sorsolás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- lottó
- nyeremény
- ajándék
- labdarúgás
- ötös lottó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eb-selejtező: az oroszokkal is összekerült a magyar kézilválogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki, trondheimi sorsolásán.
Messi és Ronaldo kéz a kézben gyalogolhat a BL-elődöntő felé
Pénteken délelőtt kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait. Előzetesen több komoly párharcra volt kilátás, de végül a sors úgy hozta, hogy a Liverpool-Manchester City és a tavalyi döntő visszavágója, a Juventus-Real Madrid rangadó lehet igazán éles. A Barcelona és a Bayern a papírforma alapján már az elődöntőre készülhet.
Marseille-en keresztül vezet az út Gulácsiéknak az El-elődöntőjébe
Az UEFA a Bajnokok Ligája után az Európa-liga negyeddöntőinek párosítását is elkészítette nyoni székházában.
Juve-Real - már a nyolc között megismétlődik a tavalyi finálé
Az Európai Labdarúgó-szövetség a svájci Nyonban elkészítette a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását.
- címkék:
- sorsolás
- Nyon
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
Lesz-e megint előrehozott döntő a Bajnokok Ligájában?
Pénteken déltől Nyonban sorsolják a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait. A legjobb nyolc közé három spanyol (Barcelona, Real Madrid, Sevilla), két angol (Liverpool, Manchester City), két olasz (AS Roma, Juventus) és egy német csapat (Bayern München) jutott be. A legjobb 16 között már összejött a Real Madrid-Paris Saint-Germain párosítás, amit sokan előrehozott döntőnek is neveztek. A kérdés tehet adott: lesz-e megint olyan párosítás, amit inkább a kijevi fináléban néztünk volna legszívesebben.
Kedden és szerdán is két-két negyeddöntőt rendeznek a Magyar Kupában
Kedden és szerdán is két-két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Magyar Kupában.
- címkék:
- sorsolás
- Magyar Kupa
- Címkefelhő »
A férfi pólócsapat az olaszokkal került egy Eb-csoportba
A magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai bronzérmes olaszokkal, míg a női többek között a házigazda Spanyolországgal került egy csoportba a júliusi Európa-bajnokságon.
- címkék:
- sorsolás
- vízilabda
- csoport
- vízilabda-Eb
- Címkefelhő »
Gulácsiék orosz, Kádárék olasz csapatot kaptak az Európa-ligában
Az Európai Labdarúgó-szövetség pénteken koradélután a svájci Nyonban kisorsolta az Európa-liga nyolcaddöntőinek párosításait. Gulácsi Péter együttese, az RB Leipzig a Zenitet, a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev a Laziót kapta.
Öt találattal 670 ezret nyertek a lottón
Mind a hat számot ugyan nem találta el senki, de 670 ezer forinttal gazdagabb lett az, akinek 5 számát kihúzták a hatoslottón.
- címkék:
- sorsolás
- hatos lottó
- Címkefelhő »
Ezekkel a számokkal lehetett ötöse a lottón
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
- címkék:
- sorsolás
- ötös lottó
- Címkefelhő »
Nem volt telitalálat az ötös lottón
A negyedik héten a következő számokat húzták ki az ötös lottó és a Joker sorsoláson.
- címkék:
- sorsolás
- ötös lottó
- Joker
- Címkefelhő »
Juhász Roland: Verhető ellenfelekkel játszunk
A magyar labdarúgó-válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került egy csoportba az UEFA által megálmodott és életre hívott Nemzetek Ligájában. Első ránézésre nem tűnik rossznak a beosztás, hiszen ennél sokkal nehezebb négyesbe is kerülhetett volna a sorozatnak Georges Leekens irányításával nekivágó nemzeti tizenegy. Ezen a véleményen van a két egykori szövetségi kapitány, Csank János és Várhidi Péter, valamint a válogatottságtól a 2016-os Európa-bajnokság után visszavonuló Juhász Roland és a 16-szoros válogatott Kabát Péter is, akik a sorsolás után osztották meg gondolataikat az Origóval.
