részeg sofőr

címke rss

Egy nap alatt 6 részeg sofőrt kaptak el

Itthon2021.06.23, 12:44

A Komárom megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy részeg vezető ellen indítottak eljárást.

Gyerekeket ütött el egy részeg sofőr, majd megállás nélkül továbbhajtott

Itthon2021.06.23, 11:31

Egy férfi részegen elütött két gyereket tavaly nyáron, akik az út mellé kirakott székeken ültek, majd anélkül elhajtott, hogy segített volna rajtuk. Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik.

Börtön és végleges eltiltás vár a nyírábrányi részeg sofőrre

Itthon2021.06.14, 16:08

A 35 éves férfinak soha nem jogosítványa, ennek ellenére rendszeresen vezetett. És többször el is kapták, ráadásul volt, hogy részegen. Most végleg eltilthatják a vezetéstől, és fokházba kerülhet.

Gyerekei is megsérültek a részegen, jogosítvány nélkül balesetező férfinek

Itthon2021.06.13, 13:52

Tavaly télen egy bajai férfi részegen, jogosítvány nélkül autózott, amikor egy árokba hajtott. Az autóban ült két gyereke is, és az egyikük barátnője. Ketten súlyosan megsérültek a balesetben. A rendőrség most zárta le a nyomozást az ügyben.

Kétszer is elítélték a részeg sofőrt, de őt ez sem tartotta vissza

Itthon2021.05.31, 13:09

Az ügyészség vádat emelt azzal a 46 éves baranyai férfival szemben, akit már többször elítéltek, mert részegen vezetett, de októberben újra autóba ült, és balesetet okozott alkoholfogyasztás után.

Részegen elütött egy kislányt egy férfi, majd az autója alatt vonszolta, végül cserbenhagyta

Itthon2021.05.31, 12:38

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2019 decemberén részegen vezetett, és elütött egy bicikliző kamaszlányt, akit ezután az autója alatt vonszolt, majd kiszállt a kocsiból, és gyalog ment tovább, a lányt pedig cserbenhagyta.

Részegen okozott balesetet egy férfi Siófokon

Itthon2021.05.28, 11:14

Szerdán egy részeg sofőr parkolás közben nekiment egy autónak, majd az adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Nem vette észre, hogy a parkoló autó tulajdonosa hazáig követte, ahol végül a rendőrök igazoltatták.

Jogosítvány nélkül, részegen vezetett, és az autóján sem a saját rendszáma volt

Itthon2021.05.25, 17:03

A paksi rendőrök a hétvégén intézkedtek egy 28 éves drágszéli férfival szemben, aki részegen, jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul a kocsijára is más autó rendszámát szerelték fel.

Jogosítvány nélkül, részegen ütközött kerítésnek egy forgalomból kivont autóval Nyírábrányon

Itthon2021.05.23, 13:47

Tavaly télen a délutáni órákban egy férfi nekiment egy kerítésnek az autójával. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, kiderült, hogy a férfi nem is ülhetett volna a volánnál, az autó pedig nem mehetett volna a forgalomban.

Testvére halálát okozta egy részeg sofőr

Itthon2021.05.21, 16:25

Vádat emeltek azzal a 35 éves fonyódi férfival szemben, aki részegen okozott balesetet, melyben a vele utazó testvére meghalt.

Hasba szúrta barátját egy ceglédi férfi

Itthon2021.05.13, 14:00

A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron hasba szúrta a barátját, miután összevesztek azon, hogy részegen ült a volán mögé.

Részegen ült autóba gyerekével egy nő

Itthon2021.05.05, 15:05

Egy éve ezen a napon állították meg a nőt, akinek az igazoltatásakor kiderült, hogy ivott mielőtt a kisgyerekével együtt autóba ült.

Két ember halt meg a balesetben, amelyet részegen, jogosítvány nélkül okozott egy autós Kázsmárkon

Itthon2021.05.03, 16:41

Még a helyszínen meghalt az a nő, akit egy részeg férfi ütött el Kázsmárkon. A balesetben az autó egyik utasa is meghalt, ő a kórházban. Ketten megsérültek, egyikük karja teljesen összeroncsolódott.

Átszáguldott a körforgalmon, aztán egy fának csapódott egy részeg férfi Szigetszentmiklóson - képek

Itthon2021.05.01, 11:02

Tegnap éjszaka, egy részeg férfi három utasával száguldott Szigetszentmiklóson, amikor egy körforgalom után fának csapódtak – írja a baleset-info.hu.

