Smer

címke rss

Előretört a szlovák szélsőjobboldal

Archívum2015.05.21, 12:37

Robert Fico pártja nyerné meg a parlamenti választásokat Szlovákiában – derült ki egy legfrissebb közvélemény-kutatásból. A Smer 36 százalékot kapna, az ellenzék továbbra is széttöredezett. A Magyar Közösség pártja nem kerülne a parlamentbe. 

Ficót három nap alatt sem tudták leváltani

Archívum2014.11.10, 15:43

Már harmadik napja tárgyal megszakítás nélkül Robert Fico kormányfő leváltásáról a pozsonyi törvényhozás, amelynek szombat este kezdett rendkívüli ülését azzal az indokkal kezdeményezték ellenzéki képviselők, hogy a kormányfő és pártja a felelős a korrupció és a kliensrendszer állítólagos szlovákiai térnyeréséért.

Fico pártja tarolt Szlovákiában

Archívum2013.11.10, 14:57

A kormányzó Smer érte el a legjobb eredményt a szlovákiai helyhatósági választásokon. A magyar választók voksaiért folytatott párharcból a Magyar Közösség Pártja (MKP) került ki győztesen.

Összekaptak a szlovákok Chávez halálán

Archívum2013.03.06, 21:57

Összekaptak a szlovák pártok a venezuelai elnök halálhírén. A baloldali Smer szerint Chávez remény jelentett a baloldalnak az egész világon, míg a jobboldali SDKÚ szerint nincs mire büszkének lenni Venezuelában.

Fico pénz helyett élelmiszert adna segélyként

Archívum2012.04.02, 16:53

Változtatni készül a leendő szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a szociális segélyek kifizetésének módján - adta hírül saját forrásokra hivatkozva a Sme szlovák liberális napilap hétfőn.

Fico egyedül alakít kormányt

Archívum2012.03.15, 13:00

A szlovákiai parlamenti választások győztes pártjának elnöke kijelentette, valószínűleg sor kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítására.

Fölényesen nyert Fico pártja

Archívum2012.03.11, 13:31

Megalakulása óta a legfényesebb győzelmét aratta a hét végi parlamenti választásokon Robert Fico volt kormányfő pártja, a választók szavazatainak 44,85 százalékát megszerző baloldali Smer-SD, amely így 84 mandátumot szerzett a 150 fős szlovák parlamentben. A Most-Híd is bejutott a pozsonyi törvényhozásba, az MKP viszont nem.

Senki sem akar koalíciót Ficóval

Archívum2012.03.11, 18:26

A parlamentbe bejutott pártok készek tárgyalni a győztes Smerrel, Robert Fico pártjával, de nem akarnak koalícióra lépni vele. A miniszterelnöki posztra két év után visszatérő Fico Európa-párti politikát ígért. Ivan Gasparovic szlovák elnök vasárnap a Smernek adott kormányalakítási megbízást és felszólította a leendő kormányt, hogy működjön együtt az ellenzéki pártokkal, és ne törölje el a korábbi kabinet sikeresnek bizonyult intézkedéseit.

Lenyeli a szlovák gorillát a döglött bogár

Archívum2012.03.01, 09:08

Lehallgatási botrányokba keveredett politikusok, a rothadó politikai elit felszámolását ígérő ismeretlenek, a túlélésért küzdő magyarok próbálnak minél jobb pozíciót szerezni a jövő heti szlovák választáson. Bár a magyargyűlölő Ján Slota pártja Orbán Viktorral riogatja választóit, a magyarozást kiszorította kampányból a szlovák politika válsága. Csak egy ember van, akiről ez az egész lepereg, pedig a jelek szerint nyakig benne volt ő is.

Pozsonyi magyar egyszeregy

Archívum2011.10.24, 11:15

Másfél éves működés után megbukott a szlovák kormánykoalíció, amelynek egyik fontos tagja volt egy újfajta, nem etnikai alapon szerveződő, de a magyar kisebbség érdekeit is képviselő párt. Milyen tanulságai vannak a működésének, és milyen jövő vár a magyar pártokra?

