Rio 2016

címke rss

Kukkantson be a magyarok riói szálláshelyére

Sport2016.07.27, 18:13

Már a helyszínen tartózkodik a MOB küldöttsége, az ő jóvoltukból kukkanthatunk be a magyar sportolók szállására a riói olimpiai faluban. A lakás jó tágas, viszont elég puritán, és a fürdőszobatükör azért kicsit hiányzik. 

A szálkás Cseh László már riói rendszerben alszik

Sport2016.07.27, 17:16

Már a riói rendszerben kel és fekszik Cseh László, aki a 100 és a 200 méter világranglistáját is vezeti pillangón. Edzője már azt is tudja, ki lesz a legnagyobb ellenfél a két számban, Cseh pedig sokkal nyugodtabban készül negyedik olimpiájára. 

A brazilok már bánják, hogy belevágtak az olimpiába

Sport2016.07.27, 16:17

A brazilok többsége szerint több a kára, mint a haszna az olimpiának, nagyobb veszteséggel jár, mint amennyi nyereséget hozhat – áll a legfrissebb közvélemény-kutatásban, amelyet bő egy héttel a Rio de Janeiró-i olimpia előtt, szerdán tett közzé az O Estado de S. Paulo című lap.

Nem vakbélgyulladás a magyar olimpikon titokzatos betegsége

Sport2016.07.27, 12:33

Valószínűleg nincs vakbélgyulladása az olimpiai kvótás Sárosi Laurának, aki kedden került kórházba.

Kenguruval és emuval költöztek a rozoga olimpia faluba

Sport2016.07.27, 10:50

Megkezdte a beköltözést az olimpiai faluba az ausztrál küldöttség, amely kivitelezési hiányosságokra hivatkozva vasárnap nem foglalta el a szobáit Rio de Janeiróban.

Az ENSZ-főtitkár olimpiai tűzszünetet szorgalmaz

Nagyvilág2016.07.27, 13:42

A világ minden harcoló felétől azt kérte helyi idő szerint kedden az ENSZ-főtitkár, Ban Kimun, hogy a riói olimpia idejére tegyék le a fegyvert, és tegyék félre nézetkülönbségeiket.

Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok Rióba

Archívum2016.07.26, 17:17

Az első csoportban két tornász, két úszó, valamint az edzőik valamint az orvosi stáb képviseli a magyar küldöttséget. A csapat túlnyomó többsége július 30-án, szombaton indul el Rióba.

Rárepülnek a doppingellenőrök az orosz kézisekre

Sport2016.07.26, 08:55

Azok után, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a július 24-i, lausanne-i ülésén úgy döntött, nem tiltja ki az összes orosz sportolót az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiáról, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség jelezte, még a játékok előtt minden orosz kézilabdázót ellenőriz.

Hét orosz úszó, köztük egy világbajnok nem indulhat Rióban

Archívum2016.07.25, 20:05

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Julija Jefimova, valamint hat orosz társa nem indulhat a jövő hét pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Olasz Annának három hete van, hogy felkészüljön az olimpiára

Sport2016.07.25, 18:55

A nyílt vízi úszók 10 kilométeres számában hétfőn indulási jogot kapó Olasz Anna egyszerre boldog és bizonytalan. Csodával határos módon nem maradt le másodszor is a játékokról, viszont most elképszető kapkodás következik, hogy olimpiai formába hozza magát.

Aranyat vinne haza Rióból a kajakozó szerzetes

Sport2016.07.25, 17:39

Jazava Kazuki japán buddhista szerzetes szlalom kajakban fog indulni az olimpián. Nyugodtan, de nem az esélytelen nyugalmával várja a versenyt.

Olasz Anna is indulhat az olimpián

Sport2016.07.25, 18:58

A londoni Európa-bajnokságon a kvótáról egyetlen hellyel lecsúszó Olasz Anna egy orosz úszó kizárása miatt indulhat a riói olimpián.

