Somogy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Somogy megye
- kékfény
- rendőrség
- rendőr
- bíróság
- legfrissebb
- legrégebbi
Két forintért is eladták volna a templomot
A gyülekezetek általában semmihez nem ragaszkodnak annyira, mint saját templomukhoz, a Somogy megyei Bábonymegyeren mégis magánkézbe került egy református templom. A vevő egy helyi vállalkozó, most már az ő gombnyomására szólal meg a templom harangja. Az egyházközség azért döntött az eladás mellett, mert az épület néhány éven belül összedőlt volna, istentiszteleteiket pedig már régóta egy másik templomban tartják.
- címkék:
- Somogy
- templom
- Somogy megye
- Címkefelhő »
A csendes és a rocker diplomata lehet esélyes a külügy élére
Várhatóan Somogyi Ferenc, a külügyek jelenlegi irányítója és Simonyi András washingtoni nagykövet közül kerül ki a második Gyurcsány-kormány külügyminisztere. Noha Balázs Péter EU-diplomatát is hírbe hozták, az [origo]-nak azt mondta, nem kapott ilyen felkérést.
Bezárták a gyerekeket, mert nem volt nevelő
Több visszásságot is megállapított gyermekvédelmi intézményekben folytatott vizsgálata során Takács Albert helyettes ombudsman. Egy kaposvári otthonban például a gyerekek nem kapták meg rendszeresen a zsebpénzüket, és bezárták őket, mert nem volt, aki vigyázzon rájuk. A helyettes ombudsman már évekkel ezelőtt kérte az Országgyűléstől a visszásságok rendezését, de erre máig nem került sor.
Levélben rejtőzhet a bezárt gyerekek története
Levélben küldte el véleményét Takács Albertnek az ombudsmani vizsgálat megállapításairól az elmarasztalt kaposvári gyerekotthon vezetője. Az igazgató több ponton is támadja az ombudsman állításait, de konkrétumokról, a levélben foglaltakról egyelőre nem hajlandó nyilatkozni. A gyerekotthon működési engedélyének kiadásáért felelős megyei gyámhivatal vezetője pedig akkor akart visszalépni a nyilatkozattól, amikor a felelősséget firtattuk. Takács Albert vizsgálatának megállapításai szerint a kaposvári gyerekotthon alacsony színvonalon működik, sőt a gyerekek alkotmányos jogai is sérültek.
Még vizsgálják a bilincsbe vert fotós ügyét
Kérdéseket nem tettek fel a rendőrök és a fotókat sem akarták látni, amikor bilincsben vitték el a zamárdi strandról a Népszava fotósát. Kertész Gáborról ugyanis azt hitték, hogy pedofil képeket készít. A Somogy megyei rendőrség belső vizsgálatot indított az ügyben, melynek eredményét szerdára ígérik. A Népszava főszerkesztője a vizsgálat eredményére vár.
Tarlóson a szeretet, Demszkyn a támadás segíthet
Tarlósnak szeretnie kell Demszkyt a kampány során, míg a jelenlegi főpolgármesternek támadnia kell kihívóját, ha meg akarja őrizni pozícióját - mondta az [origo]-nak egy politikai tanácsadással foglalkozó cég vezetője. Közvélemény-kutatási és marketinges szakértőket kérdeztünk arról, hogy az önkormányzati választások előtti küzdelemben - ha erre most felkérnék őket -, mire építenék fel a jelöltek vagy a pártok kampányát. Volt, aki egy zsidó viccel válaszolt.
Mérgező almát loptak Somogyban
Tíz tonna éretlen, nagy hatóanyagú vegyszerekkel kezelt almát loptak el augusztus 26-a óta ismeretlen elkövetők a Somogy megyei Nemesdéd és Vése között levő ültetvényről - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
- címkék:
- Somogy megye
- Somogy
- kékfény
- alma
- Címkefelhő »
Beismerte a gyilkosságot az MDF-jelölt
Az MDF Somogy megyei listavezetője beismerte, hogy ő végzett péntek este a 34 éves marcali férfival, egykori üzleti partnerével. A rendőrség már szombat hajnalban őrizetbe vette a politikust, aki még aznap lemondott listavezetői helyéről.
Gázpalackokat szállító teherautó ütközött
Gázpalackokat szállító teherautó és kisbusz ütközött az M7-es autópályán Siófok közelében. A sofőr bennégett a kamionban. A közlekedés csak délután indult meg egy-egy sávon az autópályán.
Törvényt sértett a Somogy Megyei Közgyűlés
Megalakulása után nem tudta megválasztani a Somogy Megyei Közgyűlés a tisztségviselők kijelölését lebonyolító bizottságot, így a testület vezető tisztségviselőit sem. Ez mulasztásos törvénysértés, aminek következtében 4500 somogyi dolgozó késve kaphatja meg októberi fizetését.