Scuderia Ferrari
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Sebastian Vettel
- Kimi Räikkönen
- GPhírek
- Fernando Alonso
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ferrari: Leclerc és Vettel jövőre is szabadon csatázhat
A brazíliai ütközés ellenére a 2020-as szezon elején is szabadon küzdhet majd egymással Sebastian Vettel és Charles Leclerc, előbbinek pedig Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint is nagyon fontos év lesz a következő.
Wolff: Ha a Mercedes a legjobb autó, mi döntjük el, ki vezeti
Toto Wolff szerint a racionalitás amellett szól, hogy Lewis Hamilton a Mercedesnél folytatja a pályafutását 2020 után is, de nem zárja ki, hogy a brit pilótát elcsábítják az olaszok.
Nem volt lehetőség Leclerc futam előtti megbüntetésére Abu-Dzabiban
Bár jobb lett volna úgy végignézni az Abu-dzabi Nagydíjat, hogy Charles Leclerc esetében nem motoszkál az emberek fejében, hogy az eredményétől függetlenül kizárhatják a verseny után, Michael Masi versenyigazgató szerint nem volt más választásuk.
Vettel lesöpörte a 2021 előtti visszavonulásáról szóló pletykákat
Sebastian Vettel csipkelődve válaszolt azokra a pletykákra, amelyek szerint már jövőre sem lesz a Forma-1-es mezőny tagja, majd kifejtette, hogy őszinte magával, tudja, hogy jobb teljesítmény kell tőle jövőre, de nem tervez hatalmas változtatásokat.
Hamilton nem cáfolta, hogy találkozott a Ferrari elnökével
Az Abu-dzabi Nagydíj utáni sajtótájékoztatón megkérdezték a futamot megnyerő Lewis Hamiltontól, hogy találkozott-e a Ferrari elnökével, és komolyan gondolja-e, hogy 2021-től a vörösök pilótája lesz. A hatszoros világbajnok nem tagadta, hogy beszélt már John Elkannal.
Megbüntették a Ferrarit, de Leclerc megtarthatta harmadik helyét
Megúszta pénzbírsággal a Ferrari, hogy nem annyi üzemanyagot töltött Charles Leclerc autójába, amennyit az FIA-nak mondott, így a monacói pilóta megtarthatta az Abu-dzabi Nagydíjon szerzett harmadik helyét.
Vettel: Jövőre tőlem és a Ferraritól is többre van szükség
Az 5. helyen zárta az Abu-dzabi Nagydíjat Sebastian Vettel, aki F1-es pályafutása során másodszor szenvedett vereséget a csapattársától az összetettben. Charles Leclerc köszönetet mondott neki.
A Ferrari megtarthatja a torpedóját a változások ellen
A Ferrari elnöke szerint az F1-nek is érdeke, hogy a csapat megakadályozhat bizonyos változtatásokat. Azt mondta, a riválisok egy része is támogatja a hagyomány folytatását.
Ferrari: Mi csak örülhetünk, hogy Hamilton elérhető 2021-re
A Mercedes és a Ferrari topmenedzserei is Abu-Dzabiban vannak, ahol csapatuk helyzete mellett a mezőny sztárpilótáinak mozgását is befolyásolhatják. A kulcsfigura természetesen Lewis Hamilton.
Leclerc ciki esetét a Ferrari kockáztatása okozta
A csapat tudta, mit veszíthet, de a versenyképesség hiánya miatt úgy érezte, muszáj kockáztatni. Leclerc így lemaradt az utolsó javítási lehetőségről az időmérőn, az előtte haladó Vettel állítja, nem direkt akadályozta.
Vettel állítja, nincs problémája Leclerc-rel
Miután a csütörtöki médianapot kihagyta, Sebastian Vettel is megszólalt a Charles Leclerc-rel történt brazíliai ütközéssel kapcsolatban, valamint elmondta, hiába próbálja a sajtó az ellenkezőjét sugallni, tényleg jól kijön csapattársával.
Vettel: Szerencsés voltam a megpördülés alkalmával
A négyszeres világbajnok és csapattársa is tönkretett néhány keréktárcsát az Abu-dzabi Nagydíj pénteki szabadedzései során, de még így is olcsón megúszták a hibájukat.
