Simicskó István
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- honvédelem
- Országgyűlés
- Magyar Honvédség
- honvédség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gatyába rázná a tartalékosokat Simicskó
A tartalékos rendszer nem működik, nincs nyilvántartás a hadkötelesekről, a hivatásos katonák jelentős része pedig külföldön van - a kereszténydemokrata Simicskó István szerint ezért lenne szükség egy önkéntesekből álló hadsereg létrehozására. A kormány hosszú vonakodás után hajlandó megvizsgálni, hogyan lehetne átszervezni a tartalékos rendszert.
Korrupciót sejt a Fidesz a HM-beszerzések mögött
Simicskó István fideszes politikus az Állami Számvevőszék korábbi jelentéseire hivatkozva azt állította: a honvédelmi tárca beszerzéseinek kétharmada szabálytalan vagy törvénytelen. Példaként említette például az iraki misszió felszerelését, ahol már a pályázat eredményhirdetése előtt megkapták a katonák a felszerelést. A tárca szóvivője szerint a beszerzések egy része még az Orbán-kormány alatt történt.
Fidesz: határozati javaslat a sorkatonaság eltörlésére
A Fidesz hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amely a sorkatonai szolgálat megszüntetésére tesz javaslatot - mondta Simicskó István, fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján. Zuschlag János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz időhúzó taktikát folytat a kérdésben.
A Fidesz a nemzetőrségre, az SZDSZ a terrorra koncentrál
Négypárti egyeztetést tartottak a honvédség átalakításáról. A fideszes Simicskó István kitartott korábbi javaslata mellett, és ismét nemzetőrség létrehozását javasolta a csütörtöki egyeztetésen. A szabad demokrata Mécs Imre arra tett javaslatot, hogy az országgyűlési határozati javaslatban jobban domborítsák ki a terrorizmus elleni tevékenységet.
Küzdősport-szakosztályt alapítana néhány képviselő
Küzdősport-szakosztályt hozna létre néhány képviselő és országgyűlési dolgozó a Parlament Sportegyesületen belül. A szakosztály nem kapna támogatást a parlamenttől, a tagoknak maguknak kellene gondoskodniuk szponzorokról. Az egyik kezdeményező Simicskó István, a kung-fuzó fideszes politikus, akihez karatés múltja miatt Doszpot Péter MSZP-s képviselő és a kendózó Burány Sándor is csatlakozhat.
Egyeztetnek a szlovén légtér magyar védelméről
A HM megerősítette azokat az értesüléseket, melyek szerint egyeztetés folyik a szlovén légtér magyar vadászgépekkel való esetleges védelméről. Az ötletet mind ellenzéki, mind kormánypárti politikusok jónak tartják. A fideszes Simicskó István szerint meg kell vizsgálni az esetleges előnyöket, az MSZP-s Vári Gyula szerint pedig ebben az esetben nem kellene kivonni a MiG-29-eseket.
Demeter Ervin került Simicskó helyére
A fideszes Demeter Ervint megválasztották a honvédelmi bizottság alelnökévé, amely tisztség Simicskó István két héttel ezelőtti lemondásával ürült meg. Hogy a Fidesz biztonságpolitikusa ne kerüljön ki a testületből, Kövér László megvált a honvédelmi bizottsági tagságától, helyére pedig Simicskót jelölték, amit az országgyűlés meg is szavazott.
Simicskó lemondott tisztségeiről
Simicskó István szerdán lemondott a Fidesz-frakcióban viselt kabinetvezetői, valamint a honvédelmi bizottsági alelnöki posztjáról. Áder János frakcióvezető elfogadta a lemondást. Simicskó volt az egyetlen, aki nemmel szavazott kedden az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozatra.
Simicskó nemmel szavazott az EU-ra
Egy kivétellel támogatta az Országgyűlés azt a határozatot, amely felhatalmazást ad a kormánynak az uniós csatlakozási szerződés aláírására. Egyedül Simicskó István fideszes képviselő nyomta meg a nem gombot.