Scuderia Ferrari

címke rss

A Ferrari még nem a tempóra gyúr, a Mercedes a Red Bullt figyeli

Gphírek2020.02.20, 08:40

Tartózkodnak az érintettek attól, hogy az első idei F1-es tesztnap eredményeiből következtetéseket vonjanak le, de Charles Leclerc elárulta, a tavalyitól eltérő megközelítéssel kezelik a felkészülést. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elsősorban a Red Bullt figyeli.

A Ferrari máris hosszabbítana Vettellel?

Gphírek2020.02.19, 13:45

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari közölte Sebastian Vettellel, hogy készen állnak tárgyalni az idei év végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A maranellóiak vezetése állítólag egyik lehetséges utód iránt sem lelkesedik.

A Ferrari csapatfőnöke még nem bocsátott meg Leclerc-nek

Gphírek2020.02.17, 13:44

Mattia Binotto, a Ferrari F1-es istállójának csapatfőnöke az olasz állami televízióban méltatta versenyzőpárosát, majd hozzátette, Charles Leclerc-nek ezzel együtt továbbra sem bocsátotta meg, hogy elment ejtőernyzőzni.

Botrány a Ferrari főszponzora körül, lefoglalhatják az idei autót

Gphírek2020.02.14, 10:02

Akárcsak tavaly, az idén is gondba kerülhet a Ferrari a főszponzorának logói miatt, egy olasz fogyasztóvédelmi szervezet a 2020-as szezonra készült SF1000-es lefoglalását kéri a hatóságoktól, amiért az szerinte megsértette a dohánytermékek reklámozására vonatkozó tilalmat.

Leclerc után Vettel szerződését is meghosszabbítaná a Ferrari

Gphírek2020.02.13, 10:31

Mattia Binotto kijelentette, a Ferrari mindkét pilótáját szeretné megtartani a következő szezonra. A maranellóiak csapatfőnöke hozzátette, alapvetően hagyni fogják, hogy a versenyzők csatázzanak egymással.

A Ferrari Hamilton megszerzése helyett Vettel megtartására hajt

Gphírek2020.02.12, 11:59

Mattia Binotto kijelentette, a Ferrarinál jelenleg nem számolnak Lewis Hamiltonnal. A maranellóiak csapatfőnöke elmondta, az istállónál elsősorban Sebastian Vettellel terveznek.

Vettel türelemre intett, Binottóval hosszabb távra tervez a Ferrari

Gphírek2020.02.12, 08:12

A Ferrari SF1000 bemutatóján a gyártó és a csapat prominens alakjai személyi kérdésekről is említést tettek. Louis Camilleri bizalmáról biztosította Mattia Binottót és méltatta a tavaly olykor kakaskodó pilótákat is.

Újratervezte F1-es autóját az 1000. nagydíjára készülő Ferrari

Gphírek2020.02.13, 11:03

Szakított a hagyományokkal a Scuderia Ferrari, ezúttal nem a maranellói gyár közelében leplezték le az aktuális F1-es autójukat. Az idei modell újabb kísérlet a világbajnoki cím megszerzésére.

A Ferrari már megkezdte a tesztelést, Leclerc ült először autóba

Gphírek2020.02.09, 16:08

Charles Leclerc idén elsőként tesztelhette a 2021-re szánt, 18 colos felnikre szerelt gumikat egy átalakított Ferrarival. A program nem ment simán, de a monacói pilótának végül majdnem két versenytávot sikerült megtennie.

A Ferrari eszeveszett költekezéssel készül a Forma-1 reformjára

Gphírek2020.02.07, 13:11

A Ferrari az idén meglépi azt, amitől a riválisok tartottak, és a költségplafon bevezetése előtt az egekbe növeli így is mindenki másénál nagyobb F1-es büdzséjét, hogy se az idei, se a jövő évi programja ne szenvedjen hiányt semmiben.

Leclerc elárulta, mi a legnagyobb erőssége, ami egyben gyengeség is lehet

Gphírek2020.02.04, 18:06

Charles Leclerc egy olyan tulajdonságának számlájára írja tavaly elkövetett hibáinak egy részét, amit összességében erősségnek tart, de olykor gyengeség is lehet.

Ferrari: Nem kezeltük jól, hogy az ellenfelek ujjal mutogattak ránk

Gphírek2020.02.03, 13:02

A Forma-1-es mezőny legsikeresebb és legnagyobb múltra visszatekintő csapatát is zavarba lehet hozni a pályán kívül zajló politikai játszmákkal, ahogy ez tavaly sikerült is. Mattia Binotto csapatfőnök szerint nem kezelték jól az erőforrásuk miatt őket ért kritikákat.

