és egy 2006-os szerződés alapján továbbra is a Sport TV birtokolja a jogokat, mégpedig ingyen. Információink szerint a Soproni Liga mérkőzései is maradhatnak a sportcsatornán, ahol hajlanak rá, hogy kifizessék a Digi TV által három évre ajánlott 2,1 milliárd forintot.
A nyögéstől a gyulázásig - a legidegesítőbb hangok a sportközvetítésekben
Egy csütörtöki hír szerint már a FIFA is fontolgatja, hogy betiltatja a dél-afrikai Konföderációs Kupa mérkőzéseit kísérő vuvuzela nevű műanyag hangszert, amely nemcsak a riportereket és a játékosokat, de a tévénézők többségét is szerfelett idegesíti. Az afrikai dudaszó újdonságnak számít, de nem az egyetlen olyan hanghatás, amely a legjobb sportközvetítést is képes tönkretenni. Összeszedtük az öt legirritálóbbat.
Marad a helyén a spanyol foci
Újabb három évig a SPORT TV közvetíti a spanyol labdarúgó bajnokságot.
Új kategóriák a Kamera Hungárián
Esélyegyenlőségi műsorok, sportközvetítések és dokumentum-szappanoperák is versenyezhetnek a jubileumi tévés eseményen, amelyet idén Pécsen rendeznek.
Harcba száll az MTV a sportközvetítésekért
A Magyar Televízió Telesport szerkesztőségét november 2-tól irányító Schulek Csaba az MTV pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tervei között szerepel a Forma1-es autós gyorsasági vb, valamint a bajnoki labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogának visszaszerzése. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke arról tájékoztatott, hogy az MTV a 2005-ös esztendőnek tizenöt év után újra átlátható, stabil gazdasági háttérrel vághat neki, s a sportfőszerkesztőség jelentős támogatásra számíthat.
MTV: egymilliárdos fejlesztés az olimpia előtt
Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága keddi ülésén támogatta az olimpiai közvetítésekkel összefüggésben a Magyar Televízió egymilliárdos igényét a műszaki fejlesztésre és a Duna Televízió 150 millió forintos kérését is a sportközvetítések bővítése érdekében.
Kolosi Péter szexvádakról, kollégákról, üzletről
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint nem a csatornára tartoznak a kereskedelmi tévé szereplőinek szexuális kapcsolatai, emiatt senkinek nem kellett volna távoznia munkahelyéről. Kolosi új programjaikról elmondta, már kiválasztották a Survivor műsorvezetőjét, és még szorosabb együttműködést akarnak a Viva tévével, több sportközvetítés viszont nem várható az adón. A programigazgató, aki valaha együtt dolgozott a tv2 vezérigazgatójával, azt is közölte, a kiélezett verseny ellenére néha találkozik a konkurens tévé munkatársaival.
Kevesebb sportközvetítés az MTV-ben
A Magyar Televízió sportműsoraiban pénzügyi okok miatt csökkentik az élő adások számát. A Forma-1-es futamok közvetítési jogának elvesztése után átalakul a sportadások szerkezete, s emiatt a sportági szakszövetségekkel kötött szerződések újratárgyalását javasolja a köztévé.