A Fradival akart kézilabdázni a román női válogatott

Sport2016.07.25, 09:47

A 2002-es sepsiszentgyörgyi, majd a 2006-os székelyudvarhelyi látogatása után ezen a héten ismét Erdélyben készül a Ferencváros női kézilabdacsapata. Elek Gábor együttesével még a riói olimpiára készülő román női válogatott is meg akart mérkőzni.

Meglepő világcsúcs 100 gáton, Bolt is parádézott

Sport2016.07.23, 07:50

Kendra Harrison 12.20 másodperces világcsúccsal nyerte meg a női 100 méteres gátfutást a londoni atlétikai Gyémánt Liga-viadal első napján, pénteken. 

Jól összezavarták a magyar úszót, de végül indulhat az olimpián

Archívum2016.07.22, 18:21

Mégis indulhat a riói olimpián az úszó Horváth Dávid - jelentette be pénteken Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Már Cseh Laciért és a többi olimpikonért dobog a Szurkolói szív

Archívum2016.07.22, 16:04

Folytatódik a Telekom júniusi foci-Eb-n elindított szurkolói kampánya. Mostantól a riói olimpián és paralimpián induló versenyzőinknek küldhetjük a biztató szívdobbanásokat.

Bolt szerint az oroszok kizárása ráijeszt a csalókra

Archívum2016.07.22, 12:08

Az orosz atléták kizárása a riói olimpiáról ráijeszt a csalókra és segít megtisztítani a sportágat a doppingtól, mondja a jamaicaiak hatszoros olimpiai bajnok sprintere.

Majdnem elkaptuk Belgrádban a szerbeket

Archívum2016.07.21, 21:24

A Benedek-csapat csak egy negyedet veszített el a világbajnok otthonában, azt viszont három góllal, így végül 12-11-re kikapott a Tasmajdan uszodában.

Gasol kihagyja az olimpiát

Archívum2016.07.21, 19:09

A spanyol Marc Gasol egyelőre nem épült fel a sérüléséből, ezért kihagyja az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpia kosárlabdatornáját.

Döntetlennel zárta a riói felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott

Archívum2016.07.21, 18:47

A magyar női vízilabda-válogatott utolsó olimpiai felkészülési mérkőzésén 7-7-es döntetlent játszott az ausztrál csapattal csütörtökön Cegléden.

Nem csak a sportolók ódzkodnak Riótól, hanem a nézők is

Archívum2016.07.21, 18:28

Két héttel a riói olimpia rajtja előtt még belépőjegyek 28%-a nem talált gazdára.

Terrorcselekményre készülő csoportot számoltak fel Rio közelében

Sport2016.07.21, 17:27

A tíz letartóztatott az olimpiai idején készült akcióba lépni. Nincsenek kapcsolatban az Iszlám Állammal, de megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szervezettel.

Eldőlt, kizárták az orosz atlétákat az olimpiáról

Sport2016.07.22, 09:28

A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította 68 orosz atléta közös beadványát, így véglegessé vált, hogy ezek a sportolók nem vehetnek részt az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

Fontos a védőoltások beadatása a kiutazás előtt

Archívum2016.07.20, 21:45

A helyettes országos tisztifőorvos szerint a riói olimpiára látogatóknak érdemes utánanézni és beadatni a megfelelő védőoltásokat, illetve a fontos a palackozott víz és a megbízható forrásból származó élelmiszer fogyasztása.

Az oroszok nem tervezik a riói olimpia bojkottálását

Archívum2016.07.20, 18:52

Oroszország nem szándékozik a riói olimpia bojkottjával tiltakozni az orosz doppingbotrány kezelésének módja ellen – nyilatkozta Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke.

Privát biztonsági cég fogja védeni a spanyol olimpikonokat

Archívum2016.07.20, 15:13

A riói közbiztonság és a rossz tapasztalatok miatt döntött úgy a Spanyol Olimpiai Bizottság, hogy nem bíz mindent a helyi szervekre.

