Siemens
címke rss- kapcsolódó címkék:
- mobiltelefon
- devizapiac
- mobil
- Nokia
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A botrányok ellenére virágzik a Siemens
A megvesztegetési botrány és a vezetői válság ellenére virágzik az üzlet a Siemensnél. A társaságnál szerdán döntenek arról, hogy újabb öt évre meghosszabbítsák-e a jelenlegi vezérigazgató, Klaus Kleinfeld szeptemberben lejáró megbízatását.
Botrány miatt lemondott a Siemens-vezér
Heinrich von Pierer lemondott a Siemens felügyelőbizottságának (fb) éléről. Von Pierer csütörtök éjjel jelentette be a döntést, a német sajtó szerint a cégvezetés és a részvényesek erős nyomására. Utódja a vállalati etika irányelveit kidolgozó Gerhard Cromme, a ThyssenKrupp fb-elnöke lesz.
- címkék:
- cégvezetés
- Siemens
- ThyssenKrupp
- Címkefelhő »
Merkelt is piszkálják a Siemens-botrány miatt
Egyik tanácsadójának menesztését követeli a német kancellártól ellenzéke. Angela Merkel munkáját ugyanis a korrupciós botrányba keveredett Siemens egyik vezetője is segíti. A cég felügyelő tanácsának jelenlegi elnöke ráadásul éppen akkor vezette a Siemens-t, amikor az összesen 400 millió eurós megvesztegetések történtek.
Kicserélték a Combinók beázó alkatrészeit
A Siemens szakemberei hétfő reggelig valamennyi Combino-villamoson kicserélték azt a csatlakozót, amely miatt egy hete néhány meghibásodás történt. A cég szerint az alkatrészek cseréje nem okozott fennakadásokat a forgalomban.
Nehéz éjszakája volt egy Combinónak
Megint gondok adódtak szerda este egy Combinóval, de az üzemeltető Siemens szerint valószínűleg egy régi villamos okolható a problémáért. A hagyományos szerelvény megrongált egy felsővezetéket, így a mögötte érkező óriáshernyó is kénytelen volt leállni. Két órával később ugyanez a villamos képtelen volt elindulni, ezért a kocsiszínbe vontatták.
Alkatrészt cserélnek a Combinókon
A csapadékos idő miatt egy kis méretű alkatrész több Combino villamoson is megsérült hétfőn. Ez a forgalomban állítólag nem okozott fennakadást, de a szakemberek minden villamost átvizsgálnak.
- címkék:
- Combino
- villamos
- alkatrész
- Siemens
- Címkefelhő »
Rekordbírságot kap a Siemens a kartell miatt
Az erőművek kapcsolóberendezéseit gyártó cégeket eddig példátlan méretű bírsággal sújtotta z Európai Bizottság. A japánokkal is összejátszó cégek közül a Siemens kapta a legtöbbet, közel 400 millió euróra (több mint 100 milliárd forint) büntették.
Nem lesz többé BenQ mobiltelefon
A tajvani cég kénytelen felszámolni mobilgyártó üzletágát, amelyet még a Siemenstől vett meg 2005-ben.
- címkék:
- mobiltelefon
- Siemens
- Címkefelhő »
Már 400 millió eurót keresnek a Siemensen
Egyre nagyobb méreteket ölt a Siemens-botrány. A német hatóságok szerint akár 400 millió eurót is kifizethetett az elektronikai óriáscég kenőpénzként. A müncheni rendőrség pedig már vizsgálja az igazgatótanács egyik volt tagjának érintettségét is.
Perel a Siemens a zsarolási vád miatt
A Siemens magyarországi részlege közölte, beperli azt a vállalkozót, aki zsarolás miatt feljelentést tett ellene. A cég bejelentette azt is, a rendőrség rendelkezésére bocsát minden olyan iratot, amely az üggyel kapcsolatos.
