Samsung

címke rss

Újabb Samsung rekord - az erõ vele van

Archívum2013.05.28, 17:11

Szinte szenzációs, amit a Samsung produkál Kínában, az elsõ negyedévben ugyanis 12,5 millió okostelefont értékesített a dél-koreai cég, elsõként lépve át ezzel a 10 milliós álomhatárt az országban. A vállalat pedig nem tétlenkedik, a legújabb kiszivárgott fotók alapján akár már jövõ hónapban is bemutathatják a Galaxy S4 kistestvérét, az S4 Minit.

Elkapkodják a Samsung új csúcsmobilját

Gazdaság2013.05.24, 09:13

27 nap alatt 10 millió eladott Galaxy S4! Csúcsteljesítmény az okostelefonok piacát uraló Samsungtól, fõleg annak függvényében, hogy a legutóbbi nagy durranást jelentõ S3-asnál 50 napot kellett várni a bûvös határ átlépésére. Alaposan fel van tehát adva a lecke az Appe számára, mely vélhetõen csak szeptemberben jelentheti be az 5S-t.

Itt a jövõ legmenõbb befektetése

Gazdaság2013.05.19, 18:24

A következõ nagy durranás a viselhetõ számítógépek, így elsõsorban okoskarórák, szemüvegek és különféle biometrikus szenzorok piaca lesz a Credit Suisse szerint. Nem tudunk eléggé helyeselni a felismeréshez, így nincs más dolgunk, mint megtalálni azokat a részvényeket, amelyek a leginkább részesedhetnek az új õrületbõl. A triviális nevek (Apple, Google, Samsung) mellett sok egyéb, bizonyos tekintetben még találóbb választás áll rendelkezésünkre a piacon.

Újra a Toyota Ázsia királya

Archívum2013.05.17, 19:25

A Toyota visszahódította a legnagyobb ázsiai gyártó címet a Samsungtól. A japán autógyártó csütörtökön elõzte meg a dél-koreai technológiai óriást a piaci érték alapján. A Toyota piaci kapitalizációja 218,12 milliárd dollárra nõtt és ezzel 30 millió dollárral hagyta le a Samsungot. Az autógyártó idén már hatalmas, 50 százalékos emelkedést produkált a gyengülõ jen segítségével, míg a Samsung árfolyama 4 százalékkal csökkent.

Villámgyors 5G-s technológián dolgozik a Samsung

Techbázis2013.05.13, 17:49

Az ötödik generációs mobilos technológiák egyik központi megoldását dolgozta ki a kutatók szerint a Samsung. A jövõ adatkapcsolatai százszor is gyorsabbak lehetnek a mostaninál.

Valóságos párbajt vív az Apple és a Samsung

Archívum2013.05.06, 18:45

Az Apple és a Samsung párbajának színterévé válik az amerikai okostelefonpiac, derült ki a ComScore legfrissebb adatai alapján, a két gyártó ugyanis már a piac több mint 60 százalékát uralja. Ezzel szemben az operációs rendszerek piacán már régóta látszik az iOS és az Android közötti vérre menõ harc, melybõl az elmúlt hat hónapban inkább az Apple jött ki jobban.

Robban a táblagépek piaca

Gazdaság2013.05.02, 18:27

Több mint kétszer annyi, 49,2 millió darab táblagépet adtak el a világon az idei elsõ negyedévben, mint egy évvel korábban. Idén már az elsõ három hónap során több készüléket értékesítettek, mint 2012 elsõ félévében összesen, ami jól szemlélteti a táblagépek elterjedésének gyorsaságát. Habár az Apple még továbbra is piacvezetõ, részesedése egyre csökken, egy év alatt közel 20 százalékot veszített a cég. A Samsung ebben a szegmensben is a legnagyobb vetélytársa az Apple-nek, de a jövõben a szárnyait most bontogató Microsoft is komoly borsot törhet a nagyok orra alá.

Ilyen még nem volt: több okostelefont adtak el, mint hagyományost

Gazdaság2013.04.29, 16:59

Most elõször adtak el több okostelefont világszerte, mint hagyományos készüléket. Az elsõ negyedévben értékesített 418,6 millió darab mobil több mint 51 százaléka volt okostelefon, úgy tûnik a régi készülékek napja egyre inkább leáldozóban van. Az élen az okostelefon versenyben továbbra is a Samsung áll, amit az Apple és az LG követ a sorban, de feljövõben vannak a kínai gyártók is.

