Sinopharm
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vakcina
- koronavírus
- oltás
- kínai vakcina
- WHO
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ilyen ütemben folytatódhat az oltás
Összesen már öt vakcina kapta meg az engedélyt Magyarországon (abból négyet már az NNK is megvizsgált és jóváhagyott, az ötödik, kínai vakcina jövő héten érkezhet meg). A kormány további oltásokból is jelentős mennyiséget kötött le. Ezzel a több lábon állást célként kitűző magyar kormány tervei szerint fel lehet gyorsítani a Brüsszel hibás vakcinabeszerzése miatt lassú oltási kampányt. Itt az idő, hogy összegezzük: hol tart most az oltási folyamat, és mire lehet számítani a következő hónapokban.
Megvan, mikor érkezik az első kínai vakcinaszállítmány Magyarországra
Kilencedik alkalommal tartottak Kína-Közép-Európa csúcstalálkozót, de ez volt az első alkalom, hogy a vezetők nem tudnak személyesen találkozni - írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az OGYÉI főigazgatója beoltatná magát a kínai vakcinával
Beoltatná magát a kínai vakcinával az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója. Szentiványi Mihály az orosz oltóanyagról is beszélt a Hír TV műsorában.
Engedélyezték Magyarországon a Sinopharm vakcináját
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) kiadta az engedélyt a Sinopharm termékére.
Elmondjuk, amit eddig tudunk a most engedélyezett kínai Sinopharm-vakcináról
Jövő héten kezdődik a regisztráltak beoltása Magyarországon. A koronavírus elleni vakcina továbbra is ingyenesen elérhető, és a védőoltás önkéntes. Mindenki maga választhatja ki, hogy melyik cég készítményéből kér, amennyiben az engedélyezett és elérhető Magyarországon. A kormány pénteken aláírta a szerződést a kínai Sinopharm-vakcina beszerzéséről is, az orosz Szputnyik V-tel együtt így gyorsulhat az oltások beadása.
Két és fél millió ember beoltására elegendő vakcina érkezik a kínai Sinopharmtól Magyarországra
Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól. Az oltóanyagot négy hónap alatt, négy szakaszban fogják leszállítani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Újabb koronavírus elleni vakcinát engedélyeztek Magyarországon
Pénteken az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) kiadta az ideiglenes engedélyt a Sinopharm-vakcinára is. Így egy újabb vakcinával bővült a lista – hangzott el az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján.
Engedélyezték Magyarországon a Sinopharm vakcináját
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) kiadta az engedélyt a Sinopharm termékére is - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Így bővül az oltási paletta is - tette hozzá.
- címkék:
- Sinopharm
- Címkefelhő »
Olyan népszerű a kínai vakcina Szerbiában, hogy lépnie kellett a kormánynak
A szerb kormány keddtől megszüntette a lehetőséget, hogy bárki soron kívül beadathassa magának a kínai Sinopharm cég koronavírus elleni oltását, miután az utóbbi néhány napban a rendkívüli érdeklődés miatt óriási sorban állás és többórás várakozás alakult ki a szerbiai oltópontokon.
- címkék:
- Szerbia
- oltás
- koronavírus
- Sinopharm
- Címkefelhő »
Mindegyik vakcina működik, hatékony és biztonságos
Tárgyal a kormány a kínai Sinopharm gyártó vakcinájának beszerzéséről, amely elölt vírussal működik. A kínai vakcina bevált, már a világháború előtti járványhelyzetekben is bizonyított, megfelelően hatékony és biztonságos – hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.
Ahogy egyre több vakcina érkezése várható, úgy erősödik az oltási hajlandóság itthon
Az év elején mért emelkedéshez képest is tovább nőtt az oltási hajlandóság Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. Már a magyarok 55 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát a koronavírus elleni védőoltással.
Óránként 50-100 embert oltanának be a koronavírus ellen Szerbiában
Háromszáz oltóponton, óránként 50-100 embert terveznek beoltani Szerbiában a koronavírus ellen - közölte Mirsad Djerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára a RTS szerb közszolgálati televízió vasárnapi híradásai szerint.
- címkék:
- vakcina
- oltópont
- koronavírus
- Sinopharm
- Címkefelhő »
A koronavírus új mutációja ellen is hatásos a kínai vakcina
A koronavírus újabb variánsaival szemben is hatásos a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó Kínában nemrégiben engedélyezett vakcinája - közölte az oltóanyag fejlesztője a CCTV kínai állami televízióban kedden.
- címkék:
- járvány
- vakcina
- koronavírus
- Sinopharm
- Címkefelhő »
Már mintegy egymillió embert oltottak be a Sinopharm koronavírus-vakcinájával Kínában
Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.
- címkék:
- Kína
- vakcina
- koronavírus
- Sinopharm
- Címkefelhő »