- címkék:
- rendőrség
- zsarolás
- Siemens
- Címkefelhő »
Afrikáig nyúlnak a Siemens-botrány szálai
A korábbi nigériai elnököt is megvesztegette a Siemens német lapártesülés szerint. A különböző Siemens-ügyletekkel kapcsolatban vizsgálatok már Ausztriában, Svájcban, Görögországban, Olaszországban és Magyarországon is folynak.
A Siemens visszautasítja a zsarolás vádját
Nem zsarolták a hajdani SATeLIT TV tulajdonosát - állítja a Siemens. Farkas Imre azért tett feljelentést a rendőrségen, mert szerinte a csatornának juttatott szponzori díj egy részét vissza kellett fizetnie a Siemens vezetőinek. A cég közleménye nem tér ki a laktanyafelújítási ügyre, amelyben egy Siemens-vezető is érintett.
- címkék:
- Kovács
- rendőrség
- zsarolás
- Siemens
- Címkefelhő »
Magyar szála is lehet a Siemens-botránynak
Magyarországon is nyomoznak a 100 millió eurósra becsült Siemens vesztegetési botránnyal összefüggésben. A XIV. kerületi rendőrség zsarolás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A rendőrség részleteket nem közölt, a Siemens pedig nem tud a vizsgálatról, így azt sem lehet tudni, hogy a cég számos magyarországi megrendelése közül, melyikkel kapcsolatban merülhetett fel a zsarolás gyanúja. Németországban a cég egy korábbi és négy jelenlegi munkatársát múlt héten vették őrizetbe.
Visszaélés miatt nyomoznak a Siemensnél
Őrizetbe vették csütörtökön a német Siemens egy korábbi vezetőjét és a vállalat négy jelenleg is aktív alkalmazottját. A német ügyészség a cég több alkalmazottját is megvesztegetéssel, hűtlen kezeléssel gyanúsítja.
3G-s táblagép a Fujitsu Siemenstől
Beépített UMTS modemet kap a Lifebook sorozat egyik tagja.
Közös kasszába kerül a közlekedés pénze
Egy központi szervezethez kerül valamennyi uniós támogatással épülő közlekedési beruházás. A ma csak a közutakat kezelő UKIG kapja az 1 700 milliárdos, óriáskassza kulcsát. Egy kézbe kerül minden fejlesztés, ezentúl közútkezelők építtetik a vasutat is.
Újabb veszélyes laptop-akkukat cserélnek ki
A Sharp és a Sony is számos csatlakozik több más gyártóhoz, akik korábban hívták vissza noteszgépeik gyártási hibás akkumulátorait A Fujitsu Siemens hazai leányvállalata szerint gépei nem veszélyesek, ám bizonyos típusoknál ez a cég is cseréli az áramforrásokat.
Dizájnos mini-PC a Fujitsu Siemenstől
A Mac minihez hasonló, uzsonnásdoboz-méretű asztali számítógép könnyen belesimul környezetébe.
Visszaküldené Demszky a lerobbanó Combinókat
Ha a csak öt percre is, de lerobban a következő időszakban egy Combino, akkor visszaküldik a Siemensnek - közölte Demszky Gábor szombaton. Demszky "nem számított rá", hogy sorra lerobbannak a villamosok. A városháza kész jogi lépésekre is a meghibásodások miatt.
Nem bírta a rugdosást a Combino
Megrugdosták az egyik Combino villamos ajtaját, ezért jelzett meghibásodást a rendszer hétfőn. Ilyen esetben a villamos teljes vezérlőrendszere leáll és másfél perc alatt indul újra. Hétfőn összesen három villamos jelzett hibát, ebből a legkomolyabb egy elektromos meghibásodás volt, ami miatt a villamost ideiglenesen kivonták a forgalomból.
Jövő héten újra elindulhatnak a Combinók
A Siemens befejezte a Combino villamosok javítását, így a nagykörúti hernyóvillamosok várhatóan jövő héttől újra elindulhatnak a BKV vezérigazgatója szerint. Aba Botond az MTV Este című műsorában "fatális pechnek" nevezte, hogy a metrófelújítás és a nagykörúti villamospálya felújításának időpontja a tervezetekkel ellentétben egybeesett.