Megbeszéltük, hogy ezúttal nem fogjuk elrontani a rajtot

Archívum2016.07.20, 11:38

A pontszerzés a célja a Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakpárosnak, amely a 200 méteres versenyszámban áll rajthoz az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

Bombatámadás, világháború, autóbaleset, szívmegállás

Sport2016.07.20, 10:19

168 arany, 146 ezüst, 166 bronz – ez a magyar sportolók mérlege az eddigi nyári olimpiákon. De a sor bővülhetett volna, ha nincsenek egyéni tragédiák, háborús áldozatok, amelyek során világhírű sportolóink haltak meg. Az Origo olimpiatörténeti sorozatának 2. részében tragikus sorsú sportolóinknak kívánunk emléket állítani.

Nyolcan képviselik Koszovót az ország első olimpiáján

Archívum2016.07.19, 18:49

A 2008-ban függetlenné váló ország először szerepelhet olimpián, miután a NOB 2014-ben felvette tagjai közé. A nyolc sportoló öt sportágban indul, és két cselgáncsozótól is érmet várnak.

Nem dőlt még el, hogy indulhatnak-e orosz sportolók Rióban

Archívum2016.07.19, 18:20

Egyelőre továbbra is kétséges, hogy az orosz sportolók részt vehetnek-e az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyanis kedden közölte: "megvizsgálja a jogi lehetőségeket" Oroszország kizárásának kérdésében.

Ha ez sem csinál kedvet a paralimpiához, akkor semmi!

Sport2016.07.19, 17:21

A riói olimpia kapcsán lényegesen kevesebb szó esik a szeptemberi paralimpiáról. Pedig ott is igazi hősök versenyeznek, sőt a brit Channel 4 kisfilmje szerint inkább valóságos szuperhősök.

A kapitány szerint akár öt úszóérmünk is lehet az olimpián

Sport2016.07.19, 08:40

Dr. Hargitay András nagykövetként segíti a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét, amelyet szeptemberben rendeznek meg Tatán. Az úszóválogatott szövetségi kapitánya a várható olimpiai szereplésről is beszélt az esemény hivatalos honlapjának adott interjújában.

A diszkosz forradalmárjától a Risztov-féle hajráig

Sport2016.07.25, 07:42

Az eddigi 27 nyári olimpián összesen 168 aranyat szereztek a magyar sportolók. Akadtak ezek között előre megjósolható biztos sikerek, de meglepetések is. Vajon mi köze Mürón híres diszkoszvető szobrának az első magyar atlétaaranyhoz? Hogyan lehet három év alatt bajnokká fejlődni sportlövészetben? Előny lehet-e úszásban a surranópálya? Az Origo olimpiatörténeti sorozatának 1. részében az öt legváratlanabb magyar sikert idézzük fel.

Nem indítják a háromszoros olimpiai bajnokot

Sport2016.07.18, 16:11

A várakozásoknak megfelelően nem nevezte az augusztus 5-én kezdődő riói játékokra a háromszoros ötkarikás bajnok Kenenisa Bekelét az Etiópiai Olimpiai Bizottság.

Rekordlétszámú kínai csapat indul Rióba

Archívum2016.07.18, 13:27

Kína 416 sportolóval vesz részt az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián. Az ázsiai ország korábban még soha nem küldött ekkora csapatot tengerentúli játékokra

Aggódnak a németek is

Archívum2016.07.18, 12:08

A német sportolók tartanak a lehetséges terrortámadásoktól a riói olimpián és aggódnak a feszült biztonsági helyzet miatt.

Terrortámadást szimuláltak Rióban

Nagyvilág2016.07.17, 09:24

A terrorellenes bevetést gyakorolták a brazil biztonsági erők alig három héttel a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok kezdete előtt.

A sok lemondás miatt kirúghatják a golfot az olimpiáról

Sport2016.07.16, 21:27

Elképzelhető, hogy a riói olimpia kvázi bojkottja a sportág helyének elvesztésébe fog kerülni, és 2020-ban újra lekerül az olimpia műsoráról.

Nem indul Rióban a magasugrás fedettpályás világbajnoka

Sport2016.07.16, 18:57

Sérülés miatt nem vehet részt a riói olimpián Gianmarco Tamberi, a magasugrás idei fedettpályás világbajnoka, illetve szabadtéri Európa-bajnoka.