Fico pártja egyedül is kormányt alakíthat Szlovákiában egy felmérés szerint

Archívum2011.10.17, 10:35

Egy telefonos felmérés szerint a Smer a szavazatok 45,5 százalékát szerezné meg az előrehozott választásokon, ez a 150 tagú parlamentben 83 helyet jelentene; a szlovákiai szavazást március 10-én tartják.

Megszavazta a szlovák parlament az euróövezeti mentőcsomagot

Archívum2011.10.13, 17:48

Megszavazta az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) jogköreinek bővítését és az előrehozott választásokat a szlovák parlament csütörtökön.

Fico farkasétvágya felkavarja a pozsonyi magyar politikát

Archívum2011.10.19, 08:12

Előrehozott választás lesz tavasszal Szlovákiában, miután a széttagolt kormánykoalíció széthullott az eurozóna megmentésének súlya alatt. Szlovákiai elemzők és politikusok szerint ezzel újabb Fico-korszak veheti kezdetét, ami az eddig kormányon lévő, részben magyar Híd-Most párt pozícióvesztését hozhatja, a parlamentből kiszorult magyar MKP viszont egy új esélyt kaphat.

Megbukhat a szlovák kormány az eurós mentőcsomag miatt

Archívum2011.09.18, 20:04

Vezető szlovák politikusok a pozsonyi rádiók és televíziók szokásos hétvégi vitaműsoraiban nem zárták ki, hogy amennyiben a koalíciónak nem sikerül megegyeznie az eurós mentőcsomag kérdésében, megbukhat a kormány. A koalíció továbbra is mérlegeli, hogy az eurós mentőcsomagról szóló szavazást bizalmi szavazással kapcsolja össze.

Megbukott a szlovák kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány

Archívum2011.09.14, 07:54

A jelen levő képviselők kevesebb mint fele támogatta az Iveta Radicová elmozdítására irányuló ellenzéki kísérletet, így helyén marad a szlovák kormányfő. A bizalmatlansági indítványt Radicová közvetlen munkatársainak állítólagos korrupciós ügyeivel indokolta Robert Fico korábbi miniszterelnök.

Rosszul állnak a szlovákiai magyar pártok

Archívum2011.07.14, 13:26

Sem a Híd-Most, sem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem jutott volna be a pozsonyi parlamentbe, ha múlt hónapban tartják a választást.

Fico: A magyar kormány elszigetelődhet az uniós elnökség után

Archívum2011.06.22, 20:45

Magyarország nemzetközileg elszigetelődhet az európai uniós elnökség után - közölte Robert Fico, Szlovákia előző miniszterelnöke szerdán. A politikus a szlovák kormányt is bírálta, mert szerinte nem lépnek fel határozottan a magyar kormánnyal szemben.

A szlovák parlament nem szavazta meg a bankadót

Archívum2010.11.04, 18:49

Nem kapott többséget a pozsonyi parlamentben a Smer bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amivel az áfa-emelést akarta elkerülni az ellenzéki párt.

Nagyvonalú ajánlattal próbál kormányon maradni Fico

Archívum2010.06.15, 21:32

Állítólag a miniszterelnöki posztot és a minisztériumok felét ígérte Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő az egyik ellenzéki pártnak, ha hajlandó kormánykoalícióra lépni vele. A hétvégi választásokat Fico pártja nyerte, de koalíciója megbukott. A kormányfőnek jövő hétig van lehetősége új szövetséges után nézni, de az ellenzéki pártok inkább egymással tárgyalnak, hogy leválthassák.

