Réthelyi Miklós

címke rss

Nem biztos, hogy elhagyhatják az iskolát a 15 évesek

Itthon2011.03.18, 12:02

A kormány gazdasági reformcsomagjában szereplő, 15 éves korig tartó tankötelezettség helyett az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy a korhatár legalább 16 év legyen. Az [origo] információi szerint a kormányon belül folyik az egyeztetés, és az eredetileg 17 éves korhatárt javasló oktatási államtitkárságon azzal számolnak, hogy kompromisszumos megoldás fog születni.

Írók neveit húzta ki a József Attila-díj jelöltjei közül a minisztérium

Kultúra2011.03.30, 11:18

Kilenc írószervezet tiltakozik az ellen, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az általuk a József Attila-díjra javasolt 13 emberből négy nevet kicserélt. Kukorelly Endre író-költő és LMP-s képviselő nyílt levelet írt Réthelyi Miklós miniszterhez, amelyben azt kérdezi, ki és miért változtatta meg a díjazottak névsorát. A kicserélt emberek díját már nem kérnék vissza, viszont szeretnék, hogy ha a jövőben kikérik a véleményüket, tartsák is azt tiszteletben.

Pályázatot írtak ki az Operaház főigazgatói posztjára

Kultúra2011.04.11, 16:00

Pályázatot írtak ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára. A megbízás öt évre szól, és 2011. július 1-jén veszi kezdetét.

Kiírták az előadóművészeti pályázatokat: a független színházak kapják a legtöbbet

Kultúra2011.05.10, 17:56

Kiírta az előadóművészeti törvény alapján az idén nyújtható támogatásokra vonatkozó pályázatokat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Összesen nettó 1143,80 millió forint értékben lehet pályázni.  

Miniszteri biztost kért maga fölé a Zeneakadémia

Kultúra2011.05.10, 17:07

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató.

Berendelte Alföldi Róbertet a nemzeti erőforrás miniszter

Kultúra2011.05.23, 18:48

"Viselkedésével átlépett egy határt" - így kommentálta hétfőn Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának pénteki kijelentését, amelyben állítólag orális szexet kívánt azt őt faggató újságírónak.

Alföldi "megnehezítette a saját dolgát" az államtitkár szerint

Itthon2011.05.25, 13:41

"Nehezen védhetővé tette a saját helyzetét" Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója Szőcs Géza kulturális államtitkár szerint. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön találkozik Alföldivel, az után dönti el, hogy leváltja-e az igazgatót, amiért egy sajtótájékoztatón orális szexet kívánt egy riporternek. A színház egyik színésze azt mondta, dolgoznak tovább, és próbálnak nem gondolni a Nemzeti körüli viharra.

Tényleg szexelnek Az ember tragédiájában?

Kultúra2011.05.24, 20:33

Az Alföldi Róbert rendezésében május elején bemutatott Az ember tragédiája című előadás újabb vitát robbantott ki a Nemzeti Színház körül. Előbb egy újságíró, később a jobbikos Pörzse Sándor kifogásolta, hogy Madách Imre drámájának római színében a színészek orális szexet adnak elő. Valóban kiforgatta-e Madách Imre szavait Alföldi Róbert? Műelemzés és idevágó videórészlet az előadásból.

A miniszterhez berendelt Alföldi szerint nincs mitől félnie

Kultúra2011.05.25, 14:29

Az orális szexről szóló mondata miatt támadások kereszttüzébe került Alföldi Róbert szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy "tiszta lelkiismerettel" megy meghallgatására csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez. Nem kért elnézést a kifogásolt mondatért, mivel szerinte nem történt verbális erőszak. Azt mondta, egyetlen dologban tévedett a múlt heti sajtótájékoztatón, Az ember tragédiája című dráma ugyanis nem 12 éveseknek való.

Délután kiderül, maradhat-e Alföldi a Nemzeti élén

Itthon2011.05.26, 10:53

Csütörtök délután három órakor hallgatja meg hivatalában Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Színház főigazgatóját, Alföldi Róbertet, aki egy nyilatkozata miatt támadások kereszttüzébe került. A miniszter hétfőn a Parlamentben jelentette be, hogy magához kéreti a főigazgatót, mert szerinte "viselkedésével átlépett egy határt", amikor "orális szexet" kívánt az egyik őt faggató újságírónak.