Sopron

címke rss

Először nyert a ZTE, otthon vesztett az Újpest

Sport2003.10.05, 12:22

A kilencedik fordulóban megszerezte első pontjait, s mindjárt 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg a Haladás ellen az Arany Ászok Liga szombati játéknapján. A Videoton Újpesten győzött, a Pécs és a Sopron otthon tartotta a három pontot a Győr, illetve a Balaton ellenében. 

Pintér nem foglalkozik a kritikákkal

Sport2003.10.02, 14:05

Nyáron debütált az élvonalban edzőként Pintér Attila, a Ferencváros hajdani válogatott középhátvédje, ráadásul sikeresen. A Sopron fiatal, 37 éves szakvezetőjét két alkalommal mégis kritizálták a kollégák túlzottan védekező taktikája miatt.

Három gólt szerzett, mégis kikapott a ZTE

Sport2003.09.29, 11:54

Az Arany Ászok Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján a Ferencváros hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Pécset, a már dobogós Debrecen pedig Békéscsabán 2-1-re diadalmaskodott. Győrben hét gólt láthattak a nézők, az utolsót a 90. percben, ami a még mindig pont nélküli Zalaegerszeg 4-3-as vereségét jelentette. Az MTK egy pontot szerzett Székesfehérváron, s ez elég volt ahhoz, hogy élen maradjon az Egervári-csapat - a Videoton viszont visszaesett a negyedik helyre. A Haladás-Sopron mérkőzésen nem született gól.

Továbbra is pont nélküli a ZTE

Sport2003.09.20, 22:18

Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a 2001-2002-es labdarúgó-bajnokság győztese, a Zalaegerszeg, így hét fordulót követően is pont nélkül utolsó az Arany Ászok Ligában. A Békéscsaba kétszer is egyenlített a vendég Videoton ellen, így megosztoztak a pontokon a csapatok a Viharsarokban.

Pető Zoltán szívesen gondol Ronaldóra

Sport2003.09.16, 17:04

Színes és kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött a jelenleg Sopronban futballozó Pető Zoltán. A Debrecen saját nevelésű játékosa szerepelt az 1996-os atlantai olimpián, később megfordult Belgiumban, a Geel együttesében, majd a az MTK és az Újpest színeiben is futballozott a balhátvéd. Sőt, akárcsak anyaegyesületével, a DVSC-vel, az Újpesttel is Magyar Kupát nyert, az MTK-val pedig tavaly bajnokságot. Noha a kék-fehérek marasztalták Petőt, ő a korábbi sérelmek miatt inkább a Sopron invitálását fogadta el.

Lipcseiék letaszították a csúcsról a Sopront

Sport2003.09.15, 12:31

Az Arany Ászok Liga hatodik fordulójának vasárnapi zárt kapus mérkőzésén a Ferencváros két idegenlégiós, Jovic és Sasu találataival viszonylag simán verte a Sopront. A vendégek az első helyről visszaestek az ötödikre, míg a Fradi négy pontjával továbbra is utolsó előtti a táblázaton. Szombaton az Újpest Győrben ikszelt: Kovács Zoltán, a lila-fehérek támadója szerint győzelmet szalasztottak el. A Pécsett újabb vereséget szenvedő ZTE középpályása, Vincze Ottó úgy véli: már jól játszottak a zalaiak - ennek ellenére még mindig nincs pontjuk.

Mihalecz Pécsett, Kiprich az Újpest ellen debütál

Sport2003.09.11, 21:07

A labdarúgó Arany Ászok Liga 6. fordulójában Mihalecz István és Kiprich József személyében két új edző debütál a kispadon: előbbi Bozsik Pétert váltotta Zalaegerszegen, utóbbi Varga Zoltán helyét foglalta el Győrben. Az éllovas Sopron szakvezetője, Pintér Attila fradistaként is a három pontért megy az Üllői útra, míg az Újpest válogatott játékosa, Farkas Balázs bevallotta: álma az újpesti bajnoki cím.

Mégis NB I-es lesz a Postás-udód

Sport2003.09.03, 19:45

Bár az utóbbi hetekben kétszer is felmerült a megszűnés lehetősége, végül happy enddel zárult a Röhnisch-Foton Sopron története, és a nőikosárlabda-csapat mégis elindulhat az NB I A csoportjában.