Leclerc: Vettelnek nem kellett volna balra tartania az ütközés előtt
Charles Leclerc az Abu-dzabi Nagydíj előtti sajtónapon többnyire a Sebastian Vettellel történt brazíliai ütközésével kapcsolatos kérdésekre volt kénytelen válaszolni. A monacói pilóta elmondta, milyen változások várhatóak a jövőben annak érdekében, hogy ne hagyják cserben a Ferrarit.
A Ferrari már tankolhatna a kúton, az F1-nek kell lépést tartania a világgal
Bár a motorformula nagyrészt változatlan marad, a Forma-1-ben tervezett 2021-es technikai reformok egyik fontos eleme, hogy környezetbarát és a világ számára hasznos üzemanyagokat használjanak a sportágban. Megkérdeztük, mi a helyzet most, és mi várható a jövőben.
Ferrari-alelnök: Olyan pilótára van szükségünk, aki nem hibázik
John Elkann után az alelnök Piero Ferrari is küldött egy, az elnökénél jóval burkoltabb üzenetet a Brazil Nagydíjon összeütköző Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek.
Horner: Mindig a csapat a vesztese, ha két pilótája összeütközik
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke átérzi, hogy milyen lehet a brazíliai ütközés után a hangulat a Ferrarinál, hiszen ő is átélt már hasonlót kilenc éve, ezért nem irigyli a vörösöket.
Montezemolo: Aki nem a Ferrariért hajt, mehet!
A Ferrari korábbi elnöke úgy véli, Sebastian Vettel és Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy a csapat érdeke a pilóták fölé nő, azonban a brazíliai ütközés után emlékeztetné őket erre.
Schumacher fia járathatta be édesapja egyik legsikeresebb Ferrariját
Néhány hónapon belül Michael Schumacher két legjobb F1-es autóját is vezethette fia, Mick. A világbajnoki címet rekordsebességgel megnyerő Ferrari F2002-est hamarosan aukcióra bocsátják.
Az FIA lefoglalta a Ferrari-motor alkatrészeit, vizsgálat indult
Mattia Binotto elárulta, a Ferrari ismét a korábbiaknál nagyobb leszorítóerővel ment a Brazil Nagydíjon. A svájci csapatfőnök szerint ennek tudható be a visszaesés az egyenesekben, azonban így a kanyarsebességet tekintve nagyon közel kerültek a Red Bullhoz. Az FIA vizsgálni kezdte a motorjaikat.
Brawn: A Ferrari pilótái példát vehetnének Hamiltonról
Az F1 sportért felelős ügyvezetője nem akart állást foglalni Sebastian Vettel és Charles Leclerc brazíliai balesete után, de úgy vélte, Lewis Hamilton példát mutatott nekik azzal, hogy vállalta a felelősséget Alexander Albon kilökése után.
Megromolhat Vettel és Leclerc kapcsolata a brazíliai ütközéstől?
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elismeri, nem tett jót pilótáinak a Brazil Nagydíjon történt ütközés, de azért nem tartja annyira drámainak a helyzetet, sőt, még örül is neki, hogy még ebben a szezonban mentek egymásnak.
A Ferrari Maranellóban jár a végére pilótái ütközésének
Lesz mit megbeszélnie a Ferrarinak a Brazil Nagydíjon egymással ütköző pilótáival, Mattia Binotto ezt azonban majd csak a Scuderia főhadiszállásán fogja megtenni. A csapatfőnök utólag sem bánta meg, hogy hagyta versenyezni Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t, akiket nem megbüntetni akar, hanem szeretné, ha elismernék, hogy miben hibáztak.
A csapatfőnök szerint mindkét Ferrari-pilóta hibás az ütközésben
A lehető legrosszabb módon fejeződött be a Ferrari számára a Brazil Nagydíj, Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütköztek, amiért Mattia Binotto csapatfőnök mindkettejüket hibásnak tartja. Ugyanígy látták a felügyelők, akik versenybalesetnek minősítették az esetet.
Vettel és Hamilton is értetlenül áll a Red Bull motorereje előtt
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is meglepődött, hogy a Red Bull nem csupán a kanyargós második szektorban volt a leggyorsabb a Brazil Nagydíj időmérőjén, hanem az egyenesekben is felvette a versenyt a riválisokkal. Kaülönösen utóbbi nem értette, honnan a hirtelen sebesség növekedés.
Leclerc totális támadásra készül a gyenge időmérő után
Nem sikerült a kármentés Charles Leclerc számára a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, a rajtbüntetéssel együtt csak a 14. pozícióból várhatja majd a rajtot. Elismerte, ez az ő hibája volt.