Imádják a Samsung mobiljait

Archívum2013.04.26, 15:18

Minden várakozást felülmúlt a Samsung elsõ negyedéves gyorsjelentése, melyben a dél-koreai óriás többek között rekord profitról számolt be, árbevételének jelentõs mértékû éves növekedése mellett. A kirobbanó eredmények elsõsorban a társaság okosfelefonjai iránti óriási keresletnek köszönhetõek, mely a következõ hónapokban tovább fokozódhat, mivel világszerte szombaton kerül a boltokba a cég legújabb, csúcskategóriás mobilja, a Galaxy S4. A befektetõk viszont nem ugrottak rá a társaság részvényeire, a papírok kisebb gyengülést szenvedtek el, mivel a bomba erõs számokat már sejteni lehetett az elsõ negyedéves eredmények elõzetes, ápriilis ...

A Samsungé minden harmadik eladott okosmobil

Gazdaság2013.04.26, 09:07

Állva hagyja a Samsung az Apple-t, valahol a távolban kapaszkodik az LG. Globális okostelefon-eladási statisztikák az elsõ negyedévrõl.

Profi fényképezõgép gazdag amatõröknek

Travelo2017.12.06, 10:37

A Samsung a technika számos területén bizonyította már, hogy mennyire tanulékony és elszánt, hiszen manapság már a mobiltelefonok és tévék piacán egyeduralkodónak számít. A két bástya elfoglalása után új, meghódítani való csúcsok után nézett, így talált rá a fotózásra és készítette el az amatõröknek szánt NX300-at.

A világ legnagyobb tepsifonjai érkeznek

Techbázis2013.04.11, 16:35

A Samsung Galaxy mega okostelefonokat minden korábbi modellnél nagyobb, 5,8 és 6,3 colos képernyõvel szerelik fel. Egy ilyen nagy telefon már alig kisebb egy Google Nexus 7-es táblagépnél.

Mit kezdjünk a pixelhibával?

Techbázis2013.04.08, 17:28

Ritkán, de ki lehet fogni pixelhibás okostelefont vagy tabletet, amelynek egy-egy képpontja vagy mindig sötét, vagy zavaróan világít. Egyes gyártók a legkisebb hiba esetén is javítanak vagy cserélnek, mások szerint néhány rossz pixel még nem csökkenti a használat élményét. A legegyszerûbb, ha már a vásárlás helyszínén bekapcsoltatjuk a készüléket.

Bomba formában a Samsung

Gazdaság2013.04.05, 10:30

Erõs elsõ negyedévet zárhatott a Samsung a gyorsjelentési számainak elõzetes közzététele alapján. A dél-koreai óriás a tavalyinál, és az elemzõi várakozásoknál is magasabb nyereséget és árbevételt érhetett el, melyet leginkább az okostelefonjai iránti óriási keresletnek köszönhet. A cégnél óriási reményeket fûznek az új Galaxy S4 készülékekhez, melyek segítségével visszavehetik az Apple-tõl az elsõ helyet az okostelefon piacon a következõ hónapokban. Ennek segítségével a második negyedéves számok tovább javulhatnak majd, ráadásul a cég a magas növekedéssel kecsegtetõ intelligens karóra piacra is betörhet a közeljövõben.

Sokkal olcsóbban adja az iPad-et a Best Buy - Tépik a papírt

Archívum2013.04.04, 18:01

Több mint 10 százalékot emelkedett nyitás után a Best Buy árfolyama, miután a cég két fontos bejelentést is tett az elmúlt 24 órában. Egyrészt 1 400 üzletben fognak létrehozni Samsung boltokat, saját személyzettel, másrészt pedig a konkurens Apple iPad-ek árából kínálnak 30 százalék kedvezményt a készlet erejéig.

A Samsung is okosórát fejleszt

Techbázis2013.03.19, 16:58

Az Apple mellett a Samsung is okostelefonnal kommunikáló órával akar piacra dobni, ismét menõ lesz a karóra.