Pintér Attila élre vezette a Sopront

Sport2003.09.01, 19:15

Érdekesen alakul az Arany Ászok Liga tabellája, ugyanis a hét végén a - forduló előtt még éllovas, most már "csak" harmadik - Pécset verve a Sopron vette át a vezetést. A csapat edzője, Pintér Attila úgy véli, hogy magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni. A második helyet a lassan talán újra magára találó MTK foglalja el, Halmai Gábor szerint a kék-fehérek a Celtic elleni kudarcot már kiheverték, és megindulnak felfelé. A Videoton-Balaton derbi pikantériáját az adta, hogy a tavaly még a siófokiakat trenírozó Csank János ült a hazaiak kispadján, és a három tizenegyest hozó meccsen végül a szerencsés fehérváriak nyertek. A szakvvezető nem ...

Bozsik állásába került a debreceni ZTE-zakó

Sport2003.08.31, 23:14

Az Arany Ászok Liga ötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Békéscsaba otthon 2-2-es döntetlent játszott a Haladással. A Zalaegerszeg Debrecenben súlyos vereséget szenvedett, így nem is meglepő, hogy a mérkőzés után Farkas Imre, a ZTE vezetőségének a tagja elmondta: a vereség és a nulla pont miatt Bozsik Pétert elküldik a klubtól. A Sopron 3-1-re legyőzte az éllovas Pécset, s élre állt a táblázaton, míg a Győrt 4-1-re verő MTK a második helyre jött fel. A Videoton 2-1-re győzött a Balaton ellen, érdekesség, hogy mindhárom gól tizenegyesből született. Az Újpest-Fradi csúcsrangadót hétfő este rendezik.

Újpesten mozdulhat el a nullpontról a Fradi

Sport2003.08.29, 18:20

Merőben szokatlan módon vasárnap és hétfőn rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga 5. fordulóját, s a legnagyobb érdeklődéssel várt Újpest-Ferencváros találkozóra a jövő hét első napjáig kell várni. A forduló rangadóját azonban Sopronban játsszák, ahol a harmadik helyen álló hazaiaknál a listavezető Pécs vendégeskedik.

Kigolyózták az új soproni kosárcsapatot

Sport2003.08.22, 07:35

A Női Hivatásos Alszövetség határozata alapján a másodosztályban sem szerepelhet ősztől a csődbe ment Soproni Postásból alakult Röhnisch-Foton Sopron kosárlabdacsapata.

Szentes mozgékony DVSC-t akar

Sport2003.08.17, 21:28

Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.

Kovács Zoltánt feldobta Gellei meghívója

Sport2003.08.10, 16:18

Három mérkőzésen lőtt négy góljával vezeti a góllövőlistát Kovács Zoltán, aki a szombati, ZTE elleni 2-0-s újpesti győzelemből is duplával vette ki a részét. Az Újpest centere nem titkolta, nagyon felvillanyozta őt, hogy több mint három év után ismét meghívót kapott a Szlovénia elleni fellépésre készülő válogatott keretbe.

Pintér Attila örül a debreceni pontszerzésnek

Sport2003.08.10, 15:58

Hajnali fél ötre ért haza a mintegy 650 kilométerre lévő Debrecenből a Sopron együttese, ám nem tűnt olyan hosszúnak az út, mivel Pintér Attila gárdája pontot rabolt a hajdúsági fővárosból. Az eddig kivétel nélkül idegenben pályára lépett, a következő fordulóban pedig Zalaegerszegre látogató soproniak fiatal trénere az [origo] megkeresésére örömének és bosszúságának is hangot adott.

Újpesten már pontot szereznének Keneseiék

Sport2003.08.07, 18:26

Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.

Welton Silva megtalálta góllövő cipőjét

Sport2003.08.03, 15:51

Három meccsből három győzelemmel kezdte az MTK futballcsapata a 2003-2004-es idényt: ebből kettőt a bajnokságban, egyet a BL selejtezőjében arattak Egervári Sándor mesteredző tanítványai. Talán a szombati, zalaegerszegi 1-3 a legértékesebb ezek közül, hiszen mégiscsak a 2002-es bajnokot fektette két vállra idegenben a Hungária körúti alakulat. A csapat legjobbja ezúttal is - miként a Sopron, majd a HJK Helsinki ellen - Welton Carlos Silva, a 25 éves brazil center volt. Welton egy gólt rúgott - korábban a Sopronnak is egyet, a HJK-nak pedig kettőt -, s még legalább három másikat szerezhetett volna.

Rajtol a magyar futballbajnokság

Sport2003.07.25, 07:33

Pénteken este 20 órakor útjára indul a labda az MTK Hungária körúti pályáján, ahol a bajnokcsapat a Matáv-Sopron együttesét fogadja. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a 2003-2004-es évad nyitányát nyugodt körülmények vezetnék fel, az elmúlt idény zárófordulójának botrányai ugyanis továbbra is foglalkoztatják a sportág vezetését és a közvéleményt.