Ascaritól Räikkönenig - versenyzők, akiket a Ferrari emelt legendává
A Ferrari az egyetlen olyan csapat, amely minden évben tagja volt a Forma-1-es mezőnynek, és az évek során a sportág legsikeresebb istállójává váltak. Ehhez persze szükség volt számos kiváló versenyzőre is. Ebben a cikkben rajtuk keresztül mutatjuk be a maranellóiak Forma-1-es szereplését.
Már az első Ferrari-győzelem is az ügyes csapatmunkára épült
A Ferrari történetében mindig az autó, és annak motorja játszotta a főszerepet, de már a Scuderia első nagydíjgyőzelme is arról árulkodott, hogy a partnerek bevonása, a technikai együttműködések és az ügyes szerelők nélkül nehéz sikeressé válni a Forma-1-ben. Ez azóta sem változott sokat.
Az alapítástól a Forma-1-ig: ilyen volt a Ferrari első 20 éve
Minden egy fájdalmas elutasítással kezdődött, Enzo Ferrarinak a második világháború után ajtót mutatott a Fiat, ő pedig úgy döntött, inkább a saját lábára áll. Hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy megalapította, majd meghatározó Grand Prix-csapattá tette a Scuderia Ferrarit, amely a Forma-1-es világbajnokság 1950-es rajtjára már megkerülhetetlen tényezőnek számított az autósportban. A legendás márka születésének 90. évfordulóján cikksorozattal emlékezünk a Ferrari történelmére, ennek első részében a kezdeteket mutatjuk be.
A Scuderia Ferrari története - Galéria
A Ferrari első F1-es győzelme az 1951-es Brit Nagydíjon - Galéria
Vettel: A többiek versenytempója jobb, mint a Ferrarié
A Brazil Nagydíj második szabadedzését az első helyen záró Sebastian Vettel nem volt elégedetlen, ugyanakkor teljesen elégedett sem, elmondása szerint versenytempóban nem ők a legjobbak.
Vettel: Verstappen viselkedése nem volt profihoz méltó
Sebastian Vettel is elmondta a véleményét arról, hogy Max Verstappen az USA Nagydíj után csalónak titulálta a Ferrarit. A négyszeres világbajnok sem volt elragadtatva a nyilatkozattól, ugyanakkor igyekezett nyomatékosítani, hogy felőle mindenki azt mond, amit csak akar.
Újabb állásfoglalással szigorítják az F1-es motorok üzemeltetését
A Brazil Nagydíj előtt az FIA újabb technikai direktívát adott ki, amelyben egy esetleges üzemeltetési kiskaput próbálnak kizárni a motorok kapcsán. Az ellenfelek valószínűleg továbbra is a Ferrari titkát keresik.
Vettel: Más volt a szocsi csapatutasítás, mint a 2013-as malajziai
Sokan a 2013-as Malajzai Nagydíjon történt balhéhoz hasonlították az idei Orosz Nagydíj eseményeit, Sebastian Vettel szerint azonban nem lehet összevetni azt, hogy Charles Leclerc-nek nem adta vissza a pozíciót azzal, hogy Mark Webbertől elcsente a győzelmet, mivel akkor teljesen más dolgok vezérelték.
A Ferrari megerősítette: Leclerc rajtbüntetést kap Brazíliában
Új erőforrással fejezi be a szezont Charles Leclerc, miután az USA Nagydíjon Ferrarijában elfüstölt az idei harmadik motor, ami rajtbüntetést jelent neki a Brazil Nagydíjra.
Massa: Leclerc előbb lehet világbajnok, mint Verstappen
A Ferrarinál pilótaként nyolc szezont lehúzó Felipe Massa nem zárja ki, hogy a fejben nagyon erős Charles Leclerc előbb lesz világbajnok, mint a nála régebb óta a Forma-1-ben szereplő Max Verstappen.
A Ferrarit is meglepte, ami a nyári szünet után történt
A katasztrofális első félidő után a Ferrari az idei szezon második felére jelentőset lépett előre, Mattia Binotto csapatfőnök elmondása szerint még nagyobbat is, mint azt előzetesen várták.