Kézilabda: Megvan a Magyar Kupa ötödik fordulójának sorsolása
Elkészült a férfi és a női kézilabda Magyar Kupa ötödik fordulójának sorsolása, az innen továbbjutók már a négyes döntőbe kerülnek.
- címkék:
- kézilabda
- sorsolás
- Magyar Kupa
- Címkefelhő »
Szerdán rendezik a Nemzetek Ligája sorsolását
Az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligája sorsolására szerdán kerül sor, a szeptemberben rajtoló sorozaton az Európa-bajnoki részvételt is ki lehet vívni. A magyar labdarúgó-válogatott a C osztályban kiemelt.
Fed Kupa: Horvátország, Szlovénia és Svédország lesz az ellenfél
Horvátország, Szlovénia és Svédország lesz a magyar teniszválogatott ellenfele február 7. és 10. között a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tallinni tornáján.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- sorsolás
- Fed Kupa
- Címkefelhő »
Így zajlik majd a Nemzetek Ligája sorsolása
Az idén bemutatkozó Nemzetek Ligája sorozat sorsolását január 24-én tartják Lausanne-ban. A három hét múlva esedékes sorsolás menetéről a Magyar Labdarúgó Szövetség minden fontos információt összegyűjtött.
Egy adventi naptárral ingyen utakat nyerhet Dániába
Ha az ünnepek eléggé kimerítették a pénztárcáját ahhoz, hogy utazgatni legyen lehetősége, a Visit Denmark (Dánia turisztikai hivatala) és a Scandinavian Airlines közös játékán nyerhet egy dániai kiruccanást.
Élesedik a küzdelem, a nyolcaddöntőket sorsolják a BL-ben
Chelsea-Barcelona és Real Madrid-Paris Saint-Germain is lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben.
- címkék:
- sorsolás
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
FA-kupa sorsolás: Mersey-parti rangadó, a City is PL-csapatot kapott
Hétfőn este elkészítette az FA-kupa 3. fordulójának párosításait az Angol Labdarúgó-szövetség. A legjobb 32 közé jutásért a Mersey-parti rangadón találkozik a Liverpool és az Everton, míg címvédő Arsenal a másodosztályú Nottingham Foresthez látogat majd.
Vb-sorsolás: nincs halálcsoport, de vannak pikáns párosítások
A moszkvai Kremlben sztárparádé keretében húzták ki pénteken délután a jövő évi oroszországi labdarúgó világbajnokság csoportbeosztását. A 32 csapatot nyolc négyes csoportba osztották, igazán durva - halál - csoprt nincs, de a B-ben rögtön egy portugál-spanyollal nyitnak. Az angolok megúszós kvartettbe kerültek, de, ha akarnak, onnan is ki tudnak esni.
- címkék:
- Moszkva
- foci
- sorsolás
- foci-vb 2018
- Címkefelhő »
Vb-2018: kialakultak a sorsolási kalapok
Peru kijutásával eldőlt, hogy a résztvevő válogatottak melyik kalapból várhatják a jövő nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokság december elsejei, moszkvai sorsolását.
MK: Pintérék kedden játszanak, villanyfényes MTK-meccs
Az MLSZ Versenybizottsága kihirdette a 2017–2018-as labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójának programját.
- címkék:
- sorsolás
- Magyar Kupa
- MLSZ
- Címkefelhő »
Vb-2018: Klose prezentálja a kupát a sorsolási ünnepségen
Miroslav Klose prezentálja a labdarúgó-világbajnokság trófeáját a jövő évi, oroszországi torna csoportsorsolásán december 1-jén.
Vb-2018: a FIFA bejelentette a sorsolás nyolc kiemelt csapatát
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette, melyik nyolc válogatott várhatja kiemeltként a jövő évi oroszországi világbajnokság sorsolását.
Kőkemény párosításokra van kilátás a vb-pótselejtezők sorsolásán
Kedden délután kettőtől Zürichben sorsolják az oroszországi labdarúgó-világbajnokság pótselejtezőinek párosítását. A selejtező csoportok nyolc legjobb második csapata: Svájc, Észak-Írország, Írország, Dánia, Olaszország, Görögország, Svédország és Horvátország küzd négy kiadó helyért.
