sérülés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- labdarúgás
- baleset
- foci
- kórház
- műtét
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rettegett a ráktól a Neoton sztárja, veszélyben volt a keze
Baracs János Öcsi egy súlyos sérülésének következtében lett egyre betegebb, majd eljutott arra a pontra, amikor ő maga döntött a műtét mellett, mert annyira félt, hogy komolyabb baja lehet.
- címkék:
- sérülés
- műtét
- Baracs János Öcsi
- Címkefelhő »
Súlyosan megsérült egy túrázó Visegrádnál
Bajba jutott egy túrázó Visegrád és Pilisszentlászló között, segítségre volt szüksége, hogy le tudjon jutni a hegyről - írja a Katasztrófavédelem.
Szakítottunk, mégis örökre hozzám tartozol...
A szívem ott maradt nálad. Megőrzésre bíztam rád, de nem úgy bántál vele, ahogy szerettem volna. Sőt, olyan apró darabokra törted, hogy azóta sem tudtam teljesen összerakni a részeit.
Heten haltak meg a hétvégén, négyen nem voltak bekötve
Heten haltak meg ezen a hétvégén közlekedési balesetben hazánkban. Közülük négyen nem használták a biztonsági övet, és ez az életükbe került.
Eltörte a saját orrát, most az atlétikai vb-indulásért dolgozik a magyar magasugró
Európa bajnoki kilencedik helyével nem teljesen volt elégedett, ráadásul covidos is lett, de reméli, hogy ott lesz a budapesti atlétikai világbajnokságon, és meg tudja mutatni, mire képes. Bakosi Péter atlétacsaládból származik, de soha nem rivalizált a szüleivel. Az Origónak adott interjújában azt is elárulta, hogyan törte el egyszer a saját orrát.
Medve támadt meg egy fiatal férfit Hájon
Barnamedve támadt meg egy 20 éves férfit egy helyi tanyán a Turčianske Teplice járásbeli Háj községben – írta meg a parameter.sk.
- címkék:
- Szlovákia
- sérülés
- Barnamedve
- Háj
- Címkefelhő »
Megsérült a brit világsztár, kihagyja a budapesti atlétikai vb-t
Sérülés miatt nem indul az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon Jake Wightman, a férfi 1500 méter címvédője.
Kiderült, ki gondoskodik a törött lábú Marics Petiről
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marics Peti csúnyán megsérült a koncertjükön, a lába is eltört egy rossz ugrásnál. Az énekes szerencsétlen mozdulatáról egy eddig nem látott videó került elő - itt meg is nézheti, most pedig az is kiderült, hogy ki gondoskodik róla, míg fekvőgipszet visel.
- címkék:
- sérülés
- Marics Peti
- Valkusz Milán
- Címkefelhő »
Riasztó jelek az óceánban: ezt üzenik az orkák sérülései
A Kanada és az Egyesült Államok csendes-óceáni északnyugati partjainál élő, veszélyeztetett kardszárnyú delfinek populációit tanulmányozó tudósok bőrelváltozások „erős növekedését" azonosították az állatok testén, ami szerintük annak köszönhető, hogy immunrendszerük egyre kevésbé képes kezelni a betegségeket.
Kiderült, mikor térhet vissza a Fradi-szurkolók egyik kedvenc focistája
A jelenleg Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros labdarúgócsapatának bosnyák középpályása, Muhamed Besic súlyos sérülése után már ismét labdás edzéseket végezhet. A Fradi rutinos játékosa a klubnak adott interjújában elárulta, hogy mikor térhet vissza a pályára.
Sérülés miatt visszalépett a magyar teniszező Wimbledonban
Valkusz Máté hátsérülés miatt lépett vissza hétfőn a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjétől.
Megint megsérült a magyar bajnok atléta
Szűcs Valdó négyszeres szabadtéri, és kétszeres fedett pályás magyar bajnok gátfutó ismét combhajlító-sérüléssel bajlódik, ezért nem biztos, hogy rajthoz áll a július 7-8-án sorra kerülő atlétikai országos bajnokságon.
