Biczó Bence
címke rss- kapcsolódó címkék:
- úszás
- magyar csapat
- Cseh László
- Verrasztó Evelyn
- Kapás Boglárka

A Fradit is díjazta a Nemzetközi Fair Play Bizottság
Négy díjat kaptak a magyarok pénteken a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti gáláján.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Úszó VK: Fölényesen nyert Hosszú Katinka
Hosszú Katinka 400 méter vegyesen fölényes győzelmet aratott az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán, a szombati versenynapon.
Verrasztóék a BVSC-ben folytatják
Az Európa-bajnok Verrasztó Dávid és húga, a szintén Eb-győztes Evelyn, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence a BVSC-Zugló úszószakosztályában folytatja pályafutását.
Cseh mellett Kenderesi úszhat 200 pillangón
Kenderesi Tamás 200 méter pillangón legyőzte Biczó Bencét az úszó Budapest Open pénteki versenynapján, a Tüske uszodában, így biztosan ő szerepelhet majd ebben a számban a világbajnok Cseh László mellett a riói olimpián.
Londonban kiderült, túl sok jó úszónk van
Cseh László 100 méter pillangón, Földházi Dávid pedig 200 méter háton a legjobb idővel jutott elődöntőbe, míg Kapás Boglárka - ugyancsak a leggyorsabbként - már a döntőbe került 1500 méteren a londoni úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapjának délelőttjén.
Legyőzte Cseh Lászlót a 19 éves magyar tehetség
Kenderesi Tamás fantasztikus idővel győzött 200 méter pillangón, míg Bernek Péter és Kapás Boglárka harmadik aranyérmét gyűjtötte be az úszók Győrben zajló országos bajnokságának keddi versenynapján.
Hosszú hatalmasat sikított az örömtől
A magyar küldöttség a legeredményesebb napját zárta csütörtökön a berlini úszó Európa-bajnokságon: Hosszú Katinka két aranyérmet, Biczó Bence egy ezüstöt, Kapás Boglárka egy bronzot nyert, továbbá a Hosszú és Kapás mellett Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn alkotta 4x200 méteres gyorsváltó is harmadik lett.
Hosszú elkápráztatta a mezőnyt
Félóra leforgása alatt két aranyérmet nyert Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokságon: előbb 200 vegyesen, majd 100 háton is elsőként csapott a célba. Slusszpoénként még a 4x200-as gyorsváltót is bronzhoz segítette döbbenetes hajrájával. Biczó Bence megismételve két évvel korábbi, debreceni teljesítményét ismét második lett 200 pillangón, Kozma Dominik pedig tovább javítva az országos csúcsot biztos döntős 100 gyorson.
Hosszú Katinka kétszer is lehagyta a mezőnyt
Hosszú Katinka 200 vegyesen és 100 háton is a legjobb időt úszva bejutott az elődöntőbe a Berlinben zajló Európa-bajnokságon.
Egyetlen pont döntött az Amerika-Európa úszóversenyen
Az amerikai csapat 132-131-re nyert a Biczó Bencével és Verrasztó Dáviddal felálló Európa-válogatott ellen a kétnapos glagow-i úszópárbajon.
- címkék:
- Verrasztó Dávid
- Biczó Bence
- úszás
- Címkefelhő »