Bonyolult feladványt adott az Orbán-kormánynak a szlovák választás

Archívum2010.06.14, 15:04

Durva beszólogatás nem lesz a magyarok felé, de kemény politikára lehet számítani a formálódó új szlovák koalíciós kormány részéről a magyar vezetéssel szemben - egyeztek meg az [origo] által megkérdezett szlovákiai magyar elemzők. Az még nyitott kérdés, hogy a szlovákiai magyar kisebbség érdekei hogyan érvényesülnek, miután a korábbi húsz helyett most csak hét képviselőjük lesz a parlamentben. Az eredmény a Szlovákiához fűződő viszony újragondolására kényszerítheti a magyar kormányt is.

Fico pártja kapott kormányalakítási megbízást

Archívum2010.06.13, 14:36

Erkölcsi kérdésnek nevezte Ivan Gasparovic szlovák államfő, hogy a parlamenti választás győztesét kérje fel kormányalakításra. Gasparovic felkérése után Robert Fico pártja, a Smer próbálhat meg kabinetet alakítani. Fico azonban közölte: kész az ellenzéki szerepre, sőt koalíciós társa, Jan Slota is tisztában van a hatékony koalíció esélytelenségével.

Megbukott Fico koalíciója a szlovák választáson

Archívum2010.06.13, 12:00

Hiába lett pártja az első, úgy tűnik Robert Fico szlovák kormányfő koalíciója vereséget szenvedett a szombati szlovákiai választásokon. Két szövetségese közül az egyik, a korábbi kormányfő, Vladimir Meciar pártja kibukott a parlamentből, a nacionalista Ján Slota vezette másik pedig épphogy csak becsusszant. A választás nagy vesztese még a Magyar Koalíció Pártja, amely Meciarék sorsában osztozik. Kormányt várhatóan az ellenzék alakíthat, amelyben úgy tűnik részt kap az alig egy éves, listáján szlovák és magyar politikusokat egyaránt szerepeltető Híd párt.

Bukik Fico koalíciója az exit-pollok szerint

Archívum2010.06.13, 03:45

Új kormánykoalíciót kell létrehozni Szlovákiában a szombati választásokon készült exit-poll felmérések szerint, Robert Fico miniszterelnök szövetsége ugyanis valószínűleg elveszítette parlamenti többségét. A szavazás után készített felmérések szerint Fico koalíciós partnere, Vladimir Meciar kiesett a parlamentből, miközben a magyar pártok maguk mögé utasították Jan Slota radikálisait. A folyamatosan érkező választási részeredmények még más képet mutatnak, de ez csalóka lehet - Folyamatosan frissülő cikk.

Fico pártja erős többség nélkül nyerhet Szlovákiában

Archívum2010.06.11, 23:26

A legtöbb felmérés szerint a Robert Fico vezette Smer nyeri a szlovák parlamenti választásokat, de ha az ellenzéki pártok összeszövetkeznek, többséget szerezhetnek együtt a parlamentben. Ráadásul az egyik intézet szerint Fico egyik szövetségese, Vladimir Meciar pártja kieshet a szlovák nemzetgyűlésből.

Pénzmosással hozza összefüggésbe Ficót egy hangfelvétel

Archívum2010.06.10, 17:40

Két nappal a szlovák parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a Sme című liberális lap, amelyen állítólag Robert Fico szlovák kormányfő hangja hallható. A Ficónak vélt ember a felvételen gyakorlatilag beismeri, hogy pártja, a Smer 75 millió koronás támogatásban részesült - nem hivatalos úton. Fico tagad és perel.

Szlovák rendőrökkel fékezné meg Slotát a révkomáromi polgármester

Archívum2010.06.03, 15:11

A révkomáromi polgármester szerint törvénytelenül akarnak emléktáblát elhelyezni a városban szlovák kormánypárti politikusok. A trianoni békeszerződést helyeslő tábla pénteki avatásán várhatóan részt vesz Robert Fico szlovák miniszterelnök és Ján Slota szlovák nacionalista pártvezér. A polgármester szerint a tábla kihelyezésére nem kértek engedélyt.