Pintér Attila senkitől sem fél

Sport2003.07.24, 18:34

Javában készül a Sopron együttese a bajnok MTK elleni bajnoki nyitányra. Pintér Attila, a soproniak 38 éves trénere szeretne ponttal vagy pontokkal távozni a Hidegkuti-stadionból.

Bognár György: Nem sikkasztottam

Sport2003.07.21, 19:34

A MATÁV Futball Sportszolgáltató Kft. hétfőn feljelentette a július 11-én menesztett Bognárt Györgyöt, mert a volt klubigazgató nem kezdte meg az általa okozott kár megtérítésére vonatkozó részletfizetést. Az egykor 50-szeres válogatott labdarúgó, az MTK és a Sopron korábbi edzője még a jogi lépés előtt reagált a sikkasztási vádakra, illetve elmondta történetét.

Ki megy ma? - Keller, Vilotic

Sport2003.07.17, 16:49

Valószínűleg Pécsre szerződik a Ferencváros ballábas, veterán játékosa, Keller József. Az MTK Győri Jánost és Horváth Leventét kölcsönadta a másodosztályú Bodajknak. Vilotic mégsem szerződött Sopronba, de nem lett a Videoton kapusa a ghánai Dossey sem.

Csak három bajnokin lesz zárva a Fradi-stadion

Sport2003.07.17, 20:32

A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.

Bognár György távozott Sopronból

Sport2003.07.13, 15:16

Távozott posztjáról Bognár György, a Matáv FC-Sopron labdarúgóklub igazgatója. A korábbi válogatott középpályás nem kívánt nyilatkozni váratlanul jött távozása okairól.

Újpest-Debrecen rangadóval rajtol fociszezon

Sport2003.07.10, 16:40

A Magyar Labdarúgó Ligában elkészítették az NB I alapszakaszának a sorsolását. A nyitóforduló rangadóján az Újpest a Debrecent fogadja. A bajnok MTK-nál a Matáv-Sopron vendégeskedik, míg a Ferencváros Siófokon a Balaton FC otthonában lép pályára.

Ki megy ma? - Vilotic, Halgas

Sport2003.07.09, 15:53

Pető Zoltán és Hanák Viktor után újabb védőt igazolt a Sopron NB I-es futballcsapata. Csiszár Ákos váratlan viszavonulása után azonnal "lépett" a soproniak vezetősége, a klub az eddig a Videoton védelmét erősítő szerb Dejan Viloticot szerződtette egy esztendőre. A légiósnak a fehérvári klubnál lejárt a szerződése, így a Sopronnak nem kellett fizetnie érte.

Sok a bizonytalanság a soproni futballban

Sport2003.07.04, 14:52

Kifejezetten érett játékosokat igazolt a Sopron együttese, egyelőre mégis sok a bizonytalanság a keretet illetően. Legalábbis így vélekedik Bognár György, a Matáv-Sopron klubigazgatója. Újpesten viszont a megerősödő lilák jó hangulatban várják a nyitányt.

Svéd támogatója lehet a Postásnak

Sport2003.06.30, 12:31

Pécsett tárgyalt a múlt héten Füzy András, a Soproni Postás Sportkör elnöke. Soproni Postás néven ugyan nem valószínű, hogy indul nőikosárlabda-csapat a következő évadban a bajnokságban, ám Füzy szeretné, ha a bajnoki ezüstérmes utódaként rajthoz állna egy soproni együttes. Erre van is esély, hiszen egy svéd sportszergyártó cég hajlandónak mutatkozik a soproniakkal történő együttműködésre.

Felavatták a Hűségkutat Sopronban

Itthon2003.06.20, 19:45

A Hűségkutat pénteken Kiss Péter kancelláriaminiszter avatta fel Sopronban, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékmű a magyar nemzet egységének jelképe, s kifejezi a közös akaratot, hiszen két kormány támogatásával épült fel. Hozzátette: ez azt is tükrözi, hogy a nemzet akarata nem függ a kormányoktól, s egyben reményt ad arra, hogy nem egymással szemben, hanem egymást támogatva megyünk az Európai Unióba.

Egyesítik erőiket a soproni kosárcsapatok

Sport2003.06.18, 21:07

Ami a hölgyeknél elképzelhetetlen lenne, az megvalósult a férfiaknál. A soproni kosárlabdasport két meghatározó együttese, az élvonalbeli Soproni Ászok és a SMAFC együttese egyesült, anélkül, hogy feladták volna kettős státusukat.

