repülésbiztonság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Negyven hajtóművet kell kicserélni az Airbus A380-asokon
Olajszivárgás miatt negyven hajtóművet le kell cserélni három légitársaság Airbus A380-as gépein - közölte csütörtökön Alan Joyce, a Qantas ausztrál légitársaság vezetője.
Alvó pilóta miatt zuhant le az Air India gépe májusban
A pilóta álmossága okozta az Air India Express légitársaság repülőgépének májusi lezuhanását, 158 ember halálát - a szerdai indiai lapok szerint ez derült ki a szerencsétlenséget vizsgáló bizottság jelentéséből.
Madárral ütközött a Qantas egyik Boeing 747-ese
Közvetlenül a felszállás után vissza kellett fordulnia a Qantas egyik utasszállítójának Johannesburgba, mivel leállt az egyik motorja - közölte szerdán az ausztrál légitársaság. A még kedd este történt hibát az okozta, hogy a hajtóműbe felszálláskor belerepült egy madár, megakasztva a motor működését.
- címkék:
- Boeing 747
- repülésbiztonság
- Qantas
- Címkefelhő »
Két hete majdnem felrobbant a Qantas szuperjumbója
Kis túlzással már nem telik el úgy nap, hogy ne kerüljön bajba az ausztrál Qantas légitársaság valamelyik utasszállítója. A legnagyobb gondban, az az Airbus A380-as volt, amelynek két héttel ezelőtt felszállás után egy tervezési hiba miatt felrobbant az egyik hajtóműve. A gép probléma nélkül leszállt, pedig az eset sokkal súlyosabb volt, mint egy egyszerű meghibásodás, és közel volt a katasztrófa. A gépnek tönkrement az egyik hidraulikus rendszere, a hajtóműveket nem lehetett leállítani, és a fékek is elromlottak.
Ismét kényszerleszállást hajtott végre egy Qantas-gép
Hétfőn kényszerleszállást hajtott végre az ausztrál Qantas légitársaság egy gépe. A Boeing 747-es Sydneyből indult, de elektromos problémák miatt vissza kellett fordulnia a kiinduló repülőtérre.
Alkatrészhiba okozta a Qantas-gép balesetét
Alkatrészhiba miatt keletkezett olajtűz okozta az ausztrál Qantas légitársaság egyik óriásgépével múlt héten történt súlyos légi incidenst - közölte pénteken a gép motorjait szállító Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat.
Egy japán fapados most vásárol Airbus A380-asokat
A japán Skymark Airlines diszkont légitársaság bejelentette, hogy a négy darabot rendel az Airbus A380-as szuperjumbo repülőgépből. A típussal az elmúlt napokban több probléma is akadt, a Qantas ausztrál légitársaság egyik járatán felrobbant az egyik hajtómű.
Szivárog az olaj a Qantas A380-asaiból
Olajszivárgást észleltek a Qantas ausztrál légitársaság három Airbus A380-as típusú repülőgépe hajtóműveiben a műszaki vizsgálatok során. Az ellenőrzéseket azért végezik el, hogy kiderítsék, mi okozta ennek a géptípusnak a motorhibáját a múlt héten.
Motortervezési hiba is lehet az Airbus-baleset oka
Anyagfáradás, vagy motortervezési hiba okozhatta a Qantas Airbus A380-as típusú gépe hajtóművének meghibásodását, ami miatt az utasszállító kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön a szingapúri repülőtéren. A hajtóműveket gyártó Rolls-Royce részvényeinek árfolyama 5 százalékot esett az eset után.
- címkék:
- repülés
- repülésbiztonság
- Qantas
- Airbus
- Címkefelhő »
A testüregeket is vizsgálják a ferihegyi dolgozóknál
A szigorított ellenőrzések miatt a biztonsági zónába (SRA) való minden belépésnél kötelező a testüregvizsgálat és motozás a gépek személyzetének és a repülőtér dolgozóinak tagjain, amelyen a százszázalékos biztonságra kell törekedni - mondta az MTI-nek csütörtökön egy neve elhallgatását kérő, a repülőteret jól ismerő forrás. Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője szerint az üzemeltető az uniós előírásokat követi akkor, amikor szigorított átvizsgálásokat alkalmaz nemcsak az utasokkal, de a reptér dolgozóival szemben is.
Enyhülhet a szigor a brit repülőtereken
A repülőtéri biztonsági ellenőrzések szigorának esetleges enyhítésére tett utalást szerdán a brit közlekedési miniszter, miután a British Airways légitársaság vezetője nagy feltűnést keltő nyilatkozatában "teljesen fölöslegesnek" minősítette a biztonsági intézkedések jelentős részét, és az amerikai követelések kritika nélküli teljesítésével vádolta a brit hatóságokat.
Rejtélyes rakodó miatt ürítettek ki egy amerikai repülőt
Leszállították az utasokat egy indulásra készülő amerikai repülőgépről csütörtökön Philadelphiában, mert egy azonosító nélküli csomagrakodó is dolgozott a gépnél. A rakodó utána eltűnt.
Utaskísérők biztonsági tánca Lady Ga Ga dalára
A fülöp-szigeteki Cebu légitársaság járatain szakítottak a hagyományokkal és Lady Ga Ga egyik dalára táncolva mutatják be az utaskísérők a biztonsági bemutatót. Az előadásról készült videó hatalmas siker a videómegosztókon.