Egy ellenzéki párt szerint pénzért osztogattak befutó helyeket Ficóék

Archívum2010.05.20, 21:50

Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) feljelentette a kormányzó Smert, mert szerintük a Robert Fico vezette párt a választási listáin jó helyeket biztosított milliós pénzadományokért cserébe. Válaszul a Smer rágalmazás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

"Övön aluli ütést" kapott Ficótól Slota

Archívum2010.04.30, 18:04

Felpuhította a korábban egyszer már elfogadott, majd az államfő által visszadobott hazafiassági törvényt Robert Fico szlovák kormányfő pártja. A végül törvénymódosítás formájában elfogadott szabályok lényege, hogy a szlovák iskolákban pontosan megszabják az állami szimbolumok használtának módját. Szlovákiai magyar politikusok szerint a törvény elfogadása harc a radikális szavazókért a kormányzó szociáldemokraták és radikális koalíció partnerük, Jan Slota pártja között.

Fico pártja elutasítja a magyarok kettős állampolgárságát

Archívum2010.04.13, 10:33

Beavatkozás lenne Szlovákia szuverenitásába a magyarok kettős állapolgárságának megadása a szlovák kormánypárt, a Smer alelnöke szerint. Orbán Viktor Fidesz elnök hétfőn jelentette be, hogy a lehető leghamarabb törvényt alkotnának a kettős állapolgárságról. Szlovákiában júniusban lesznek választások, a legnagyobb esélyes a Smer.

Slota az alkotmánybírósághoz fordulna tankönyvügyben

Archívum2008.12.21, 13:59

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke az alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament újra elfogadja az államfő vétója utáni második körben az oktatásügyi törvényt. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a magyar tankönyvekben magyarul szerepeljenek a helységnevek, és csak zárójelben tüntessék fel a szlovák változatokat.

Kétnyelvűek lesznek a földrajzi nevek a szlovák tankönyvekben

Archívum2008.12.03, 14:28

Döntött a szlovák parlament: kétnyelvűek lesznek a földrajzi megnevezések a szlovákiai kisebbségi tankönyvekben. Hétfőn és kedden még indulatos vita volt a szlovák képviselők között a Magyar Koalíció Pártjának javaslatáról, de a végső szavazás már simán ment.

Összekaptak a szlovák képviselők a magyar helyneveken

Archívum2008.12.02, 18:27

Hangos vita alakult ki a szlovák képviselők között a Magyar Koalíció Pártja (MKP) javaslatáról, amely szerint a kisebbségek tankönyveiben anyanyelvükön szerepelnének a helységnevek. A Szlovák Nemzeti Párt szerint ez alkotmányellenes, az MKP viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az anyanyelvi oktatás a kisebbségek alkotmányos joga. A legerősebb kormánypárt - a Smer - első olvasásban támogatta az MKP indítványát, de jelezte, hogy a mostani második olvasásban saját javaslatot tesz.

Slota: Magyarország csődbe jutott

Archívum2008.11.22, 21:04

Magyarország gazdaságilag csődbe jutott, s ezért exportálja problémáit Szlovákiába - állítja a pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota a SITA hírügynökségnek szombaton adott interjújában. Az MKP egyik képviselője szerint a Magyar Koalíció Pártja el tudja képzelni a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma státusának bizonyos módosítását

Slota védené Szlovákia területi egységét

Archívum2008.11.09, 16:26

Szlovákia, és az ország területi egységének védelmében összehívná a köztársaság biztonsági tanácsát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Slota szerint az EU intézményeinek is lépnie kellene Magyarországgal szemben, és ha szükséges, Szlovákiának össze kellene hangolnia lépéseit "a hasonló szélsőséges veszélynek kitett, Magyarországgal szomszédos többi országgal is".