A férfiaknál is lemondta egy sztár a riói részvételt

Sport2016.07.16, 18:59

A férfi teniszezők világranglistáján 8. cseh Tomas Berdych a zikavírustól tartva mondta le a szereplést a riói olimpián.

Két komplett kajak-kenu válogatottat tiltottak el dopping miatt

Sport2016.07.16, 18:17

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) eltiltotta a román és a fehérorosz válogatottat, miután megítélése szerint mindkét csapatnál szisztematikus doppingolás folyik. A büntetés azonnali hatályú, azaz a versenyzők már a riói olimpián sem vehetnek részt.

Az Eb-győztes kerettel megy az olimpiára a női pólóválogatott

Sport2016.07.16, 11:24

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, hogy ugyanannak a 13 játékosnak szavaz bizalmat a riói olimpián, akikkel az év elején Belgrádban Európa-bajnoki címet nyert.

A Zika-vírus miatt hagyja ki Riót a sztárteniszező

Sport2016.07.15, 21:36

A Zika-vírustól való félelme miatt nem indul a riói olimpián a wimbledoni döntős teniszező Milos Raonic.

Női pólósaink egy meccset sem nyertek a Margitszigeten

Sport2016.07.15, 21:00

Az Európa-bajnok magyar női vízilabda-válogatott döntetlennel fejezte be a Margitszigeten zajló BENU Kupa olimpiai felkészülési tornát, ugyanis az utolsó, pénteki mérkőzésén 8-8-ra végzett a spanyol együttessel, így a negyedik helyen zárta a viadalt.

Eggyel kevesebb magyar úszó lesz Rióban

Sport2016.07.16, 13:01

A Nemzetközi Úszószövetség döntése nyomán, az előzetes értesítéssel ellentétben, mégsem indulhat 200 méter mellen Horváth Dávid az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián, így a magyar úszócsapat 36 helyett 35 fős lesz.

Nagyi már az ötödik olimpiájára készül

Sport2016.07.15, 11:29

Jo Pavey lesz az első brit atléta, aki ötödik olimpiáján is elindulhat. A 42 éves hosszútávfutó bekerült a riói keretbe, családjával együtt edz, és élvezi, hogy a fiatalabb csapatársai a kora miatt ugratják.

Merényletet terveztek Rióban a francia sportolók ellen

Sport2016.07.15, 10:07

A francia titkosszolgálat egyik vezetője beszélt erről egy parlamenti meghallgatáson. Elmondása szerint egy brazíliai iszlamista szervezet készült az akcióra. A brazil titkosszolgálat ugyanakkor nem tud ilyen fenyegetésről.

Már most halhatatlanok a riói magyar olimpikonok

Sport2016.07.14, 14:46

Bemutatták Deniz Halhatatlanok című dalát, mely a riói olimpikonok tiszteletére készült, többen meg is jelennek a hivatalos klipben.

Kartörés miatt nem indulhat Rióban a sztártriatlonos

Sport2016.07.14, 13:19

Balesetben eltörte az egyik karját az ötszörös világbajnok spanyol triatlonos, Javier Gomez, aki ezért kénytelen kihagyni az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiát.

Minisztériumi útmutatás a Rióba utazóknak

Sport2016.07.14, 14:46

Az olimpiai, illetve paralimpiai játékokra Rio de Janeiróba készülő magyar állampolgárokat óvatosságra inti a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata.

Magyarként ír sporttörténelmet Finnországban

Sport2016.07.14, 12:41

Akik azt gondolják, hogy a 21. század üzletileg kőkemény, olykor csalásokkal és doppinggal átitatott élsportjából kiveszett a romantika, azok olvassák el a következő történetet. Egy magyar fiatalember Finnország első asztaliteniszezője lesz az idei nyári olimpián: a 25 éves Oláh Benedek az északi ország zászlaja alatt valósíthatja meg az álmát, amiért egész életében küzdött.

Árulózzák Oroszországban a csinos távolugrónőt

Sport2016.07.14, 10:44

Darija Klisina úgy döntött, hogy semleges színekben elindul a riói olimpián, meg is kapta erre az engedélyt, amiért most kap hideget-meleget az oroszoktól.