Még az öltözőben is üvöltött a fájdalomtól, súlyosan megsérült a Fradi focistája - videó
Az ausztriai edzőtáborban zajló felkészülés során a Ferencváros a szlovén NK Rogaska elleni hétfői meccsén 0-0-s döntetlent játszott, és elvesztette az egyik új igazolását.
Súlyosan megsérült Marics Peti, félbeszakadt a koncert - videó
Marics Peti és Valkusz Milán, azaz a ValMar ma este a Budapest Parkban lépett színpadra, Marics állapota azonban keresztül húzta a duó számításait.
Hárman vertek meg egy férfit egy budapesti aluljáróban – videó
Egy háromfős banda rátámadt egy férfira az egyik XIII. kerületi aluljáróban. Az első verés után még kétszer visszamentek oda és újra megverték a férfit.
Dőlt a vér a macedón kapitány fejéből Harry Kane megmozdulása után - kép
Egy komoly fejsérülés miatt kellett megállítani egy időre az Anglia - Észak-Macedónia Európa-bajnoki selejtezőt.
- címkék:
- foci
- sérülés
- angol fociválogatott
- Címkefelhő »
Élete legnagyobb sikerétől teljesen összeomlott a sztársportoló
A teniszező Emma Raducanu történelmet írt a 2021-es US Openen, amikor a selejtezőből indulva, játszmaveszteség nélkül megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot. Azóta azonban folyamatosan lefelé ível a pályafutása.
Így néz ki rémisztő szemsérülése után a Manchester United sztárfocistája - fotó
A Manchester United középpályása, Christian Eriksen ijesztő szemsérülést szenvedett a dán válogatottban. A 31 éves játékosnak össze kellett varrni a szemhéját, de már újra edzhet.
Játszótéri csúszdákat öntöttek le sósavval Amerikában, két gyerek megégett
Ismeretlen tettesek sósavval öntötték le egy massachustesi játszótér csúszdáit, két gyerek égési sérüléseket szenvedett - írta az AP.
Kiderült, mennyire súlyos a Manchester City sztárjának sérülése
Azok után, hogy a 2021-es labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, úgy a szombati fináléban is sérülés miatt a vártnál hamarabb le kelett cserélni Kevin De Bruynét. A Manchester City középpályásának elmondása alapján azonban ez nem is volt olyan meglepő.
Hihetetlen balszerencse: ezen múlhat a Manchester City BL-győzelme
Hatalmas érvágás érte a Manchester City csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjében, ugyanis bő félóra után megsérült Kevin De Bruyne.
Megint megsérült az olimpiai bajnok sztárteniszező
A francia nyílt teniszbajnokságon elődöntős Alexander Zverev sérülés miatt lemondta a szereplést a jövő heti, stuttgarti füves pályás tornán.
Egy sérülés vágta ketté Djokovic és Alcaraz szuperrangadóját a Roland Garroson
Elsőként a szerb Novak Djokovic jutott döntőbe a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, miután a világelső spanyol Carlos Alcaraz sérülés miatt csak két szetten át tudott méltó ellenfele lenni a pénteki elődöntőben.
Édesapja szeme láttára zuhant a mélybe a 19 éves fiú
A West Ham United labdarúgócsapatának egyik szurkolója szörnyű sérülésekkel került kórházba Prágában, miután egy balesetben koponyatörést és agyvérzést szenvedett a szerdai Konferencia-liga-döntő után.
Beperelték a részegen, drogosan karambolozó ismert színésznőt
A General Hospital sztárját, Haley Pullost a karambol után be is perelték: a sofőr, akivel összeütközött, azt mondja, az ő hibája volt, hogy kórházba került.
- címkék:
- baleset
- színésznő
- autó
- sérülés
- Haley Pullos
- Címkefelhő »
Újabb riválist kapott a sérüléséből lábadozó Gulácsi Péter Lipcsében
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a másodosztályú Paderborn kapusát, Leopold Zingerlét.