Zavarják Pozsonyt a szlovák-ellenes pesti tüntetők

Archívum2008.11.06, 23:06

A szlovák külügyminiszter azt követelte hogy Budapest szedje ráncba a szlovák nagykövetség előtt tüntetőket. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke felszólította a szlovák kormányt, hogy vonja kérdőre a magyar vezetést a tüntetők miatt. Eközben önként jelentkezett az a tüntető, aki szlovák zászlót égetett Pesten.

Slota feljelentette a dunaszerdahelyi meccs provokátorait

Archívum2008.11.04, 17:46

Ján Slota kedden garázdaság és hatósági közeg megtámadása miatt feljelentést tett a szombati dunaszerdahelyi összecsapás miatt. A pozsonyi kormánykoalícóhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint ugyanis a magyarok provokálták a szlovák rendőröket. Közben a város polgármestere további felvételeket mutatott be, amelyeken az látszik, a rendőrök ok nélkül támadtak.

Magyar és szlovák párt is feljelenti Slotát

Archívum2008.10.08, 15:00

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) feljelenti Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét nemzetgyalázás és uszítás miatt - jelentette be kedden az MKP elnöke. Szerdán egy szlovák párt is feljelentette az SNS elnökét. A magyar külügyminisztert vasárnap Hitlerhez hasonlító politikust több szlovák lap is bírálta.

Elhatárolódott Slota hitleres kijelentésétől Fico

Archívum2008.10.06, 15:26

Elhatárolódott Ján Slota magyarellenes kijelentésétől hétfőn Robert Fico szlovák kormányfő. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője Hitlerhez hasonlította és nyomorultnak nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert.

Slota bunkó volt Gönczcel, Fico mégis megvédte

Archívum2008.06.10, 16:52

Robert Fico szlovák kormányfő nemhogy gyengíteni próbálta Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének sértő kijelentését Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel kapcsolatban, még Gönczöt kritizálta. Fico a Malina Hedvig-ügyet is kommentálta, szerinte azt kormánya lejáratására próbálták sokan felhsználni.

Egy netezőé lehetett a Magyarország nélküli térkép

Archívum2008.04.22, 17:27

A Ján Slota vezette radikális szlovák Nemzeti Párt honlapján feltűnt, Magyarország területét Szlovákia és Ausztria között felosztó térképet az oldal regisztrált olvasói közül bárki feltehette. A párt honlapja szerint a moderátorok nem vállalnak felelősséget a vitafórumban szereplő hozzászólásokért.

Nem támogatták a magyarok Ficoék visszafogadását

Archívum2008.02.14, 14:39

A magyar tagpárt tiltakozása ellenére helyreállították a Smer szlovák kormánypárt ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában. A párt tagságát 2006-ban azért függesztették fel, mert koalícióra lépett a radikális Ján Slota vezette párttal.

Szent István a bezzegkirály a szlovák parlamentben

Archívum2008.02.13, 14:31

Ha nincs Szent István király, nincs szlovák nép sem - erről vitáztak szerdán a szlovák parlamentben. A kereszténydemokraták azt szeretnék, ha ünnepe lenne Szlovákiában Szent Istvánnak, Mária Teréziának és egy csodarabbinak is.

Megbocsátottak Ficónak az európai szocialisták

Archívum2008.02.05, 22:16

Lehet, hogy visszaveszik soraikba az európai szocialisták Robert Fico pártját. A Smer tagságát akkor függesztették fel, amikor koalícióra lépett a Szlovák Nemzeti Párttal.

Lefasisztázta Slota pártját, fizetnie kell

Archívum2008.01.30, 19:00

A pozsonyi bíróság 1 millió korona pénzbírságra és bocsánatkérésre ítélte Duray Miklóst szlovákiai magyar politikust. Durayt azért büntették meg, mert állítólag fasisztának nevezte a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot.

Ján Slota a magyarok létezését is tagadja

Archívum2008.01.04, 18:34

Újabb aranyköpéssel gazdagította magyarellenes kirohanásainak listáját Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiában nem élnek magyarok, csak olyan szlovákok, akik magyarul fejezik ki magukat.

