repülés

címke rss

A felnőttek hangosabban jajveszékeltek, mint a gyerekek

[origo] utazás2018.05.29, 08:24

Az Onur Air A321-231-as Airbus járata a törökországi Antalya repülőteréről az orosz Cseljabinszkba tartott 226 utassal és nyolctagú személyzettel a fedélzetén. Már két órája a levegőben voltak, amikor furcsa, égett szag kezdett terjengeni a levegőben. A védőmaszkok leestek, a repülőgép pedig rohamos tempóban zuhanni kezdett. Néhány perc alatt a 10 000 méteres magasságból 500 méterre kerültek, mint később kiderült azért, mert drasztikusan csökkent a nyomás az utastérben.

Rendesen kiakasztotta utastársait egy férfi

[origo] utazás2018.05.25, 08:46

Idegen emberekkel összezárva lenni tízezer méter magasan – ez maga a pokol, ha egyes útitársaink képtelenek betartani a társas létezés minimális szabályait. A Denverből Dél-Karolinába tartó Frontier Airlines járaton ülőknek most bőven kijutott ebből, egy férfi ugyanis egészen odáig ment, hogy lepisilte az előtte lévő ülés háttámláját.

Pan Am, repülj velünk: a XX. század kulturális ikonjának bukása

Gazdaság2018.05.21, 15:25

1947 január 6-án a Pan American World Airways örökre beírta magát a repülés történelemkönyvébe, mert ezen a napon ők voltak az elsők, akik világ körüli útra szóló repülőjegyeket kezdtek el árusítani. Az utasok New Yorkból eljuthattak Londonba, Lisszabonba vagy éppen Buenos Airesbe, ez pedig röviddel a második világháború végét követően óriási dolognak számított. A Pan Am 1968-ra a legsikeresebb légitársasággá nőtte ki magát, ám 1992-re végleg megszűnt. Bemutatjuk a Pan Am történetét a sikereken át egészen a bukásig.

Egyedül vette meg repjegyét és utazott Balira egy kisfiú

Nagyvilág2018.04.24, 17:29

Egyedül indult útnak egy tízenkétéves kisfiú az ausztráliai Perth városából repülővel Balira. A fiúnál csak útlevél és a diákigazolványa volt. A hatóságok vizsgálják az esetet, hogy hogyan tudott a fiú felnőtt kiséret nélkül kijutni az országból. 

Ez a fiatalember találta fel a világsztárok kedvenc alkalmazását

Gazdaság2018.04.19, 13:36

Mikor a 21 éves Sergey Petrossov életében először repült magángéppel, még fel sem merült benne, hogy néhány év múlva ez már teljesen szokványos dolog lesz számára, sőt az alkalmazása több száz felhasználója számára is biztosítja az élményt.

Magánrepülőgép egyhuzamban ennyit még nem repült

Gazdaság2018.04.16, 15:40

A magánrepülőgépeket gyártó vállalatok próbálnak egymásra licitálni, és valamilyen szempont szerint a konkurencia elé kerülni. Van olyan vállalat, amely a luxust helyezi előtérbe, van olyan, amely a sebességet, míg a kanadai Bombardier a hatótávolságot növeli folyamatosan. A cég új modellje 14 ezer kilométer fölé került.

Ha elfárad az ülésben, mostantól alhat is az Airbus rakterében

Gazdaság2018.04.12, 13:31

Az Airbus SE repülőgépein az utasoknak hamarosan lehetősége lesz egy kényelmes alvásra, anélkül, hogy néhány óra múlva komoly nyaki fájdalmakkal ébrednének fel. A gyártó már megkezdte a tervek előkészítését és ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor hamarosan elkülönített alvórészlegeket alakítanak ki az Airbus repülőgépeinek rakterében.

Összeállhat a Google és a Nokia

Gazdaság2018.04.11, 15:48

Névtelenül nyilatkozó források szerint, hatalmas Google-Nokia üzlet lehet kilátásban. A keresőóriás anyavállalata, az Alphabet, ugyanis megvásárolná a Nokia repülős wifis szolgáltatását, hogy arra építve megvalósítsa azt, amire a vállalatok tudomása szerint rengetegen vágynak: stabil szélessávú internet-hozzáférést repülés közben.

Hangrobbanás nélküli szuperszonikus repülőgépet készíttet a NASA

Tudomány2018.04.04, 18:58

Hangrobbanás nélkül működő szuperszonikus, vagyis a hangnál gyorsabb repülőgépet készíttet a NASA. Az amerikai űrügynökség a Lockheed Martin amerikai vállalatot bízta meg a tervezéssel, építéssel és teszteléssel.