Szenzációs csattanó az év egyik legzseniálisabb reklámjában

Sport2016.07.14, 10:22

Egy hónap múlva kezdődik az olimpia Rio de Janeiróban. A vírusos megbetegedések mellett sokan a közbiztonságtól is tartanak, ezt a félelmet próbálták meg eloszlatni a szervezők egy reklámfilmmel.

Ez a fiú lesz az új kajakreménységünk Rióban

Sport2016.07.14, 12:37

Mindössze 19 éves, olyan lapáttal evez, amilyennel a nők szoktak, 180 centijéhez csupán 73 kiló társul, mégis neki van a legnagyobb esélye, hogy kajak egyes 1000 méteren induljon Rióban a doppinggal megbukott Dombvári Bence helyett. Felkészül: Kopasz Bálint.

Lebukott meldoniummal, mégis indulhat Rióban

Archívum2016.07.12, 20:56

A Nemzetközi Úszó Szövetség megszüntette a februárban meldoniummal lebukott Julija Jefimova orosz úszóval szemben elrendelt versenytilalmat, így a négyszeres világbajnok versenyző ott lehet az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

A sportolók kényelme bánja az olimpia 43 milliárdos hiányát

Archívum2016.07.12, 13:13

A szervezőbizottság közlése szerint az augusztus 5-én kezdődő olimpia pénzügyi hiánya elérheti az 500 millió brazil reált (43 milliárd forint), ami a szervezési költségek hat százaléka.

A tartaléksor készülhet az olimpiai golftornára

Archívum2016.07.11, 19:16

Jordan Spieth, a golfozók világranglistájának harmadik helyezettje úgy döntött, a Zika-vírus okozta megbetegedések miatt nem indul az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

A horvátok drámában, a szerbek könnyedén jutottak ki Rióba

Sport2016.07.11, 17:30

A horvátok Torinóban hosszabbításos csatában győzték le az olaszokat, míg a szerbek a belgrádi parkettbe döngölték Puerto Ricót. Az utolsó szabad riói helyért ma este Manilába csap össze Kanada és Franciaország.

Veszélyben az argentin fociválogatott olimpiai szereplése

Sport2016.07.11, 17:30

Ötven százalék az esélye annak, hogy a dél-amerikai ország csapata nem lesz ott Rióban, mondta az argentin olimpiai bizottság elnöke. Új kapitánya már van a válogatottnak, csak éppen játékos alig akad a keretbe.

Olimpiai aranyakat bukhatunk a doppingbotránnyal

Sport2016.07.11, 17:30

Bár az elmúlt bő egy évben már az ötödik doppingeset fordul elő a kajak-kenusoknál, attól nem kell tartani, hogy kizárják a magyar csapatot a riói olimpiáról. Dombvári Bence újabb pozitív mintája azonban még nehezebb helyzetbe hozta Storcz Botond szövetségi kapitányt, akár aranyérmeket is bukhat emiatt a magyar kajak-kenu.

Verrasztó Dávid: Már nincs olyan sok hátra

Sport2016.07.11, 17:29

A riói olimpiára kétszeres Európa-bajnokként és világbajnoki ezüstérmesként utazó Verrasztó Dávid a 400 vegyes egyik (érem)esélyeseként állhat majd rajtkőre. A sportág egyik legellentmondásosabb egyénisége beszélt a családi háttérről, arról, hogy miért nincsenek egy hullámhosszon olimpiai ezüstérmes édesapjával, milyen szerinte a jó edző-tanítvány kapcsolat, sőt még arról is, hogy milyen társadalmi haszna van annak, amit ő csinál.

Letette az esküt a magyar olimpiai csapat

Sport2016.07.11, 17:29

Rajtra kész a riói játékokra a magyar küldöttség, melynek vezetői felkészültek a terrorfenyegetésre és a járványokra is. Az ünnepségen megjelent Keleti Ágnes, Helsinki és Melbourne ötszörös olimpiai bajnoka, akit vastapssal köszöntött a közönség.