Giovinazzi: Ha jól teljesítek az idén, lehet esélyem a Ferrarinál

Gphírek2020.02.02, 14:32

A Ferrari korábbi teszt- és tartalékpilótája nem Kimi Räikkönen legyőzését, hanem saját teljesítményének javítását helyezi előtérbe az idén, hogy így harcolja ki Sebastian Vettel helyét a vörösöknél.

Átláthatósággal kerülné el a Ferrari a pilóták acsarkodását

Gphírek2020.01.30, 15:12

Mattia Binotto szerint nyilvánvaló, hogy két élpilóta között mindig lesznek feszültségek, ezért szeretné, ha Sebastian Vettel és Charles Leclerc jobban átlátná az aktuális versenyszituációkat.

A Mercedes, a Ferrari és a McLaren már ébredezik a téli álomból

Gphírek2020.01.31, 18:34

A konstruktőri világbajnokság tavalyi első négy helyezettjéből három már hírt adott arról, hogy beindították idei F1-es autójukat. Ez fontos lépés a három hét múlva esedékes bemutatók előtt.

A Ferrari csak Leclerc-rel számol a 2021-es gumik első tesztelésén

Gphírek2020.01.24, 16:39

Sajtóértesülések szerint a Ferrari úgy döntött, hogy kizárólag Charles Leclerc teszteli februárban a 2021-es szezonra készülő abroncsokat. Csapattársával ellentétben a monacói versenyző hosszútávú szerződéssel rendelkezik.

Gond lehet az új Ferrarival, a mérnökök még keresik az okát

Gphírek2020.01.22, 13:24

Olasz és német sajtóértesülés szerint is gondok akadtak az új F1-es Ferrari teljesítményével, és egyelőre a mérnökök sem találják a probléma gyökerét. Színházban mutatják be az új modellt.

Binotto: Soha nem volt célom, hogy a Ferrari csapatfőnöke legyek

Gphírek2020.01.21, 14:05

Több mint egy éve a Ferrari csapatfőnöke, régi irodájából azonban még mindig nem költözött ki teljesen. Mattia Binotto a Ferrari hivatalos újságjának beszélt kinevezése körülményeiről és vezetői hitvallásáról.

A Mercedes 90 millió eurós szerződéssel csatolná magához Hamiltont

Gphírek2020.01.19, 09:55

Olasz lapértesülések szerint Lewis Hamilton előrehaladott tárgyalásokat folytat a Mercedesszel, és hamarosan szerződést fog hosszabbítani jelenlegi csapatával. A hatszoros világbajnok évi 45 millió eurót kereshet.

Két Leclerc a Ferrarinál, a Scuderia leigazolta Charles 19 éves öccsét

Gphírek2020.01.18, 16:38

Két új pilótával bővült a Ferrari juniorakadémiája, akik közül az egyik Arthur Leclerc, az F1-es csapatnál versenyző Charles öccse. A fiatal tehetség tavaly harmadik lett az ADAC Forma-4-es bajnokságban.

70 éve született az ember, aki túl bátor volt a Forma-1-hez

Gphírek2022.03.31, 22:02

Ha vezetésről volt szó, nem ismert más utat, csak azt, amelyiken kizárólag kilinccsel előre lehetett közlekedni. Kortársainál később érkezett meg a Forma-1-be, és csak néhány évet töltött el ott, mégis nagyobb hatást gyakorolt az emberekre, mint sok világbajnok. Gilles Villeneuve ma lenne 70 éves.

A Mercedes mostani uralma nagyobb, mint a Ferrarié volt Schumacherrel?

Gphírek2020.01.16, 18:04

A két dinasztia eredménylistája most nagyjából egyformán ámulatba ejtő. Megnéztük különböző szemszögekből, hogy melyikhez milyen út vezetett, és milyen hatást gyakorolt a Forma-1-re.

Senna volt a hőse, de Hunttal menne Leclerc vacsorázni

Gphírek2020.01.16, 11:57

Egykori és jelenlegi F1-es pilótákkal is szívesen elköltene egy vacsorát Charles Leclerc, de elárulta, édesapja inspirálta a versenyzés terén. Schumacher legsikeresebb Ferrariját ő is kipróbálná.

Leclerc felbosszantotta a főnökeit, de legközelebb nem kockáztat

Gphírek2020.01.15, 00:23

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc elárulta, kihúzta a gyufát a főnökeinél, mert engedély nélkül ment ejtőernyőzni. Úgy véli, nem engednék, hogy kipróbálja a MotoGP-t, de egyébként is az F1-re összpontosít.

Leclerc: Vettel jobb nálam a versenyeken

Gphírek2020.01.14, 07:59

Charles Leclerc mindenki másnál több, szám szerint hét pole pozícióval zárta a tavalyi szezont, azt tehát aligha lehet kijelenteni, hogy az időmérőkön ne lett volna elég gyors. A versenyeken viszont saját elmondása szerint nem volt az, ebben javulnia kell csapattársához, Sebastian Vettelhez képest.