Javított vagy kísérleti motorral fejezheti be Leclerc a szezont
Olasz lapértesülés szerint várhatóan nem az USA Nagydíjon használt erőforrással folytatja a szezont az egyéni világbajnokság 3. helyére hajtó Charles Leclerc. Nem kizárt a rajtbüntetés sem.
A Red Bull a Mercedes értesülései alapján kérte az FIA állásfoglalását
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, a Mercedes információi alapján adták be az FIA-nak azt a kérelmet, ami tulajdonképpen a Ferrari-motor szabályosságát kérdőjelezte meg. A Honda technikai igazgatója továbbra sincs meggyőződve arról, hogy legális az olaszok erőforrása.
Nem Vettel legyőzése hajtja Leclerc-t a pontverseny 3. helye felé
Charles Leclerc elárulta, az eredményeinél is fontosabb számára, hogy milyen nagy fejlődésen ment keresztül 2019-ben.
Binotto személyesen vonta kérdőre Hornert Austinban
Nem felhőtlen a viszony jelenleg a Ferrari és a Red Bull F1-es csapata között, utóbbi pilótája csalással vádolta meg a vörösöket, Mattia Binotto csapatfőnök pedig személyesen vonta kérdőre Christian Hornert az USA Nagydíj után.
Kubica ismét a Ferrarihoz tart?
Felmerült néhány új lehetőség a Williamstől az év végén távozó Robert Kubica előtt, amelyek saját elmondása szerint elég jól néznek ki, főleg, ha meg is valósulnak. Sajtóhírek szerint a lengyel a Ferrarihoz mehet.
A Ferrari az F1-es motorokra is kiterjesztené a költségplafont
Louis Camilleri, a Ferrari ügyvezető igazgatója szerint a múlt hétvégén bemutatott 2021-es szabályok csak iránymutatásként szolgálnak a Forma-1 számára, de az olasz gyártó alapvetően egyetért velük.
Verstappen csalónak nevezte a Ferrarit
Az USA Nagydíjon harmadik helyen végző Max Verstappen úgy véli, a napnál is világosabb, hogy a Ferrari miért esett vissza hirtelen az egyenesekben, szerinte eddig egyszerűen csalással voltak annyira gyorsak. Charles Leclerc és Mattia Binotto csapatfőnök sem volt túl boldog a Red Bull pilótájának szavaitól.
Vettel: Nem az új kerékvető okozta a kiesést
A négyszeres világbajnok nem talált magyarázatot arra, hogy mi okozta a felfüggesztése eltörését az USA Nagydíjon. A Ferrari a Hungaroring óta a legsúlyosabb vereségét szenvedte.
Sikerült kihúzni a Ferrari méregfogát?
Az USA Nagydíj szombati napjára lassultak az egyenesekben híresen gyors Ferrarik, konkrétan lefeleződött az ott szerzett előnyük a két nagy rivélishoz képes. Lewis Hamilton érdekesnek tartja a fejleményt, amelynek akár az is állhat a hátterében, hogy a Red Bull a Scuderia erőforrásának szabályosságáról érdeklődött.
Vettel nem a rajtnál akarja majd megnyerni az USA Nagydíjat
Austinban megtört a Ferrari pole pozíciós sorozata, de a Scuderia autói a viszontagságos szombati nap végén bejutottak az USA Nagydíj rajtrácsának első két sorába.
A Ferrari műszaki hibáktól tart a rázós austini aszfalton
Mattia Binotto csapatfőnök elismerte, a Ferrarinál nem biztosak abban, hogy a vártnál durvább bukkanók nem okoznak majd műszaki problémát az USA Nagydíj során.
Hülkenberg: A Williams számára nem én vagyok a megfelelő pilóta
Nico Hülkenberg lényegében kizárta, hogy a Williamshez szegődjön 2020-ra, így az Alfa Romeo maradt számára az egyetlen igazi lehetőség, hogy F1-es pilóta maradjon. A Renault versenyzője hozzátette, amennyiben jövőre nem sikerül az F1-ben maradnia, akkor valószínűleg az idei Abu-dzabi Nagydíj lesz az utolsó versenye a sorozatban.
Ferrari: Mexikó megmutatta, mennyit fejlődtünk a Hungaroring óta
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint annak ellenére van okuk az örömre, hogy ismét nem tudták győzelemre váltani az első rajtkockát, mivel a Mexikói Nagydíj megmutatta, hogy milyen sokat fejlődtek az augusztusi Magyar Nagydíj óta.