Olimpiai bélyeg készült a győri kézisztárról

Sport2016.07.11, 17:29

Eduarda Amorimnak, a Győri Audi ETO KC kézilabdázójának az arcképe is rákerült az augusztus 5-én kezdődő olimpia alkalmából kibocsátott bélyegkollekció egyik sorozatára hazájában, Brazíliában.

Madártávlatból csodaszépek az olimpiai helyszínek

Sport2016.07.11, 17:29

Sok kritika érte eddig a riói játékok szervezőit, ám a képek láttán azért lassan az is eszünkbe juthat, hogy esetleg mégis egy nagyon szép és jó olimpiát fognak rendezni a brazilok.

Csak két magyar bokszoló lesz Rióban

Sport2016.07.11, 17:28

A szupernehézsúlyú Bernáth István is kikapott és kiesett a profi, valamint félprofi ökölvívóknak kiírt olimpiai kvalifikációs tornán a venezuelai Vargasban, a sportág utolsó kvótaszerző versenyén, így eldőlt, hogy két magyar bokszoló szerepel majd a riói játékokon.

Még titkolják a lebukott kajakos nevét

Sport2016.07.11, 17:27

Egyelőre nem beszélünk doppingvétségről, a sportoló kérheti a B próba elvégzését, és ha az igazolja az A minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a vétkes sportoló nevét - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornán szerdán reggel, miután kedden kiderült, hogy kajak-kenuban egy versenyző mintája pozitív lett.

A kokainbotrányból visszatért Dombvári lehet a doppingoló kajakos

Sport2016.07.11, 17:27

A Magyar Kajak-kenu Szövetség kedden este jelentette be, hogy egy versenyző mintája pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül, a pozitív mintát Dombvári Bence produkálhatta.

Szellemcsapat a riói olimpiára

Sport2016.07.11, 17:27

A felfüggesztett Orosz Atlétikai Szövetség kijelölte 68 fős csapatát a riói olimpiára, arra az esetre, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság, a CAS felülbírálja a nemzetközi sportági szövetség felfüggesztésről és ezzel együtt az orosz atléták olimpiai kizárásról döntő határozatát.

Élbolyban a magyar öttusaváltó az Eb-n

Sport2016.07.05, 20:06

A Marosi Ádám, Tibolya Péter duó hatodik helyen végzett a férfi váltók versenyében a szófiai öttusa Európa-bajnokság keddi versenynapján.

Kenderesi Phelps elleni rangadóra készül

Sport2016.07.11, 17:26

Kenderesi Tamás betegség miatt bukta el a kazanyi úszóvilágbajnokságot, és ha nem fiatalos gyorsasággal épül fel a tavaly decemberi térdsérüléséből, talán még az idei londoni Európa-bajnokságról is le kellett volna mondania. Orvosoknak, gyógytornászoknak, nem utolsó sorban Tari Imrének, az edzőjének köszönhető, hogy a jól összehangolt regenerációs csapatmunka eredményeképpen a pécsi pillangóspecialista az egykori olimpiai uszodából bronzéremmel térhetett haza.

Doppingolt egy magyar kajakos

Sport2016.07.11, 17:25

Egy versenyző mintája pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül – jelentette be kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Kemény üzenet: senki sincs biztonságban Rióban

Sport2016.07.11, 17:25

Nem tudják majd megvédeni a riói nyári olimpiára látogató turistákat – ezt üzenik a brazil rendőrök. Brazíliában a biztonsági aggodalmak mellett a politikai és a gazdasági válság is komoly fejtörést okoz egy hónappal az olimpia előtt. 

Pars Krisztián nélkül az atlétikai Eb-n

Sport2016.07.05, 13:16

Szokatlanul nagy csapattal, 32 fővel, ugyanakkor a címvédő Pars Krisztián nélkül utazott el Amszterdamba, a szerdán kezdődő Európa-bajnokságra a magyar atlétaválogatott.

A vécéhez hasonlítanak a riói vitorlások

Sport2016.07.11, 17:25

Olaj szennyezte be a vizet az egy hónap múlva kezdődő Rio de Janeiró-i olimpia vitorlásversenyeinek helyszínén, a Guanabara-öbölben.