Súlyosan megsérült az angol válogatott focista, idén már nem léphet pályára
Súlyos sérülést szenvedett Tammy Abraham, a múlt heti budapesti Európa-liga döntőben vesztes AS Roma angol válogatott labdarúgója.
Súlyos balesetet szenvedett Johnny Depp
Johnny Depp súlyos bokasérülést szenvedett, ami miatt a Hollywood Vampires elhalasztott néhány közelgő koncertet.
- címkék:
- Johnny Depp
- baleset
- sztárok
- sérülés
- Címkefelhő »
Több órán át lógott egy súlyosan sérült hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában
Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni - írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.
Súlyosan megsérült a Manchester United sztárfocistája
Bár a Manchester United biztosította helyét a jövő évi Bajnokok Ligájában, miután csütörtökön 4-1-re nyert a Chelsea ellen, ám Erik ten Hag nem lehetett felhőtlenül boldog, ugyanis súlyos sérülést szenvedett a csapat brazil válogatott támadója, Antony.
Folyamatosak a varjútámadások a XIII. kerületben - csapdákkal próbálják megoldani a helyzetet
Nem ritkulnak a varjútámadások Budapesten. A XIII. kerületben volt, akit vérző fejjel, a mentők vittek kórházba egy megvadult dolmányos varjú miatt.
Nagy a pánik: a Ferrari sztárpilótája megsérült egy focimeccsen a Monacói Nagydíj előtt - fotó
Kedden este rendezték Monacóban a pilóták hagyományos jótékonysági focimeccsét, amely nem sikerült jól a Ferrari pilótája, Carlos Sainz számára, ugyanis a spanyolt sérülés miatt le kellett cseréni.
- címkék:
- Carlos Sainz
- foci
- Forma-1
- sérülés
- Ferrari
- Címkefelhő »
Brutális sérülés a hoki-vb rangadóján: a kezében vitte le a kiütött fogát a jégkorongozó
A finn-lett közös rendezésű jégkorong-világbajnokság csoportkörének utolsó, tamperei fordulójában az Egyesült Államok hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte Svédországot, így megszerezte a csoportelsőséget.
Eszméletlenül zuhant a földre az Újpest játékosa a Kecskemét elleni meccsen
A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában az Újpest hazai pályán fogadta a Kecskemét együttesét. A mérkőzés 29. percében egy kecskeméti beadás után a hazaiak védője, Lirim Kastrati ijesztő sérülést szenvedett.
Kirepült a halálgömbből az artista Szolnokon, súlyosan megsérült - videó
A Magyar Nemzeti Cirkusz május 18-i, csütörtök esti előadásán súlyosan megsérült az egyik artista, miközben a halálgömb nevű produkciót adták elő. A fiatal nő egy egy 4,5 méteres átmérőjű gömbben motorozott, ami a produkció egy pontján szétnyílik. Ebben a pillanatban történt a szerencsétlenség, ugyanis a nő kiszáguldott a motorral és nagy sebességgel a földre zuhant. A sérültet azonnal kórházba szállították, a cirkusz igazgatója elárulta, hogyan érzi magát a fiatal nő és mit jósoltak számára az orvosok.
Azonnal műteni kell a súlyosan megsérült Dzsudzsák Balázst
A Debrecen 3-1-re győzött a már bajnok Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójának szombati játéknapján, ezzel a harmadik helyre lépett előre. Mint ismert, a második vendéggól után a gólöröm közben megsérült Dzsudzsák Balázs, méghozzá elég bizarr módon.
Dzsudzsák Balázst hordágyon vitték le a pályáról - döbbenetes, mi történt vele
A Debrecen labdarúgócsapata a második félidő közepén néhány perc alatt, 0-1-ről megfordította a Ferencváros elleni bajnokiját a Groupama Arénában. A második vendéggól után a gólöröm közben megsérült Dzsudzsák Balázs.