Így cserélt helyet a részeg sofőrrel, hogy mentse barátját, csak azt nem tudta, hogy ezt kamera veszi – videó

Itthon2021.04.23, 11:20

Noha a rendőrőrök látták a hátsó szélvédőn keresztül, hogy ki hol ült, a józan férfi állította, hogy ő vezetett. Egy dologról nem tudott, hogy egy kamera mindent rögzített.

Részegen autókázott három férfi, amikor belefutottak egy közúti ellenőrzésbe

Itthon2021.04.21, 16:30

Együtt ivott a három férfi, amikor autókázni támadt kedvük. Egy benzinkúton további alkoholt vettek, miután megitták, a sofőr túl részegnek érezte magát a vezetéshez, ezért átadta a volánt az egyik társának. Nem sokkal később igazoltatták őket a rendőrök.

Részegen okozott balesetet egy férfi, majd elaludt az autójában

Itthon2021.04.21, 11:49

Tavaly ősszel a kora délutáni órákban autózott részegen egy férfi, közben balesetet okozott, ami után nem állt meg. A vétlen sofőr követni kezdte a balesetet okozó autóst, de amikor látta, hogy kacsázik a sávok között, félreállt és hívta a rendőröket. Nem sokkal később az autójában találtak rá a részeg férfire, pont aludt.

Testvére adatait diktálta be a rendőröknek egy részeg sofőr Debrecenben

Itthon2021.04.12, 16:02

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki jogosítvány nékül, részegen ült a volán mögé Debrecenben. Amikor igazoltatták, testvére adatait adta meg.

Összetört egy kocsit, majd menekült a rendőrök elől - kiderült, oka volt

Itthon2021.04.04, 10:22

Sok dolguk volt tegnap a rendőröknek, egy férfi nem állt meg, amikor Szombathelyen igazoltatni akarták, miután balesetet okozott. Egy másik férfi az utcán veszítette el uralmát a quadja felett és egy parkoló autónak csapódott, majd Körmenden is előállítottak egy részeg sofőrt. Az illetékes rendőrkapitányságok mindhárom férfival szemben büntetőeljárást indítottak.

Egymás után kétszer is megállították a részeg sofőrt

Itthon2021.04.04, 09:37

Most fejezték be a paksi rendőrök a nyomozást abban az ügyben, amit egy daruszentmiklósi férfival szemben folytattak, amiért tavaly ősszel, néhány napon belül kétszer is megállították, ahogy részegen vezetett.

Részegen lopták el főnökük autóját Siófokon, amivel aztán balesetet okoztak Budapesten

Itthon2021.02.25, 16:58

A három férfi együtt ivott, majd közösen akartak vásárolni még több alkoholt. Ehhez a főnökük autójába ültek, amire nem volt engedélyük, és elindultak. Még Siófokon elkapták őket a rendőrök és az addig vezető férfit elvitték. Ketten ott maradtak az autónál, majd elhatározták, hogy tovább mennek Budapestre.

Két részeg sofőrt fogtak Balatonbogláron

Itthon2021.02.18, 16:25

Percekkel azután, hogy az autót vezető fiatal férfit magukkal vitték, szintén részeg ismerősét is elfogták a rendőrök.

Részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet Szegeden

Itthon2021.02.11, 11:25

A férfi két éve úgy ült be a kocsijába Szegeden, hogy előtte ivott és drogozott. Ráadásul több, mint 110-zal száguldozott. Így ütött el egy gyalogost, fékezés nélkül. Meg sem próbált segíteni az elütött emberek, hazament, és megpróbálta elrejteni a kocsit.

Árokba borult autójával a részeg debreceni férfi, aztán egész egyszerűen haza sétált

Itthon2021.02.09, 11:14

Tegnap este kilenc óra után hívták a rendőröket azzal, hogy egy autó az oldalára borulva áll Debrecenben, a Diószegi úton. Azonnal mentek, a kocsi azonban akkor már üres volt, senki sem ült benne. A tulajdonost nem sokkal később az otthonában találták meg.

Szalagkorlátnak csapódott egy részeg sofőr Hajdúszoboszlón

Itthon2021.02.03, 10:28

Tavaly év végén egy 30 éves hajdúszoboszlói férfi ivott, mielőtt autóba ült. Egy szalagkorlát állította meg. A rendőrök most zárták le a nyomozást az ügyben.