Nemi erőszakkal vádolják a kubai röplabdázókat

Sport2016.07.11, 17:24

Botrányos körülmények között ért véget a férfi röplabdázók Világligájának hétvégi, tamperei csoportköre: az olimpiára készülő kubai válogatott nyolc játékosát ugyanis nemi erőszak gyanúja miatt letartóztatták, és hatot még mindig nem engedtek el a hatóságot.

Brazília tárt karokkal várja a világot, ígéri az elnök

Sport2016.07.11, 17:24

Az ország ügyvezető elnöke optimista hangvételű levélben biztosít mindenkit, hogy minden rendben lesz az augusztusi olimpián, illetve az azt követő paralimpián is. Elkészültek a létesítmények, dübörög a rendvédelem, és nem lesz zika-járvány.

Kezdenek felgyorsulni a sprinterek

Sport2016.07.04, 11:55

Fantasztikus eredmények születtek vasárnap Eugene-ben, az amerikai atléták olimpiai válogatóversenyén, amelyen férfi és női 100, illetve 400 méteren, valamint férfi távolban és női magasugrásban is nagyszerű versenyeket láthattak az érdeklődők.

Máris megvan a riói pólócsapat

Sport2016.07.04, 11:55

Benedek Tibor szövetségi kapitány jóval a végleges határidő előtt kihirdette a pólóválogatott 13 fős olimpiai keretét - írta a Waterpolo.hu.

Négy ország súlyemelőit eltilthatják Riótól

Sport2016.07.04, 09:13

Négy ország súlyemelőit fenyegeti az a veszély, hogy nem állhatnak rajthoz az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság újravizsgáltatta a 2008-as és a 2012-es nyári játékokon levett doppingmintákat.

Elképesztő eredmény női távolugrásban

Sport2016.07.04, 13:29

Egészen elképesztő eredménnyel, 7,31 méterrel nyerte meg az amerikai atlétikai olimpiai válogatóversenyt Brittney Reese, a női távolugrás ötkarikás címvédője.

Brazilnak nézhetik a magyar orvost Rióban

Sport2016.07.04, 12:04

Alig akad olyan élvonalbeli magyar úszó, aki az elmúlt években ne látogatott volna el a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, hogy ott kardiológiai szűrővizsgálaton vegyen részt. A létesítmény vezetője, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese lesz Rióban a magyar úszóválogatott orvosa.

Phelps még mindig Cseh László talpát nézi

Sport2016.07.04, 11:40

Az eredeti terveinek megfelelően három egyéni számban vívta ki a riói szereplés jogát a 18-szoros ötkarikás bajnok Micheal Phelps, aki az amerikai úszók válogatóversenyének zárónapján 100 méter pillangón győzött.

Európa legjobbja lett a 39 éves magyar kajakos

Sport2016.07.03, 09:02

A magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a spanyolországi Pontevedrában zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság szombati napján, a felnőtt egyéni küzdelmek során. Női kajakban (26,2 kilométeren) kettős magyar siker született, miután a győztes Csay Renáta mögött Kiszli Vanda érkezett be másodikként a célba. Csay megvédte címét.

Michael Phelps 14 ezer néző előtt nyert

Sport2016.07.04, 11:41

A 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps legyőzte a világbajnok Ryan Lochte-t 200 vegyesen az Omahában zajló amerikai úszó-válogatóverseny pénteki napján.

Sárosi Laura élete egyik legjobb tornáján játszott

Sport2016.07.04, 12:07

Az olimpiai induló Sárosi Laura a negyeddöntőig jutott a tollaslabdázók kanadai nyílt bajnokságán Calgaryban.

Ruzicic-Benedek csak egy számban indulhat Rióban

Sport2016.07.04, 12:04

A magyar válogatottban szerepelve három olimpiáról is lemaradt, szerb színekben indulva azonban biztosan ott lesz Rióban Ruzicic-Benedek Dalma. A hétszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok kajakos a négyesben indulhat, párosban elbukta a szétlövést.