Leszerelik a testszkennereket az olasz repülőtereken
Az olasz kormány döntése értelmében leszerelik az itáliai repülőtereken elhelyezett testszkennereket, mert alkalmazásuk nem vált be - jelentette csütörtöki számában a Corriere della Sera milánói napilap.
Budapesten maradtak a visszatartott repülő gyanúsnak talált utasai
Nem szálltak vissza a gyanúsnak tartott utasok arra a repülőgépre, amely biztonsági kockázat miatt 5 órán át vesztegelt vasárnap Ferihegyen. A Hollandiába tartó géphez az után hívtak tűzszerészeket, hogy négy utas "nem megfelelő tartalmú" beszélgetése felkeltette az utasok figyelmét - közölte a légitársaság. A rendőrség által elvezetett utasokat a Wizzair kommunikációs igazgatója szerint visszatartották kihallgatásra, a rendőrség azonban nem hajlandó elárulni, hogy mi történt velük.
Gyanús utasok miatt ürítettek ki egy gépet Ferihegyen
Tűzszerészek vizsgáltak át és ürítettek ki egy Ferihegyről a hollandiai Eindhovenbe készülő repülőgépet vasárnap - értesült az [origo] az egyik utastól. Az utas szerint több férfit leszállítottak a gépről, majd átvizsgálták a csomagokat, akiket egy, a gépen ülő nő talált gyanúsnak, és ezt jelezte a stewardessnek. A reptéri rendőrség szerint bejelentést kaptak a "légi közlekedés védelmének veszélyeztetéséről". A Wizzair légitársaság gépe, amelynek fél négykor kellett volna indulnia, végül 20:47-kor szállt fel.
Elgázosították a légifolyosót zavaró vadludakat
Halálos mennyiségű szén-dioxiddal végeztek 400 vadlúddal, mert azok rendszerint New York egyik forgalmas légifolyosóján keresztül vonultak és zavarták a repterek légi forgalmát.
Légzsákokkal védenék a repülők utasait
Ezúttal nem az egyre több légitársaság által bevezetett műanyag bögrékről és nedves törlőkendőkről van szó, hanem érdemi újításokról. A légzsákok, 16G-s ülések, hamudetektorok, e-mailek és telefonhívások nemcsak a kényelem-és biztonságérzetünket fokozzák, hanem igazi komfortot és valós védelmet nyújtanak. repülés közben
Fegyverarzenállal érkezett egy utas a kairói repülőtérre
- címkék:
- Kairó
- repülésbiztonság
- Címkefelhő »
Ki akarta törni egy afgán repülőgép ablakát egy férfi
Késsel a kezében ki akarta törni egy afgán légitársaság gépének ablakát egy férfi. A biztonságiak megakadályozták tettét, majd őrizetbe vették.
- címkék:
- Afganisztán
- repülésbiztonság
- Címkefelhő »
Pár északra tartó ferihegyi járat még nem tudott elindulni
Már csak öt - német, belga és svéd városokba tartó - repülőjáratát kellett törölnie a Malévnak szerdán, és a ferihegyi repülőtér is egyre nagyobb kapacitással üzemel. Az Izlandról származó vulkáni hamu miatt pénteken le kellett zárni a magyar légteret, de szerdán újraindult szinte a teljes magyar légiközlekedés. Több napos szünet után Londonban is fogadnak gépeket, Észak-Európában azonban csak lassan oldják fel a légtérzárat.
Hiába nyitnak ki az európai repterek, jön az újabb hamufelhő
Öt nap zárlat után újra közlekednek repülők Nagy-Britannia északi részén, de ez csak ideiglenesnek tűnő lehetőség: a brit légiirányítók szerint újabb hamufelhő érkezik Izland felől, ahol a múlt héten fokozódott az Eyjafjöll vulkán tevékenysége. Az európai légikáosz is folytatódik, bár egyre több európai ország oldotta fel kedden a korlátozásokat. Hétvégére kitisztulhat az ég Izland felett.
A hamufelhő ellenére nem halasztják el Kaczynski temetését
Az Európa felett elvonuló vulkáni hamufelhő miatt lezárták azt a krakkói repülőteret is, ahova szombaton várják azoknak az állami vezetőknek egy részét, akik a múlt hétvégén repülőszerencsétlenségben meghalt lengyel államfő temetésén vesznek részt. A ceremóniát vasárnap tartják, és a család kérésére nem fogják elhalasztani - közölte az elnöki hivatal helyettes vezetője.
24 órás légtérzár van érvényben
Az izlandi vulkánkitörésből származó hamu terjedésére csak óvatos becslések vannak. A vulkáni felhő megközelítőleg 25 kilométer/óra sebességgel halad kelet-délkeleti irányba. Térségünket az éjszakai órákban éri el, ezért péntek este 19 órától 24 órás légtérzárat rendeltek el hazánk légterében. Vasárnap várhatóan már elhagyja térségünket a felhőzet a déliesre fordul áramlással.
Csak cigizett a repülőrobbantással gyanúsított katari diplomata
Őrizetbe vettek egy katari diplomata okmányokkal utazó férfit egy Washingtonból Denverbe tartó repülőgépen, mert azt hitték, hogy egy cipőbe rejtett bombát akar meggyújtani. A gépet két F16-os vadászgép kísérte a denveri reptérig, de kiderült, hogy félreértés történt, a férfi csak a mosdóban dohányzott.