- címkék:
- vb-selejtező
- sorsolás
- pótselejtező
- Címkefelhő »
Férfi vízilabda MK: elkerülték egymást a legjobbak a nyolc között
Elkerülték egymást a legjobb csapatok a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.
- címkék:
- sorsolás
- vízilabda
- Magyar Kupa
- Címkefelhő »
Az NB II. éllovasához utazik a Fradi a Magyar Kupában
Az MLSZ megtartotta a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását. Az élvonalbeli csapatok közül a Ferencváros igen nehéz feladatot kapott, a bajnoki éllovas Videoton NB III-as ellenfélhez utazhat.
- címkék:
- sorsolás
- Magyar Kupa
- Újpest
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Lesz kiemelés az európai vb-pótselejtezőben
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán megerősítette, lesz kiemelés a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezős párharcainak elkészítésekor.
- címkék:
- vb-selejtező
- sorsolás
- Európa
- kiemelés
- Címkefelhő »
El: Dárdai Herthája Bilbaóban, Kádár állhat bosszút a Vidiért
Magyar csapat nélkül, de több magyar érintettel sorsolták ki Monacóban az Európa-liga versenyben maradt 48 csapatának négyes csoportjait.
- címkék:
- sorsolás
- Európa-liga
- csoportkör
- Címkefelhő »
Csillagos ötös párosítások a BL-négyesekben
Az UEFA által nemrég bevezetett változtatásoknak is köszönhető, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörére immár tilos legyinteni. Persze vannak Európában olyan csapatok, amelyeket szinte lehetetlen olyan csoportba sorsolni, amelyből nem tudják teljesíteni a legjobb tizenhatba jutás feltételeit, de így is akad legalább tíz kiadó hely, amiért nagy lehet a tülekedés idén ősszel. Elemzés a BL-sorsolásról.
- címkék:
- sorsolás
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
Szűkült a kör, hat lehetséges ellenfele van a Vidinek
Az UEFA elkészítette a 13.00 órakor kezdődő Európa Liga-sorsolás kiemeléseit. Ezek alapján a Videotonnak hat lehetséges ellenfele maradt.
- címkék:
- sorsolás
- Európa Liga
- Videoton FC
- Címkefelhő »
Az Európa Liga miatt változik az NB I szokásos menetrendje
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette az OTP Bank Liga első öt fordulójának pontos menetrendjét. Az Európa Liga-selejtezőben érdekelt három csapat - a Videoton, a Vasas és a Ferencváros - az első négy körben vasárnap játssza a mérkőzéseit a 2017/18-as szezonban.
- címkék:
- sorsolás
- Európa Liga
- NB I
- OTP Bank Liga
- MLSZ
- Címkefelhő »
Lett ellenfél ellen kezd a Fradi az Európa Ligában
Az Európa Liga selejtezőinek első körébe kapcsolódik be a Videoton, a Vasas és a Ferencváros csapata is.
Korhut Mihály csapatát kapta a Honvéd a BL-ben
A Bajnokok Ligája selejtezőinek második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe a Budapest Honvéd csapata, amely az izraeli bajnok, Hapoel Beer-Seva ellen kezdi majd meg nemzetközi kupaszereplését.
Sorsolás: hat csapat közül kaphat ellenfelet a Honvéd a BL-ben
Hétfő délben sorsolják a Bajnokok Ligája selejtezőinek első és második fordulójának párosításait.
Nehéz riválissal kezd Babos Tímea a Roland Garroson
A világranglista 35. helyezettjeként ezúttal is alanyi jogon főtáblás Babos Tímea első ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Alize Cornet lesz.
Ennyin múlik, hogy milliárdos legyen
Nem volt telitalálatos szelvény a hatos lottó e heti játékán, 79-en viszont öt számra ráhibáztak. Ez azt jelenti, hogy 1,45 milliárd forint helyett be kell érniük 280 ezer forint nyereménnyel.