Elsőre átment a törésteszten az új, elődjénél rövidebb Ferrari

Gphírek2020.01.13, 14:40

A mezőnyből másodikként a 2020-as Ferrari is átment a kötelező törésteszten, olasz sajtóértesülések szerint pedig a maranellóiak 2020-as versenygépe a Red Bull és a Mercedes tavalyi autójából is merít ötleteket, miközben egyes részleteikben az Ezüstnyilak is hasonlítani fognak a tavalyi Ferrarira.

A súrlódások ellenére Leclerc tanulni akar Vetteltől a Ferrarinál

Gphírek2020.01.13, 13:21

Nem volt zökkenőmentes az első közös idénye Sebastian Vettellel a Ferrarinál, Charles Leclerc szerint azonban a négyszeres világbajnok jó ember, akivel jól tud együtt dolgozni, és az idén szeretne tőle még több mindent ellesni, mint tette azt tavaly.

Coulthard nem érti, miért menne Hamilton a Ferrarihoz

Gphírek2020.01.11, 19:12

David Coulthard nem számít arra, hogy Lewis Hamilton a szezon végén elhagyja a Mercedest és a Ferrarihoz szegődik. Úgy véli, Sebastian Vettel pályafutása gyengébb lábakon áll.

A Ferrari és a Williams is megtartja szimulátorpilótáit 2020-ra

Gphírek2020.01.09, 11:23

Egyre nagyobb jelentősége lesz a szimulátoroknak a Forma-1-ben, a beruházások mellett a pilóták terén is erősítenek a csapatok. A Ferrari és a Williams a folytonosságra szavaz.

Rengeteg pénzből nyer a Mercedes az F1-ben, de hatékony is

Gphírek2020.01.08, 16:23

Összesítés készült arról, hogy melyik csapatnak mennyibe került tavaly egy megszerzett pont az F1-ben. A Mercedes a költségvetés nagysága és a hatékonyság terén is az élen jár.

A Ferrari nem áll le, több helyen módosít világverő motorján

Gphírek2020.01.07, 11:30

A 2020-as szezon előtt több jelentős módosítást is végrehajtott a Ferrari a mezőny legjobbnak tartott erőforrásán, mindezt pedig nem azért tette, hogy szabályossá tegye a sokak által illegálisnak tartott motort. Mattia Binotto csapatfőnök szerint ők csak feszegetik a határokat úgy, ahogyan a Mercedes is tette ezt világbajnoki évei alatt.

Rossi elárulta, miért nem fogadta el a Ferrari ajánlatát

Gphírek2020.01.06, 15:56

A Schumacher-korszak végén a Ferrari készen állt rá, hogy felkészítse a MotoGP-ben versenyző Valentino Rossit a Forma-1-re, a Doktor azonban visszautasította az ajánlatot. Most elmondta, hogy miért tett ilyet.

Vettel és Leclerc konferenciahívással vezekelt a Ferrari csapatfőnökénél

Gphírek2020.01.05, 18:57

A Ferrari vezetése és maguk a versenyzők sem győzték hangoztatni, hogy a híresztelések és a több tavalyi incidens ellenére nincs problémájuk egymással. Mattia Binotto csapatfőnök most újabb esetet osztott meg ennek alátámasztására.

Csak politikai játszma lenne Hamilton és a Ferrari összeboronálása?

Gphírek2020.01.05, 13:47

A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az utóbbi időben szárnyra kapott pletyka Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződéséről csak a Forma-1-ben oly jellemző politikai játszmák része.

Schumacher nem hitt a szemének Rossi első F1-es tesztjét látva

Gphírek2020.01.03, 16:41

Volt idő, amikor Valentino Rossi nemcsak szórakozásból ült be egy Forma-1-es autó ülésébe, hanem komolyan fontolóra vette, hogy két kerékről négyre vált. A Ferrari tesztcsapatának egykori vezetője felelevenítette, mennyire lenyűgözte Michael Schumachert a MotoGP-legenda szárnypróbálgatása.

Van olyan autó, amivel Vettel egyszerűen nem tud mit kezdeni

Gphírek2020.01.03, 15:32

Mint minden Forma-1-es pilótának, Sebastian Vettelnek is megvan a maga vezetési stílusa, amelyet bizonyos mértékig képes az autójához igazítani, van azonban, ami már neki is túl sok, miközben más pilóták mesterien kezelik, amivel szemben ő tehetetlen.