Intelligens karórát készít a Samsung

Gazdaság2013.03.19, 11:03

Új eszközön, egy intelligens karóra kifejlesztésén dolgozik Ázsia legnagyobb technológiai vállalata, a Samsung a Bloomberg írása szerint. A dél-koreai cég a termékkel a legnagyobb vetélytárs Apple-lel szeretné felvenni a versenyt, mivel az amerikai óriás a pletykák szerint már az idén piacra dobhatja hasonló, iWatch elnevezésû készülékét. A két vállalat a zsugorodó okostelefon piac miatt kényszerül új "frontot" nyitni, mely a várakozások szerint nagyobb növekedéssel kecsegtethet.

Májusban érkezik a Samsung szupermobilja

Techbázis2013.03.15, 10:18

Jobb minõségû és nagyobb képernyõje van a legújabb iPhone-nál, a világ minden táján mûködik 4G-n, és kiváltja a tévé-távirányítót is. Angolra már egzotikus nyelvekrõl is szinkrontolmácsol, de összességében érezhetõ, hogy alkotói igazából már nem tudnak mit belezsúfolni. A Samsung bemutatta legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S4-et, amely májusban kerül a boltokba.

Titkos videók a Galaxy S4-rõl

Techbázis2013.03.14, 14:46

Kiszivárgott videókon lehet megnézni a Samsung által bemutatandó Galaxy S4 okostelefon legfontosabb funkcióit.

Éjfélkor debütál a Samsung szupermobilja

Techbázis2013.03.14, 11:50

Magyar idõ szerint pénteken nulla órakor mutatja be a Samsung új csúcsmobilját, a Galaxy S4-et.

Fotók szivárogtak ki a Galaxy S4-rõl

Techbázis2013.03.11, 13:37

Egy kínai mobilos fórumra szivárogtak ki fotók a Samsung legújabb csúcsmobiljának tûnõ telefonról. Ha a képek és az infórmációk valódsak, akkor a Galaxy S4-ben nyolc processzormag fog dolgozni.

A Samsung tarthatja életben a Sharpot

Archívum2013.03.06, 19:00

Sikerrel zárultak a tárgyalások a Samsung és a Sharp között, mely során a felek megállapodtak abban, hogy a dél-koreai óriás 10,4 milliárd jen értékben fog Sharp részvényeket vásárolni. A japán, elektronikai cikkeket gyártó társaságnak minden segítségre szüksége van, ha el kívánja kerülni a csõdöt, mivel a termékei iránt visszaesõ kereslet miatt a tavalyi évben 450 milliárd jenes veszteséget ért el, ráadásul számos kötelezettségét is teljesítenie kell idén.  

Nem bízik Windowsos táblagépében a Samsung

Techbázis2013.03.06, 16:27

A nemzetközi tapasztalatok nyomán több európai országban már be sem vezeti Windows 8-as táblagépét a Samsung. Az Ativ Tab márkanevû készülék magas ára miatt nem túl versenyképes a riválisokkal.

Megtapiztuk az év legjobb mobiljait

Techbázis2013.02.27, 11:20

Ha tetszik, ha nem, a 2013-as év az elefántfül méretû óriásmobilokról fog szólni. Ezt erõsíti meg a Mobile World Congress, a világ legnagyobb mobilexpója, ahol tudósítónk az idén is egymásra licitáló gyártókkal találkozott. Elsõ körben az idén érkezõ csúcskészülékeket vesszük sorra.

Parázik a Google a Samsung nagy sikere miatt

Techbázis2013.02.26, 11:15

Olyan naggyá nõtte ki magát az okostelefonok piacán androidos készülékeivel a Samsung, hogy amiatt már a Google is aggódik.

Csak márciusban debütál az új Galaxy S

Techbázis2013.02.25, 16:25

Nem a barcelonai mobilexpón, hanem több mint két héttel késõbb New Yorkban, egy önálló rendezvényén fogja bemutatni a Samsung az iPhone legnagyobb riválisának tekintett Galaxy S mobil legújabb, negyedik generációs változatát.

A Samsung lenyomja az iPad Minit

Techbázis2013.02.24, 11:56

Az Apple kisebbik iPadjével azonos méretekkel, de jobb felszereltséggel bír a Samsung új androidos táblagépe, a Galaxy Note 8.0, amelynek mobilnetes verziójával telefonálni is lehet.