A Siemensnek is fejfájást okozhat a BKV-jelentés
Bár többen a BKV-t és a budapesti városvezetést hibáztatták a nagykörúti felsővezeték-rendszer meghibásodásaiért, az arról készített szakmai jelentés alapján a dokumentum inkább a Siemens felelősségét firtatja. A cég kérdésünkre közölte, hogy még tanulmányozzák a jelentést.
- címkék:
- Tarlós István
- BKV
- jelentés
- Siemens
- Címkefelhő »
Augusztus végén járhatnak újra a Combinók
Pénteken kezdik meg a kijavított Combino villamosok tesztélést Budapesten. A nagykörúton járó óriáshernyók kedd óta nem közlekednek, mivel problémák voltak a villamosok ajtajával. A Siemens szerint a járművek augusztus második felében járhatnak újra.
Csütörtökön még nem indul újra a Combino
Az előzetes tervektől eltérően csütörtökön még nem kerülhetnek vissza a fővárosi forgalomba a sorozatos hibák miatt visszahívott Combino villamosok. A gyártó Siemens az átvizsgálás és szerelés után még egy ideig teszteli a járműveket.
Napokig nem járnak a Combinók
Legjobb esetben csütörtökön térhet vissza a forgalomba egy-két Combino villamos - derült ki a járművet gyártó Siemens keddi sajtótájékoztatóján. A Combinókat azért kellett ideiglenesen kivonni a forgalomból, mert több villamosnak meghibásodott az ajtaja, egy járműnek pedig a fékrendszerében keletkezett hiba - utóbbi valószínűleg egyedi eset volt.
Kipróbáltuk az első BenQ-Siemens mobilokat
Megnéztük, mit tud az első BenQ-Siemens néven megjelenő mobil, az S68-as, és a por-, csepp- és ütésálló ME75-ös típus, melyet még teljes egészében a német Siemens tervezett. Az elegáns első fecske és a strapabíró utolsó mohikán - dupla mobiltesztben.
- címkék:
- mobil
- típus
- Siemens
- Címkefelhő »
Mobilról kukkolnak a virtuális házigazdák
A T-házban már neten jön a tévéadás, a webről kikapcsolható az úgy felejtett sütő, és akár mobiltelefonról is fel lehet kapcsolni a villanyt, hogy a házigazdák jobban lássák, ki van otthon éppen. A Jövő Háza legújabb kiállításának megnyitóján jártunk.
- címkék:
- mobiltelefon
- Siemens
- Címkefelhő »
Megérkezett az első nagykörúti óriáshernyó
Kedden érkezett meg Budapestre az első Siemens villamos. A több mint 50 méteres óriáshernyó áprilisban kezdi meg a próbaüzemet. Két éven belül további 39 új villamos érkezik. Ezzel párhuzamosan, áprilisban a Nagykörúton megkezdődik a villamos pálya korszerűsítése, valamint a megállók akadálymentesítése.
Vadászattal népszerűsítik az új villamosokat
Jövő kedden és pénteken érkezik meg Budapestre az első két Siemens villamos. A járműveket először április 1-jén lehet majd megnézni a Moszkva téren, utazni azonban legkorábban szeptemberben lehet rajtuk. Őszig a Nagykörúton a modern villamosok helyett csak pályafelújításokra és peronátépítésekre számíthatunk. Addig is kampányokkal igyekeznek népszerűsíteni az új járműveket, lesz például villamos-vadászat is.
Bemutatták az első Benq-Siemens mobilokat
Új márka jelent meg egy szempillantás alatt a nemzetközi sajtóban. A mobiltelefon-üzletág két nagy szereplője, a BenQ Mobile és a Siemens összeolvadásából megszületett BenQ-Siemens egy négy telefonból álló szériát mutatott be.