Slota megfosztana magyar nevétől több települést

Archívum2007.09.07, 17:20

Ján Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc vegyesen lakott szlovákiai településtől, amelyeken becslései szerint az utóbbi években 20 százalék alá esett a magyar népesség aránya. A kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt elnöke pénteken bejelentette: javaslatát indítványként a parlament elé terjeszti.

Slota a békét félti a trianoni emlékektől

Archívum2007.06.05, 15:51

Az Európai Unió és Közép-Európa békéjét fenyegeti a trianoni egyezmény megkérdőjelezése - mondta Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint az EU-nak hivatalosan deklarálnia kellene a trianoni döntés betartásával kapcsolatos - Magyarországon számon kérhető - kötelezettségeket. Ezért tárgyalást kezd a Magyarországgal szomszédos államok nacionalista pártjaival. A szlovákiai magyar politikusok szerint viszont Szlovákiának is van kötelezettsége Trianon kapcsán: a magyar kisebbséggel való törődés.

Nem döntöttek Smer-ügyben az európai szocialisták

Archívum2007.05.10, 07:47

Nem tudott dönteni a vezető szlovák kormánypárt, a Smer-Szociáldemokrácia felfüggesztésének ügyében az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége, mert határozatához meg kívánja várni a Szocialista Internacionálé etikai bizottságának e témára vonatkozó állásfoglalását. Robert Fico szlovák miniszterelnök, a Smer vezetője osztrák lapokban szerdán megjelent interjújában még bizakodását fejezte ki, hogy az ESZP júniusi ülésén feloldják a pártja elleni szankciót.

Rátámadt egy nőre az SNS volt alelnöke

Archívum2007.03.30, 21:14

Nekirohant, és fizikailag bántalmazott egy nőt az egyik pozsonyi benzinkúton pénteken Vítazoslav Móric, a jelenlegi szlovák kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt alelnöke, a párt parlamenti képviselője, Ján Slota egykori helyettese, aki politikailag aktív évei során gyakran igyekezett felülmúlni pártelnöke magyarellenes kirohanásait.

Slotáék írják az új szlovák történelemkönyvet

Archívum2007.03.04, 17:28

A Szlovák Nemzeti Párt kezében levő oktatási tárca már íratja a szlovák általános és középiskolákban majd használandó történelem-tankönyveket. Ján Slota pártelnök elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is közös magyar-szlovák történelem-tankönyv lásson napvilágot.

Elbukott a magyarellenes Slota

Archívum2006.12.03, 12:48

Jelentős veszteségek nélkül őrizte meg eddigi önkormányzati pozícióit a szombaton lezajlott szlovákiai önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A választások nagy vesztese a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke, Jan Slota, aki 16 évig volt Zsolna (Zilina) polgármestere.

Kiközösítené a magyar pártot Slota

Archívum2006.10.21, 20:47

A Magyar Koalíció Pártja kiközösítésére szólított fel Jan Slota, a magyarellenes kirohanásairól hírhedt szélsőséges szlovák politikus. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szombaton pártja kongresszusán azt követelte a magyarok pártájától, hogy nyilatkozatban határolódjon el egyebek mellett Orbán Viktortól. Slota azt állította, neki nem a magyarokkal, csak pártjukkal van baja.

Az európai szocialisták felfüggesztik a Smer tagságát

Archívum2006.10.12, 20:43

Az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége csütörtöki brüsszeli ülésén úgy döntött, hogy felfüggeszti a szlovák kormánykoalíciót vezető párt, a Smer ideiglenes tagságát a szervezetben. Az elnökség döntése értelmében a kérdéssel jövő év júniusában foglalkoznak újból, annak függvényében, hogy addig milyen politikai fejlemények történnek Szlovákiában.  