Három napot bír a tepsifon

Techbázis2013.02.11, 14:42

Alig fér el a farmerzsebben, röhejes vele telefonálni, a buszon ülve pedig mindenki látja, mit olvasunk rajta. A Samsung legújabb óriásmobilja mégis az év egyik legnagyobb dobása lehet sokak számára, mivel a Note 2 átlagos felhasználás mellett akár három napot is kibír egyetlen feltöltéssel, ráadásul még olcsóbb is az iPhone 5-nél.

Samsung minden negyedik eladott mobil

Gazdaság2013.01.25, 16:48

Tavaly 1,6 milliárd mobilt adtak el, ezek közül 700 millió volt okostelefon. A Samsung egyre jobb pozícióban van.

Lanyhulhat az okostelefon mánia a Samsung szerint

Gazdaság2013.01.25, 11:24

Ma hajnalban tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Samsung. A számok sok újdonságot nem jelentettek a befektetõknek, mivel gyakorlatilag megerõsítették a hónap eleji elõzetes jelentést. A jövõvel kapcsolatban azonban nem lehetett teljesen felhõtlen a befektetõk öröme, a mendzsment várakozásai szerint ugyanis az erõsödõ koreai won jelentõs mértékben ronthat a társaság üzemi eredményén. A hírre közel kéthavi mélypontra került a Samsung kurzusa.

Egyre kevésbé kúl a tiniknél az iPhone

Techbázis2013.01.14, 10:49

Jelentõsen visszaesett az Apple okostelefonjának népszerûsége a tinédzserek körében, közülük sokan inkább Samsung készülékre vágynak - számolt be a Forbes amerikai üzleti lap.

Hajlított kijelzõjû mobilt mutattak be

Techbázis2013.01.10, 15:52

Hajlított kijelzõvel felszerelt, mûködõ okostelefont mutatott be a Samsung a Las Vegas-i CES szakkiállításon. A készülék csak prototípus állapotban létezik, még neve sincs, egyedül azt bizonyítja, hogy a cég képes ilyen készüléket gyártani.

A görbe tévé a nappali új sztárja

Techbázis2013.01.09, 08:45

Otthoni IMAX-mozit lehet építeni a panorámahatás érdekében ívesen hajlított felületû új tévékbõl, amelyet két gyártó is bemutatott Las Vegasban.

Elefántfül-méretû mobilok jönnek

Techbázis2013.01.09, 11:13

A Las Vegasban bemutatkozó újdonságok alapján az idén a csúcsmobilok egyik fõ ismérve a csaknem táblagéppel azonos méret lesz. A leghasznosabb újítással a Sony rukkolt elõ, amelynek szupertelefonját akár a kádban is gond nélkül lehet használni, és nem törik ripityára akkor sem, ha az aszfalton landol a zsebbõl. Mit lehet még belezsúfolni a mobilba?

Tarolt a Samsung az okostelefon-piacon

Gazdaság2013.01.08, 09:36

A várakozásoknál jobban muzsikált a Samsung 2012 negyedik negyedévében, elsõsorban a robbanásszerû növekedést mutató telefongyártásnak köszönhetõen. A telefongyártás felfutása egyúttal a kijelzõgyártást is magával húzta, a chipüzletág a negyedik negyedévben ugyanakkor visszaesést mutatott éves alapon.

Fulladozik a HTC

Gazdaság2013.01.07, 15:41

Tovább folytatja a kiábrándító tendenciát a HTC - derül ki a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentésébõl. Úgy látszik, hogy az Apple és a Samsung folyamatos újításai vigaszágra küldik a tajvani telefongyártót.

Eltörpül az ember a szupertévé mellett

Techbázis2013.01.05, 11:39

Hangvezérelt, átlátszó, az egész falat betöltõ, hajlítható és szupervékony tévéket ígérnek a gyártók az idei CES-re, a világ legnagyobb technológiai vásárára. A méregdrága csúcstechnológia továbbfejlõdése mellett az átlagos, megfizethetõ készülékek is egyre jobbak lesznek, és nemsokára talán a kötelezõ kábeltévés díjcsomagoktól is megszabadulhatunk.

Újból megbüntették a kartellezõ LCD-gyártókat

Techbázis2013.01.04, 17:54

Az Európai Bizottság után most a kínai állam rótt ki komoly büntetést az áraikat titokban egyeztetõ képernyõgyártó cégekre, többek közt a Samsungra és az LG-re.