IQ-bajnok házak
Mit szólna hozzá, ha reggel a kávé magától lefőne, ha a redőny varázsütésre futna fel, és úgy általában minden úgy menne, mintha egy tündér keze irányítaná a történéseket? Sajnos tündérrel nem szolgálhatunk, ám összeállításunkban megmutatjuk, hogy a legújabb technológiákkal felvértezve mi mindenre képes egy csúcstechnológiájú otthon.
- címkék:
- technológia
- Microsoft
- Siemens
- Címkefelhő »
Dollármilliókhoz jutott Szaddám az ENSZ kijátszásával
Szaddám Huszein Irakja 1,8 milliárd dolláros törvénytelen jövedelemhez jutott az ENSZ "Olajat élelmiszerért" programjának kijátszásával - írja a Népszabadság. A programban részt vevő 4500 vállalatból 2400 fizetett kenőpénzt az irakiaknak, köztük több óriáscég, például a német Siemens is. A korrupció nemcsak anyagi, hanem politikai természetű is volt, a megkent politikusok között egy sor ismert név is szerepel.
Sokba kerül a bekapcsolva hagyott PC
Vállalatok számára éves szinten milliókkal is megnövelheti a villanyszámlát, ha a dolgozók éjszakára is bekapcsolva hagyják asztali PC-iket - derül ki egy friss felmérésből.
- címkék:
- millió
- vállalat
- Fujitsu Siemens
- Siemens
- PC
- Címkefelhő »
Hidraulika helyett ékkel fékez a Siemens
A Siemens VDO a bonyolult és hibalehetőségekkel bíró hidraulikus fékrendszer helyett az elektronikus vezérlésű fékben látja a jövőt.
- címkék:
- fék
- fékrendszer
- Siemens
- Címkefelhő »
GPS is került a Siemens 3G mobiljába
A német gyártó a napokban mutatta be új, harmadik generációs (3G) mobiltelefonjait. A készülékek csúcsmodelljében az integrált kamera, rádió és mp3-lejátszó mellett GPS is megtalálható.
- címkék:
- mobiltelefon
- mobil
- 3G
- Siemens
- GPS
- Címkefelhő »
A Siemens lett a készülékpiac vesztese
Idén várhatóan 780 millió mobiltelefon-készülék talál majd gazdára a világon. A Föld minden országában nőttek az eladások - a készülékekkel már teljesen beterített Japánt kivéve.
Balesetfelismerő fület fejleszt a Siemens
Az elektroakusztikai berendezésekkel is foglalkozó német cég olyan biztonsági érzékelőket fejleszt, amelyek a karosszéria rezgéseit figyelik.
- címkék:
- karosszéria
- rezgés
- érzékelő
- Siemens
- Címkefelhő »
Minimobilok szemtől szemben
Idén ősszel a Samsung és a Siemens is előrukkolt egy-egy gömbölyded formájú minimobillal. A Samsung E800-as és a Siemens SL65-ös mobilját első ránézésre még megkülönböztetni is nehéz, ezért megvizsgáltuk, melyik típus miben jeleskedik leginkább.
- címkék:
- szem
- mobil
- Samsung
- Siemens
- Címkefelhő »
Túlélőmobilok párbaja
Kipróbáltuk a Nokia és a Siemens legújabb csepp-, por- és ütésálló mobiljait. Bár mindkét új típusba beépítettek digitális kamerát, az 5140 és az M65-jelű telefonok eltérő funkciók terén jeleskednek: egyikük fényképezéskor, másikuk kirandulás közben jöhet jól.
- címkék:
- mobiltelefon
- mobil
- párbaj
- ütésálló
- Nokia
- Siemens
- Címkefelhő »
Érzelmeket is továbbít az új mobil
A német Siemens nemsokára érintés-, nyomás- és rezgésszenzorral ellátott mobilkészüléket dob piacra: az új modell használója hangulatát is képes továbbítani MMS-üzeneten keresztül.