Rutinos labdarúgókkal tárgyal a Pécs

Sport2003.06.17, 15:31

Ha minden jól megy, a 2003-2004-es labdarúgó-bajnokság kezdetére már villanyfény mellett esti mérkőzéseket is rendezhet az élvonal újonca, a PMFC, amely a hírek szerint több rutinos labdarúgóval szeretné megerősíteni az együttest.

Pintér Attila a Sopron új edzője

Sport2003.06.11, 16:48

Szerdán eldőlt, hogy a továbbiakban Pintér Attila, a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója lesz Komjáti András utódja a Sopron futballcsapatának a vezetőedzői posztján.

Kínai-magyar embercsempész-bandát füleltek le

Itthon2003.06.10, 15:02

Összesen 155, zömében kíni és arab menekültet szöktetett át vagy kísérelt meg átszöktetni a magyar-osztrák határon egy 27 tagú embercsempész banda. A magyar és kínai állampolgárokból álló bűnszövetkezet három tagját még keresik. Az ügyben a napokban fejeződött be a nyomozás.

Győzelemmel búcsúzott a Kispest

Sport2003.06.01, 15:57

A Dunaferr elleni 4-1-es győzelemmel búcsúzott a Kispest a Borsodi Ligától, míg a Sopron a hajrában szerzett gólokkal fordított Székesfehérváron, a Videotonnal szemben. A Békéscsaba-ZTE összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött.

Kosheen és dZihan & Kamien a Volton

Archívum2003.05.30, 12:12

Az erőfeszítéseknek hála valódi tömegrendezvénnyé nőtte ki magát a Volt Fesztivál. A már másodízben a Lővérekben, összesen pedig tizenegyedszerre megrendezett Volt Hyperspace-re vágyóktól a nosztalgikus úttörőkig, Majka Papára kíváncsiaktól Korai Öröm-rajongókig mindenkit megpróbál Sopronba csábítani. Ehhez az említetteken kívül a Kosheen, a szintén nagy visszatérő Tito & Tarantula, dZihan és Kamien, valamint Cari Lekebush nyújt majd némi segítséget.

Bozsikot éltették a ZTE szurkolói

Sport2003.05.25, 17:51

A KHFC sorsa Zalaegerszegen pecsételődött meg a hét végén, amikor is Kenesei mesterhármasával a "Zete" legyőzte a fővárosiakat, eközben pedig a Békéscsaba győzni tudott a hajrára teljesen leeresztett Sopron vendégeként, a szépszámú kispesti szurkolósereg pedig Egerszegen el is siratta csapatát. A zalai 90 perc során a hazai publikum harsányan ünnepelte a csapattal tavaly, a klub történetében első ízben, bajnoki címet nyert trénerét, Bozsik Pétert, akivel a ZTE vezetői nem hosszabbítottak szerződést. A távozó szakvezetővel a Kispest elleni meccsen tapasztalt hangulatról, és csapata utóbbi hetekben mutatott jó formájáról beszélgettünk.

Meszlényi távozik Sopronból és a válogatottól

Sport2003.05.24, 22:07

Amint azt egy korábbi nyilatkozatában Meszlényi Róbert már pedzegette, a Soproni Postást a 2002-2003-as évadban fennállása legelőkelőbb helyezéséig, a bajnoki ezüstéremig vezető fiatal szakember távozik Sopronból és a magyar női válogatottól, melynek élén Rátgéber László szövetségi kapitány munkáját segítette másodedzőként.

Kenesei kiejtette a Kispestet

Sport2003.05.23, 21:26

Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Eldőlhet a bajnoki cím, búcsúzhat a Kispest

Sport2003.05.22, 14:34

A Borsodi Liga hét végi, 31. fordulójában sok kérdés eldőlhet. Amennyiben a Fradi nyer és az MTK kikap, az aranyérem a zöldeké lesz, míg a biztos kieső Dunaferr mellett a Kispest is búcsúzhat az élvonaltól, feltéve, hogy kikap Zalaegerszegen, a Békéscsaba pedig pontot szerez Sopronban.

Dzunics először lehet bajnok

Sport2003.05.22, 00:25

A népszerű kaposvári kosaras pályafutása első bajnoki aranyát szerezheti a csütörtökön kezdődő bajnoki döntőben, mert még szülőhazájában, Szerbia-Montenegróban sem jutott a legfényesebb érem osztályrészéül a május 30-án 39. születésnapját ünneplő remek bedobónak. Brane - ez Branislav beceneve - tizedik szezonját játssza hazánkban, korábban a Zalaegerszeg és a Falco csapatával is az ezüstéremig jutott, Kaposváron a második évét tölti, s végre a csúcsra juthat.