Gyurta edzője egy Hosszú-aranyban biztos

Sport2016.07.04, 11:41

Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor két magyar aranyérmet vár a riói olimpia úszóversenyein, de csak Hosszú Katinka elsőségét tekinti biztosnak. Szerinte Gyurta legerősebb száma, a 200 mell háromesélyes lesz.

Bolt visszalépett az olimpiai válogatótól

Sport2016.07.04, 12:08

Combsérülést szenvedett, így nem indult el a 100 méteres síkfutás döntőjében Usain Bolt a jamaicai olimpiai válogatón. Ennek ellenére ott lehet Rióban, ha felépül.

Cseh mellett Kenderesi úszhat 200 pillangón

Sport2016.07.04, 11:43

Kenderesi Tamás 200 méter pillangón legyőzte Biczó Bencét az úszó Budapest Open pénteki versenynapján, a Tüske uszodában, így biztosan ő szerepelhet majd ebben a számban a világbajnok Cseh László mellett a riói olimpián.

Barcelona cselgáncsbajnoka tárgyal a WADA vezetőivel

Sport2016.07.04, 12:08

Elbocsátották Marco Aurelio Kleint, a Rio de Janeiró-i doppinglabor vezetőjét, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség felfüggesztette az intézmény működési engedélyét.

Telegdy biztos olimpiai résztvevő

Sport2016.07.04, 11:44

Telegdy Ádám 200 méter háton olimpiai A szintet úszott csütörtökön a Budapest Openen, a Tüske uszodában.

Holttestet mosott partra a víz a riói olimpia egyik helyszínénél

Sport2016.07.04, 12:09

Alig néhány méterre onnan, ahol az augusztusi olimpián a strandröplabda-versenyeket rendezik majd.

Nem jutott ki Rióba a háromszoros olimpiai bajnok

Sport2016.07.04, 12:08

Nem tudta kivívni a riói szereplés jogát Kenenisa Bekele háromszoros olimpiai bajnok hosszútávfutó.

Cseh Lászlóénál gyengébb idővel, de kijutott Phelps az olimpiára

Sport2016.07.04, 11:45

A 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps lett az első egyesült államokbeli férfi úszó, aki öt nyári játékokon indul, miután az Omahában rendezett válogatóverseny szerdai napján megnyerte a 200 m pillangót.

Pars majdnem 11 méterrel rosszabb volt a győztesnél

Sport2016.06.29, 20:57

A kalapácsvető Pars Krisztián kilencedik lett a Paavo Nurmi Játékokon, a finnországi Turkuban.

Nagy a harc itthon Hosszú Katinka mögött

Sport2016.07.04, 11:45

György Réka 200 méter háton olimpiai A szintet úszott szerdán a Budapest Openen, a Tüske uszodában.

Neymar túlkorosként is bevállalja a riói olimpiát

Sport2016.07.04, 12:10

Douglas Costát és Neymart is behívták az augusztusi, riói olimpiára házigazdaként készülő brazil labdarúgó-válogatott keretébe.

Aki Rióba jön, nincs biztonságban

Sport2016.07.04, 12:12

Hétfőn sztrájkoltak a riói rendőrök, akik többek között azt kifogásolják, hogy nem fizették ki a munkájukat. A város megbízott kormányzója pénzügyi vészhelyzetet hirdetett.

Félmeztelen fotókkal hangolt Rióra az éremesélyes öttusázó

Sport2016.07.04, 12:12

Idei világbajnoki és tavalyi Európa-bajnoki ezüstérmes Élodie Clouvel a nyári olimpiát tekinti az év legfontosabb eseményének. A francia öttusázónő azonban Rio előtt másképp is felhívta magára a figyelmet.

Meggyógyult a csuklója, térdsérülést szenvedett

Sport2016.07.04, 12:12

Sally Pearson, a 100 méteres gátfutás olimpiai címvédője újabb sérülése miatt nem tud részt venni a riói játékokon. A hírt ausztrál lapok jelentették meg, kiemelve, hogy a 29 éves futót térdsérülés akadályozza a riói szereplésben. Az Ausztrál Atlétikai Szövetség a hírre reagálva csak annyit közölt, hogy a kiváló gátas csütörtök délelőtt tart sajtótájékoztatót.