Ferrari: Mick Schumacher nem jön Vettel helyére

Gphírek2020.01.02, 17:45

Mattia Binotto leszögezte, 2021-ben biztosan nem Mick Schumacher lesz Charles Leclerc csapattársa, hanem egy tapasztalt versenyző. A Ferrari csapatfőnöke ugyanakkor nem zárta ki, hogy egy nap újra megvalósul a Schumacher-Ferrari párosítás.

Montezemolo: A Red Bull egyre nagyobb ellenfél lesz a Ferrari számára

Gphírek2020.01.01, 11:05

Élesedő küzdelemre számít az F1 élmezőnyében Luca di Montezemolo, a Ferrari volt elnöke. Az olasz üzletember szerint a pilótáktól nem fér bele, hogy visszahúzzák a csapatot.

Jól megkopasztották a Ferrarit, de idén így is kevesebb volt a büntetés

Gphírek2019.12.31, 17:37

A Forma-1 2019-es szezonja több előzést hozott, mint amennyit az elmúlt idényekben láthattunk. Ezzel párhuzamosan csökkent a bokszkiállások, a kiesések, valamint a büntetések száma. Utóbbi kategóriában a Ferrari járt a legrosszabbul, már ami a pénzbírságokat illeti.

Vettel: Bárkit le tudok győzni

Gphírek2019.12.30, 08:53

Nem bánja, hogy meg kell küzdenie Charles Leclerc-rel, mivel nem fél a versengéstől, a folyamatos összehasonlítgatás helyett azonban inkább a tágabb képet igyekszik szem előtt tartani a Ferrari négyszeres világbajnoka, akit 2014 után másodszor győzött le aktuális csapattársa.

Gyanús a Ferrari, de nem biztos, hogy álruhába bújt

Gphírek2019.12.29, 11:20

A szezonzárón elkövetett szabálytalanság rágyújtott a Ferrari benzinnel átitatott trükközésével kapcsolatos találgatásokra. Visszavonulót fújnak, miután az FIA egy kiskapu lelakatolására készül, és ezt egy fedősztorival próbálják titkolni? A gyanú érthető, de a csapat védelmében is állnak érvek.

Vettel magának akarja bizonyítani, hogy képes nyerni a Ferrarival

Gphírek2019.12.29, 11:28

Sebastian Vettel elsősorban magának szeretné bebizonyítani, hogy még mindig a világ legjobbjai közé tartozik, ezt pedig mindenképpen a Ferrari színeiben szeretné megtenni.

Ferrari: Helyes volt hagyni, hogy Vettel nyerjen Szingapúrban

Gphírek2019.12.28, 10:05

Mattia Binotto továbbra is jó döntésnek tartja, hogy a Szingapúri Nagydíjon nem alkalmaztak csapatutasítást, miután váratlanul Sebastian Vettel került az élre és meg is nyerte a versenyt Charles Leclerc kárára. A csapatfőnök szerint ez fontos üzenet volt Vettel felé.

A Ferrarinak eleinte nagyon kínos volt Vettel és Leclerc menedzselése

Gphírek2019.12.26, 13:34

Nagyon nehéz volt kezelni a Ferrari versenyzői közötti érdekellentétet a 2019-es szezon elején, azonban az idény végére már hozzászoktak ezekhez a helyzetekhez. A Ferrari csapatfőnöke szerint adott esetben muszáj beleszólniuk a pilóták versenyébe, hogy maximalizálni tudják a megszerzett pontokat.

Megnyerte élete első futamát, utána pontot is alig szerzett

Gphírek2019.12.25, 15:36

85 éve született Giancarlo Baghetti, aki megnyerte első három Forma-1-es autóban futott versenyét. A hirtelen berobbanást azonban nem követték tartós sikerek, így az olasz versenyző mindössze 21 F1-es világbajnoki futamon vett részt.

A Ferrari szerződést hosszabbított Leclerc-rel

Gphírek2019.12.26, 13:41

Hét pole pozíció, két győzelem és az összetett pontverseny negyedik helye négyszeres világbajnok csapattársa előtt elég volt ahhoz, hogy Charles Leclerc bebiztosítsa jövőjét a Scuderia Ferrarinál, a maranellóiak 2024 végéig szerződést hosszabbítottak vele.

Az olasz sajtó tudni véli, hogyan fog kinézni a 2020-as Ferrari

Gphírek2019.12.23, 10:19

Olaszországban már tudni vélik, hogy nézhet ki a 2020-as Ferrari, jóllehet, az értesüléseket a múltból kiindulva óvatosan kell kezelni.

Az eddiginél is több pénzt önthet a Forma-1-be a Ferrari

Gphírek2019.12.20, 14:33

Az évtizedet Forma-1-es világbajnoki cím nélkül záró Ferrari az idei után a következő szezonban is növel a költségvetésén, részben a 2021-es reformok és a költségplafon érkezése miatt.