- címkék:
- sorsolás
- hatos lottó
- nyerőszám
- Címkefelhő »
Európa Liga: a legjobb 32 mezőnyének sorsolása
Az Európa Ligában a legjobb 16 közé jutásért egyik magyar játékost foglalkoztató csapat sem kapott megoldhatatlan feladatot, de az borítékolható, hogy a Legia–Ajax párharcon több lesz a letartóztatás, mint a gól. Korhut Mihályék a Besiktassal találkoznak, de lesz görög–török és német–olasz párharc is.
- címkék:
- foci
- sorsolás
- Európa Liga
- Címkefelhő »
Fradi-Honvéd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében
Péntek reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában tartották meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. Nyilasi Tibor egy rangadót is kihúzott, a nyolc között pedig biztosan lesz három nem élvonalbeli csapat.
Halálcsoportra vár a BL
Este 18 órától sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája 32-es főtábláját Monacóban, ahol az UEFA Év játékosa-díj átadására is sor kerül. Kövesse élőben!
- címkék:
- foci
- sorsolás
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
Albán ellenféllel BL-selejtez a Ferencváros
Az albán Skenderbeut kapta a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a magyar csapat idegenben kezdi meg a párharcot, ha az UEFA nem zárja ki a Fradi ellenfelét.
Újra a Kielt kell vernie a BL-döntőért a Veszprémnek
A német THW Kiellel találkozik az MVM Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. Tavaly szerencsét hozott a párharc a magyar kézibajnoknak, két éve viszont elbuktak ellenük a veszprémiek.
Kövesse élőben a BL-sorsolást
Öt ország nyolc klubja várja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének nyoni sorsolását, kövesse velünk élőben, kivel játszik az elődöntőbe jutásért a Real Madrid, a Bayern München, a Barcelona, az Atlético Madrid, a PSG, a Manchester City, a Benfica és a Wolfsburg.
Nem kell engedély a sorsoláshoz
Engedély nélkül, bejelentés után tarthatnak ajándéksorsolást a kereskedők, de ehhez több feltételnek kell megfelelniük.
- címkék:
- sorsolás
- szerencsejáték
- sorsjegy
- NAV
- Címkefelhő »
Bernd Storck: Nem kellenek a túlzó célok
A magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya, Bernd Storck örülne, ha csapata a címvédő Spanyolországgal, a házigazda Franciaországgal, valamint a világbajnok Németországgal sem kerülne azonos csoportba a jövő évi Európa-bajnokság szombati, párizsi sorsolásán.
60 százalék, hogy rosszul jár az Arsenal a BL-sorsoláson
A lehetséges ellenfelei között ott van a három spanyol nagycsapat.
A legszerényebb kiemeltként várjuk a sorsunkat
A magyar futballválogatott Norvégiával játszik a 2016-os Európa-bajnoki pótselejtezőben. A magyar csapat egyedüli kiemeltként hazai pályán játszhatja a visszavágót, ami a legfontosabb kívánsága volt a sorsolás előtt Bernd Storck szövetségi kapitánynak.
Legalább egy magyaros csoport lett az Európa Ligában
Egy nappal a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után az UEFA Monacóban elkészítette az Európa Liga főtáblájának sorsolását is. A magyarok számára az I csoport a legérdekesebb, ahol több magyar játékos mellett a Vidi egykori edzője, Paulo Sousa Fiorentinája is helyet kapott.
- címkék:
- sorsolás
- Európa Liga
- Címkefelhő »
Bayern-Barca, Juve-Real a BL-elődöntőben
Az Európai Labdarúgó Szövetség elkészítette a Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntőinek sorsolását, a péntek délben tartott nyoni eseményen a BL-ben Barca-Bayern, és Real-Juve meccseket rendeznek, az EL-ben elmaradt az olasz elődöntő.
Ezt tegye, ha ötöse lesz a lottón!
Tovább halmozódik az ötös lottó nyereménye, miután a szombat esti sorsolás után sem vitték el a közel hárommilliárd forintos főnyereményt. Jövő héten már 3 milliárd 55 millió forint ütheti a markát annak, aki helyesen tippeli meg az öt számot. Cikkünkből kiderül, mire érdemes figyelnie, ha ön lesz a szerencsés nyertes.