Súlyosabb a sérülése a vártnál: letett a Fradi a Leverkusen-nevelés leigazolásáról
Mint ismert, pár napja arról szóltak a bolgár sajtóhírek, hogy a Ferencvárosban folytathatja pályafutását a Pirin Blagoevgrad 23 éves, marokkói-lett középpályása, Cebrail Makreckis. A legújabb fejlemények szerint egyelőre letett az FTC a játékos megszerzéséről.
Hihetetlen dolgokat kezdett látni a puskával fejbe lőtt férfi
Egy újonnan közzétett tanulmány újra felfedezte a történelem egyik legkülönösebb agysérülési esetét: a szimplán M. betegként ismert férfit 1938-ban, a spanyol polgárháború idején érte fejlövés, amelynek hatására fejjel lefelé kezdte látni a világot, de a tárgyak is szokatlan módon jelentek meg neki.
Megint megsérült a magyar válogatott focista
Ismét megsérült Schäfer András, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Union Berlin magyar válogatott játékosa.
Összeütközött két vonat Romániában, a mozdonyvezetők megsérültek
Frontálisan ütközött két mozgásban lévő mozdony Románia déli részén, a Giurgiu megyei Toporu és Chiriacu közötti vasútvonalon szerda hajnalban, mindkét mozdonyvezető megsérült, egyikük alkohol befolyása alatt állt - közölte az Agerpres hírügynökség.
- címkék:
- Románia
- vonatbaleset
- sérülés
- Címkefelhő »
Újabb hírek érkeztek Gulácsi Péterről
Az októberben megsérült Gulácsi Péter egyéni, labdás edzésen vett részt kedden - számolt be róla az RB Leipzig Twitter-oldala.
Harcba szállt egy bikacápával egy 13 éves tinédzser Florida partjainál - videó
Cápa támadt egy 13 éves lányra Florida partjainál – írja a Fox News.
- címkék:
- Florida
- cápatámadás
- sérülés
- Címkefelhő »
Rossz hír a sztársportoló rajongóinak: veszélyben a visszatérés
Megjelent a Twitteren egy videó, mely alapján Rafael Nadal rajongói aggódhatnak kedvencükért: a teniszező látszólag nagy fájdalmakkal küzd, pedig vészesen közeleg a Roland Garros és a várva várt visszatérés.
Leszakadt egy iskolai tornaterem plafonja, több diák megsérült
Leszakadt egy iskolai tornaterem plafonja Dél-Koreában, több diák megsérült.
- címkék:
- Dél-Korea
- iskola
- sérülés
- plafon
- tornaterem
- Címkefelhő »
Megsérült a Veszprém magyar válogatott kézilabdázója
Ujjsérülés miatt veszélybe került a Telekom Veszprém balátlövője, Ligetvári Patrik szereplése a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének visszavágóján.
Nézni is fáj: Herén találta a baseball-labda a Detroit sztárját - videó
Az amerikai profi baseball-ligában szereplő Detroit Tiger játékosának, Akil Baddoonak nem sok öröme lehetett a Cleveland Guardians elleni meccsen, ugyanis a 2-0-s vereség mellett még az egyik labda a legérzékenyebb testrészét is eltalálta.
Kiderült, hogyan sérült meg Weisz Fanni arca
Mint azt korábban írtuk, Weisz Fanni csúnya sebhelyet szerzett az arcán, amit közösségi oldalán meg is mutatott. A modell titkolózott azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történt, de most tisztázta a helyzetet és azt is elmondta, hogyan érzi magát a balesete óta.
- címkék:
- Weisz Fanni
- sérülés
- arc
- ütés
- sebhely
- Címkefelhő »
Akár vissza is vonulhat a 30 éves magyar válogatott focista
Februárban megműtötték, a rehabilitációja pedig várhatóan még egy hónapig tart Ugrai Roland ötszörös válogatott futballistának, akinek jelenleg nincs csapata.