Kivételesen összefogott az Apple és a Samsung

Gazdaság2012.12.20, 08:24

Több mint 500 millió dolláros szövetségbe tömörült az Apple a Google-lel és a Samsunggal, ráadásul a sors különös fintoraképpen pont egy szabadalmi portfólió közös megvásárlásáért. A több milliárd dollár értékû szabadalmak a valaha szebb napokat látott, de az elmúlt években a haláltusáját vívó Eastman Kodaktól származnak, amely a csõdbõl próbál kikecmeregni a szabadalmai és üzletágai értékesítésével.

Visszavonul a Samsung, nem perli az Apple-t Európában

Gazdaság2012.12.18, 14:54

Egy kisebb fronton lezárult a Samsung és az Apple között zajló háború, miután a dél-koreai cég visszavonta egyik bírósági keresetét az amerikai társaság ellen, amit még korábban ellencsapásként indíthatott az augusztusban kapott rekordbírsága után. A háborúnak viszont nem valószínû, hogy vége lesz ezzel a két technológiai óriás között, ugyanis az okostelefonok piacán zajló éles verseny folyamatosan a másik kiszorítására tett próbálkozásokra készteti a két vállalatot.   

Olcsó okostelefonok karácsonyra

Techbázis2012.12.18, 13:34

Az elõrejelzések szerint tömegek fognak karácsonyra okostelefont vásárolni. Itt vannak az igazán olcsó mobilok és a jó vételek.

Olcsó lapostévé - jó lapostévé

Techbázis2012.12.17, 16:40

Szerencsésnek mondhatja magát, aki most szánja rá magát egy új tévé megvásárlására: százezer forint körül kisebb okos- vagy hatalmas butatévét vehet. Kipróbáltuk, mi a különbség okostévé és okostévé között, és megmondjuk, hogyan érdemes az idén ilyesmit vásárolni olcsón.

Nem lesz hajlékony az új Galaxy csúcsmobil

Techbázis2012.12.14, 15:44

A korábbi pletykákkal szemben valószínûleg nem kerül hajlékony képernyõ a Samsung jövõre megjelenõ új csúcsmobiljába, a Galaxy S4-be.

A családból jött a Samsung új alelnöke

Gazdaság2012.12.05, 10:07

A Samsung Electronics elõléptette elnökének fiát alelnökké. A céget még a nagyapa alapította 1938-ban. Egyre több dél-koreai óriáscég áll családi ellenõrzés alatt, ami jó kampánytémát ad a közelgõ elnökválasztáson - írja a brit BBC.

Kartellezés miatt büntették meg az ismert tévégyártókat

Techbázis2012.12.05, 16:50

Hét ismert tévégyártót, többek közt a Samsungot, az LG-t, a Philipset és a Panasonicot büntette meg az Európai Bizottság, mivel közel egy évtizeden át titokban rögtítették egymás között a televíziókban és monitorokban használatos képcsövek árát.

Kitiltatná a Samsung termékeit az Ericsson

Techbázis2012.12.04, 07:19

Az Apple után az Ericsson próbálja megtiltani a Samsung mobiltelefonjainak amerikai importját. A svéd cég szabadalomsértéssel vádolja koreai riválisát.

Jövõre érkezik a hajlítható mobil

Techbázis2012.11.30, 12:17

Jövõre piacra dobhatják az elsõ összehajtható, zsebbe gyûrhetõ mobiltelefont. A sci-fik által ígért technológia megvalósításán féltucatnyi cég dolgozik, de valószínûleg a Samsung lesz a nyertes.

Túl okos és túl buta a mobilos fényképezõgép

Techbázis2012.11.30, 09:35

Az Androidot futtató csúcsfényképezõgépen böngészni, e-mailezni és játszani is lehet. Kipróbáltuk, mi értelme van annak, ha egy digitális kamerába beépítenek egy komplett okostelefont.

Négybõl három okostelefon Androidot futtat

Techbázis2012.11.16, 23:55

Közel 440 millió mobiltelefon talált gazdára 2012 harmadik negyedévében. A mobilok iránti kereslet csökkent a tavaly õszihez képest, az okoskészülékek népszerûsége azonban nõ - áll a Gartner piackutató cég negyedéves jelentésében.