A Smer szerint hűtlen Szlovákiához az MKP

Archívum2006.09.04, 15:46

A legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer alelnöke szerint a Magyar Koalíció pártja hűtlen Szlovákiához, mert elfogultan tájékoztatta a magyar közvéleményt a szlovákiai magyarverésekről. Az MKP szerint a problémákat a szlovák kormány generálja.

Kutyaéletre számítanak a szlovákiai magyarok

Archívum2006.07.05, 14:52

A vályú megmarad, a marhák mennek - jellemezték a szlovákiai választások utáni politikai helyzetet az [origo] által megkérdezett felvidéki magyarok. Sokakat aggaszt a nacionalista pártok kormányra kerülése, mások pedig a megélhetésüket féltik. A megkérdezettek többsége ugyanakkor kiábrándult a politikából, egyesek szerint "ezek se jobbak, mint Dzurindáék voltak".

Az ESZP EP-frakciója felfüggeszti a kapcsolatokat a Smerrel

Archívum2006.07.04, 21:51

Fel kívánja függeszteni a kapcsolatokat a Smer szlovák baloldali párttal az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) európai parlamenti frakciója.

Slota és Meciar pártja kapja az eddig magyarok felügyelte tárcákat

Archívum2006.06.29, 22:47

A Szlovákiában rövidesen hivatalba lépő miniszterelnök pártja, a Smer a leköszönő kormány magyarok felügyelte minden tárcáját koalíciós partnereinek, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (LS-HZDS) juttat.

Magyarellenes koalíció alakult Szlovákiában

Archívum2006.06.29, 13:20

A nyíltan magyarellenes Szlovák Nemzeti Párttal és Valdimir Meciar pártjával léptek koalícióra a két héttel ezelőtti választáson győztes szlovák szociáldemokraták. Robert Fico ezzel a katasztrófakoalíció néven emlegetett kormányzati szövetséget hozta létre. Kérdés, hogy szélsőséges szövetségeseivel az oldalán Fico képes-e betartani ígéretét, hogy kormánya nem nyirbálja meg a nemzetiségek jogait, és európai politikát folytat.

Meciaréknál puhatolózik a szlovák választás győztese

Archívum2006.06.20, 14:16

A szlovákiai választásokon legjobban szereplő Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) kezd kormányalakítási tárgyalásokat. Ezt maga Robert Fico, a győztes párt elnöke jelentette be kedden, röviddel a kormányalakítási tárgyalásokra feljogosító államfői megbízás után. Fico jelezte: a továbbiak során a többi parlamenti pozíciót szerzett párttal is "találkozni akar".

Katasztrófa-koalíció és hibridkormány is lehet Szlovákiában

Archívum2006.06.19, 07:11

Vérszegény kampányt szült Szlovákiában, hogy egyik párt sem tudja, kivel kényszerül koalícióra a szombati előrehozott választások után. Várhatóan az eddigi ellenzéki baloldali Smer válogathat majd a jelentkezők közül, hogy kit vesz maga mellé a kormányba. Ha a magyarellenes szélsőjobbról választ, katasztrófa-koalíció alakulhat, ha a volt kormánypártok közül szemezget, akkor pedig hibridkormány lehet.

Szlovák exit poll: A szocdemek győzhettek

Archívum2006.06.18, 00:31

Eltérő prognózisok váltak ismertté a szlovákiai választóhelyiségek bezárását követő órában, szombaton késő este. Vélhetően az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választásokon. A második helyen állhat a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt. A Magyar Koalíció Pártja által elért eredményt jelentős eltéréssel vetítik előre a különböző előrejelzők.

A baloldal nyerte a szlovák választást

Archívum2006.06.18, 14:23

Hat párt került be a szlovák parlamentbe a szombaton megtartott előrehozott választáson. Az előzetes eredmények szerint a választást az eddig ellenzékben lévő baloldali Smer nyerte, amely a voksok 29,34 százalékát kapta. A második a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda pártja lett, a harmadik helyet a radikális politikájáról ismert Szlovák Nemzeti Párt szerezte meg. A Magyar Koalíció Pártja eddigi legjobb eredményével negyedik lett.