Emberek közé hajtott Győr sétálóutcájában egy részeg sofőr

Itthon2021.02.01, 16:54

A 29 éves sofőr Győr belvárosában kezdett ámokfutásba egy ellopott munkahelyi furgonnal. Sétálók nem sérültek meg, de a részeg férfi kidöntött egy betontömböt, több táblát és egy lámpát is, majd végül egy ház falának csapódott a furgonnal. Ezért évekre rács mögé kerülhet. 

Részegen vezetett, majd a rendőrökre támadt egy férfi

Itthon2021.01.29, 17:34

Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték elsőfokon azt a férfit, aki részegen megfenyegette, és rátámadt a rendőrökre, majd megrongálta az autójukat is.

Lezuhant autójával egy részeg sofőr az egri viaduktról - Fotó

Itthon2021.01.26, 11:42

Az idős férfi részegen ült autóba tavaly nyáron, majd egy rosszul bevett kanyar után, a levegőben megpördülve lezuhant az egri viaduktról és a feje tetején állt meg az autójával. A bíróság pénzbüntetésre ítélheti, valamint eltilthatják a vezetéstől.

Gyorsított eljárásban állhatott bíróság elé két részeg sofőr

Itthon2021.01.20, 15:02

A Kecskeméti Járási Ügyészség két ügyben január 19-én gyorsított eljárásban bíróság elé állított két férfit, akik január 16-án Lajosmizsén, illetve Kecskeméten részegen vezettek autót. Egyikük utasokat vitt, a másik vádlott balesetet okozott.

Embercsempészet miatt tartóztattak le három budapesti férfit

Itthon2021.01.08, 16:58

A Bajai és a Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés miatt két ügyben javasolta három budapesti férfi letartóztatását, amiért január 5-én és 6-án taxival és teherautóval felvettek 11, illetve 40 migránst a szerb-magyar határnál és megpróbálták Nyugat-Európába vinni őket. A kecskeméti, illetve a bajai bíróság elrendelte a letartóztatásukat. A döntés nem végleges, a férfiak és ügyvédeik fellebbeztek ellene.

Egy éjszaka alatt kétszer kapták el a részeg sofőrt a debreceni rendőrök

Itthon2021.01.07, 20:06

Az első igazoltatás után bevitték a kapitányságra a részeg férfit, majd egy órával később újra a volán mögött ült, amikor igazoltatták.

Több mint egy tucat részeg sofőrt találtak a rendőrök szilveszterkor

Itthon2021.01.06, 11:02

December 31-én és január 1-én 21 helyszínen razziáztak a budapesti rendőrök azért, hogy kiszűrjék a részeg sofőröket és biztonságosabbá váljon a közlekedés.

Részegen, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd menekülni próbált a rendőrök elől egy férfi újévkor

Itthon2021.01.01, 16:28

A férfi szalagkorlátnak ütközött az M1-esen, az autó összetört. A gyereket a mentők vizsgálták.

Baleset szemtanúit keresik Debrecenben

Itthon2020.12.16, 16:45

A rendőrök gyanúja szerint a teherautósofőr résteg volt, amikor karambolozott.

Testvére adataival élt vissza, hogy megússza a börtönt, most még súlyosabb büntetésre számíthat

Itthon2020.12.16, 12:45

Hamis vád és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy rendőri intézkedés alkalmával testvérének adta ki magát.

Többször is részegen vezetett egy férfi, börtönbe kerülhet

Itthon2020.12.08, 11:23

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki idén augusztusban korábbi jogerős elítélése és vezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett, miután alkoholt ivott.

A kerítést átszakítva repült egy tatabányai ház kertjébe autójával egy részeg nő - videó

Itthon2020.12.01, 13:41

A nő részegen vezette az autóját az egyik este Tatabányán, amikor egy kereszteződéshez érve a kanyarban egyenesen ment tovább. Így felhajtott a járdára, egy villanyoszlopnak ütközött, majd a kerítést átszakítva egy ház kertjébe csapódott. Mindent felvett egy kamera.

Elítélték a kijárási korlátozást megszegő, részeg sofőrt

Itthon2020.11.17, 16:35

Egy jogosítvány nélküli, részeg férfi 15 kilométert tett vezetett, mielőtt elkapták volna, mindezt úgy, hogy aznap már kijárási korlátozás volt érvényben a koronavírus-járvány miatt. Tíz nappal később már meg is született az ügyben az első fokú ítélet. Három évnyi börtönt kapott, még nem jogerősen - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

Elgázoltak egy nőt Felsőkelecsényben, majd magára hagyták

Itthon2020.11.12, 16:39

Elmenekültek a helyszínről, de a rendőrök hamar elfogták azokat a férfiakat, akik elütöttek egy nőt Felsőkelecsényben. A 43 éves gyalogos meghalt, mire beértek vele a kórházba.