- címkék:
- piac
- mobil
- érzelem
- mobilkészülék
- Siemens
- Címkefelhő »
Szagokat is érzékel az új mobil
Szagokat is érzékelő mobiltelefon kifejlesztésén munkálkodnak a Siemensnél. Az új készülék többek közt azt is észlelné, ha tulajdonosának kellemetlen a lehelete.
- címkék:
- mobiltelefon
- mobil
- Siemens
- Címkefelhő »
Adóvevős mobil a Siemenstől is
A német gyártó CX70-es jelű mobiltelefonja lesz az első, amely támogatja a push to talk nevű szolgáltatást, amely a CB-rádiókéhoz hasonló beszélgetést tesz lehetővé.
- címkék:
- mobiltelefon
- mobil
- Siemens
- Címkefelhő »
Cseréli fülsüketítő mobiljait a Siemens
A német Siemens szoftverhibára figyelmeztette 65-ös mobiltelefon-sorozatának vásárlóit: egy hiba miatt a telefon rendkívül hangosan játszik le egy dallamot, ami akár halláskárosodást is okozhat. Az érintett mobilokat becseréli a gyártó, bár a hibajelenség egyszerűen orvosolható.
- címkék:
- telefon
- szoftverhiba
- mobil
- Siemens
- Címkefelhő »
Át kell építeni állítólag a Margit hidat az új villamosok miatt
Szakértők attól tartanak, hogy át kell építeni a Margit hidat, mert a Siemens új nagykörúti villamosai túl szélesek, nem férnek el egymás mellett a szigeti bejárónál - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy egyesek azért is fenntartással fogadták a német cég legújabb ajánlatában szereplő villamosok tervrajzát, mert túl kicsinek találták a belteret és az ülések közti távolságot.
Olcsóbbak lesznek, de később jönnek a nagykörúti villamosok
Több mint 3 milliárd forinttal olcsóbbak lesznek a nagykörúti Siemens-villamosok - jelentette be pénteken Demszky Gábor főpolgármester. A 40 szerelvény 2006 tavaszától jár majd. A főváros azt követően ült ismét tárgyalóasztalhoz a német cég képviselőivel, hogy kiderült: a villamosok hibás konstrukció miatt nem bírják a terhelést.
A világ vezető mobiltelefon-exportőre lett Kína
Kína nem csupán a mobiltelefon-tulajdonosok számát tekintve világelső, a mobilkészülékek exportjában is átvette a vezető helyet: az idei első öt hónapban több mint 51 millió készüléket exportált, közel 58 százalékkal többet, mint tavaly, a hasonló időszakban.
Új divatmobilokat dob piacra a Siemens
A Siemens csütörtökön két új mobilt mutatott be: a készülékek egyike a cég első széthajtható mobilja, a másik pedig egy kihúzható billentyűzettel szerelt, kompakt divattelefon.
- címkék:
- piac
- mobil
- divatmobil
- Siemens
- Címkefelhő »
Vesztesekkel tárgyalhatnak a körúti villamosokról
Ha a Siemens-konzorciummal eredménytelen lesz a tárgyalás a Nagykörútra rendelt villamosokról, akkor nem kizárt, hogy a tenderen vesztesnek nyilvánított két céggel kezd egyezkedni a főváros. A negyvenmilliárdos szerződés újratárgyalása azért kezdődött meg bő egy hónapja, mert a villamosoknál konstrukciós hibákat észleltek.
Lemondhatják az új villamosokat
Mivel a Siemens nem tudja időben leszállítani a BKV által megrendelt negyven új villamost, ezért az erről szóló negyvenmilliárd forintos szerződést semmisnek kell tekinteni - állítja a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció. Azt a BKV vezérigazgatója is elismerte, hogy a Siemens által ajánlott villamosoknál konstrukciós hibák jelentkeztek, arról azonban csak később döntenek, hogy módosítják, vagy pedig felbontják a szerződést.
- címkék:
- szerződés
- villamos
- vezérigazgató
- BKV
- Siemens
- Címkefelhő »