Utalványokat osztogattak a szlovák választásokon

Archívum2006.06.17, 15:28

Kiegyensúlyozott részvétellel és két párt képviselőjelöltjének szabálytalan pénzosztogatásával zajlott az előrehozott választás szombaton a déli órákig Szlovákiában. Az első nem hivatalos eredmények vasárnap hajnalra várhatók.

Eljárás Szlovákiában magyarellenes klipek miatt

Archívum2002.11.14, 17:49

Magyarellenes kampányuk miatt indult eljárás két szlovákiai politikus ellen. A Szlovák Nemzeti Párt és a Valódi Szlovák Nemzeti Párt az őszi választási kampány idején azzal riogattak, hogy a magyarok megalázzák a szlovákokat és kiszorítják őket az ország déli részéből.

Szlovákiai választások: többismeretlenes egyenlet

Archívum2002.09.18, 17:07

Bizonytalan, ki lesz a szlovákiai választások befutója. Az év elején hatalmas előnnyel bíró, Meciar vezette HZDS a pártszakadás és a támadások következtében a második helyre esett vissza. A legnépszerűbb a populista Smer, ám valószínűleg koalícióra kényszerül, egyelőre nem tudni, kivel. Szlovákiának viszont fontos lenne a stabil, gyorsan felálló kormány, mert az év végéig le kell zárni a EU-csatlakozási tárgyalásokat, és a novemberi NATO-csúcs is hamar elérkezik.

Megbukott a szlovák ellentörvény

Archívum2002.04.10, 15:42

Nem szavazta meg a pozsonyi parlament azt a tervezetet, amelyet - a magyarországi kedvezménytörvény hatásait ellensúlyozandó - a kereszténydemokraták terjesztettek be. A tervezet része az összel esedékes parlamenti választások kampányának, mivel a párt a nacionalista szavazókaz célozta meg. A szlovákiai parlamentben egy másik ellentörvény-tervezetet is beterjesztettek. A Szlovák Nemzeti Párt javaslatáról még nem tárgyaltak.

Fegyelmi eljárás indult Duray ellen

Archívum2002.02.07, 16:32

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fegyelmi eljárás indult Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának képviselője ellen. Az SNS szerint a politikus megszegte képviselői esküjét, amikor magyarigazolványért folyamodott, és azt át is vette a magyar államfőtől.

Strasbourghoz fordulnak a kedvezménytörvény miatt

Archívum2002.01.25, 13:30

A strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul jogorvoslatért a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A magyarellenességéről ismert párt szerint a magyar jogszabály sérti Szlovákia szuverenitását és beavatkozik az ország jogrendjébe.

Vesztettek a magyar jelöltek Szlovákiában

Archívum2001.12.17, 06:43

Szlovákiában hivatalosan is megerősítették, hogy a megyei választások szombaton lezajlott második fordulója után biztos, hogy a január elsejétől létrehozandó nyolc megyei közgyűlés egyikének sem lesz magyar elnöke. Az eperjesi (Presov) megyében a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS) és a Smer nevű parlamenten kívüli párt jelöltje, Peter Chudík lett az elnök.

A szlovák titkosszolgálat nyomoz a Magyarok Világszövetsége ellen

Archívum2001.08.21, 15:47

A Szlovák Nemzeti Párt kérésére a szlovák ügyészség és titkosszolgálat is megfigyeli a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsát (MVSZ SZOT). A nacionalista szlovák párt azzal vádolja  a magyar szervezetet, hogy társadalmi feszültséget gerjeszt és Dél-Szlovákia Magyarországhoz csatolását akarja elérni. Az MVSZ SZOT vezetője nem érti a vádakat, szerinte a szervezet teljesen törvényesen működik.

Előző
  • 1
Következő