Összetörte egy lengyel turista egy éjjeli őr autóját Hajdúszoboszlón

Itthon2020.11.11, 17:02

A barátait hátrahagyva gyalog indult el a szórakozóhelyről a lengyel férfi egy nyári napon Hajdúszoboszlón. Mivel nem találta a szállást, bement egy telephelyre, ahonnan már egy autóval hajtott ki, ami az ottani éjjeli őré volt. Nem sokkal később egy vízelvezető árokba csapódott. Kiszállt és elsétált a helyszínről.

Több hónap fogház vár egy részeg sofőrre

Itthon2020.10.30, 15:38

A Bajai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, akit már többször elítéltek amiatt, hogy részegen vezetett. Legutóbb október 1-én Baja belterületén érték tetten.

Tizenegy részeg sofőrt fogtak egyetlen megyében

Itthon2020.10.26, 12:00

Négy nap alatt 11 sofőr ellen indult eljárás, amiatt, mert részegen ültek volán mögé Csongrád-Csanád megyében.

Részegen, jogosítvány nélkül vezetett a hunyogi férfi

Itthon2020.10.21, 10:34

A rendőrök tegnap állítottak meg Hunyogon egy helyi sofőrt. Szondáztatták is és kiderült hogy ivott. Ezzel azonban még nem volt vége a történetnek.

Részegen halálra gázoltak egy férfit Újcsanálosnál, de nem álltak meg segíteni

Itthon2020.10.14, 20:14

Lezárták a nyomozást a rendőrök, egy tavasszal történt cserbenhagyásos gázolás ügyében. Egy férfi részegen ütötte el az út szélén sétáló fekete ruhás gyalogost, majd elhajtott az utasaival és csak később szólt a rendőröknek a balesetről.

Horrorkaravánok és súlyos szabálytalankodók a borsodi rendőrök razziáján - videó

Itthon2020.10.12, 20:13

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emőd Autópálya Alosztály rendőrei október 9-én éjszaka szervezett közlekedésbiztonsági akciót tartottak a M3-as autópálya megyei szakaszán. Az ellenőrzés célja a külföldi jelzésű szerelvények ellenőrzése, a sebességtúllépés és túlsúly miatti szabályszegések büntetése, illetve a részeg vagy drogos sofőrök kiszűrése volt.

Négy autót tört össze a részegen vezető 80 éves asszony

Nagyvilág2020.10.12, 16:29

A sajátjával összesen négy autó tört össze Szlovákiában szombat este az a 80 éves idős asszony, aki részegen ült be a volán mögé - számolt be az esetről a Paraméter.sk felvidéki hírportál.

Balesetet okozott egy részeg sofőr Létavértesen

Itthon2020.10.09, 16:50

Biztonsági öv nélkül, részegen vezetett, amikor neki ütközött egy álló autónak. nem csak azt, egy másikat is összetört.

Az úton tolta a robogóját, amikor halálra gázolta egy részeg tárkányi férfi

Itthon2020.09.27, 19:51

A gázolás után pár órával, a lakásán fogták el a rendőrök azt a tárkáknyi férfit, aki segítségnyújtás nélkül menekült el a helyszínről, miután részegen elütötte a motorost, aki másnap reggel a kórházban meghalt.

Furcsa ítélet született a "magyar Rezesova-ügyben"

Itthon2020.09.11, 19:21

Mindössze pénzbüntetéssel megúszta az a nő, aki legalább 160-nal, de lehet még ennél is sokkal gyorsabban nekihajtott egy autósnak az M3-as autópályán. A nő részeg volt, ez biztos, csak kevésen múlt, hogy nem történt tragédia. Az ügyet többen a „magyar Rezesova-ügynek" nevezik, ugyanis rengeteg a hasonlóság: a szlovák milliomos nő 2012-ben részegen, nagy sebességgel belerohant az előtte szabályosan haladó autóba, az M3-as autópályán. A balesetben négy ember halt meg. A balesetet okozó szlovák nő 9 év börtönt kapott. Őt napra pontosan hat éve ítélték el jogerősen. A két ügy körülményei kísértetiesen hasonlóak, azt leszámítva, hogy a ...